A klímaszorongás csak a kezdet – Rengeteg más módon hat a mentális egészségünkre az éghajlatváltozás

–

Az első nagyszabású vizsgálat

A bevezetőben említett eredmények abból a tanulmányból származnak, amely 2021 decemberében jelent meg a rangos The Lancet című folyóiratban. Ez az első olyan nemzetközi kutatás, amely sok résztvevő bevonásával térképezte fel a fiatalok klímaszorongását – és annak összefüggéseit – a kormányzati cselekvés észlelt szintjével. Tíz országban – Ausztráliában, Brazíliában, Finnországban, Franciaországban, Indiában, Nigériában, a Fülöp-szigeteken, Portugáliában, az Egyesült Királyságban és az USA-ban – végeztek felméréseket a tudósok, összesen tízezer 16–25 év közötti fiatalt kérdeztek meg. 

A válaszadók minden országban aggódtak az éghajlatváltozás miatt: 59 százalékuk nagyon, 84 százalékuk legalább mérsékelten. A résztvevők fele számolt be szomorúságról, szorongásról, dühről, tehetetlenségről és bűntudatról a klímakatasztrófa kapcsán, ráadásul 45 százalékuk úgy nyilatkozott, ezek az érzések a mindennapi életükre is hatással vannak. A megkérdezettek 64 százaléka értett egyet a kormányzati cselekvésre vonatkozó negatív, 37 százalék pedig a pozitív tételekkel, valamint szignifikánsan többen érezték úgy, hogy az országuk vezetői elárulják őket, ahelyett, hogy megnyugtató módon kezelnék a helyzetet. 

Más típusú ártalmak is vannak

A klímaszorongás és a kormányzati válaszokkal való elégedetlenség jóformán alapélménye az embereknek, ami gyakran a hétköznapi működésüket is negatívan befolyásolja.

Ugyanakkor a jövőre irányuló félelmek mellett az éghajlatváltozás más módokon is veszélyt jelent a pszichés jóllétünkre. Bár hajlamosak lehetünk azt gondolni, ezek az ártalmak minket nem érintenek (még!), a Föld számos pontján jelenleg is történnek, így érdemes felkészülni rájuk. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2021-es jelentése olyan kutatásokat gyűjtött össze, amelyek megerősítik: a globális felmelegedés a depressziótól kezdve a poszttraumás stressz-zavaron (röviden PTSD) át a demenciáig, számos mentális nehézség kialakulásához vezethet.   

A természeti katasztrófák emberi katasztrófák is

A klímaváltozás szélsőséges időjárási eseményekkel, hurrikánokkal, erdőtüzekkel, árvizekkel, aszályokkal jár együtt, amelyeknek súlyos lelki következményei vannak a túlélőkre nézve.

Az, hogy valaki megsérül, egyik pillanatról a másikra elveszíti a szeretteit, az otthonát, a személyes tárgyait vagy a munkáját, nehezen felfogható tapasztalat, amely túlterheli az idegrendszer szabályozó képességét.

A személy akkora traumát él át, amely még hosszú időn át kísértheti. Gyakori következmény a PTSD, amelynek során az illető emlékbetörések, rémálmok, ritkábban hallucinációk formájában éli újra a történteket, nem mutat érdeklődést a korábbi tevékenységei iránt, a hangulata depresszív, nyomott, az érzelmi élete beszűkül, sírásrohamok gyötrik, alvászavaroktól, dühkitörésektől, koncentrációs zavaroktól szenved. 

A PTSD a katasztrófa károsultjain kívül a segítőket is érintheti: nagyobb erdőtüzek esetén például a tűzoltók tíz–húsz százaléka megtapasztalja. Egy olyan állapotról van szó, amely más mentális nehézségek rizikóját is megnöveli, beleértve az öngyilkosságot, a depressziót, a szorongást, az alkoholizmust, a nikotinfüggést vagy egyéb szerhasználatot, a társas konfliktusokat, az erőszakot vagy a munkával kapcsolatos nehézségeket. Bár sok múlik az adott természeti katasztrófa súlyosságán, jellemzőin, illetve a közösség, az egyén sajátosságain, erdőtüzek esetén például azt találták, hogy a PTSD és a depresszió aránya még öt évvel a tragédia bekövetkezte után is kétszer akkora (tizenegy százalékos) az érintettek körében, mint más populációkban. Ráadásul az otthonukat, állásukat elvesztett emberek sokszor ellátás nélkül maradnak, illetve azok is alig kapnak segítséget, akik korábban is szegények voltak: a klímaváltozás a járványhoz hasonlóan felerősíti a társadalmi egyenlőtlenségeket.  

Rombolják az egészséget, a kapcsolatokat, az identitást 

A természeti katasztrófák olyan módokon is hatnak a túlélőkre, amelyek elsőre talán nem annyira nyilvánvalók. Huszonkét longitudinális (hosszú ideig tartó, nyomonkövetéses) vizsgálat átfogó elemzéséből például az derült ki, hogy ezek a traumák később is gyenge testi egészséghez, több fizikai fájdalomhoz vezettek, illetve növelték a bármilyen okból bekövetkezett halálesetek kockázatát. A túlélőket nem ritkán krónikus szorongás sújtja, amely csökkent immunitást eredményez, így ezek az emberek sérülékenyebbek a kórokozókkal, vírusokkal szemben. Az állandó stressz tönkreteheti az alvásukat, a kevés vagy rossz minőségű alvás pedig még inkább inkább megnehezíti a mindennapi életben való helytállást, ami tovább fokozza a stresszt. 

Ahogyan azt a pandémia esetén is láttuk, a természeti katasztrófa kezdeti, kaotikus fázisában az egyéni érdekek felülkerekedhetnek a közösségi érdekekkel szemben. Az emberek hajlamosak, pláne korlátozott(nak hitt) erőforrások esetén, kizárólag a saját boldogulásukat szem előtt tartani, ez viszont árt a közösségi kapcsolatoknak. Szintén nehéz fázis, amikor hónapokkal vagy évekkel a szerencsétlenség bekövetkezte után csökkenni kezd az a figyelem, amelyben a térség részesült: a segítők elmaradoznak, a túlélők pedig magukra maradnak a gondjaikkal. 

Sajnos az is előfordul, hogy az ember korábbi élettere teljesen lakhatatlanná vált.

Kutatások szerint a lakóhelyváltozás önmagában megduplázza a PTSD kialakulásának kockázatát. Ilyenkor az emberek sokszor több átmeneti szállást is megjárnak, mire végleg letelepedhetnek.

A költözések megnyirbálhatják az emberi kapcsolatokaikat: távolra sodródhatnak a családtagjaiktól, a barátaiktól, a megszokott közösségeiktől, a gyerekeknek iskolát kell váltani, kinek-kinek idegenként kell újrakezdeni egy másik városban, községben. Elveszíteni a helyet, ahol éltél, komoly gyászmunka. Az utcák, ahol nap mint nap jársz, a kedvenc parkod, a kávézók, a boltok mind az identitásod részévé válhatnak és a folytonosság érzését adják. Ebben következik be fájdalmas törés, amikor arra kényszerülsz, hogy elhagyd az otthonod. Ez pedig az előrejelzések szerint tömegekkel fog megtörténni a klímaváltozás miatt: 2050-re nem kevesebb mint 200 millió emberrel. 

A hőség nem pusztán fizikai kényelmetlenség

A klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak, hosszabbak, intenzívebbek a melegfrontok. Az extrém hőség 2020-as adatok szerint több halálesetért felelős az Egyesült Államokban, mint a hideg. Vizsgálatok nyugtalanító összefüggéseket találtak a megnövekedett hőmérséklet, valamint a skizofrénia és a vaszkuláris, azaz agyi vérellátási zavarból eredő demencia között. Úgy tűnik, a meleg időjárás jelentős pszichés stresszforrás, amely kiváltképp túlterhelheti azoknak az embereknek a megküzdési képességét, akik mentális állapotuknál fogva eleve sérülékenyebbek.

Aggodalomra ad okot, hogy a hőmérséklet-emelkedés a gyakoribb hangulatingadozásokon és a szorongásos zavarokon kívül az öngyilkosságok számának növekedéséhez is vezethet.  

A hőség mindenkitől extra türelmet, önuralmat igényel. Ilyenkor nehezebben tartjuk fenn az éberségünket, az érzelmeink szabályozása a szokásosnál is nagyobb kihívást jelent. Mind a laboratóriumi, mind a terepen végzett kísérletek ok-okozati kapcsolatot tártak fel a forróság és az agresszió felerősödése között. Hő hatására növekszik az izgalmi szintünk, ingerlékenyebbek vagyunk, több a negatív, ellenséges gondolatunk, nem alszunk jól, csökkennek a kognitív funkcióink, a konfliktus- és problémamegoldó képességünk. Egyes számítások szerint 2010 és 2099 között a klímaváltozásból eredő hőmérséklet-emelkedés önmagában 30 ezer gyilkosság, 200 ezer nemi erőszak és 3,2 millió betörés elkövetéséhez fog hozzájárulni.  

A légszennyezéstől lelkileg is rosszul vagyunk

A rengeteg szmog, amit belélegzünk, nemcsak a szervezetünknek árt, hanem a pszichés folyamatainknak is, hiszen a testi-lelki működésünk egymástól elválaszthatatlan. Vizsgálatok alátámasztják, hogy a légszennyezettség növeli a szorongást, rontja a kognitív funkciókat (például a gondolkodást, a memóriát), valamint a boldogság és az élettel való elégedettség csökkent szintjével jár együtt. Különösen ártalmas a gyerekre nézve, prenatálisan, magzati korban is. Ezen kívül a csökkent levegőminőség a hőséghez hasonlóan szintén fokozza az ingerlékenységet, ezáltal növeli a bűnözői magatartás előfordulását. 

A reziliencia ösztönzése kulcsfontosságú

A klímakatasztrófa várható következményeire való felkészüléshez elengedhetetlen az egészség- és környezettudatos életmód elsajátítása, az öngondoskodás, valamint a reziliencia fejlesztése. A reziliencia egyfajta rugalmasság, személyek és közösségek képessége arra, hogy folyamatosan adaptálódjanak a változó körülményekhez, illetve az őket ért csapások ellenére is jól funkcionáljanak, akár még növekedjenek is. Leírva persze egyszerűnek hangzik, ám a gyakorlatban mégsem könnyű elérni, hogy emberek milliói gyorsabban és hatékonyabban alkalmazkodjanak a nehézségekhez. A pszichológusok arra törekednek, hogy megtalálják a változáshoz vezető utakat, egyéni és közösségi szinten egyaránt. 

Egyéni szinten fontos lehet, hogy a tehetetlenséggel szemben az ember tudatosan igyekezzen fenntartani a reményt, és újrakeretezni történéseket, problémákat úgy, hogy azokban találjon valami pozitívat, értelmet adót is. Ez nem azt jelenti, hogy tagadni kéne a valóságot, hanem azt, hogy képesek vagyunk akár az utolsó pillanatig fenntartani az erőfeszítéseinket. Az is lényeges, hogy ki-ki bővítse a pszichés megküzdési repertoárját, begyakorolja az önszabályozást és a késleltetés képességét. Mindenki szervezzen maga köré csapatot: olyan embereket, akikkel kölcsönösen támogatják egymást. Ha van miért élnünk, az szintén megsokszorozhatja az erőnket. Figyeljünk oda a környezetünkre, ápoljuk azt a kötődést, amit a lakóhelyünkkel és a benne található élőlényekkel kialakítottunk. Ha pedig „túlélőcsomagot” készítünk, a vizes palackok, gyógyszerek és konzervek mellé tegyünk be olyan dolgokat is, amelyek a mentális egészségünk szempontjából fontosak. Takarót, ami meleget ad, játékot a gyerekeknek, tárgyakat, amelyek a hitünkhöz kapcsolódnak vagy a múltra emlékeztetnek. A naplónkat, a kedvenc könyvünket, családi fényképeket.   

Ami a közösségi szintet illeti, nélkülözhetetlen, hogy az összefogás és a szolidaritás kultúráját erősítsük.

Azokban a közösségekben, ahol nagy a kohézió, vannak közösségi kezdeményezések, jól működő szervezetek látnak el ügyeket, az emberek rutinosabban dolgoznak együtt, több tapasztalatuk van arról, milyen megbízni egymásban, így könnyebben vészelnek át katasztrófákat.

Kutatások kimutatták, mennyire fontosak azok a kommunikációs rendszerek is, amelyek értesítenek, ha baj van. Minél előbb tudod meg, hogy veszély közeleg, annál nagyobb esélyed van, hogy csökkentsd a károkat. Azoknál a nagy európai árvizeknél, ahol az emberek kevesebb figyelmeztetést kaptak az evakuálás előtt, később számottevően több PTSD-t, illetve más pszichés problémát mértek a lakosság körében. 

A közjavak megóvása, fejlesztése szintén fontos. A megfelelő infrastruktúra egyrészt csökkentheti a globális felmelegedés hatásait (például a parkok, fás területek nagyobb aránya), másrészt a jó minőségű utak, járdák, hidak a menekülést, a mobilitást is segítik. Az otthonukba való beszorulás különösen veszélyeztetheti azokat, akik fogyatékossággal élnek vagy krónikus betegséggel küzdenek. A kevesebb hatalommal bíró, marginalizáltabb emberek segítése, illetve a szempontjaik cselekvési tervekben való megjelenítése mindannyiunk közös felelőssége. 

Milanovich Domi

Az egyes kutatásokat a könnyebb olvashatóságért nem linkeltem be külön, a hivatkozások mindegyike megtalálható a jelentésben. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/primipil