„A rendszer elhitette velem, hogy nincs itt semmi probléma” – Hanna története

–

Miután 2021-ben, a Covid második hulláma alatt elesett korábbi vendéglátós munkáitól, Hanna magánházaknál kezdett takarítani, hogy gondoskodni tudjon a lányáról. Péter pedig épp takarítónőt keresett – így találkoztak először. „Amikor kezet fogtunk, olyan érzésem volt, mintha áramütés ért volna, sosem tapasztaltam még ilyet” – emlékszik vissza Hanna. A kezdeti vonzalom mellett Péter hozzáállása is szimpatikus volt számára, a férfi ugyanis megengedte, hogy amíg Hanna nála takarít, a lányát is magával vigye. „Zavarban voltam végig. Fölkísért a lakásába, megmutatta a gyereknek, hogy hol a tévé, mondta, hogy üljön le, nézze nyugodtan. De csak amikor elment, akkor vettem észre, hogy a lakás szinte olyan, mint egy múzeum, szép és rendezett. Nem értettem, hogy minek ide takarítónő” – meséli.

„Eszembe jutott, amit a nagymamám mondott mindig: az a férfi, aki szépen tereget, biztos jó, rendes ember.”

Hanna végül maradt, örült, hogy akkor is tud dolgozni – ráadásul nem kevés pénzért –, amikor nem tudja megoldani a lánya felügyeletét. Aztán, ahogy egyre többször fordult meg Péternél, észrevette, hogy amíg ő takarít, a férfi is vissza-visszajár a lakásba. Először csak azért, mert otthon felejtett valamit, majd egyre többször kezdtek beszélgetni.

Péter kezdetben stabil, felelősségteljes ember benyomását keltette: volt munkája, jövedelme, autója. A beszélgetésekből hamar kiderült, hogy neki is vannak gyerekei – igaz, az anyjuknál, aki a férfi elmondása szerint nem engedi őket láthatásra –, Hannának pedig az is imponált, ahogy róluk beszélt, ahogy ragaszkodott hozzájuk. 

A munkakapcsolatból rövid idő alatt közös otthon lett

„Egy alkalommal, amikor munka közben kihívott beszélgetni, nem is tudom már, hogy minek a kapcsán, de mondta, hogy találkozzunk külön. Ezzel nagyjából egy időben elkezdett írogatni, hívogatni, és nekem nagyon jólesett a figyelem, meg hogy a gyerekemmel valaki ennyire jó fej” – meséli Hanna. A találkozást végül több másik követte, és Péter rövid időn belül felvetette, hogy költözzenek hozzá, sőt arra biztatta Hannát, hogy adja fel a munkáját, és segítsen neki az építőipari cégben.

„Mesébe illő volt. Gondoskodott rólunk, állandóan keresett, hívott, írt, folyamatosan érdeklődött, és szerintem nem telt el egy hónap se, és mondta, hogy úgy érzi, nagyon szerelmes.”

Hannának ideiglenes lakhelyéről – szintén a Covid miatt – időközben tényleg esedékessé vált a költözés, úgyhogy végül a lányával Péterhez költözött. Kezdetben úgy tűnt, hogy a férfi a saját, jól működő cégéhez vette fel, ő azonban az ígérete ellenére nem fizetett rendszeresen, és közben egyre inkább igyekezett kontrollt gyakorolni a nő mindennapjai felett is. „Amikor összeköltöztünk, szépen lassan jöttek a problémák: sokszor már abból konfliktus volt, hogy kivel beszélgetek, és ha az illető még férfi is volt, akkor az pláne probléma volt.”

Nem sokkal később úgy döntöttek, hogy Péter lakásából is költöznek – amikor pedig megtalálták a közös albérletüket, a férfi azt mondta, van egy nagyobb munkája, amit ha befejez, ki fogja tudni fizetni a kauciót. „Ennek az lett a vége, hogy azt állította, a pénzt a volt barátnője ellopta tőle. És akkor ott álltunk, hogy költözni kellett volna, de nem volt pénzünk a kaucióra.” Hanna végül több ismerősétől is kölcsönkért, így tudták kivenni az albérletet. Péter hol betegségre, hol más elfoglaltságra hivatkozva vonta ki magát a pénzügyi dolgokból, Hannát küldte akkor is, ha a céggel, munkákkal kapcsolatos pénzeket kellett rendezni. „Az e-maileket az alapján kellett megírnom, amiket ő diktált, miközben az én bankszámlámra jött a legtöbb kölcsönkérés, én konfrontálódtam mindenkivel, ő meg ezt végigasszisztálta. Kívülről úgy tűnt, hogy ő ott áll mellettem, és végtelenül hálás, de közben... valószínűleg az egész színjáték volt” – emlékszik vissza Hanna.

A költözést követően Péter viselkedése egyre kiszámíthatatlanabb lett: egyik nap szerető és figyelmes volt, másnap rideg, elutasító vagy agresszív. Sokszor közölte, hogy szakítani akar, majd másnap visszakozott, ezzel bizonytalanságban tartva Hannát – aki egy-egy ilyen helyzet következtében csak méginkább ragaszkodott hozzá.

Az első gyanús jelek

Később kiderült, hogy büntetőeljárás folyik Péter ellen csalások miatt, de ezeket a férfi igyekezett elbagatellizálni. „Bevallotta, hogy van folyamatban egy eljárás, mert régen játszott, nagyon sokat játszott, és nem titkolta azt sem, hogy egyébként nézi a focimeccseket, néha ad fel Tippmixet. Azt mesélte, hogy ilyenkor általában elvállalt egy munkát, felvette az előleget, és nem csinálta meg, eljátszotta a pénzt” – mondja Hanna. 

Amikor Péter testi fájdalmakra panaszkodott, többször kórházba vitték, és Hanna gondoskodott róla.

Bevallotta, hogy voltak öngyilkossági kísérletei, amelyeket főként az „életközepi válságának”, valamint annak tulajdonított, hogy nem láthatja a kisebbik lányát, pszichiátrián is kezelték, de állította, hogy már jól van, „új életet” kezdett – ezzel is együttérzést váltott ki Hannából.

„Mindig megköszönte a törődést, és elmondta, hogy róla még így senki sem gondoskodott, neki még soha senki nem főzött. Ő még ilyet nem érzett. Amikor mondtam neki, hogy a gyerekemmel alszom, mert a lányom nem akart egyedül aludni, azt is mindig tiszteletben tartotta. Egy idő után azonban elvárta, hogy altatás után mindig a rendelkezésére álljak – ha véletlenül elaludtam, abból mindig vita lett, ilyenkor azzal vádolt, hogy számomra nem elég fontos a kapcsolatunk.” Péter rövid idő alatt jóban lett Hanna szüleivel és barátaival is, nekik is imponált, ahogy Hannával viselkedett.

Néhány hónapja voltak együtt, amikor Hanna elhívta Pétert a barátaival közös összejövetelre. „Minél többet ivott, annál többször mondta, hogy még ezen a nyáron feleségül fog venni, annyira szeret engem. De abban a pillanatban, amikor elkezdtem beszélgetni egy régi ismerősömmel, aki történetesen férfi, akkor mintha bekattant volna, folyton neki akart menni. A többiek próbálták csitítgatni, én is kértem, hogy hagyja abba, nincs köztünk semmi – utána mégis én voltam a rohadt kurva, kiabált, hogy biztos meg fogom dugatni magam, meg hogy mit akar ez az ember – akinek egyébként ott volt a felesége, ott volt a három gyereke is.” Hanna végül próbált félrevonulni, de Péter utánament.

„Akkor elmondta, szép halkan, hogy tudjam, hol a helyem.”

Az esetet követően – ahogy az a bántalmazó kapcsolatok dinamikájára szintén jellemző – egy könnyedebb, konfliktusmentes időszak következett. Amikor azonban Hanna megnyugodhatott volna, Péter viselkedése újabb konfliktusokat szült. „Elkezdett minden ok nélkül rideg lenni velem, máskor levegőnek nézett, és nem értettem, hogy miért.” Péter magyarázata rendszerint az volt, hogy Hanna nem azt az ételt vagy más márkájú vécépapírt vett, mint amit Péter szeretett volna – csupán spórolási okokból. „Ő erre mindig elmondta, hogy ha ő dolgozik ezért, akkor ő ezt megérdemli.” Ezzel egy időben, bár a férfi kérésére egy helyen dolgoztak, Péter igyekezett magától távol tartani Hannát. „Mindig az volt az indok, hogy hagyjam a munkát, töltsem az időt inkább a gyerekemmel.”

Egy idő után Hanna már szinte semmiről sem tudott, ami a cég körül történt, a munkától el volt tiltva – és bár négy órában be volt jelentve, fizetést nem kapott. Ez sokáig nem keltett benne gyanút, hiszen a szülei is közös kasszán voltak, ez volt számára a természetes, azonban a költözés miatt kölcsönkért összegeket szerette volna minél előbb visszafizetni az ismerőseinek.

Hanna anyagilag teljes mértékben Pétertől függött, és egyre kétségbeesettebben kereste a választ arra, hogy miért bánik vele kegyetlenül az, aki azt állította, hogy szereti.

Ciklikusság, majd újabb csapda

Hanna sokszor éjszakákon át sírt, míg végül a férfi „megenyhült”. Ilyenkor bocsánatot kért, elismerte, hogy ő volt a hibás, és megígérte, hogy nem tesz többet olyat, amivel bántaná Hannát. Péter a kapcsolat elején ezt a feszültséget gyakran szexszel kompenzálta, de csak addig, amíg neki volt rá igénye – később, figyelmen kívül hagyva az igényeit, egyszerűen megvonta tőle ezt is.

Hanna úgy emlékszik, a kapcsolatukban ezt követően volt egy időszak, amikor Péter hónapokig nem közeledett hozzá, ugyanakkor gyereket akart, és közös családalapítást tervezett vele. „Nekem azt mondták az orvosok, hogy nem valószínű, hogy lehet gyerekem, úgyhogy mondtam Péternek, hogy ez maximum lombikkal sikerülhet. De ez nem zavarta, lelkes volt” – emlékszik vissza Hanna. 2021 telén aztán közös céget alapítottak, ami formálisan Hanna nevére került. A férfi azt állította, hogy nyomozás van folyamatban azzal az esettel kapcsolatban, amikor a volt párja levette a számlájáról a pénzt, ezért annak végéig ő maga sem fér hozzá a számláihoz.

Már a vállalkozás indulásakor is merültek fel anyagi gondok: bár nagy összegek folytak be a céghez, soha nem maradt pénz, Péter mindent eljátszott.

„Az én apám is játékfüggő, de soha nem láttam olyan összegekben játszani embert, mint amivel Péter játszott. Korábban nekem már az ötvenezer forint is soknak tűnt, mert otthon anyukám ötszáz vagy ezer forintokat adott az apámnak játékra, és ezzel az elmúlt huszonöt évben nem volt különösebben probléma – meséli Hanna. – Péter viszont több százezer forintos tételekben játszott, nekem az több havi fizetésem volt. Felfoghatatlan volt számomra, hogy ennyit eljátszhat, és emiatt nem tudtam összerakni, hogy mi történik. Amikor pedig rákérdeztem, valamivel mindig kimagyarázta.”

Hiába volt Hanna nevén a cég, az ezzel kapcsolatos pénzmozgásokat Péter ellenőrizte, külön intézte, gyakran kizárva őt a döntésekből. Hanna leginkább az adminisztrációt vitte, de a munkások sokszor hozzá fordultak, amikor nem kaptak bért. Gyakran nem stimmelt a pénzügyi elszámolás, nem maradt pénz a munkák befejezésére, és előkerültek korábbi tartozások, olyanok is, amelyek a megismerkedésük előtt keletkezett.

A felelősség fokozatosan Hannára hárult, ő lett az, akit hibáztattak a problémákért – miközben Péter a háta mögött egészen mást kommunikált például a munkások, megrendelők, anyagbeszerzők felé.

Egy idő után Hannában ez olyan mértékű szorongást keltett, hogy hiába szeretett volna kilépni, mivel a nevén volt a cég, nem tudta, hogyan szállhatna ki a helyzetből, és bűntudatot érzett azért, mert másokkal sem tudott korrekt lenni.

A kapcsolat dinamikája egyre erőszakosabbá vált

Péter a lakásban tárgyakat tört össze, Hannát a falhoz szorította, szidalmazta, nyilvánosan is megalázta, a gyereke előtt kurvának nevezte. A folyamatos fenyegető fizikai jelenlét, az öngyilkossággal való fenyegetőzés és a verbális agresszió állandó félelmet keltett Hannában.

Mindehhez hozzájárult a férfi hűtlensége és titkolózása. Hanna gyanakodni kezdett, kutatni kezdte a telefonját, és egyre több gyanús üzenetet, ismeretlen számokat, online regisztrációkat talált. Bár a férfi rendre kimagyarázta ezeket, ő egyre inkább elvesztette a biztonságérzetét. Péter ugyan átadta a jelszavait, mintha nem lenne titkolnivalója, de amikor Hanna konkrét bizonyítékokat talált, azzal vádolta, hogy megsérti a magánéletét. 

Mindez ráadásul azzal egy időben történt, hogy Hanna részt vett a lombikprogramban, műtéten esett át, miközben Péter hűtlensége és manipulációi folytatódtak – rendszeresen fenyegette azzal, hogy összepakol és elhagyja, ha a nő tovább kérdezősködik.

„Minden kérdésemre az volt a válasz, hogy rosszul emlékszem, megbolondultam. És olyan sokáig nem tudtam összerakni, ami velem történik, hogy egy idő után már tényleg úgy éreztem, mintha megbolondultam volna. Tudtam, hogy valami nem oké velem.”

A folyamatos bizonytalansága oda vezetett, hogy Hanna kimerült, depresszív állapotba került. Gyakran sírt, fizikailag és mentálisan is kimerült, olyannyira, hogy a lánya ellátásában is segítségre szorult. „Nagyon elfáradtam, annyira görcsöltem állandóan, hogy tip-top legyek, hogy rend legyen, hogy ne lehessen belekötni semmibe. Hogy a kaja meg legyen főzve, hogy el legyen pakolva, hogy tisztaság legyen, hogy a ruhái ki legyenek mosva, azok illatosak legyenek. Mert mindig az volt a baja, hogy én nem tudok illatosan mosni. Szerettem volna a céggel kapcsolatos ügyekre is rálátni, tudni, hogy mi történik a nevem alatt.”

A szorongás következtében Hannánál pszichoszomatikus tünetek, hasmenés, hányás, önsértés, szédüléses BPPV, egy belsőfül-rendellenességből kialakuló betegség alakult ki, ami hosszabb ideig tartó bizonytalan mozgást, sok fekvést eredményezett.

Folyamatban voltak Péter gyerekelhelyezési ügyei is, amelyekbe Hannát is belekeverte

A tárgyalások során szembesült aztán a férfi súlyos problémáival: a játékfüggőséggel és az alkoholizmussal, de továbbra sem értette ennek a súlyát. Péter családja sokszor lágyan, elbagatellizálva mesélt neki a férfi előéletéről, falazott neki, a felelősséget áthárították másokra, és

azt sugallták, hogy Hanna mellett Péter végre „rendezett életet” él.

A kapcsolatban azonban továbbra is jelen volt az ambivalencia: Péter hol gyereket akart közös jövővel, hol fenyegette vagy hibáztatta Hannát – aki 2023-ban végül teherbe esett, de a bizonytalan anyagi helyzet, a férfi viselkedése és a saját kilátástalanság-érzése miatt végül az abortusz mellett döntött. „Végül kimentem Bécsbe, ott műtöttek. Bizonytalan voltam, de Péter feje fölött a korábbiak miatt ott lógott egy börtönbüntetés, én pedig egyedül a saját gyerekemet sem tudtam volna eltartani a sok tartozás miatt” – meséli. Péter ezt követően azt is rendszeresen Hanna fejéhez vágta, hogy „megölte a gyerekét”.

Az állandó lelki nyomás, manipuláció és fenyegetés továbbra is félelemben tartotta Hannát. A szeretet és a bántás váltakozása érzelmi hullámvasútra kényszerítette: egy-egy veszekedést követően a férfi újra és újra „nagy szerelmi vallomásokkal” próbálta jóvátenni a történteket. Ez rövid ideig megnyugtatta ugyan Hannát, de a ciklikusság mindig újrakezdődött, egyre súlyosabb következményekkel.

Közben folyamatos hüvelyi gyulladásokkal és HPV-vel küzdött, és bár több vizsgálaton is járt, konkrét bizonyíték nem támasztotta alá, hogy Pétertől kapta volna el a betegséget.

Ez a bizonytalanság azonban tovább erősítette benne a gyanút, hogy a férfi nem volt hűséges.

Hanna felismerte, hogy az egyetlen megoldás, ha kiszáll

2023 decemberében ismerősök segítségével a kislányával végül Németországba költözött. Péter később csatlakozott ugyan hozzájuk, de nem stabilizálódott az életük: a férfi gyakran ingázott, mindig új munkákat vállalt el a régi cég nevében, holott Hanna ezt kifejezetten ellenezte. Továbbra is nagyobb összegek tűntek el, a bevételek nem jutottak el Hannához, és Péter sokszor különös, gyanús történetekkel magyarázta a hiányt. Eközben Hanna munkát vállalt, igyekezett rendezni a lányával az életüket.  

Amikor a lánya iskolájában szünet volt, Hannáék hazajöttek Magyarországra. Péter egyik haverjánál szálltak meg, itt ismét találkozott a férfival. „Szét volt nyílva a feje, az orra, a szeme. És akkor kiderült, hogy a kocsmában valaki nem jól szólt hozzá, ő meg nekiment, mert azt hitte, hogy ő az erősebb.” Hannáék mentőt hívtak és rendőrök is érkeztek a helyszínre, majd annak ellenére, hogy a férfi tiltakozott, végül kórházba vitték. Ekkor Péter haverja mesélni kezdett. „Olyan információkat mondott el, amiket én egyáltalán nem tudtam. És ezek mind a szemem előtt történtek, de mégsem vettem észre” – meséli.

Hanna visszatért Németországba, és bár sikerült eltávolodnia Pétertől, a férfi újra és újra megpróbált utánanyúlni. Azt ígérte, hogy befejezi a titokban elvállalt munkáit, rendezi a tartozásait, hitegette Hannát, hogy minden rendben lesz – majd hosszabb időre nyomtalanul eltűnt, ami csak tovább fokozta Hanna aggodalmát.

„Iszonyatosan sokat dolgoztam, volt, hogy bevállaltam a tizenhat órákat is. Annyit takarítottam kint, hogy rendezni tudjak minden tartozást, ami a nevem alatt felgyűlt, a gyerekemmel közös életemet egyenesbe hozzam. Az első hónap alatt szinte állandóan csörgött a telefonom, újabb és újabb tartozások miatt kerestek, mert Pétert nem tudták elérni”

– mondja. A férfi közben pszichiátrián és elvonón is járt, és megpróbálta meggyőzni a nőt, hogy folytassák a kapcsolatot. Végül aztán, mivel Hanna megszüntette a céget és elkezdett határokat húzni, Péter szakított vele. „Nem volt már érdekében, hogy engem tovább használjon. Nem intéztem már az ügyeit, nem főztem rá, nem könyörögtem neki azért, hogy beszéljük meg a dolgokat, hanem szembesítettem mindazzal, amit tett.”

Hanna úgy látja, hogy a rendszer cserbenhagyja az áldozatokat, hiányzik az edukáció, amely segíthetne az áldozatoknak időben felismerni a bántalmazó kapcsolat jeleit, és fontos lenne tudatosítani a társadalomban azt is, hogy bárkiből válhat áldozat. Szerinte elvárható lenne, hogy ha valaki többször is kapcsolatba kerül a hatóságokkal vagy az egészségügyi rendszerrel, transzparensen tájékoztassák az állapotáról a hozzátartozókat is. „Mindig csak azzal kezelték, amivel épp bekerült, akár a játékfüggőség, akár az öngyilkossági hajlam esetében. De sosem nézték meg a nagyobb képet.

Ezzel a rendszer elhitette velem, hogy egyébként nincs itt semmi probléma, hiszen ha valakivel nagy baj lenne, kapna ellátást, kezelést, és a rendőrség is egy kicsit többet járna a nyakára, hiszen a tetteinek lenne következménye”

– meséli. Úgy érzi, a férfi előéletét csak családja és környezete elmondásából, torzítva ismerte meg, utólag azonban már látja a párhuzamokat saját tapasztalatai és Péter más kapcsolatai között.

Bár időközben feljelentést tett Péterrel szemben, és Németországban gond nélkül kapott is távoltartási végzést, azt itthon nem sikerült honosítania. „Közben végtelenül szomorú, hogy a verbális bántalmazást, illetve a gazdasági erőszakot mennyire nem veszik komolyan. Pedig következmények nélkül nem hagyják abba – és nem kellene a tizedik nőnek is ugyanoda eljutnia, ahol az első kezdte.”

Mózes Zsófi