-

Rohrböck Kinga: Kizárólag a Moszkva térről jártunk bulizni, ott találkoztunk az óra alatt, és persze az volt az első kérdés, hogy van-e bulicím? Így történt, hogy nem egyszer vadidegen lakásokban kötöttünk ki. Felállítottunk húszan a Moszkva térről, hogy hallottuk, itt buli van. Aztán vagy beengedtek, vagy nem. 1989 augusztus 31-én egy nagyon jóképű fiú odajött hozzám a Moszkván, hogy van-e tüzem. Ma ő a férjem, négy gyerekünk született azóta. A kapcsolatunk elég hektikusan alakult, többször szakítottunk, és volt egy olyan időszak, amikor egy évig nem is láttunk egymást. Amikor egy év múlva tök véletlenül összefutottunk, az is a Moszkva téren történt.

Újra van óra, még ha nem is olyan, mint volt

Prónay-Zakar Gina: 17 évesen voltam életemben először egyedül Budapesten. Esterházy 44. születésnapjára jöttem föl, a Merlinben rendeztek egy estet, de előtte még fel akartam menni a Nemzeti Galériába. Aki nem pesti, emlékezhet még a félelmetes és izgalmas „elsőre": izzadt kezedben a gyűrött cetli, rajta a részletes instrukció: felszállsz a kék színű metróra, leszállsz a Deákon, megkeresed a pirosat, leszállsz a Moszkván, elmész az óra mellett, fel a lépcsőn, ott a várbusz, azzal fel a várba. Saját felnőttségemtől megrészegülten ügettem a lépcsőn, néztem a tömeget, és arra gondoltam, hogy már az is őrület, hogy itt bárki ismer bárkit, és ennek a kétmilliós városnak ezen a kaotikus, nyüzsgő terén képtelenség, hogy csak véletlenül összefuthass egy ismerőssel, mint, mondjuk, Egerben a főutcán. És akkor egyszer csak megláttam a lépcső tetején a Szénási Zolit, akivel egy-két évvel korábban három hónapig halálosan szerelmesek voltunk egymásba. És rájöttem, hogy: de igen, lehetséges. A mindörökremoszkamoszkvatéren lehetséges csak igazán.

Kárpáti Judit: Egy szilveszteren a barátnőimmel buliztunk pár nagyobb fiúval a Szilágyiból. Valahogy éjjel csókolózásba bonyolódtunk az egyikkel. Amikor hajnalban mindannyian elváltunk a Moszkván, azt mondta nekem, hogy január másodikán az óra alatt randizzunk. Nagyon imponált ez a fiú, pedig nem is tetszett, mindig olyan volt, mint aki épp elpirult. Nagyon készültem a találkozóra. Várnom kellett rá. Épp a szélsőjobbos könyveket áruló bácsi pultjánál szobroztam, amikor megjelent. Nem sokáig örülhettem, mert csak azért jött, hogy közölje: vendégek jönnek, a nagymamája és annak a barátnői, szóval ő menne is haza, bocs. Egyébként D. András egy hülye vagy, nem tudod, mit hagytál ki! De arra is emlékszem, hogy ha nem akadt konkrét bulimeghívása az embernek, elég volt lemennie a Moszkvára, és az óra alatt biztos, hogy gyülekeztek páran, akik épp házibuliba mentek. Simán lehetett csatlakozni idegenekhez is, hozzánk még Adyligetre is jöttek így az én házibulimba tök idegenek a Moszkváról.

Zákányi Gáspár, Ujvári Bea és Kalapos Éva Veronika a hullámos tetejű metrómegálló előtt

Kalapos Éva Veronika: A Moszkva téri óra alatt találkoztam egyszer egy sráccal, aki miatt életemben először és utoljára gyalog, éjjel, zuhogó esőben átcaplattam a városon. A Boráros környékéről indultam, az óra alatt találkoztunk, gyönyörű volt és romantikus. Sajnos nem tartott túl sokáig, pár napon belül kiderült, hogy nagyon nem pálya a srác. Viszont egyúttal azt is megtudtam, hogy baromi sokmindenre képes vagyok a szerelemért.

Both Gabi: Én egy időben folyton Pajor Tamással futottam össze a Moszkva téren, mindig együtt utaztunk az 56-os villamoson. Nem voltunk barátok, inkább csak ismerősök, sok koncerten találkoztunk a nagy budapesti szubkulturális éjszakában. Akkoriban kezdett el ismerkedni a gyülekezettel, de még keményen drogozott. Általában délután találkoztunk, amikor még tiszta volt... és teli kétségekkel. Rengeteg kérdése volt, nekem meg nem nagyon akadtak válaszaim, de mindketten szerettük ezeket a találkozásokat.

Horvát Sára: Nekem a „Moszkván az óra alatt" a késést jelentette. Minden barátnőm késős volt, (és most is az). Én pedig mindig pontos voltam, ezért a mobiltelefon nélküli élet legnagyobb szívása volt az a fél óra, amit ott töltöttem. Nem lehetett telefonálni, hogy „siess már!", nem lehetett az Instagramon nézelődni. És persze akkor is ott találkoztunk, amikor pesti szórakozóhelyekre mentünk, nem a Moszkva környékére. Ennek ellenére nevetve, nagyon szívesen emlékszem kamaszkorom legfontosabb találkozóhelyére.

„Gyerekek, álljatok már össze, fotóznék!

Ujvári Bea: Volt olyan, hogy egy nap többször is ácsorogtam a Moszkván, akár egy órát is. Suli után, könyvtárba menet, majd este a házibulik előtt. Randiztam is jó párszor, aztán amiatt izgultam, nehogy összefussak az óra alatt a másik befutóval is...

DTK: Amikor gyerekkoromban „feljöttünk Pestre a rokonokhoz", volt egy kihagyhatatlan programunk. A mozgólépcsőzés-metrózás. A nagyszüleim a Ferenc körúti megállónál laktak, és a kirándulás úgy nézett ki, hogy „kék metróval" a Ferenc körúttól a Deák térig, ott átszállás (micsoda izgalom, három metróvonal találkozása!), aztán a „piros metróval" át a Duna alatt (a folyó alatt megy az alagút, hogyan lehetséges ez?) egészen a Moszkva térig. És föl azon a hosszú-hosszú mozgólépcsőn. (Aztaaa, de hiszen nem lehet látni lentről a végét! És figyelitek, milyen meredek? Hogy lehet, hogy az emberek függőlegesen állnak rajta??)... Hogy odafönt mi volt? Hát, arra már nem emlékszem. Mert alig vártam, hogy megtehessem ugyanezt a csodálatos utat... visszafelé.

–

Emlékidéző kirándulásunkból természetesen nem maradhatott ki a régiúj Moszvatér régiúj fogása, a hetvenes évek budapesti gyrosa, a moszkvatérihamburger sem, amit jó érzékkel a Zing frissen nyitott bisztrójában árusítanak. Íme, a hamburgerszűz Gabi és a hamburgerveterán Bea kritikája a klasszikus fogásról:

Both Gabi: Én most ettem életem első hamburgerét. 48 évig egész jól elvoltam nélküle, mert azt hittem, hogy nem szeretem. Aztán kiderült, hogy ezt épp nagyon szerettem. (Bár amikor Prónay-Zakar Gina megtudta, hogy mit ebédeltem, nagyon leteremtett, úgyhogy ebből nem csinálok rendszert!)

A klasszikus. Csalamádéval. Természetesen.

Ujvári Bea: Természetesen a kínálatból a Moszkva tér burgert választottam. Akárki akármit mond, én szerettem a csalamádés hamburgereket azokban az édeskés, fényes bucikban. Igaz, a nyolcvanas években a hús inkább fasírtra emlékeztetett, a zöldséget pedig a savanyúság helyettesítette. Salátaszezonban nem hiányzott belőle az óriási zöldsaláta levél sem. A mikróban melegített buci, a mustár erős savanykás íze, és az édes magyar paradicsomszósz langyosra melegedve keveredett össze a számban. Hogy azért volt jó, mert minden maszek hamburgeres bódéban hasonlót adtak, és jobbat nem ismertem, vagy azért, mert nem volt benne tartósítószer, és télen paradicsom hiányában csak a jó öreg vecsési savanyúság maradt, már nem fejtem meg. Mindenesetre a Zing, Moszkvaburgere megér jó pár próbát, a húspogácsát Angusra upgradeltem, szaftos volt és ízletes, folyt a kisujjamtól lefelé a könyökömig. A csalamádét nem vitték túlzásba, amit nem is hiányoltam, éppen annyi volt benne, hogy ne vegye el a hús ízét. De volt lilahagyma, paradicsom és ketchupos saláta. A bucit grillezték, nem mikrózták. Gazdag volt és fincsi.

Balról jobbra: Fiala Borcsa, Ujvári Bea, Zákányi Gáspár, Szentesi Éva, Both Gabi és D. Tóth Kriszta. És Kalapos Évi, akit véletlenül lehagytunk a képről (bocsánat!)... De a lényeg úgyis az asztalon van.