Huckleberry Finn, akinek sikerét kis híján elkaszálta egy pénisz

Az amerikai irodalom és az iszákos fiának esete 

1885. február 18-án jelent meg a Huckleberry Finn kalandjai Amerikában (Nagy-Britanniában egy kicsivel hamarabb, ’84 decemberében, hogy miért az időbeli eltérés, arra később, ígérem, még visszatérünk). Első pillantásra talán nem pontosan érthető, miért gondolta úgy Hemingway, hogy „az egész modern amerikai irodalom a Huck Finntől származik”. 

Főszereplője egy nehéz hátterű 13 éves fiú, a városka iszákosának elhanyagolt fia, aki egy szökött rabszolgával utazik a Mississippin lefelé. A felszín alatt azonban a rabszolgatartás és a rasszizmus nehéz témája húzódik meg. Külön izgalmassá teszi a sztorit az is: valójában kis híján múlt, hogy a regény vagy egyáltalán ne készüljön el, vagy távolról sem ebben a formában.

Finn bácsi rövid élete és gyors halála

Mark Twain eredetileg azt tervezte, hogy megírja a Tom Sawyer kalandjainak folytatását, méghozzá úgy, hogy a regény végigkíséri Finnt a felnőttkorán keresztül is.

A vagány fiú egyik ihletadója egyébként Twain gyerekkori barátja, Tom Blankenship volt, akinek az apja, Woodson ugyanolyan semmirekellő iszákos volt, mint Pap Finn.

A műbe bele is fogott 1876-ban, írt vagy 400 oldalt, ám időközben valahogy lendületét veszítette, nem volt különösebben elégedett a művével, így végül elsüllyesztette szegény Huckot az asztalfiókjába (bár azt is fontolgatta, ahogy a barátainak mesélte, hogy felgyújtja az egészet a francba. Inkább más művekre koncentrált, megszületett többek között a Koldus és királyfi. 

Huck második élete

Talán sokunk imádott főhőse ott is ragad az asztalfiók sötétjében, ha az író nem vesz részt egy New Orleansból Minnesotába tartó utazáson a Mississippin, mely során ellátogatott szülővárosába is, a Missouriban lévő Hannibálba. Itt aztán újra kedvet kapott a könyvéhez, oldalt oldal után írt tele elképesztő lendülettel. Ezúttal már nem tervezte Finn egész életét megírni, de nem is kellett, a fiúnak épp elég kaland jutott gyerekkorában is: kincset talál, az apja ezek után befogadja, de ragaszkodik hozzá, hogy rendszeresen elverje, sőt, egy ízben megpróbálja eltenni láb alól is, mire Finn megszökik, egy szigeten bujkál, ahol találkozik egy szökött rabszolgával, akit először fel akar adni a lelkiismeretére hallgatva, de aztán győzedelmeskedik a szíve, és inkább együtt vágnak neki a folyónak… csak hogy a fordulatok töredékét felemlegessük. 

Rabszolgát tartani vagy nem, ez itt a kérdés

Hogy megértsük mai szemmel Huck hezitálását, fontos tudni, hogy a fiú a függetlenségi háború előtti délen született, egy olyan társadalomban, ahol nemcsak természetes volt a rabszolgatartás, de egyenesen bűnnek tekintették, ha valaki segített egy szökött szolgát. A rabszolgatartó államban felnövekvő Twain is (akinek a nagybátyja maga is 20 rabszolga büszke tulajdonosa volt) csak azután állt át a másik oldalra, hogy beházasodott egy abolicionista (azaz rabszolga-felszabadításért küzdő) családba. Apósa, Jervis Langdon a Földalatti vasút kiemelt tagja volt. Az Underground Railroad olyan titkos útvonalak és biztonságos házak hálózata volt a XIX. században, melynek segítségével a szökött rabszolgákat a szabad államokba próbálták átmenekíteni. Langdon többek között Frederick Douglass írónak, aktivistának is segített megszökni.

A fogadtatás igen vegyes volt 

Az amerikai kiadás megjelenésekor néhány könyvtár azonnal kitiltotta az állományából. Twain később megjegyezte a kiadójának, hogy

„a concordi könyvtár elítélte Huckot, mint ami szemét, és csak a lecsúszottaknak való. Ez minden bizonnyal huszonötezerrel emeli az eladott példányszámot!”

És vajon miért gondolta úgy Hemingway, hogy az egész amerikai irodalom Twain regényétől indul? Nos, nagyon egyszerűen megfogalmazva: mert „amerikaiul” íródott, vagyis azt az élő köznyelvet beszélték benne a szereplők (még ha nyelvjárásban is), amit az Egyesült Államokban mindenki, a szerző nem próbálta imitálni az európai irodalmi nyelvet – mint az amerikai írók többsége. Twain nyelvhasználata tehát megváltoztatta az egész amerikai irodalmat. 

Hemingway azonban amellett, hogy ikonikus műnek tartotta a Huckleberry Finnt, egyúttal elmarasztalta a vége miatt, ahogy ő fogalmazott: „ott kell megállni az olvasással, ahol Néger Jimet ellopják a fiúktól. Ez a valódi vége. A többi csak szélhámosság”. 

„Csak az a vég! Azt tudnám feledni!”

– sóhajtott Ádám Az ember tragédiájában, és sóhajtott minden bizonnyal Hemingway is a Huck Finn utolsó fejezetei láttán. Ám nem ő az egyetlen, aki úgy érzi, ezen a ponton kerül erős lejtmenetbe a regény. Egészen odáig Huck és a szökött rabszolga Jim a hasonló sorsra alapozva szép barátságot kezd kialakítani. Ám amikor Tom Sawyer is feltűnik a képen, Huckot mintha kicserélték volna, még az sem különösebben zaklatja fel, hogy Jimet elrabolják. Mindennek a tetejébe kiderül, teljesen felesleges volt az egész menekülési hercehurca, Jimet ugyanis időközben felszabadította egykori tulajdonosa, Huck apja pedig elhalálozott,  így nem jelent a fiúra többé veszélyt.

Kissé olyan a gyermek fekvése, mintha Twain a boldog végkifejlet oltárán feláldozta volna azokat az igencsak aktuális és összetett kérdéseket, amiket a regény során felvetett.

Hékás! Sok itt az n-betűs szó!

Az is visszatetsző lehet a mai olvasó számára, milyen sokat szerepel a néger kifejezés a regényben (több mint kétszázszor, ami azt illeti), amit ma már egyáltalán nem píszí használni, így a Huckleberry Finnről szóló mai kritikák is csak óvatosan „az n-betűs szó túlzott jelenlétét” kifogásolják. 2011-ben Alan Gribben, az Auburn egyetem professzora egy olyan változatot adott ki, ahol a kérdéses szót kivétel nélkül rabszolgára cserélte, de megjelent a Hipszter Huckleberry Finn is, ahol pedig az n-betűs szó helyett a hipszter szerepelt, így a fülszöveg leírása azt ígéri, a regény többé már se nem bántó, se nem ciki.

A nyomdász tréfája

Végül essen szó a már korábban belebegtetett péniszről is! A skandalum, ami majdnem elkaszálta egy életre Huck Finnt és magát Twaint is, egészen ártatlanul kezdődött. Az írónak kezdett elege lenni abból, ahogy a kiadók a könyveivel bántak. A jogdíjakat nem fizették ki időben, variáltak a megjelenési dátumokkal, a könyveket nem reklámozták kellő mértékben. Ezért Twain úgy döntött, a Huckleberry Finn kalandjait ő maga fogja kiadni. Meg is alapította 1884-ben a Charles L. Webster és társai céget (az ügynöke után elnevezve, aki a cég ügyvezető igazgatója lett). Az értékesítést pedig nem a könyvesboltokra bízta, hanem egy másik kiadó módszerét leste el: házaló ügynököket fogadott, akik a lehetséges vásárlókat az otthonaikban keresték fel, hogy ott pár fejezetet felvillantva rábeszéljék őket, fizessenek elő a kötetre, amit aztán kiszállítanak nekik. A könyvhöz számos illusztráció is készült, amiket Twain hosszas huzavona, módosítás és egyeztetés után végül mind jóváhagyott, mielőtt azok elmentek volna a nyomdába. Úgy tűnt, rendben haladnak a folyamatok, az első adag könyv el is készült, a mintákat kiküldték az ügynököknek, mikor is Webster a chicagói emberétől ijedt hangú levelet kapott:

amikor kibontotta a szemelvényeket tartalmazó csomagot, észrevette, hogy azon a képen, melyen Silas bácsi egy fiúnak magyaráz, a nadrágjára valami huncut kedvű illető (sohasem derült ki, ki volt a tettes és mi célból, de) egy jól látható péniszt firkantott fel.

Twain és az ügynöke, miután lábon kihordtak egy szívrohamot a hír hallatán, azonnal visszahívattak minden olyan darabot, amin Silas bácsi illetlenül fest, és újranyomtatták az immár fütyimentes részeket. Ez a fennakadás az oka, hogy a könyv amerikai megjelenése két hónappal az angol publikáció után tudott csak megvalósulni, december helyett, február 18-án. A pimasz példányokból ma már csak nagyon kevés található a ritkaságok piacán, amik ennek köszönhetően azonban egy egész vagyont érnek. Ebből is látszik, ami ma rettenetes malőrnek, a világ összeomlásának tűnik, holnapután még simán lehet aranybánya!

Források: Mentalfloss, Britannica, JanetWhardy, Mentalfloss

Kiemelt kép: Getty Images/Carolyn Cole/Los Angeles Times

Fiala Borcsa