Gyerekeket mentett meg a Dunába lövéstől Karády Katalin

–

A Kanczler Katalin Mária néven született színésznő Kőbánya nyomornegyedében látta meg a napvilágot egy hétgyermekes munkáscsaládban. Már az iskolában is gyakran szerepelt: verseket szavalt vagy énekelt. Despota természetű apja az egész gyerekkorát megkeserítette. „Az apai terror vasfegyelme alatt nyögött és szenvedett a ház” – írta a visszaemlékezéseiben.

Húszévesen feleségül ment egy kétszeresen elvált adóügyi tisztviselőhöz, aki jóval idősebb volt nála. A házasságuk három évig sem tartott. A válást követően a fiatal nő új utakra lépett: színjátszást tanult, éjszánként pedig mulatókban szórakoztatta a „szivarfüstbe burkolózott vendégeket”.

Az egyik fellépésén jelen volt egy befolyásos újságíró-színikritikus, Egyed Zoltán is, akit ámulatba ejtett Karády jellegzetes búgó hangja és színpadi megjelenése, ezért azon a „pezsgőgőzös” éjszakán elhatározta: sztárt farag belőle. 

Halálos tavasz

Ő javasolta neki az arisztokratikus hangzású Karády művésznevet és ajánlotta be a Nemzeti Színház egyik színésznője, Csathó Kálmánné Aczél Ilona tanodájába. Karády a harmincas végén már több színdarabban is szerepelt, és hamarosan az első filmszerepét is megkapta az 1939-es Halálos tavasz című alkotásban, amely a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó után a magyar filmgyártás harmadik nagy kasszasikere lett.

Karády egy hollywoodi mintára kialakított karaktert, a végzet asszonyát testesítette meg, aki titokzatosságával, határozott, mély hangjával és elemi erejű szexuális kisugárzásával magába bolondítja a férfiakat.

A frissen felfedezett színésznőből egy csapásra sztár lett, sokan a világ akkori leghíresebb femme fatale-jához, Marlene Dietrichhez hasonlították. Öltözködését, hajviseletét nők ezrei próbálták utánozni, a férfiak pedig bálványozták. 

Az újdonsült filmsztár magánemberként rendkívül visszahúzódó volt, gyakorlatilag inkognitóban járt-kelt Budapesten, nem szerette, ha felismerik. „Nappal sosem lehetett látni, vagy ha láttuk is, nem ismertük fel, mert úgy öltözött, mint egy férfi. Mindig nadrágban, fiúruhában járt” – emlékezett vissza az egyik egykori szomszédja. Titokzatossága miatt számos szóbeszéd kelt szárnyra a magánéletét illetően: volt, aki azt híresztelte, hogy leszbikus, mások férfifalónak állították be. 

A végzet asszonyának végzete

A vele kapcsolatos pletykák azután szaporodtak meg igazán, miután a második világháború kitörését követően megismerkedett Ujszászy Istvánnal, a magyar hírszerzés és kémelhárítás vezetőjével. A magas rangú tiszt és a szexszimbólummá vált színésznő egymásba szerettek. Ujszászy hamarosan el is jegyezte Karádyt, és megvásárolta neki a XII. kerületben, a Művész út 6. szám alatt álló villát. (Az épület a kilencvenes években Antall József, majd Horn Gyula miniszterelnök lakhelye volt.) 

Kapcsolatuk sokak ellenérzését kiváltotta: nem nézték jó szemmel, hogy a szerénytelennek tartott és a mendemondák szerint erkölcstelenül élő színésznő elcsavarta a vezérőrnagy fejét. A szélsőjobboldali körök pedig úgy vélekedtek, a köztudottan náciellenes, szerződéseinek és adóügyeinek intézésére zsidó származású szakembereket alkalmazó és zsidó művészekkel együtt dolgozó Karády hatására lett Ujszászy antifasiszta – holott a tiszt már korábban is ellenezte Hitler rendszerét. 

Miután 1944. március 19-én Németország megszállta Magyarországot, Karádyt egyre jobban ellehetetlenítették: a Magyar Rádió betiltotta a dalait, mivel azokat „a magyar lélektől idegennek” találta és a Harmadik Birodalom politikai titkosrendőrsége, a Gestapo egyik célpontja lett. A szervezet végül egy váratlan pillanatban: a Gazdátlan asszony című filmjének forgatása közben, április 18-án tartóztatta le – a filmet egy másik színésznővel fejezték be.

 „[…] a film főszereplőnője, Karády Katalin hivatalos nyelven szólva eltűnt. Kétségtelen, hogy ezzel kapcsolatban úgy a filmgyártó vállalatnak, mint a Hunniának elhatározásra kell jutnia, mert a filmnek kb. 40 százaléka készen van, és ebben Karády körülbelül 5–6 napi teljes munkát jelentő szerepet lejátszott. Miután számítani sem lehet arra, hogy Karády a felvételek céljaira mikor áll rendelkezésre, de azonfelül időközben hatósági szelíd nyomásra az összes Karády-filmek játszását is beszüntették (láthattuk, ez alól a »Machita« kivételt képezett), leghelyesebb azon gondolkodni, hogy a filmet új szereplővel kell folytatni, illetve a Karádyval felvett részeket megismételni” – szerepel a filmgyár 1944. április 19-i igazgatósági ülésének jegyzőkönyvében.

Karádyt a feltételezések szerint a zsidó személyekkel való együttműködése, Ujszászyval való kapcsolata és kémkedés gyanúja miatt fogták el – ez utóbbira az is gyanút adott, hogy az említett „Machita” című filmben egy kémnőt alakított. A színésznőt a kihallgatások alatt kegyetlenül bántalmazták.

„Bevonultak a németek a filmgyárba és elvittek engem. Három hónapot töltöttem a Pest-vidéki börtönben. Nagyon sokat szenvedtem, tulajdonképpen az emberségemért. Semmi különösebb vád nem volt ellenem, ugye akkor mondjuk ez volt a divat, hogy a neves embereket elvitték. Aznap, amikor kivittek a filmgyárból egy kis német kocsival, láttam kitéve a plakáton a »Machita« című filmemet, ami tulajdonképpen kémfilm volt. Lehet, hogy ezzel volt összefüggésben, hogy engem elvittek három hónapig, bebörtönöztek. Nagyon szomorú sorsom volt nekem ott. Vallattak, fölvittek a Svábhegyre, agyba-főbe vertek, a fogaimat kiverték. Nagyon sokat szenvedtem. Minden reggel ez volt a reggeli. Fölvittek a Svábhegyre kínozni” – mesélte Karády a Sándor Pál filmrendezőnek adott exkluzív interjújában.

A színésznő befolyásos ismerőseinek köszönhetően szabadulhatott a Gestapo fogságából. „Nyár vége volt, már őszelő, amikor szabadon engedtek. A lakásomat kifosztva, üresen találtam. És újrakezdtem az életet” – emlékezett vissza. 

Karádyt rettenetesen megviselték a fogságban töltött hónapok. A viszontagságos időszak alatt a legnagyobb kapaszkodót Ujszászy viszontlátásának reménye jelentette számára, akivel még korábban megfogadták, hogy a háború után összeházasodnak.

A megtört színésznő a szabadon bocsátása után sem élhetett nyugalomban: a szeptemberi bombatámadások elől a Nyáry Pál utcai lakásának pincéjébe kellett menekülnie. Az említett egykori szomszédja így idézte fel Karády óvóhelyen töltött napjait: „Aranyos volt, kedves volt. Akkor már nem volt titokzatos, felszabadult lett, mert emberek között volt, és a gyerekek elvonták a figyelmét. Kérdezni viszont nem lehetett tőle, úgysem felelt [...] Jó hangulat volt a légópincében, együtt énekeltünk. Közben be kellett húzni a függönyöket, és ötpercenként szóltak a szirénák.”

Ember az embertelenségben

Karády az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvételt követően újra a hatóságok célkeresztjébe került, a nyilasok decemberben rá is találtak egy ház felső emeletén. Elhurcolták, de sikerült megszöknie. Annak ellenére, hogy ő maga is veszélyben volt, továbbra is mindent megtett azért, hogy az üldözötteken segítsen – akár saját élete kockáztatásával is. Egyszer egy nyilas osztagnak ékszereket és aranyat adott, hogy így mentsen meg egy zsidó gyerekcsapatot a kivégzéstől.

„Mi édesanyámmal és a nagyszüleimmel a Wesselényi utcai gettóban laktunk – apámat akkor már elvitték Auschwitzba –, amikor egyszer jött egy csapat nyilas, húsz gyereket sorba állítottak, s puskatussal elkezdtek terelni a Duna felé. Én akkor még nem nagyon értettem, mi történik, de azt éreztem, hogy borzasztó baj van. Már ott álltunk az újpesti rakparton a borzasztó hidegben, amikor egyszer csak fékezett mellettünk egy nagy fekete autó, s Karády Katalin szállt ki belőle. Beszélt a nyilasokkal, majd benyúlt a retiküljébe, valamit odaadott nekik, s mi, vagyis az összes gyerek bezsúfolódhatott az autójába. Meg sem álltunk a lakásáig, ahol az alagsorban bújtatott el minket” – emlékezett vissza az egyik megmentett kisgyerek, Gömöri János. 

A gyerekeket Karády a harcok végéig rejtegette. Anyai szeretettel gondoskodott róluk, mindent megtett, hogy ne érezzék a háború és az üldöztetés nyomasztó légkörét: Gömöri a visszaemlékezései során elmondta, a színésznő gyakran zongorázott és énekelt nekik, időnként pedig kakaóval és édességgel kínálta őket. Karády a lakásaiban nemcsak a kivégzés elől megmentett gyerekeknek, hanem a bujkálni kényszerült ismerőseinek is menedéket adott, és számos munkaszolgálatos kiszabadításában is szerepet játszott. 

Kegyvesztett lett

Miután véget ért a háború, több színdarabban is játszott, az újrainduló magyar filmgyártás viszont már nem kért belőle: csak egy rövidfilmben (Betlehemi királyok) és a Forró mezők című Móricz Zsigmond-adaptációban szerepelhetett. Egy idő után már a fővárosban sem léphetett fel a Horthy-korszak egykori sztárja: „Letettek vidékre, és minden héten koncertet kellett adni vidéken kocsmákban, ahol a sörösüvegeket dobálták hozzám. Hát ez volt. Megszűnt a sztárrendszer, Karády fölösleges volt” – mesélte az említett interjúban.

Időközben értesült Ujszászy halálhíréről is, ami teljesen összetörte, hónapokon keresztül feküdt ideg-összeroppanással.

Elege lett a mellőzöttségből és a megalázottságból, 1951-ben egy embercsempész segítségével elhagyta az országot. Először Salzburgban, utána Svájcban élt, majd Sao Paulóba költözött, ahol divatáruüzletet nyitott. Később New Yorkban telepedett le, ahol kalapszalont vezetett. Bár néhányszor fellépett az Egyesült Államokban és lemezei is megjelentek, alapvetően visszavonultan élt.

Amikor a hetvenedik születésnapja alkalmából Magyarországra hívták, stílusosan csak egy kalapot küldött maga helyett. 1990. február 8-án halt meg.

Embermentő tevékenységéért 2004-ben posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést, amelyet a holokauszt áldozatainak és hőseinek izraeli emlékhatósága, a Jad Vasem Intézet adományoz azoknak a nem zsidó embereknek, akik a vészkorszak idején saját életük kockáztatásával zsidókat mentettek. Ő maga viszont úgy gondolta, semmi rendkívülit nem tett, amikor az üldözött embertársainak segített – csak azt, amit a tisztesség követelt tőle. „Nem valami hősies áldozatnak, hanem emberi kötelességemnek éreztem” – nyilatkozta egyszer. 

Források: YouTube, mult-kor.hu, Raoul Wallenberg, közönség.hu, hvg.hu, eletmenete.hu, NFI, mult-kor.hu, nullaev.hu, mult-kor.hu, irodalmijelen.hu

Kiemelt kép: Országos Színháztörténeti Múzeumnak és Intézet/Inkey Tibor

Nádudvari Péter