7 alkalom, amikor észrevettem, hogy rém öregek lettek a gyerekeim
Tikk-takk, tikk-takk, telik az idő, sebesen peregnek a hetek, hónapok. A gyors iramban ráncosodó szülő pedig egyszer csak arra ébred, hogy a két aprócska, zajos bokaharapóból egy szempillantás alatt komoly lakótárs vált. A gyerekei minden jel szerint megöregedtek, emiatt pedig Fiala Borcsának az egyik szeme sír, a másik meg nevet.
–
Visszadobom a kezemben épp kirázogatott nedves ruhát a lavórba, szaladok ki a konyhába, ahonnan csörömpöl a telefonom. Elfutok a szundikáló kutya, a kisasztal, a zongorázó gyerekem mellett, majd hirtelen megtorpanok. Hagyom a telefont, hadd óbégasson, nem érdekel. Elhűlve nézem a bekeretezett képet a falon. Hosszú évek óta ott lóg, legtöbbször rá se pillantok. Most alaposan megvizsgálom friss szemmel. Te jóságos ég! Mintha csak tegnap készült volna a fénykép, amin a négy hónapos lányom, mint egy Michelin-baba vagy egy falánk hernyócska bebábozódás előtt, a játszós plédjén hever. Közben pedig... Igaz, a póz maradt, a bakfis ideje nagy részét, ha teheti, hanyatt fekve tölti, miközben zenét hallgat és olvas. Minden más azonban tovatűnt, a dundi hurkák, a csodálkozó tekintet, a hangos gőgicsélés.
Mondjuk, ha egészen őszinte akarok lenni, az utóbbi időben számos jel mutatott arra: a gyerekeim visszavonhatatlanul gyerektelenek lettek. Dundi, magatehetetlen kisbabából kollégiumi szobatársakká váltak. Legalábbis én erre következtettem ezekből a jelekből:
1. Végre egyedül vagyok a fürdőszobában
Annak idején nem tudtam olyan halkan beosonni a fürdőbe, hogy valamelyik kölyköm ne szaszerolja ki, hogy aztán a cumival és az alvósmacival felfegyverkezve utánam csoszogjon. Hosszú évekig fürödtem úgy, hogy legalább egy pár szemecske csüngött habtestemen kíváncsian, vagy minimum tíz ujjacska próbált betüremkedni a szellőző rácsozatán. Manapság azonban nem fenyeget a veszély, hogy rám nyitnak. A gyerekeim inkább égő vassal szúrnák ki a szemüket, mint hogy véletlenül meglássanak meztelenül. És ezt fordítva is elvárják. Egyszer nyitottam csak rá véletlenül az egyikre, de attól a szitokorkántól, amit kaptam, rögvest le is olvadt az arcom.
2. Éjjel-nappali szárazdajkából sofőrré lényegültem
Egyre többször vannak olyan napok, amikor szinte nem is látjuk egymást. Legalábbis szemtől szembe nem. Ha együtt vagyunk, az rendszerint úgy néz ki, hogy valamelyiket elszállítom a fontos programjára, különórára, edzésre, haverhoz vagy moziba. Mehetnének persze maguk is, de így legalább a visszapillantó tükrön keresztül nézhetem őket.
3. Hamarabb fekszem le, mint ők
Hol van már az idő, amikor azt vártam, hogy elaludjanak, és legyen pár óra énidőm?! A kisgyerekek mellett beállt bioritmusomból már nehezen engedek, tíz óra magasságában boldogan az ágyamat nyomom. Ha nem is minden este, de elő-előfordul, hogy ők ilyenkor még házon kívül tartózkodnak fontos meccsnézés, koncert vagy mozi okán, vagy ha a szobájukban vannak, eszükbe sem jut villanyt oltani, amikor épp olyan izgalmasat olvasnak.
4. Csak a Facebook-státuszukból veszem észre, hogy felébredtek
Nem csivitel ki az ágyából csücsöri hangon kora reggel, hogy kakaót kér, nem zokog szívettépően, hogy azonnal szaladjak be, és nem is kezd el hajnalok hajnalán zörögni a játékaival. Csak onnan lesz gyanús, hogy már megébredt az én drágaságom, hogy a Facebook-státusza kilenc óra elteltével újra zöldre vált.
5. Elküld sétálni, amíg megfőzi az ebédet
Nehéz ügy, ha egy besózott fenekű extrovertált anyát kell megnevelni a nyugisabb temperamentumú, introvertált gyermeknek. Nehéz, de nem lehetetlen. Amikor nagyon pattogok, hogy menjünk már sétálni, hét ágra süt a nap, nézd csak, a kutya is odafeküdt az ajtóhoz, na gyerünk, gyerünk, mert aztán még az ebédet is meg kell csinálnom, akkor lehajol hozzám, türelmesen megveregeti a vállamat, és megnyugtat, hogy amíg én kiugrabugrálom magam odakint az öccsével meg az ebbel, ő elkészíti az ananászos csirkét. És tényleg, nekem csak kezet kell mosnom és megterítenem.
6. Saját stílusa lett
Némi szélsőségekkel járó kísérletezés után a gyerekemnek álcázott lakótársam már pontosan tudja, mi az, ami jól áll neki és kényelmesen érzi is magát benne. És ez richtig nem az, amiről én gondolok hasonlókat, úgyhogy egy idő után kénytelen-kelletlen felhagytam azzal, hogy nélküle vásároljak ruhát. A levedlett, megunt, színes holmijait átpasszolja nekem, ő pedig következetesen hordja a megálmodott imidzsének sötét kiegészítőit.
7. Én pedig saját IT szakembergárdával rendelkezem
Messze gyorsabban adaptálódnak bármiféle digitális cucchoz. Az egyik, ha elunja nézni a szerencsétlenkedésemet, udvariasan kiveszi a kezemből a telefont vagy a laptopot, és negyed másodperc alatt megoldja a számomra gordiuszi csomónak tűnő problémát. A másiknak este mutatok egy frissen szerzett képszerkesztő programot, hogy másnapra, mire elkezdeném megtanulni a használatát, kiderüljön: már vérprofin keni-vágja az egészet. De rendes... és elmagyarázza. Kétszer egymás után, hogy értsem.
Szóval mégiscsak azt kell mondjam, megérte kivárni ezt a bő egy évtizedet. Lassan, de biztosan látszik már a fény az alagút végén. Mert bár a kölyök homo sapiens csigalassúsággal fejlődik a többi élőlényhez képest, azért egész pofás, használható entitás lesz belőle a végén.
Most már csak amiatt kell drukkolnom, nehogy hamar elköltözzenek itthonról a lakótársaim.
Mert akkor ki főzi meg az ebédet? És ki segít nekem beállítani a netet?
Fiala Borcsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/fornStudio
