–

2011-ben magam is egyike voltam annak az 1,2 millió turistának, aki Amszterdamban járva elzarándokolt a Prinsengracht 263.-ban található Anne Frank Házhoz. A naplót kamaszkoromban olvastam, és nagyon nagy hatással volt rám, így nem volt kérdés: ahogy módom lesz rá, megnézem a helyszínt, egy keskeny ház hátsó traktusát, ahol egy rejtekajtó mögött – felfoghatatlan! – több mint két éven át húzta meg magát nyolc ember: Frankék, a Van Pels család, és Fritz Pfeffer fogorvos. (A naplóban a Van Pels család neve Van Daan, Pfeffer pedig Dusselként szerepel.)

A bujkálás alatt Anne apjának, Otto Franknak a korábbi alkalmazottai: Miep Gies, Viktor Kugler, Johannes Kleiman és Elli Voskuijl segítették őket. Tőlük kapták az élelmet, a ruhaneműt, de a híreket is ők hozták, mi történik éppen a nagyvilágban.

„…és elkezdődött a zsidók üldözése”

Anne Frank 1929-ben született Frankfurtban. Az apja sikeres üzletember volt, ám a nácik hatalomra jutása után 1933-ban Amszterdamba települt át a család. Miután kitört a háború, és 1940-ben Németország megszállta Hollandiát, már itt sem voltak biztonságban.

„…a németek bevonultak Hollandiába, és elkezdődött a zsidók üldözése.

Viseljenek a zsidók sárga csillagot! Szolgáltassák be kerékpárjaikat! Nem utazhatnak villamoson! Nem járhatnak autón! Csak délután három és öt óra között vásárolhatnak és akkor is csak olyan boltokban, amelyekre ki van írva: »Csak zsidók számára!«

Este nyolc után nem járhatnak az utcán! Még a kertjükben, sőt ismerőseik körében sem tartózkodhatnak! Nem mehetnek színházba, moziba és egyéb szórakozóhelyekre! Nyilvánosan nem sportolhatnak, nem mehetnek uszodába, tenisz-, hoki- és más sportpályákra! Tilos átlépniök a keresztények házának küszöbét! Zsidó gyermekek csak zsidó iskolába járhatnak!

És még mennyi szégyenletes, megalázó rendelkezés!

Ilyen körülmények között kellett most élnünk. Hol ezt tiltották meg, hol azt. Jopie barátnőm egyre hajtogatta: »Már alig merek lélegzeni, mert attól félek, ez is tilos…«”

(Anne Frank naplója, részlet, fordította F. Solti Erzsébet)

Anne nővére, Margot, 1942-ben munkaszolgálatos behívót kapott, ezért a család elrejtőzött Otto Frank irodájának titkos melléképületében. Rövidesen csatlakozott hozzájuk az apa üzleti partnere, Hermann van Pels, a felesége, Auguste, és fia, Peter, majd Fritz Pfeffer.

A búvóhelyet így mutatta be az akkor 13 éves Anne Frank:

„A benyíló jobboldali ajtaja a hátsó traktusba visz. Nem gondolná senki, hogy az egyszerű, szürke ajtó mögött oly sok szoba rejtőzik. Az ajtótól csak egyetlen lépcsőfokra kell felhágni s már benn is vagyunk. A bejárattal szemben baloldalt meredek lépcső vezet egy keskeny folyosón keresztül abba a helyiségbe, mely ezentúl a Frank-család nappali és hálószobája lesz. A mellette levő kis szoba tölti majd be a Frank-kisasszonyok háló- és dolgozószobájának szerepét. A lépcsőtől jobbra ablak nélküli helyiség található, benne mosdó és elkerített W. C.-sarok. De idenyílik egy ajtó a leányszobából is. Ha a lépcsőn feljebb megyünk és a felső ajtót kinyitjuk, méltán csodálkozhatunk, hogy ebben a régi, csatornaparti házban egy ennyire tágas és világos helyiséget találunk, s benne gáztűzhelyet, vízvezetéket és mosogatót. (Ezt annak köszönhetjük, hogy ez volt mostanáig a laboratórium.) Ezentúl azonban a konyhánk lesz s egyúttal a Van Daan-házaspár hálószobája, valamint közös nappali, ebédlő és dolgozószobánk. A parányi előszoba Peter Van Daan hálószobájává lép majd elő. Ezenkívül ugyanúgy, mint az utcai részen, itt is van manzárd és padlástér. Nos, ezzel egészében bemutattam Neked a nagyszerű hátsó traktust.”

Frankék és barátaik itt töltötték a következő két évet. Nappal nagyon csöndben kellett lenniük, a vécét is csak éjjel használhatták.

„Drága Kitty!”

Képzeletbeli barátnőjének Anne Frank rendszeresen beszámolt a szorongásairól, az unalomról, a helyzet szülte kényszernapirendről. Írt arról, mi jár a fejében, mik a titkai, az álmai, a félelmei. Régebbi bejegyzéseit újra elő-elővette, átírta, csiszolgatta őket: írónak készült. Az volt a terve, hogy egy napon majd könyvet ír a háborúról, és elmeséli, milyen volt a német megszállás alatt az élet.

Egyre érettebben elemezte a politikai helyzetet, írt nemzeti és vallási identitásról, az anyjával való konfliktusokról, a Peter van Pelsszel kibontakozó romantikus kapcsolatáról, sőt a serdülőkor testi változásairól is. Utolsó bejegyzése 1944. augusztus 1-jei keltezésű.

„Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék, és lennék is, ha… nem volnának mások is a világon” – írja.

Három nappal később a rejtekhelyet egy máig ismeretlen eredetű feljelentés nyomán lerohanta a Gestapo.

Többféle elmélet kering arról, ki lehetett az áruló, de bizonyítani egyiket sem sikerült eddig. Rosemary Sullivan 2022-ben megjelenő, Nyomozás Anne Frank ügyében – Az árulás igaz története című, nagy botrányt kavaró könyvében azt állította, hogy a búvóhelyet egy zsidó származású jegyző fedte fel a Gestapo előtt, hogy a saját életét mentse. Az elmélet négyévnyi nyomozáson alapszik, de hogy helyes-e a végső konklúzió, abban maga a szerző sem egészen bizonyos – úgy véli, nagyjából 85 százalék az esély arra, hogy valóban ez a jegyző adta fel a családot és barátaikat. Sokak szerint a következtetés egyáltalán nem állja meg a helyét, ráadásul gyűlöletkeltő. Hollandiában az első kiadás példányait vissza is hívták a boltokból. 

A végállomás: Bergen-Belsen és tífusz

A Frank család Amszterdamból Auschwitzba került, innen vitték a lányokat 1944 októberében Bergen-Belsenbe.

1945 márciusában haltak meg tífuszban, kevéssel a tábor felszabadítása előtt. Egyedül Otto Frank tért haza.

Anne naplóját Miep Gies őrizte meg, az egyik holland, aki segítette a Frank családot a rejtőzködésben.

A BBC egy archív felvételén Otto Frank azt meséli, hogy egy ideig képtelen volt elolvasni halott lánya naplóját. (A naplót egyébként maga adta Annénak 1942-ben ajándékba.) Aztán összeszedte az erejét, belevágott, és úgy érezte, a napló által ismerte meg igazán a gyerekét. Megszerkesztette a szövegeket, és Anne Frank naplója címmel publikálta a könyvet 1947-ben Hollandiában. A művet több mint 50 nyelvre lefordították, és ma a holokausztirodalom legismertebb darabja.

Frankék egykori házát múzeummá alakították. Az ötvenes években felmerült, hogy lerombolják az épületet, de akkora volt a tiltakozás a napló hatására, hogy a városvezetés letett erről, és 1960-ban múzeumként megnyitotta a házat a látogatók előtt.

Milliók jöttek el ide azóta, akik talán hinni tudnak vagy hinni szeretnének abban, amit Anne Frank nyolcvan évvel ezelőtt papírra vetett: 

Ha nő vagy, naponta legfeljebb három órád marad arra, amit úgy hívnak: élet

WMN Life – 2024. augusztus 4. – ZKB

„Csoda, hogy még nem adtam fel a reményt, hiszen minden oly valószínűtlennek és megvalósíthatatlannak tűnik. És mégis, mindezek ellenére ragaszkodom ideáljaimhoz, mert még mindig hiszek az emberi jóságban. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy a világon minden halálba, nyomorba, zűrzavarba torkollik. Látom, amint a pusztulásból lassanként újra felépül a világ, hallom a közeledő égszakadást, amely végül is elpusztít bennünket, együtt szenvedek sok-sok millió emberrel. És mégis, ha felnézek az égre, úgy érzem, hogy jóra fordul minden, elmúlik ez a szörnyűség, s megint béke és nyugalom lesz ezen a világon. De addig féltve őrzöm az álmaimat s remélem, talán megvalósulnak egyszer. Annéd.”

Forrás: zsido.com; aboutholocaust.org; konyvesmagazin.hu; mek.oszk.hu

Kiemelt kép: Getty Images / Sjoerd van der Wal / Contributor; Wikipedia / flickr/ Photo Collection Anne Frank House

Kurucz Adrienn