„Balsors, akit Reagan tép”, vicces gyerekkori félreértéseink

–

Az egyik Facebook-csoportban, amelyben tag vagyok, merült fel a kérdés, hogy milyen vicces félreértésekre emlékszünk a gyerekkorunkból, amelyek kapcsán lehet, már csak felnőttként szembesültünk a valósággal. A poszt alatt csak úgy záporoztak a jobbnál jobb sztorik, én pedig azt éreztem: ez a téma, ami mindenkit érint, és amire mindenkinek van egy saját története. Természetesen a gyűjtésből engedéllyel idézek majd nektek. Mielőtt azonban belekezdünk a közös nosztalgiázásba és nevetésbe, nézzük meg, miért és meddig gondolkodnak másként a gyerekek!

Óvodásként még természetes, hogy a kicsik számára a valóság és a fikció között nem húzódik éles határvonal, ami számos jótékony dolgot eredményez: például a mesék szimbólumainak feloldó és felszabadító erejét.

Az erre vonatkozó kutatások szerint a gyerekek 11 éves koruk körül már rendelkezhetnek a felnőttek szellemi képességeivel, azonban még nincs megfelelő mennyiségű tapasztalatuk és ezáltal tudásuk, hogy meglévő készségeiket a gyakorlatban alkalmazzák.

A valóság és a fantázia között is éppen ezért nehéz különbséget tenniük akár még kisiskolás korban is: ahogy Jacqueline Woolley és Maliki Ghossainy gyerekek körében végzett kutatása kimutatta, az életkor előrehaladtával sajátítjuk el azt  a készséget, hogy fel tudjuk térképezni, mit és mennyit tudunk.

A kíváncsi gyerek viszont mindenre tudni akarja a választ, és ha épp nem talál megnyugtató magyarázatot, bizony vicces és szürreális elméleteket képes gyártani magának.

Gyerekzár és a Dallas nagy talánya

Emlékszem, mennyit gondolkodtam gyerekként azon, honnan a jó fenéből tudja a gyerekzár, hogy én gyerek vagyok. Milyen speciális technikával építették bele a chipet a bolti dobozos kakaóba (ne feledjük, erre már keményen ment a Knight Rider a tévében), amivel azonosítja a koromat, és ezért én képtelen vagyok letekerni a kupakját, anyukámnak meg azonnal sikerül. Máig nem tudom, miért nem kérdeztem rá, de bennem él a pillanat, amikor leesett a tantusz: ezt valaki direkt úgy találja ki, hogy felnőtt erő és logika kelljen hozzá. (Teszem hozzá: a bennem élő örök gyerekre máig bizonyíték, hogy néhanapján most is képes vagyok küzdeni a gyerekzárral.)

A másik vicces emlékem a Dallashoz kötődik, ami a ’90-es években szinte mindenki számára egyet jelentett a péntek estékkel. Ez volt az egyetlen nap, amikor fennmaradhattunk a szüleinkkel tévét nézni: kisgyerekként a történetről általában fogalmam sem volt, mivel az első tíz perc után a nappali kanapéján aludtam el.

A neveket viszont mindig megjegyeztük a nővéremmel, és a másnapi Barbie-játékban a lány és a fiúbabák a Dallas-szereplőket jelenítették meg.

Nem tudom, mennyire rémlik nektek tintás Barnes alakja, de nekünk az egyik Ken babánk örökre emlékezni fog a nevére. Mivel a nővéremmel el sem tudtuk képzelni, milyen jelentéssel bír a „tintás” jelző valójában, egy folyós golyóstollból telecsöpögtettük a Barnes figuráját játszó fiúbabánk bal lábát „tintával”. Így teljesen egyértelművé vált, mely szereplőt szimbolizálja: egyébként ő máig magán viseli a Dallas-őrületünk nyomait.

Az evés megszámlálhatatlanul sok titka

A legédesebb gyerektévhitek egy része saját fejlesztés, aminek a lényege tulajdonképpen, hogy fantáziával pótoljuk azokat a részeket, amelyekre nem találunk logikus magyarázatot. Azért persze olyan vicces hiedelmek is akadnak, amit a kicsik a felnőttektől hallanak, és hosszú időn át hisznek benne, vagy tovább alakítják a hallottakat. Szinte minden magyar gyereknek van pár éve, amikor őszintén bízik benne: a répától majd tökéletesen megtanul fütyülni.

A másik gyakori emlék azokhoz az ételekhez kötődik, amelyekről totyogós korunktól hallgattuk, tele vannak C-vitaminnal. Igaz, egyikünk sem tudta, mi az. Márta például az almát mindig durván a csutkájáig rágta, mert nem tudta hol lehet a C-vitamin, és félt, mi lesz, ha lemarad róla. Akad, aki a paprikában kereste ugyanezt éveken át, és nem értette, hogyan nem bukkan a nyomára.

Némely édesség is rejtett izgalmas kérdéseket gyerekként, főleg abban az időben, amikor már beköszöntött a reklámok korszaka.

„Komolyan hittem, hogy a Nestlé csokiból ki lehet önteni egy pohár tejet, ezért vennünk kellett egyet kipróbálni. Odakészítettem a poharat, hogy amikor letöröm a sarkát, ki ne folyjon az asztalra” – emlékszik vissza Szilvi, aki a csalódást sem felejtette el, amit az igazsággal való szembesülés jelentett.

Akad, aki úgy nőtt fel, hogy azt gondolta: a jégkrémes kocsi azért zenél, mert már elfogyott belőle a jégrém. Ebben persze a kreatív szülői közreműködés is segített neki.

Ha pedig evés: Zsófi évekig biztos volt benne, ha sok császármorzsát fogyaszt, előbb-utóbb törökké válik. Azt már nem osztotta meg, hogy ennek fényében gyakran kérte-e ezt a menüt, vagy inkább szépen lassan leszokott az említett finomságról.

Az állatvilág és a mozifilmek is dúskáltak a rejtélyekben

Kíváncsi lennék, a mai kor gyerekei mit gondolnak, mindenesetre ahogy a válaszokból számomra kiderült, a ’80-as, ’90-es években valószínűleg gyerekek tömegei hitték: a cica a lány, a kutya a fiú, ugyanez az őz és a szarvas esetében, valamint egyöntetű nézet volt, hogy az oroszlán igazából a tigris férje.

A szerelem persze sok-sok tévhitet rejtett magában, Fanni például még sírt is gyerekként, mivel úgy vélte: meg kell tanulnia franciául ahhoz, hogy szerelmes legyen.

Gabi ezzel szemben, azt gondolta, a filmekben átlátszó celofánt tesznek a szájukra a színészek, úgy csókolóznak.

Anita a talányokon való rágódás helyett jóval magabiztosabban állt a szerelem kérdéséhez: teljes meggyőződéssel hitte, Vilmos herceg felesége lesz. Ennek fényében, a hercegről készített fotókkal teli kiskönyvében aktuális barátnői fejét is kész volt átsatírozni minden egyes képen.

A filmek és a tévé világa szintén sok félreértést keltett: „Amikor olyan filmet láttam, amiben egy szereplőt gyerekként és felnőttként is mutattak, azt hittem: a forgatással meg kellett várni, amíg felnőtt az illető” – meséli Fruzsi.

Kyra nem értette, miért hallja több film elején, „készült az azonos című könyvből”. Hogy lehet, hogy minden könyvnek Azonos a címe?

Renáta úgy vélte, az emberek a tévéből látják a nézőt, Nóri pedig a reklámok kapcsán biztos volt benne: a szereplők minden egyes alkalommal berohannak a stúdióba eljátszani az adott jelenetet. Katalint a tévé helyett a magnó bűvölte meg: „Folyamatosan néztem a hangszóróját, mert azt hittem, hogy ott vannak benne a gyerekek, miközben nyilván én tükröződtem, de az nem tűnt fel” – meséli ma már hitetlenkedve. 

Vonat, metró és liftek: tele téveszmékkel

A mozi mellett a közlekedés is számos fontos megfejteni való dologgal járt gyerekként.

Reni rengeteget gondolkodott azon, miképpen fordítják meg a vonatokat, más azt hitte, a metró a végállomás után megy egy kört, és újra az első megállótól folytatja az utat. Több vicces apuka adta be gyermekének, hogy esőben a Lánchidat betolják az Alagútba. (Ez amúgy egy létező legenda, ÍRTUNK is róla korábban – a szerk.) Judit pedig azt gondolta: a fekvőrendőr élő ember, aki elfekszik az úton, és ha arra jár egy kocsi, feláll, majd elengedi.

Eszter és még sok sortársa egyébként a paternosztertől rettegett: mivel úgy hitték, alul és felül teljesen megfordul, és a benne utazók fejre fognak állni.

Kamilla pedig – miután a Tesz-Vesz városból megtudta, hogy a leveleket vonattal szállítják, ‒ évekig élt abban a hitben, hogy a postaládába bedobott levél egyből a vasútállomáson landol.

A világ végtelenségének megértésig is hosszú út és sok érdekes elmélet vezet. „Mi egy paneldzsungelben laktunk, ahol azt hittem, a paneltömb egy ország, a lakótelep pedig egész Európát lefedi. Egészen gyorsan bejártam a Földet, mert hát a másik lakótelep másik földrész volt” – mondja Zsanett. Fruzsina ellenben azt hitte, ahol kicsiként él, ott kezdődik a világ, mint egy társasjátékban a startmező. Ha pedig a sorok közé gondolunk: végül is teljesen igaza volt.

Bori a világtérképet nézve mindig úgy képzelte, azon a részen, ami a rajzon nem látszik, tehát a Föld „hátoldalán”, végig tenger van. „Teljesen ledöbbentem, amikor tudomást szereztem a Bering-szorosról” – fűzi hozzá a gyerekkori elmélethez. 

Félreértett dalszövegek és Gorbacsov híres foltja

A gyerekkori tévhiteket persze nem lehet végletekig kategorizálni, sok egyedi példa is van közöttük: Eszter például úgy vélte, ha talál egy négylevelű lóherét, azt el kell vinnie valahova, ahol beválthatja egy ajándékra. Judit a „Jobbulást!” felkiáltást értette teljesen félre: „ha beteg vagy, akkor búsz, tehát jó búlást kívánnak neked”, hogy legalább az legyen kellemes. Teljesen logikus.

Patrícia a csempészekről azt gondolta, a burkolói szakmában dolgozókat nevezzük így, míg gyerekek egészen nagy csoportja hitte, hogy minden egyes eladó autó és ház Érden van. Máskülönben miért végződne így az összes hirdetés a telefonszám előtt?

A dalszövegeket is könnyű értelmessé tenni, ha kevésbé tűnnek annak: Gabi a Hozsanna a magasságban sort tartalmazó keresztény énekben például mindig uzsonnát énekelt, és sokat ábrándozott a felhők tetején piknikező angyalokról.

Nóra pedig hosszú évekig szerette volna megtudni, mi csinál az, aki „márminál”, a Márminálunk babám kezdetű dalból kiindulva: sajnos nem járt sikerrel. Akad, akinek a Himnusz is félreértéseket rejtett magában: Judit biztos volt benne, hogy hazánk boldogulásának megrontója maga Ronald Reagan, hiszen megszámlálhatatlanszor énekelte el az iskolai ünnepségeken, hogy „balsors, akit Reagan tép”.

Sok gyerek ásott rengeteget a ’90-es években: nekem is van hasonló emlékem, a nővéremmel ugyanis biztosak voltunk abban, hogy a homokozóban lefele haladva, előbb-utóbb megtaláljuk a Micimackóból ismert vakond járatát. 

Annamária és testvére Kínát és a kínai népet kereste hasonló lelkesedéssel. „Egész nyáron ástunk, egy óriási gödrön dolgoztunk a nagyszüleim udvarán a kas mögött, nagy titokban. Őszintén hittük: ha elég mélyre megyünk, végre látni fogjuk a kínaiaikat.” Abban pedig biztosak lehetünk, hogy a nagytesóknak kortól és államformától függetlenül jó a humora, ha a kistesó ugratásáról van szó: Anna például a kamasztestvérétől tudta meg gyerekként, hogy a Gorbacsov fején lévő folt valójában a Szovjetunió térképe – amiben hosszú éveken át őszintén hitt.

Széles-Horváth Anna