A jó krimi megmozgatja az ősi ösztönöket
Nem tudom, ti hogy vagytok vele: ahogy közeledik az ősz, én valahogy egyre szívesebben nyúlok egy jó krimi után. Legyen az könnyedebb szöveg, vagy komolyabb és elgondolkodtatóbb események sora. A bűnügyekkel foglalkozó történetmesélés valószínűleg egyidős az emberiséggel, még ha alapvetően változatos műfajokban jelent is meg az évszázadok során az ókori görög drámáktól a lektűrön át a lélektani regényekig. Miért vonzódunk ösztönösen ahhoz, hogy rejtélyek megoldását kövessük nyomon, gyilkossági ügyek felgöngyölítésen hüledezzünk és találkozzunk az emberi lélek sötét oldalával? Miért vagyunk képesek olykor akár szolidarítani a tettessel? Geist Klára pszichológussal és Berg Judit íróval többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ. Széles-Horváth Anna írása.
–
A krimiolvasás egyik legvonzóbb jellemzője, hogy bár érezzük a borzongást az események sokszor megdöbbentő vagy ijesztő fordulatai miatt, annál sokkal erősebben munkál bennünk a kíváncsiság és az izgalom, mint hogy a félelmeink miatt abbahagyjuk az olvasást. „Az emberi természet sötét oldaláról személyiségünknek jobban vagy kevésbé rejtegetett, árnyékos részéről, mindannyian tudunk. Gyerekkortól felbukkan álmokban, elszólásokban, játékokban. Előfordul, hogy álmaikban a gyerekek megölik szüleiket – ez a visszafordíthatóság illúziójával függ össze –, hiszen a fantáziában teret kaphat az ősi ösztönökben hordozott agresszió vagy szexualitás” – kezdi Geist Klára pszichológus.
A szakember szerint azonban emellett az is vonzó a krimiben és a hozzá hasonló műfajokban, hogy a titokzatos és feltárandó események birtokában lenni, azokat beavatottként szemlélni, a biztonság illúzióját adja: egyszerűen védelmet nyújt az áldozat szerepétől.
„Természetesen a jó történet eközben szórakoztat is, elterel a hétköznapok problémáiról. Érdekes továbbá: a krimi és a mesék világában erős párhuzam vonható azzal kapcsolatban, hogy a világ végül igazságosan működik. A rossz megbűnhődik, a jó pedig győz, vagy elnyeri jutalmát” – fejti ki a pszichológus. Ha pedig még az az előny is adott, hogy az olvasó vagy néző rendelkezik valamilyen pluszinformációval a felderítés során, akkor a nyomozó szerepével is könnyen tud azonosulni: ez pedig nemcsak az izgalom adta adrenalint, de a sikerélménnyel teli katarzist is elhozza magával, ami egy igazán vágyott és feltöltő, pozitív érzelemcsomag.
Létezik-e krimifogyasztó személyiség?
Ahogy Geist Kláráról megtudjuk, érdekes kettőség, de a szenzitizátor típusú ember, bár érzékenyebb és erősebben reagál a negatív hatásokra, szeret a szorongása elébe menni.
„A gyakori krimifogyasztókra jellemző lehet ez a fajta motiváció: biztonságos körülmények között ismerkedni az emberi természet sötét oldalával” – mondja a szakember. Hozzáteszi: a könyv mindenképpen jobb projekciós felületet ad, mint a film, hiszen védettebb közegben mozoghatunk, amikor a saját fantáziánkra tudunk támaszkodni.
A régi filmbeli detektívsztorik épp csak érzékeltették, felvillantották a borzongató képet, ma már sokkal életszerűbb az ábrázolás, több a vér, előfordul, hogy a brutalitás is. Éppen emiatt az ingerküszöbünk is megemelkedett azzal kapcsolatban, mit vagyunk képesek, vagy mit szeretnénk befogadni.
„Bár utóbbi okozhat kezelhetetlen mértékű stresszt, közben érdekes módon pozitív hatást is hozhat magával, abból a szempontból, hogy az életünket ennek fényében biztonságosabbnak, jobbnak is értékelhetjük” – fűzi hozzá Geist Klára. A szakember szerint fontos hangsúlyozni: a krimi, a horror nem a délutáni családi mozi része. A gyermeki képzelet ugyanis még egész más logikával teszi össze a világ dolgait. A hétköznapibb ingerek is lehetnek ijesztők a kisebbeknek, valamint a valóság és a fikció számukra nem különül el olyan erős határozottsággal, mint egy (egészséges) felnőtt esetében.
Gyerekkorunktól vonzódunk a rejtélyekhez
Berg Judit az egyik legismertebb gyerekkönyvszerzőnk, de a meséi mellett írt már krimiket kamaszok, valamint felnőttek számára egyaránt. Bár A Möbius-akta című kötetét (Both Gabi itt írt róla) pszichothrillerként is definiálják, ennek oka, hogy az általa bemutatott nyomozás során nem feltétlenül minden részletben a klasszikus, racionális magyarázattal találkozunk.
„Szerettem volna jelezni az olvasóknak, hogy egy pszichologizálóbb, borzongatóbb történet vár rájuk. Nem egy általánosabb nyomozást követhetnek végig, de valójában én is krimiként tekintek a regényre” – mondja az írónő.
Berg Judit mindig is szerette a műfajt, abból is a fortélyos, sok csavarral dolgozó történeteket, amelyek első látásra lehetetlennek tűnő dolgokat magyaráznak meg, és hoznak közelebb az olvasóhoz.
„Megérteni a dolgokat, titkok után nyomozni, vagy épp uralni egy helyzetet, amelyet elsőre nem értünk – úgy gondolom, gyerekkorunktól bennünk élő igény, ha a fantáziavilágról van szó. A mesékben megjelenő kincskeresés, a nyomról nyomra való haladás a gyerekolvasók számára is vonzó, érdekfeszítő cselekmény” – mondja Berg Judit,
akinek népszerű mesesorozatai, mint a Rumini vagy a Lengemesék is élnek hasonló fordulatokkal.
Bevallása szerint olvasóként még inkább kedveli azokat a krimiket, ahol nemcsak egy jó történetet kapunk, de történelmi korszakokat, földrajzi helyeket, már letűnt társadalmi berendezkedéseket ismerhetünk meg. „Nagyon szeretem Csabai László Szindbád-sorozatát (Szindbád a főszereplő detektív neve – a szerk.), amely négy különböző korszakba enged betekintést a huszadik századon belül, de azt gondolom, Rejtő Jenő zseniális lektűrjei is sorolhatók a lebilincselő krimi kategóriába. Kedvelem még Kondor Vilmos Budapest Noir-sorozatát is: miközben A Möbius-aktát írtam, például ez utóbbi könyveket olvastam, mert benne tudtak tartani abban a hangulatban és lelkiállapotban, ami a krimiíráshoz kellett” – idézi fel Berg Judit.
A krimi a hús-vér emberek műfaja
A Möbius-akta megszületése egyébként tízéves folyamatot öltelt fel: Juditot azóta foglalkoztatta egy negyvenes női szereplő magánéleti válságának bemutatása. Készített is egy első verziót, de úgy érezte: hiába van meg a tartalom, nem talált hozzá megfelelő formát. Évek teltek el, amikor számára is váratlanul egy téli reggelen úgy ébredt: ha a krimi műfajához nyúl, működni fog a története.
„A kriminél is hasonlóan dolgozik az ember, mint más műfajban: talán annyi a különbség, hogy még intenzívebbé válik az a munkafolyamat, amikor a szereplők hollétét és aktuális tudását egyezteted az időben. Tehát folyamatosan fel kell tennem a kérdést: mi az, amit még titokban akarok tartani? Majd ellenőrzöm, hogy egy-egy karakter aktuális fordulata biztosan ne leleplezzen le semmit, amit egyelőre rejtélyként szeretnék kezelni” – magyarázza Berg Judit, aki szerint krimit írni csodálatos szellemi kihívás egy író számára.
A műfaj emellett remek eszköz arra, hogy a negatív hősökben is megmutassa az emberi oldalt, valamint a hőst se teljesen romlatlan karakterként ábrázolja, hanem hús-vér embernek, aki hibázik, botladozik, vagy épp nem feltétlenül megnyerő és kedves (gondoljunk csak a világirodalom legismertebb, cseppet sem makulátlan nyomozó figuráira).
A Möbius-akta egyik főszereplője, Éva, például belesodródik a saját történetébe és tulajdonképpen a körülmények áldozata: mégis visszavonhatatlan tragédiához vezet egyetlen, elsöprő érzelemből meghozott döntése. „A krimiben van egy határ, amin belül maradva még meg tudjuk mutatni az ember árnyékos oldalát, vagy akár egy gyilkos elméjében zajló eseményt, esetleg a tetteihez vezető utat: miközben nem csúszhatunk bele abba, hogy bármilyen hasonló döntést legalizálunk az olvasó számára. Mindig meg kell mutatni a következményeket” – véli Berg Judit.
Már nemcsak a gyilkos személye érdekes, hanem a háttere is
Utóbbi jelenségre egyébként – azaz a gyilkos, gonosz elméjébe való betekintésre – látszólag egyre nagyobb az igény olvasói, nézői oldalról is.
Bár természetesen évtizedekkel ezelőtt is írtak hasonló könyveket, a „rossz” motivációja, a személyiség torzulásának okai mintha egyre nagyobb hangsúlyt kapnának. Valószínűleg ez annak is tulajdonítható, hogy a pszichológia közbeszédben való térnyerésével egyre nyitottabbak az emberek a magyarázatokra, amelyek bizonyos tettek mögött rejlenek.
Talán ez áll annak hátterében is, hogy egyre több valós gyilkosságot bemutató dokumentumfilm születik, illetve ennek bizonyítéka lehet a Netflix fikciós sorozatának, a You-nak a világméretű sikere. Itt konkrétan egy sorozatgyilkos a főszereplő, akivel – embertelen tettei ellenére – képesek együttérezni, akinek szorítani tudnak az emberek.
Vajon hogyan éri el ezt a hatást egy film?
„Több tényező is meghúzódhat a háttérben: az egyik a pszichopata báj. A hasonló emberek ugyanis tűnhetnek vonzónak és összetettnek. Emellett az antihősök kíváncsivá tesznek, miközben zajlik egyfajta azonosulás is velük, hiszen ők végzik el a gonosz tetteket, amiket az ember civilizáció által elnyomott és kontrollált ösztönrésze tenne meg” – fejti ki Gesit Klára.
Hozzáteszi: káros hatása akkor lehet a hasonló történeteknek, ha nincs megőrzött valóságkontroll. Éppen emiatt érdemes tartania mértéket, hiszen kutatások bizonyítják, hogy a mennyiség fontos befolyásoló tényező. Például már egy hét agresszív videójáték is módosítja az agy érzelemszabályozó működését.
Összességében a krimi több típusú emberhez szólhat, azonban az már személyiségfüggő, hogy eustresszt (pozitív, feltöltő, motiváló) vagy distresszt (negatív, szorongató) élünk-e át az élmények hatására. Utóbbi persze a történet jellegétől is függ: éppen ezért érdemes a saját ingerküszöbünkhöz mérten válogatni a könnyedebb és fajsúlyosabb krimik között.„Egy jó krimi mindenkinek adhat igazi kikapcsolódást. A rém- vagy horrortörténeteket azonban általában az alacsonyabb empátiás készségűek kedvelik, akik merészebbnek érzik magukat a megtekintés által. Érdekes tény továbbá az is, hogy általánosságban (persze lehetnek kivételek) a férfiak a cselekménydúsabb, a nők a jó győzelmével végződő történeteket kedvelik jobban” – fűzi hozzá a pszichológus.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / breakermaximus