Lelkiismeret

Belegondoltatok már ebbe a szóba? Lelki-ismeret. A lélek ismerete. Ez a lélek nálam nagyon hangos mostanában. Kiabál. Sőt! Furdal. Mert nem ismerem eléggé. És kezd fogyni a lelkierőm. (Lelki-erő.) Ha valamit nem tudok megcsinálni időben, jön a lelkiismeret-furdalás. Ha valamit nem tudok megcsinálni elég jól, jön a lelkiismeret-furdalás. És minél erősebben furdal a lelkiismeretem, annál kevesebb dolgot tudok jól megcsinálni, ezért még értéktelenebbnek és elégedetlenebbnek érzem magam. Ördögi kör.

Mindenki ezt csinálja

Nemrégiben volt egy találkozóm egy női mesecsoport tagjaival. Egy éve ért véget az a hosszú folyamat, amikor mindannyian eljutottunk odáig egy bizonyos mesében, ahonnan úgy éreztük, már egymás és a vezetőnk segítsége nélkül is tovább tudunk lépni. Nagyon mélyre és nagyon messzire jutottunk egyenként, és a csoportban is. Azóta nem láttuk egymást, mert mindig mindenki rohan, de most végre összejött egy találkozó, bár néhányan így is hiányoztak.

Azonnal ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk egy éve. Most nem a meseszereplőkön keresztül meséltünk magunkról, hanem „csak” magunkról. Én beszéltem utoljára. Megdöbbenve láttam, hogy ezek az értékes, komoly, megfontolt, a munkájukban rendkívül sikeres nők mindannyian az utolsó erőiket mozgósítják ahhoz, hogy valahogy kibírják még az utolsó hajrát, ami karácsony előtt vár rájuk. És telve vannak lelkiismeret-furdalással, mert úgy érzik, nem teljesítenek elég jól. Halálra hajszolják magukat, nem alszanak, feláldozzák magukat a munka vagy a család (legtöbbször mindkettő) oltárán, és mégsem elégedettek magukkal. Természetesen velem együtt.

Én is folyton ostorozom magam, amiért még mindig csak öt kilót fogytam, pedig már két hónapja tart az életmódváltás. Ahelyett, hogy annak örülnék, mennyire megváltozott az életem, a csípőm kerülete, az izmaim tónusa, még a járásom is más.

Miért betegítjük meg magunkat?

Annyi rémisztő tünetet látok a környezetemben élő nőkön. Van, aki nem tud lábra állni, mert kifordul a térde. = Nem bírom el ezt a terhet, amit rám raktok / magamra rakok.

Ekcémás lesz, teli van rejtélyes eredetű piros foltokkal. = Kiütést kapok tőletek / magamtól.

Ismeretlen eredetű allergiás rohamok gyötrik. = Megfulladok köztetek / magamtól.

És még folytathatnám a sort. Az a kérdés, hogy miért akarunk MINDENT csinálni egyszerre. Nem lehet, hogy épp emiatt lehetetlenülnek el a hétköznapjaink? Mert a nagy MINDENT akarástól SEMMIT nem tudunk rendesen végigcsinálni?

Elfelejtett örömforrások

Nagy hatással volt rám az az interjú, amit D. Tóth Kriszta készített Feldmár Andrással. Megpróbálom azóta kicsit más szemmel nézni a dolgokat. Úgyhogy erőnek erejével igyekszem örülni annak, ami VAN. És nem amiatt keseregni, ami nincs. (És talán soha nem is lehet…)

Nekik minden körülmények között örülök. De az ilyen nyugalmas pillanatokat különösen értékelem!

Van családom, három gyönyörű, egészséges, okos, kedves gyerekem. Van egy férfi, akit szeretek, és aki szeret. Van munkám, lakásom, ennivalóm, testem, lelkem. Nem élek háborúban (csak néha, legfőképp magammal). Senki nem gyógyíthatatlan beteg a szeretteim közül. Szóval örülök, hogy élek!

És akkor most vissza az életmódváltás praktikus oldalához. Elég fogas kérdést tettem fel Bodon Juditnak, a NoSalty dietetikusának. Miután a családon belül eléggé eltérnek a táplálkozási szokásaink, ezért nagyon kevés olyan étel van, amit mindannyian szívesen eszünk. A kisfiam a zöldségek szagától is rosszul van. A középső gyerekem vegetáriánus. A legnagyobb húsfüggő. És vagyok én, akinek számolnia kell a szénhidrátokat. Mégsem készíthetek négyőnknek négyfélét, nem igaz? Juditnak még erre a helyzetre is van néhány remek tippje, olvasd el ITT!

Both Gabi