Mindenki szívében rejtőzik egy oroszlán – Marék Veronika meséjének elképesztő sikere Japánban

–

Ajándékba kapott történet

Ahogy a Kell egy oroszlán című dokumentumfilmből kiderül: a húszas évei elején járó, már két mesekönyvet megírt Marék Veronika Laci történetét ajándékba kapta. Fel is skicceli az eset résztvevőit, miközben elmeséli, hogy is volt az a nevezetes névnap, amikor egy kedves barátjuk, László, nyakában hosszú, piros sállal meglátogatta az édesapját, akitől, miután megtudta, Veronikát ünneplik, a fejéből szedett elő ajándékot. Neki adta az ötletét (mivel ő úgysem fogja tudni megírni, tette hozzá): egy mesét egy nyámnyila kisfiúról, akinek végül egy oroszlán ad kurázsit. Így született meg Marék Veronika tollából és színes ceruzáiból…

…Laci, a leggyávább kisfiú a világon… 

…aki valóban mindentől és mindenkitől fél. Ez nemcsak magányossá teszi – hiszen még a gyerekekhez sem mer odamenni barátkozni, de az ambícióiban is gátolja. Laci ugyanis repülőgéppilóta szeretne lenni. De ki látott már gyáva pilótát?! Bús magányában Laci képeskönyveket nézeget. Kedvence az a kép, ami egy oroszlánt ábrázol. A kisfiú úgy érzi, ha lenne neki is egy oroszlánja, bizony nem félne semmitől.

Másnap aztán a szobájában megjelenik egy kis piros oroszlán, aki megtanítja Lacinak, hogyan győzze le a félelmét.

Sokgenerációs kedvenc

A mese – akárcsak Marék Veronika többi története, például A csúnya kislány, a Kippkopp- vagy a Boribon-mesék, no meg a pompás Kockásfülű nyúl – generációk nagy kedvence lett. A Vörösmarty téri dedikálásra is összesereglettek kislányok, akiknek a szüleik olvasták a mesét, felbukkan egy középkorú férfi, aki ezeken a történeteken nőtt fel, és egy idősebb hölgy is, aki az ötvenéves, szamárfüles, házilag kiszínezett, ütött-kopott kötetét hozta el aláíratni.

Nemzetközi siker

Ám Laci története nemcsak idehaza aratott nagy sikert. Megjelent Szerbiában, ahol Laciból Dragan lett, Németországban (ahol ugyan az összes rajzot lecseréltették, viszont az óvodákban kötelező olvasmány lett belőle), Romániában (egyszerre magyar és román nyelven), Angliában, Tajvanon, Koreában… Majd 1965-ben (négy évvel a hazai megjelenést követően) egy japán kiadó is publikálta, melynek ráadásul ez volt az első gyerekkönyv-kiadása. 

Ott pedig azóta évről évre újabb kiadások jelennek meg – eddig közel 700 ezer példány kelt el belőle! A lelkes japán közönség számára a kis piros oroszlán figurája olyannyira fontos lett, hogy nemcsak könyvben szeretnék magukénak tudni. Laci és az oroszlán Marék Veronika által rajzolt figurája esőkabátokat, iskolatáskákat, füzeteket, párnákat is díszít.

Sztárvendég Japánban

Hogy a világ másik végén Marék Veronika milyen megbecsült szerző, azt ő maga akkor tudta meg, amikor egy moszkvai bábfesztiválon, ahol bábszínészként vett részt, egyszer csak elé lépett két japán úr, és mély tiszteletük jeléül a földig hajoltak.

A babérokat Veronika személyesen csak 2005-ben (négy évtizeddel az első japán kiadás után) tudta learatni, amikor férjével együtt az országba látogatott. És akkor most álljunk meg egy pillanatra, és képzeljük el, milyen érzés lehetett e távoli földrészen dedikálni azokat a nagy becsben tartott, féltve őrzött köteteket, amik generációról generációra öröklődtek a japán családokban.

Az üres terek dicsérete

„Mindenkinek van a szívében egy oroszlán, ami rejtve van, de baj esetén előjön és átsegít a problémákon” – ad magyarázatot a történet kabalaállatának mágiájára dedikáláson a meseíró. 

„Bármennyi tárgyat birtokolunk, néha nem vesszük észre azokat az értékeket, amik bennünk vannak” – mesél a tokiói Fukuinkan Shoten Könyvkiadó akkori vezetője, Matsui Tadashi arról, mi tetszett meg neki annyira a magyar mesekönyvben… a minimalista stíluson kívül. „A japánok fontosnak tartják az üres tereket” – magyarázza, mi az ereje ezeknek a rajzoknak. 

A rendező Japánban

Visky Ábel filmrendező maga is elutazott Japánba, hogy utánajárjon a kis piros oroszlán elképesztő sikerének. „Annak a kérdésnek eredtem nyomába, hogy milyen, kultúránként eltérő útjai lehetnek a félelmekkel való megküzdésnek és a bátorság elsajátításának, miközben a filmben képet kapunk a mese idén 88 éves írójának ragyogóan derűs személyiségéről is, és arról a sajátos alkotói attitűdről, ami lehetővé tette a Laci és az oroszlán – illetve számos más, generációk életét meghatározó mese – létrejöttét” – mondja el a Játszótársak, a Mesék a zárkából és a Csobbanás rendezője. 

A mese varázslata

A rendező, Visky Ábel gyerekkorában csak a Kippkopp gyerekei mesét ismerte, amit az édesanyja olvasott fel neki rendszeresen. Lacival és az oroszlánnal a film kreatív producere, Csejdy András ismertette meg. „Ez azért is volt különleges dolog, mert Budapesttől 600 kilométerre a falunkban ott volt a polcon a Kippkopp mesekönyv, majd harminc évvel később felhív azzal András, hogy lenne-e kedvem Veronikáról filmet készíteni… Nagyon megható volt Laci történetével felnőttként találkozni, hiszen így a meglepetés erejével hathatott a mese végi csavar. Nagyon tetszett a benne lévő finom pedagógiai érzék és bölcsesség. Megérintett.”

A Japánba tett utazásáról – mellyel Laci különleges sikerét szerette volna feltérképezni – elmondja: a japánokon különösen nehéz kiigazodni, hiszen nagyon illedelmesek, alázatosak, és „rendszerszinten” pozitívak. „Nehéz kihámozni ebből az őszinte érzéseket.

Mégis azt éreztem, hogy ezek a meglett, felnőtt, komoly életművel rendelkező kiadói üzletemberek szinte gyermekivé tudtak válni, amikor Veronikáról beszélgettünk. Volt bennük egyfajta gyermeki lelkesedés. Ezt nagyon izgalmas volt megélni, megtapasztalni.”

Még az írónak is kell egy oroszlán

Anélkül, hogy túl sokat elárulnék a Kell egy oroszlán filmről, egy dolgot muszáj: Marék Veronika a forgatás során veszítette el a férjét. A dokumentumfilm elején az író még együtt idézi fel a férjével, Heinrich Ferenccel és Visky Ábel rendezővel a kétezres évek elején tett utazásukat Japánba (az író nekünk is mesélt az útról egy interjúban), a film végén azonban kiderül: Veronika egyedül maradt. 

„Veronika nyelve a fikció, minden, ami nagyon személyes, azt ő a történeteken keresztül tudja megfogalmazni. Ami számára nehéz téma – jelen esetben a halál közelsége –, azt is sokkal valóságosabban tudja így elmondani. Ezért megkértem, írja le, mi az, amit ő kérne az oroszlántól. Nagyon szép dialógust kaptam tőle” – meséli Ábel. 

Így született meg az utolsó jelenet, ami egy rettentően erős, őszinte és szívbemarkoló lezárása az egész dokumentumfilmnek. A kis piros oroszlánra végül magának az alkotójának is szüksége lett. 

Egyúttal megnyugtató a hit: hogy az oroszlán a mi szívünkben is ott él, még ha nem is tudunk róla. Hiszen lehet, csak akkor bújik elő, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. De akkor csalhatatlanul felbukkan.

Fiala Borcsa