-

1. Ne ess pánikba!

2. Gondolkozz! Hogy is kerültél ide?

Bántalmazó párkapcsolatban éltem, azaz az önbizalmam a béka feneke alatt pislogott. Ellenvetés nélkül elfogadtam és elhittem minden kritikát, nyomorultul éreztem magam, olyan valakinek, akit nem szeretnek, maximum kis időre, feltételekkel. Ekkor kerültem kapcsolatba ezekkel a nagyon kedves emberekkel, akiket nem szektatagoknak hívtak, hanem keresztényeknek. Semmit nem akartak tőlem, csak meghívtak ide-oda, és beszélgettek velem. Kedvesek voltak. Odafigyeltek rám. Nem üvöltöztek velem, mint az élettársam, azt mondták, értékes vagyok, és hogy isten (igen, direkt kisbetűvel) szeret engem. Egyre szívesebben töltöttem az időmet azokkal, akik értékesnek tartottak, jövőképet mutattak, s végül a segítségüket kértem, hogy kikerüljek a párkapcsolatomból. Minden támogatást megkaptam, lakást, állást szereztek nekem a fővárosban, és befogadtak maguk közé, szelídek voltak, azt gondoltam, életem legjobb helyére kerültem.

3. Találd meg a pontot, amikor elvesztetted a maradék önbecsülésedet és magabiztosságodat is!

4. Ne aggódj, vissza lehet szerezni!

Miután beilleszkedtem a gyülekezetbe, elkezdtem az oktatásukra járni, kanalazták belém a fekete levest. Igaz, hogy isten feltétel nélkül szeret engem, és ők is, de azért ugye, nem gondolom, hogy itt megáll az élet? Kezdjük el kibontani azt a hatalmas ajándékot, amit az égiektől kaptam. Minden istentiszteleten meg kellett jelenni, hiszen ha nem mentem, aggódtak, mi történt velem. Muszáj volt sokat énekelni és mosolyogni, a tagokkal beszélgetni, ha nem tettem, aggódva simogatták a könyököm, hogy mi van velem. Nem mehettem el bulizni, nem lehetett olyan férfival párkapcsolatom, aki nem a gyülekezet tagja – sőt, semmiféle párkapcsolatom nem lehetett vezetői engedély és megbeszélés nélkül. Mivel még a sebeimet nyalogattam, eleinte ez nem is jelentett problémát, utáltam minden hímneműt, kivéve a vallási vezetőket, akik feddhetetlenek voltak, jólelkűek és apaszerűek. Azt is megtanították, milyen bűnös és elveszett vagyok, és annak az életnek, amit az isteni sugallat, a szentlélek testembe költözése nélkül töltök, időpocsékolás. Meg kell találnom a feladatot, amire isten rendelt, és akkor boldog lesz az életem. A szeretet és a megbocsátás nevében bűnösnek és alantasnak neveztek, aki semmire sem jó, én pedig elhittem – majdnem ugyanaz a metódus vitt, ami a bántalmazó párkapcsolatba.

5. Kezdd el visszaszerezni az irányítást a saját életed felett!

6. Hagyd ott az egész szektát a fenébe!

Ahogy telt az idő, kiderült, hogy a keresztény közösség tagjai, akik megtértek és isten magához ölelte őket, megtisztítva és megújhodva, bizony maguk sem tartják be a szabályokat. A gyülekezet naivitását jól mutatja, hogy büntetett előéletű (nemi erőszak) tagjukat megtették mindenes portásnak, megbíztak benne, míg egy nap sok-sok évnyi imádkozás ellenére ez a férfi elvesztette a kontrollt, foglyul ejtett egy lányt, megerőszakolta a közösségi könyvtárban, majd kirabolta a könyvesboltot és vidékre szökött. Előző nap még kedélyesen beszélgettem vele a közösségi lakásunkban, ahogy mindenki más, egyszer tréfából azt is megkérdeztem, miért vannak horogkeresztek tetoválva az öklére, és bűnbánóan magyarázott megtérése előtti életéről. A csúnya, bűnös természet viszont nemcsak belőle bukkant elő, hanem mindenki másból is. Láttam, mert együtt éltem-tanultam-lélegeztem velük, kegyetlenek, gonoszkodóak, irigyek, kiállhatatlanok, tehát ugyanolyan mindennapi emberek voltak, mint bárki más, csak kötelező kedves mosolyt viseltek az arcukon. A tagok ugyanis nem haragudhatnak senkire, mert az bűn. Nőként nem állhatnak ki az igazukért egy férfiközpontú szektában. Nem dönthetik el, kivel laknak, kikkel barátkoznak, mit esznek, mit olvasnak, milyen zenét hallgatnak – a jazz az ördög műve, a Beatlest szó szerint a sátán küldte a pokolból – mert mindenhol a bűn leselkedik. Én belebetegedtem ezekbe a szabályokba, míg két szívultrahang között rá nem jöttem, hogy kutya bajom, csak szükségem van a „bűnös” szabadságomra. Ekkor már eltelt három év, beleillettem a rendszerbe, mégis apránként elkezdtem visszaszerezni önmagam, eleinte csak azért, mert akkor csökkent a szorongásom. Világi – értsd: nem keresztény, de azon belül is csak bizonyos fajta nem keresztény – állást vállaltam. Nem jártam be vallástan órákra, istentiszteletekre, vagy csak benéztem, hogy lássák, ott vagyok, és már egy szót sem hittem el a prédikációkból, nem jópofiztam a tagokkal. Belül elkezdtem megtagadni azt, amit olyan ügyesen hittem el, hogy még meg is dicsértek érte. Felfüggesztettem keresztényi előrehaladásomat és léleknyerői karrieremet (azt hiszitek, viccelek, pedig nem). Aztán elköltöztem egy olyan emberhez, aki nem volt a gyülekezet tagja. Itt már a legtöbben látták, hogy elkövetem a legnagyobb bűnt, ott fogom hagyni a közösséget, az egyetlen helyet, ahol „virágozhatnék", és elfordultak tőlem.

7. Szabadulj meg a bűntudattól!

8. Harapj bele az élet nevű almába, és soha ne nézz vissza!

Azért, mert fizikailag otthagytam az egész szektát, még nem szabadultam meg automatikusan attól, amit belém neveltek – igen, tudom, hogy én hagytam ezt az egészet. Iszonyatos bűntudatcsomaggal kellett megküzdenem, például rá kellett döbbennem, hogy ha szexuális életet élek házasság nélkül, akkor nem kerülök a pokolra. Nem visz el az ördög, ha jó zenét hallgatok, nem lesz értelmetlen az életem, ha világi emberekkel barátkozom, hogy a haragot, dühöt, szomorúságot, bosszúvágyat ki kell adnom magamból, nem fojthatom egy kereszt alá, akármennyit is szenvedett értem Jézus Krisztus. Lépésről lépésre tért vissza a józan eszem, és évek óta vígan élek egy örömteli, normális életet, és többé nem hiszem, hogy eredendően bűnösnek születtünk – sőt, már elnézést sem kérek ezért. Rájöttem, hogy az alacsony önbecsülésem a legnagyobb problémám, és amióta azt kezelem, nem hozok rossz döntéseket. Halleluja!

 

Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Sasha Freemind