–

A poroszos nevelés remélhetőleg már a múlté

Gyorsan leszögezem, hogy eszem ágában sincs pálcát törni a pedagógustársadalom fölött. Elképesztő, mit kellett kiállniuk az Orbán-rendszerben, és szinte csodaszámba megy, hogy ennek ellenére sem omlott össze az oktatás. Ehhez persze elengedhetetlen volt az oktatók áldozatos munkája, ami biztosan nem volt hibátlan, ám az is egészen biztos, hogy a körülmények sem segítették őket ebben.

Az én történetem ráadásul még a Kádár-korból való, és csupán azért idézem föl, hogy mindannyian tisztában legyünk vele, milyen fájdalmas, életre szóló következményei lehetnek a mérgező mondatoknak, amelyeket túl gyakran hallottunk gyerekként.

Nagyon remélem, hogy a mai iskolások már nem ismerik a megalázó „szamárpados” kirekesztést, ami az én gyerekkoromban még mindennaposnak számított.

A múlt század hetvenes éveinek közepétől jártam iskolába

Sajnos már az iskola előtt, az óvodából is vannak rémes emlékeim. Négyéves koromig bepisiltem, amire az volt a reakció, hogy leráncigálták rólam a pisis holmit, közben folyamatosan szidtak. Ha pedig nem volt váltóruhám, akkor már kiabáltak is velem. Ilyenkor becsavartak egy (szúrós) pokrócba, majd a sarokba állítottak. Ez volt a jobbik eset.