Ez az írás azokról az apákról szól, akik (még) nem akartak gyereket, de végül mégsem ők dönthettek erről, hanem azok a nők, akik életük (valószínűleg) legrosszabb döntését egyedül hozták meg.

Van nekem három nagyon jó barátom. Hosszú évek óta ismerem őket. Tisztességes, jó lelkű, becsületes, humoros és old school fazonok (ajtó kinyit, kabát felsegít, stb.) Amikor megismertem őket, még egyiküknek sem volt családja. Jártak ezzel, együtt éltek azzal, de nagyon meg akarták nézni, hogy kinek „csinálnak” gyereket. Úgy is mondhatnám, hogy még javában zajlott a „mama-casting”, amikor nagyjából egy időben, és egymástól teljesen függetlenül, falfehér arccal közölték velem, hogy az éppen aktuális csajuk terhes.

Ezek a srácok – és nagyon szeretném kimosni a köztudatból a „minden férfi szar, szemét” bélyeget – ugyanolyan érzékenyek és lelkizősek, felelősségtudók, mint néhány barátnőm, mint néhány anya, illetve mint remélhetőleg te is. Tehát egyáltalán nem volt mindegy nekik, hogy kitől, mikor, milyen körülmények között lesz gyerekük.

Nem voltak gerinctelenek, már a kapcsolat elején közölték a hölgyekkel, hogy mi a pálya. Megmondták kerek perec, hogy egyrészt még fiatalok, másrészt dolgoznak és nincs elég pénzük, idejük, harmadrészt a gyerekvállalást KÖZÖSEN szeretnék eldönteni. Szerintem ez így halál korrekt, nem találok benne hibát.

Aztán a szakítós, vagy az ellaposodott fázisban hopp, mégis teherbe estek a leányzók. Nem véletlenül – persze olyan is előfordul, amikor kiszakad a gumi, – hanem szándékosan.

A csajok bevallották, hogy bizony már jó ideje nem szedték a tablettát, és teherbe akartak esni annak ellenére, hogy érezték, nem jó a kapcsolatuk a sráccal, közeleg a vég.

De ők, egyes egyedül, a másik megkérdezése nélkül úgy döntöttek, hogy márpedig gyereket akarnak, és kész.

Ilyenkor két dolog szokott történni.

1. A pasi összecsomagol, feláll és elköszön, mondván: a jó édes anyáddal szórakozzál, és neveld fel egyedül a gyereket!

2. Életbe lép a ritkábbik verzió, mikor a „férfiállatból” előjön az „Anya”, a felelősség és a gondoskodás.

Ezek a fiúk az utóbbit választották. Nem léptek le, hanem feláldozták magukat a totális boldogtalanság oltárán olyan nők mellett, akikkel nem akarták összekötni az életüket.

Imádják a gyerekeiket, főként ezért is vannak együtt ezekkel a nőkkel,

de ott belül megdöglenek, mert nem volt beleszólásuk a sorsukba, nem így tervezték az életüket, és igenis csőbe lettek húzva, meg lettek fogva, át lettek verve,

mert a nők kiszagolták, hogy ezek igazi „palimadarak”, tökéletes apu-alanyok, mert van szívük és lelkük, tehát gyorsan szülni kell nekik.

Mindenki ismert ilyen történetet a közvetlen környezetében, legalább egyet. Mindenki tud róla, hallott róla, de valahogy ezekkel a pasikkal nem foglalkozik senki. Olyan természetes, hogy vannak, hogy nem léptek le, hogy hülyére dolgozzák magukat, hogy kettétörtek az álmaik. Ezért a társadalom átsiklik felettük, és azok felett is, akik ezt tették velük.

Nagyon dühös vagyok, mert kicsit sem tartom korrekt eljárásnak, hogy egy nő egyedül döntsön a párja, és a jövendőbeli gyereke élete felett, miközben tudja, hogy ezzel a gyerekkel csak azt a kapcsolatot akarja megmenteni, ami már leszállóágban van. Látom ezeket a srácokat, tudom, hogy milyen csodálatos apák lettek, hogy mennyi időt töltenek a kicsikkel és mennyire odavannak értük. És amikor esetleg félrekacsintanának, vagy megfordul a fejükben, hogy „ejj, de jó lenne azért néha valakivel beszélgetni, jól érezni magam”, mert az „asszonytól” ezt, ugye, nem kapják meg, akkor még nekik van lelkiismeret-furdalásuk, hiszen „mégiscsak a gyerekem anyja, nem akarom megcsalni."

Értem én, hogy manapság a nőkért, a nők jogaiért és az esélyegyenlőségért harcolunk, de álljon már meg egy kicsit a menet! Ezekkel az apákkal ki a franc törődik? És miért nem beszél róluk senki, és miért nem hangos tőlük a média? Velük talán nem követtek el egy életre szóló bűncselekményt? Az ő életüket talán nem tették tönkre? Nekik nem jár a boldogság? Nekik nincsenek jogaik?

Érdemes lenne ezen elgondolkodni.

Főleg akkor, mikor minden pasira ráhúzzuk a „szar, szemét” jelzőt.

Köszönöm  a figyelmet,

Bihari Viktória

Viki Facebook oldalát ITT éred el

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Frenzel