-

Az idő és én

Kezd maga alá gyűrni az idő, egészen brutális napjaim vannak. Két könyv is nyomdába adás előtti állapotban van, ilyenkor összesűrűsödik a lét. Folyamatosan jelen kell lenni, és egyfolytában gyors döntéseket hozni. Nincs mese, a mesekönyvek szerkesztése közben is akadnak kemény pillanatok. Ebbe és a heti hétnapos WMN-es munkába gyömöszöltem bele Lujzit, a nemrég óta velünk élő kutyánkat. Őt naponta háromszor kell futtatnom. Ja, és a három gyereket, akik néha már maguktól is „futnak”, de azért a figyelmem végig rajtuk van.

A gyerekek és az önállóság

Hatalmas változások kezdődtek nálunk. Életünkben először volt egy olyan reggelünk, amikor a gyerekek egyedül reggeliztek, öltöztek és indultak az iskolába. (Még az úttesten sem kell átmenniük, ugyanabban a háztömbben lakunk, ahol a suli is van.) Mindent előkészítettem persze, de az uzsonnájukat ŐK csinálták meg! Jelentem, még a reggeli maradékát is lepakolták az asztalról, odaértek az iskolába, magukkal vitték a tornazsákot, és én is abszolváltam nemhogy a reggelit, hanem a kutyasétáltatást, meg azt is, hogy hétfő reggel fél kilencre tornaruhában (!) várjam Vicát és a Pilates órát. Minden Vicával való találkozás feltölt és erőt ad. Ő tényleg egy tündér. Olyan jó a közelében lenni, nemcsak azért, mert igazán profi, hanem azért is, mert érzékeny és figyelmes. Csak egyetlen centit igazít a tartásomon, de amikor a helyére kerül a gyakorlat, nagyon erőteljesen érzem a kettő közötti különbséget.

Lujzi nem is kutya

Tényleg olyan, mintha lenne még egy gyerekem. Nem bánom, mert mindig négy gyerekre vágytam. Hát… most megkaptam: Lujzi kifejezetten gyakran akar játszani velünk, felkapja a cipőket, jól összecsócsálja őket, megkergül, összegyűri a szőnyeget, átlóg a rácson át a parkba, emberszart eszik a bokrok alól, lopkodja az apró tárgyakat… és végtelenül sok szeretetet hozott a családunk életébe. A gyerek még mindig körbeveszik, csodálják, kialakultak az egyéni rítusok, ki, mikor, mennyit van Lujzival, és az átmeneti időszakokat továbbra sem marakodással töltik, hanem egy eb cirógatásával.

Ez a flegma dolmányos nagyon feldühítette Lujzit

Mozgás!

Igazán nem mondhatnám, hogy mostanában jellemző volna rám a mozgásszegény életmód. Eleve a napi háromszori kutyasétáltatás is megmozgat (ez egyelőre 3×40– 50 perc), de szerdán eljutottam Gymstickre is. Andi tartotta, akinek még mindig őszinte a mosolya és végtelenül sok a türelme. Irtó bénán pakolásztam magamra ezt a szellemes gumis botot, éreztem, hogy rettentő keményen megdolgoztatott, mégis komolyan megfordult a fejemben, hogy ha vége lesz a három hónapos életmódváltásnak, akkor befektetek az itthoni tornához egy ilyen eszközbe, mert állati izgalmas az egész. Gina a szombat délelőtti köredzésen újabb zsírkínzó módszereket vetett be. Nem tudom, honnan ilyen jól informált, mindenesetre egészen  elcsodálkoztam azon, hogy milyen sok helyen van izomlázam. Például a lapockáim közötti részen is, ami elég meglepő... Gina pár nap múlva ír az izomlázról egy cikket, amit már nagyon várok!

Kitörés. Nem olyan könnyű, amilyennek látszik... Az ott nem egy gyöngysor a nyakamon, hanem izzadság

Buli, izé…

Talán láttátok, hogy volt egy WMN-buli, amelyen a féléves szülinapunkat ünnepeltük. Na, ez a csütörtök este szépen indult, de egy kicsit… kiütöttem magam, elszoktam már a dőzsöléstől. Az volt a szerencsém, hogy Gina, rendes életmód-tanácsadóhoz méltó módon, hazaszállított, és egyéb dolgokban is segített, ezeket fedje most jótékony homály. Másnap nagyon nehezen sikerült koncentrálnom a munkára. Viszont elképesztően jó érzés újra és újra megélni, hogy egy ilyen kivételes közösség tagja lehetek, mint a WMN.

Enni, de mit?

Már remekül megoldom a tízórait meg az uzsonnát, például a kefires-túrós pirított szezámmagos, teljes kiőrlésű kenyérrel meg a diós-almás salátával, ezek fél perc alatt megvannak, bedobozolhatók szükség esetén, és tényleg laktatnak. Ráadásul finomak is. Most viszont a meleg ebéd okoz gondot, főleg, amikor nem vagyok itthon, és nem tudok főzni, mert napközben rohangálok. Ha éppenséggel nem akarok olyan helyre menni, ahol remek salátákat adnak elég sok pénzért, hanem csak egy családias kifőzdére van keretem, akkor nem tudom, mit válasszak, ha nem folyton szottyos és agyoncukrozott párolt zöldséget ennék a hozzá kevert rizzsel és a kiszáradt csirkemellel. Szóval, azt kérdezem a dietetikustól, Bodon Judittól: mi a legkisebb rossz a sok rossz közül?

Az egyik itthoni ebédem. Grillezett zöldség sajtos csirkefalatokkal és basmati rizzsel

És akkor lássuk, mi a helyzet akkor, ha az embernek csak arra van ideje, hogy beugorjon egy gyors ebédre valamelyik közeli önkiszolgáló étterembe. Olvassátok el, mit javasol a NoSalty dietetikusa, Bodon Judit! KATT IDE!