A saját nyomorunknál még mindig nincs jobb szórakozás – Titeket is vár az ARC plakátkiállítás
Olyan korban élünk, amiben mindenkinek lehet véleménye, mindenkié egyformán számít, és mindenki könnyen találhat fórumot arra, hogy eljuttassa sokakhoz. Ahol mindenki könnyedén megtanulhatja a grafikai és képmanipulációs programokat, és elkészítheti a saját üzenetét – ha egy kis energiát fektet bele. Ahol mással sem találkozunk, mint felénk záporozó indulatokkal és hangulatkeltéssel, és a hangzavartól lassan a saját gondolatainkat sem halljunk. Mégis, amikor egy évben egyszer kimehetünk az ARC plakátkiállításra, hogy megnézzük, mások számára miről szólt az elmúlt év, akkor jólesik a közös nyomorunkon, frusztrációnkon és szorongásainkon nevetni. Megkönnyebbülünk tőle. Mert még mindig kellenek az offline szelepek. Gyárfás Dorka ajánlója.
–
Ha jó számolom, ötödik éve, hogy követem az ARC plakátkiállítás létrejöttét – belülről. Azelőtt én is csak látogató voltam – jesszusom, lassan 22 éve –, jól emlékszem még a legelsőre is a Felvonulási téren. Onnantól kezdve szeptemberben fix hétvégi program volt az életemben, hogy kimenjünk megnézni a plakátokat, és lefitymáljuk a gyengébbeket, lefotózzuk a jobbakat. Amióta viszont részt vehetek a zsűri munkájában (amikor a beérkező 800–1000 pályaműből kiválasztjuk a legjobb százat, majd az abból is kiemelkedő díjazottakat), azóta már nem ilyen fellengzősen ítélkezem. Sokkal jobban látom, mennyi ötletelés, energia és szellem van azokban, akik egyáltalán megpróbálkoznak a pályázással.
Vannak természetesen jobb és gyengébb évek. Itt is látszik – mint általában a művészetekben –, hogy amikor több csapás sújtja az életünket, akkor meglódul a fantázia, van, ami fűtse a kreativitást. Kell is a szelep, amin keresztül távozhat a frusztráció, kiszakadhat az indulat. Évekkel ezelőttről is őrzök emlékeket olyan plakátokról, amik segítettek ebben.
De mára vannak témák, amik unalmassá váltak. A helyzet továbbra is fennáll (sőt fokozódik), de kivicceltük rajta magunkat. Már nem segít a poénkodás. Nem akarunk több politikusfejet kifigurázni, nem hoz enyhülést. Csak keserű szájíz marad utána, hogy még mindig itt tartunk, még mindig őket nyögjük. Az idei felhozatalból is már inkább kín és elkeseredés árad, mintha még a Covid alatt is több kedvünk lett volna kacagni. Az legalább más volt, valami új és szokatlan, amihez együtt kellett adaptálódnunk, valamelyest kénytelenek voltunk összekapaszkodni. Most meg – amikor a klímaválság valósággá vált – szétestünk, szétszóródtunk, mindenki egyedül hadakozik a kihívásokkal.
Erre is utalhatott például az idei év felhívása, hogy Világ buborékjai, egyesüljetek!, ami most is – mint mindig – csak sorvezető volt a pályázatokhoz, de továbbra is lehetett bármilyen tervvel jelentkezni. Sokat elmond azért, hány pályamű érkezett a klímaszorongás jegyében, akár buborékkal összevonva, akár anélkül. Mert erre a problémahalmazra egyelőre tényleg nincsenek válaszok. Csak egyik oldalról a kétségbeesés, a másikról a közöny és az ignorálás van.
Aztán vannak az identitásunkat érintő plakátok. Kik vagyunk mi, magyarok? Milyen országot szeretnénk? És milyenben élünk?
Mit kezdjünk a múltba révedéssel? A pedagógusok ellehetetlenítésével és ellenséggé degradálásával? A katás vállalkozók – köztük a művészek – szívatásával? A hagyományos női szerep erőltetésével? A nagycsaládosok felmagasztalásával és a gyermektelenek leértékelésével?
És akkor ott vannak még az energiaválság vagy oroszoktól való függés által keltett félelmek is. Mi lesz velünk ezen a télen? Honnan jön a benzin? Honnan jön a gáz? Meddig engedtünk egy birodalmi törekvésnek?
Ebben az évben a vízhiány is kézzelfogható valóság lett – akár a tavaink, akár a termőföldjeink állapotát nézzük. Nincs semmi, ami vigaszt nyújtana, egyelőre csak a rémület van. Ezért is kell egy-két olyan plakát a kínálatba, ami még tud nevettetni, akár a legegyszerűbb módon. Egy jól elhelyezett pukival akár.
Szükségünk van arra, hogy miközben kirántjuk magunkat az apátiából, és elindulunk a cselekvés irányába, néha megállhassunk, és csak kacagjunk. Értelmetlenül, felhőtlenül. Elvégre létezik annál abszurdabb, mint amiben élünk?
Vagy a végén mind beledöglünk úgyis?
Az ARC plakátkiállítás az újbudai Bikás parkban látható október 9-éig, és addig szavazhattok az általatok legjobbnak tartott pályaműre is a kiállítás honlapján, ami majd a közönségdíjat kapja.
