Mark Twain: Üstökös hozta, csitrikből álló gyűjteménye búcsúztatta, a kettő között pedig megszületett az amerikai irodalom

–

Csillag születik

Kezdjük rögtön egy sokkoló hírrel: Mark Twain valójában nem is Mark Twain, hanem Samuel Langhorne Clemens néven látta meg a napvilágot 1835. november 30-án, Floridában, szegény, ám előkelő származású család hatodik (egyben utolsó előtti) gyermekeként. Az időpont azért is különösen izgalmas, mert aznap volt látható a Halley-üstökös az égen, amely körülbelül hetvenöt-hetvenhat évente közelíti meg a Föld légkörét (ezt egy angol csillagász, bizonyos Edmond Halley fedezte fel a XVIII. században, aki így egyúttal az üstökös névadója is lett). 

Mark Twain, aki, mondhatni, üstökösi kíséretben érkezett a Földre, hetvennégy éves korában megjósolta, hogy azzal is mond örök búcsút.

„Életem legnagyobb csalódása lenne, ha nem a Halley-üstökössel együtt távoznék. A Mindenható kétségkívül így tartja: »Tessék, itt ez a két szörny, egyikkel sem bírok mit kezdeni: együtt jöttek, tűnjenek is el együtt!«” – írta. Majdnem igaza lett, a Halley 1910. április 20-án bukkant fel újra (ekkor készítették róla egyébként az első fényképet), Twain pedig másnap hunyt el szívroham következtében. (Ha te is szeretnél hasonló jóslatot tenni, akkor e helyt jelezném, hogy a Halley menetrend szerinti érkezése 2061-ben várható.)

Az írónak azonban ennyivel még mindig nem merül ki kapcsolata a világűrrel, később ugyanis egy aszteroidát is elneveztek róla, méghozzá a 2362 Mark Twaint. 

Autodidakta mester

Tizenegy évesen veszítette el az édesapját, egy évre rá már dolgoznia kellett, nyomdászinasként helyezkedett el, hogy besegítsen a családi büdzsébe. Így iskolába már nem volt alkalma járni, de ez nem szegte kedvét, munkája végeztével már szaladt is a helyi könyvtárba, ahol zárásig olvasott.

Mivel egyik bátyja, Orion megvásárolta a Hannibal Journalt (ami nevével ellentétben nem a kannibál sorozatgyilkosok napilapja, Hannibal ugyanis egy Missouri állambeli városka, amely később a Tom Sawyer és a Huckleberry Finn alapját is szolgáltatta, immár St. Petersburgre átkeresztelve), Twain már egészen fiatalon lehetőséget kapott, hogy belekóstolhasson az újságírásba. De később dolgozott folyami hajósként, és aranyásóként is – ez utóbbit nem túl nagy sikerrel, így végül visszatért a médiába. Az előbbi szakma pedig az írói álnevét ihlette, a (helyesen) „mark two”, azaz a kettes számú vonás a mélységmérő rúdon azt a minimális vízmélységet (két öl mélységet) jelzi, ahol a gőzös még biztonsággal hajózható.

Szerelem első pillantásra

Feleségébe is rendhagyó (ám őrült romantikus!) módon szeretett bele: egy újság megbízásából a Földközi-tengeren utazgatott épp, amikor a hajóútján megismerkedett Charles Langdon utastársával, aki mutatott Twainnek egy képet a húgáról (micsoda remek báty, nem igaz? Nem elég, hogy magánál hordja szeretett testvére portréját, de még elő is kapja, ha partiképes jelölttel sodorja össze a szél!).

Oliviát meglátni a fotón és megszeretni egy pillanat műve volt Twain számára, aztán egy bő évig levelezett vele, majd kétszer is feleségül kérte.

Másodszorra Olivia igent mondott, majd az apja nemtetszése ellenére hozzáment Twainhez, akivel aztán harmincnégy éven keresztül élt boldog házasságban.

Twain kislányok klubja – egy gyűjtő furcsa hobbija

A sok romantika után íme, egy első blikkre furcsa sztori: 1906-ban Twain megalapította az Akvárium klubot, avagy Angel Fish klubot (ezt a halat – amit mi vitorláshalként ismerünk – látta meg elsőként Bermudán, és egyből az lett róla a benyomása, hogy ez a világon a legszebb). A klubnak közel egy tucat tíz–tizenhat éves lány volt a tagja, akikkel Twain szorgalmasan levelezett, koncertekre, színházba, társasjátékozni hívta őket, és vitorláshalas kitűzővel ajándékozta meg őket mint az exkluzív klub tagjait. 

1908-ban így írt erről: „Feltételezem, mindannyian gyűjtők vagyunk. Ami engem illet, kis kedvenceket gyűjtök: fiatal lányokat, tíz és tizenhat év között. Lányokat, akik csinosak és édesek és naivak és ártatlanok – drága, fiatal teremtmények, akik számára az élet nem más, mint tökéletes boldogság, akiket nem sebzett meg sem keserűség, sem könnyek.” 

Első olvasatra, elismerem, minimum furcsa hobbi, szinte hallom, ahogy megmoccan a kommentszekció bősz rosszallása: mi a frászt akarhat egy hetvenéves pali, ha mégoly ünnepelt sztáríró is, tizenéves lánykáktól?

A lányoknak ráadásul mindig szabadon tartotta az egyik vendégszobáját az Ártatlanság Otthon nevezetű birtokán, ha esetleg kedvük szottyanna meglátogatni őt.

Tudom, tudom, mostanra már valószínűleg a Michael Jackson-botrány is bekúszhatott a fejedbe, mint párhuzamos történet, úgyhogy gyorsan mondom is, mi állhatott Twain „kislányos gyűjteményének” hátterében.

Nos, élete alkonyán szegény Twainre eléggé rájárt a rúd, nem csoda, ha inkább az ártatlanok örömében szeretett volna gyönyörködni. 1896-ban Susy lánya halt meg egy betegségben, 1904-ben a feleségét veszítette el, 1909-ben pedig a másik lányát, Jeant.

Nem csoda, hogy a sorozatos tragédiáktól depressziós lett. Erre talált gyógyírt a fogadott unokákként kezelt fiatal lányokban, akik egyébként az ismeretségi körébe tartozó családokból kerültek ki, és ha Twain otthonában aludtak is, mindig elkísérte őket egy nőrokon, avagy gardedám.

A lányok pedig minden bizonnyal nemcsak örömüket lelték a híres író baráti társaságában, de inspirálóan is hathatott rájuk. Dorothy Quick például, aki tizenegy éves volt, amikor megismerkedett Twainnel, annak haláláig meleg barátságot ápolt az íróval, később pedig, Twain biztatására, ő is az írói pályára lépett, kapcsolatukról könyvet is írt.

Ha pedig még mindig ellenérzéseid vannak a dologgal kapcsolatban, ne aggódj, Twain életben maradt lánya, Clara sem volt a hetedik mennyországban az ötlettől, amikor arra tért haza az európai útjáról, hogy otthona közben csitrik játszóterévé vált.

Bár mai szemmel valóban bizarr Twain ártatlan kapcsolata a lányokkal, és a nekik írogatott levelei is (ha ma születnének meg, valószínűleg nagyon hamar egy gyerekjogi szakember asztalán landolnának, vagy felháborodott anyukacsoportokban cirkulálnának), akkoriban egyáltalán nem számított botrányosnak. 

És hogy miért olvass felnőttként, gyerekként, örökifjúként is Mark Twaint? 

1. A bölcs Puddingfejűért

Az én egyik örök szerelmem már csak a Puddingfejű Wilson marad, akinek a neve egy roppant bölcs, jószívű, egyenes jellemű fiatalembert takar. Mark Twain világéletében kíváncsi és hatalmas tudásszomjjal megáldott figura volt, akinek nevéhez számos találmány kapcsolódik (például a melltartópánt kifejlesztése is!), Thomas Edison is meglátogatta őt, de közeli barátságot ápolt Nikola Teslával is, akivel sok időt töltöttek Tesla laboratóriumában.

Twain roppant bölcsen felismerte az ujjlenyomatok különlegességének jelentőségét is, ami aztán roppant fontos szerepet játszik a Puddingfejű Wilson cselekményében. Ez lesz ugyanis az a perdöntő bizonyíték, amivel sikerül rendet tenni egy nagyon súlyos ügyben. A kisvároska bírájának ugyanis egyszerre születik két fia, az egyik a feleségétől, a másik a színes bőrű rabszolgájától, aki aztán mindkét fiú dajkája lesz. Ám mivel szeretné, ha az ő gyermeke nagyobb eséllyel indulna az életben, egy hirtelen ötlettől vezérelve titokban kicseréli a gyermekeket. Ezt könnyedén megteheti, hiszen a fiúcskák nagyon hasonlítanak egymásra – úgy bizony, még bőrszínben is! A szegény rabszolgalánynak ugyanis hasonló sorsú felmenői vannak, mint a fiának, így tulajdonképpen valóban nem sokon múlik, valakiből úr lesz-e, vagy szolga.

A könyv számos értéke mellett nagyon fontos kérdéseket vet fel a rabszolgaság jogszerűtlenségét illetően.

(Itt jegyezném meg, hogy annak idején, amikor Twain még Hartfordban élt, közvetlen szomszédságában lakott Harriet Beecher Stowe, a Tamás bátya kunyhójának szerzője, aki hatással volt Twainnek a rabszolgaságról kialakított nézeteire is.) 

Nagyon szeretem még a regényben Wilson roppant bölcs aranyköpéseit, amelyeket naplójába jegyez fel, mindannyiunk okulására, mint például ezt: „Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát, és ellátjuk minden jóval, nem fog megharapni. Ez a legfőbb különbség a kutya és az ember között.” Vagy ezt: „A barátság szent szenvedélye oly forró, oly állhatatos, oly hűséges és oly kitartó természetű, hogy egy életen át elkíséri az embert, ha nem kérnek tőle pénzt kölcsön.”

2. Egy amerikai a középkori Angliában

De olvashatsz Twaint, mondjuk, a connecticuti jenkiért is, akit úgy fejbe vág az egyik embere egy vascsővel, hogy egyszer csak ott találja magát ezerháromszáz évvel korábban, Angliában, méghozzá Artúr király udvarában. Emberünk azonban hamar feltalálja magát, megmenekülve a máglyahaláltól egy ügyesen kommunikált napfogyatkozásnak hála, illetve XIX. századi tudásával felvértezve hihetetlen karrierépítésbe kezd, hamarosan ő lesz Anglia első számú mágusa és a király jobbkeze, kitaszítva Merlint biztosnak hitt pozíciójából, majd azon kezd el ügyködni, hogy modern állammá gyúrja a feudális középkori országot. Az Egy jenki Arthur király udvarában történetének egyik nagy erénye a lovagregényekre jellemző izgalmas mozzanatokon túl az a tengernyi humoros gondolatmenet és fordulat, ami a két gyökeresen eltérő világ ellentétéből fakad.

3. Egyszer fent, másszor lent

Végül olvass Twaint a királyfiért (Koldus és királyfi), akinek a története rámutat, csak a belső tulajdonságaidat, értékeidet veheted biztosra, a külsőségek, mint pozíció és vagyon, nagyon illékonyak tudnak lenni! Az talán eddig is kiderülhetett, hogy Twain szívesen operál dramaturgiailag különféle szerepcserékkel (apropó, mondtam már, hogy Artúr király is keveredik rabszolgasorba jenki barátjával egyetemben?), ezúttal azonban egy ilyen játéknak induló csere adja az egész regény magját, hogy aztán koldus is, királyfi is megtanulja, mik a valódi értékek az életben. 

Bár mindhárom itt említett regényét (akárcsak a Huckleberry Finnt és a Tom Sawyert) ifjúsági művekként tartják számon, nem szabad bedőlni ennek a félreértésnek, Twain regényei abszolút kortalanok és időtállók, témaválasztásukban pedig számos olyan kérdést és társadalmi ügyet érintenek, ami abszolút indokolja, hogy helyet kapjanak a felnőttek könyvespolcán is.

És ahogy a koldussorba keveredett királyfi is megérti, mennyire fontos az olvasás, adjunk mi is hálát, amiért a nehéz időkben is mindig lesz egy menekülőutunk: a könyvek fantasztikusan gazdag világa.

„Ha majd ismét királyfi leszek, ezek nemcsak kenyeret és szállást kapnak, hanem oktatást is, könyvekből: mert mit ér a teli gyomor, ha az ész és a szív koplal?”

Fiala Borcsa

Kiemelt kép: Getty Images / Library of Congress / Corbis / VCG