Búcsút inthetünk az ultraolcsó ázsiai ruháknak és termékeknek – és még csak nem is a tudatosságunk miatt

–

Nem csak az ellátási láncokat eltörlő háborúk miatt csökken a kereslet az elképesztően olcsó termékek iránt, és nem is csak az infláció miatt. Nemcsak azért, mert az ezredfordulósok és a Z generáció tagjai jobb minőségű árukat szeretnének – hanem azért is, mert a gyárak egyre kevésbé tudnak munkaerőt szerezni.

Úgy tűnik ugyanis, hogy az ázsiai országok fiatal felnőttjei olyan munkát szeretnének végezni, amely jobban fizet, és nem kényszeríti őket napi 11-12 órán át veszélyes körülmények közé. Sőt, vannak köztük, akik inkább munkanélküliek lennének, minthogy a szüleik által jól ismert gyárakban dolgozzanak. A jelenség hatásai pedig hamarosan világszerte érezhetők lesznek.

Mesésen híres, nem pedig gyári munkás

Kínában is hódít az influenszerré válás trendje – elvégre ez a TikTok hazája. Az influenszermarketing még mindig figyelemre méltó ütemben növekszik az országban, a mesés hírnév gondolata ugyanis sokak számára jobb alternatíva, mint a gyári munka. Ahogy a Lovesac Furniture bútorgyár vezérigazgatója – amelynek gyára Kínában található – mondja:

„Ha egyszer látják a Kardashianokat, nem akarják többé ezt a munkát végezni.”

És nem csupán arról van szó, hogy az emberek miként tudnak pénzt keresni a közösségi média segítségével, hanem arról is, hogy mit mutatnak nekik ezek a felületek. A felhasználók ugyanis hozzáférnek több milliárd, szebbnél szebb fotókkal illusztrált élethez, és ezek között egyikben sincs gyári padló.

Ha ezt párosítjuk az ázsiai szolgáltatóipar felemelkedésével – több munkahelyet kínálnak a jobban fizetett üzletekben, éttermekben és szállodákban –, akkor a gyárak érthető módon sokkal kevésbé tűnnek vonzó alternatívának a fiatalabb generációk számára.

Ennek eredményeképpen pedig 2022-ben a kínai gyárak 83 százaléka a munkaerő 10–30 százalékát vesztette el.

A gyáraknak lépést kell tartaniuk

„Megpróbáljuk egy kicsit szexibbé tenni a gyárainkat, kinyitni a válaszfalakat, több üvegszerkezetet, több fényt, kellemes zenét, egyfajta Apple környezetet teremteni” – mondta Syed Hussain, a Malajziai Munkaadók Szövetségének elnöke. Egyes gyárak jógaórákat és gyermekgondozási lehetőségeket vezettek be, mások olyan kávézókat építettek, amelyek a New York-i vendéglátóegységekkel vetekednek, hogy a fiatalabb dolgozókat magukhoz csábítsák. A bérek emelkednek, miközben a gyárakban csökken a nyomás, hogy keményebben és gyorsabban dolgozzanak.

Végre kezd a hatalom a munkavállalók kezébe kerülni, a kevesebb munkás és a jobb feltételek azonban magasabb árakkal is járnak.

Minket, akik hozzászoktunk a fast fashion kínálatához és a fillérekért vásárolt vadonatúj kiegészítőkhöz, kényelmetlenül érint majd a változás. Bár az ultraolcsó cuccok korszaka sosem volt fenntartható, mi nyugaton már így is túl sokáig élveztük ezeket az árukat.

Mindannyian tudtuk, mi folyik a gyárakban, mi az ára annak, hogy olcsók maradjanak az árucikkeink, azonban homokba dugtuk a fejünket és elfogadtuk, hogy mindez mások kárára történik. Több mint három évtizeden keresztül jutottunk hozzá ezekhez – azokat kizsákmányolva, akik előállították a termékeket. A Nike például 1981-ben helyezte át a működését Kínába, a Mattel pedig 1988-ban.

Ugyanakkor a Nyugat nagy részének nincs könnyű dolga

Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Európában is jelen van a relatív szegénység, ami azt is jelenti: emberek milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy az ázsiai gyárakban készült, ultraolcsó áruknál drágábbat vásároljanak.

Azonban – és ez egy nagy „de” – rengetegen vagyunk, akik megtehetnénk, hogy a jobb termék mellett tegyük le voksunkat, csak épp soha nem voltunk rákényszerülve, mert az olcsó áruk mindig könnyen elérhetők maradtak.

Az olcsó azonban legtöbbször azt jelenti, hogy valaki az ellátási láncban megfizeti a termék árát – ráadásul jellemzően azok, akik fárasztó munkaórákat dolgoznak kevés fizetésért, hogy mi élvezhessük a néhány ezer forintos karácsonyi pulcsinkat. És elég csak Nápolyba látogatni a kukások sztrájkja idején, hogy lássuk, milyen gyorsan széteshet minden, amikor a munkások nem mennek dolgozni.

Ez alól pedig az ázsiai gyárakban dolgozók sem kivételek. Ők biztosítanak nekünk elektronikai- és háztartási cikkeket, ruhákat, és szinte minden más árut életünk nagy részében. Tiszteletet, jobb fizetést és körülményeket érdemelnek – miközben úgy tűnik, hogy a gyártók csak akkor bánnak jobban a gyári dolgozókkal, amikor csökken a számuk.

De ez nem jelenti azt, hogy ez volna a helyes megoldás.

Az értelmes bérezés és a biztonságos munkakörülmények az alapjogokhoz tartoznának, nem pedig utólag kellene korrigálni.

És ha ez azt jelenti, hogy többet kell költenem a ruháimra, akkor én ezt az árat hajlandó vagyok megfizetni.

Ez nem katasztrófa, hanem lehetőség

1929-ben a General Motors Research Laboratories főigazgatója írt egy cikket Keep the Consumer Dissatisfied (Tartsd elégedetlenül a fogyasztót) címmel, amiben úgy fogalmaz: „A fogyasztó nem akarja, hogy a fogyasztó ne legyen elégedett: az alapvető impulzus, amely a kapitalista motort mozgásba hozza és mozgásban tartja, az új fogyasztókból, az új árukból, az új termelési vagy szállítási módszerekből, az új piacokból, az ipari szervezet új formáiból származik.”

Másként fogalmazva: a fogyasztók elégedetlenségének fenntartása arra készteti őket, hogy mindig újat és többet vásároljanak. Megtöltik az otthonukat holmikkal, mert mindenből új kell – ennek azonban feltétele, hogy minél olcsóbban vásároljanak. Ha minden héten új ruhát veszel, nagy eséllyel nem fizethetsz mindegyikért annyit, mintha csak háromhavonta vennél egyet.

Ha az ultraolcsó cuccok egyre kevésbé lesznek olcsók, az lehetőséget ad az embereknek arra, hogy megváltoztassák a vásárlási szokásaikat, vagyis ritkábban költsenek, és  fenntarthatóbb módon vásároljanak.

Ez pedig egyáltalán nem rossz. Sem nekünk, sem azoknak az embereknek, akik az árut gyártják, szállítják, terjesztik és árusítják. Ha a jobb minőséget választom, az sokszor még a pénztárcámnak sem feltétlenül rosszabb. 

Én már régóta kényelmetlenül érzem magam a nagyon olcsó cuccokhoz való hozzájárulásom miatt, úgyhogy itt a lehetőség, hogy tudatosabban vásároljak – ez a lehetőség pedig bármelyikünké lehet.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Lucas Schifres / Contributor

Mózes Zsófi