Krajnyik Cintia Hégető Honorka-díjat kapott!
A díjazott interjú Karsai Dániellel készült
Kolléganőnk, Krajnyik Cintia közel egy éve készített megindító interjút dr. Karsai Dániellel, aki ALS-betegként élete végéig harcolt az eutanázia engedélyezéséért, és széles körű társadalmi diskurzust indított az életvégi önrendelkezés jogáról. Az alkotmányjogász állapotában nem sokkal az interjút megelőzően következett be olyan mértékű romlás, ami miatt már folyamatos felügyeletre, segítségre szorult, a beszéde még inkább nehezítetté vált. Ennek ellenére fogadta a WMN stábját az otthonában, a vele készült interjúval pedig Krajnyik Cintia közel két hónappal dr. Karsai Dániel halála után nyerte el a legjobb első pályázó díját. A Hégető Honorka-díjat a 2001-ben tragikus balesetben elhunyt egykori riporter tiszteletére hozták létre – az elismerést idén 20. alkalommal adták át –, és olyan alkotásokat jutalmaznak vele, amelyek videó, fotó vagy fotósorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, valamint az azokra adott válaszokat, lehetséges megoldásokat.
–
A díjnyertes beszélgetést itt tudjátok megnézni:
Itt pedig Krajnyik Cintia szavait olvashatjátok a díj kapcsán:
„Idén év elején készítettem Karsai Dániellel videóinterjút, méghozzá az otthonában.
Akkor már várandós voltam, a hormonoknak köszönhetően pedig sokkal érzékenyebb a szokásosnál. Tudatosan igyekeztem lelkileg is felkészíteni magam a beszélgetésre, ennek ellenére már a legelső másodpercben kibillentett az egyensúlyomból egy olyan banális, hétköznapi dolog, amire korábban nem is gondoltam: az ALS-sel küzdő Danival nem tudtam kezet fogni, amikor bemutatkoztam.
„Ez az első olyan interjú, amit az átlagosnál nehezebben, igazán fáradtan adok” – kezdte a beszélgetésünket, és valóban látszott rajta, hogy kimerült, nagyon megviselte egy korábbi, egy hétig elhúzódó vírusos gyomorfertőzés, amiből akkoriban lábadozott. Gyenge és kimerült volt, segítség nélkül már a kezét sem tudta megmozdítani, mégis olyan döbbenetes erő áradt belőle, ami engem is arra sarkallt, hogy összeszedjem magam.
Abban az egy órában, amíg tartott az interjú, megszűnt számomra a külvilág, csak arra figyeltem, amit mond és üzen, nemcsak a kimondott szavaival, hanem az egész lényével, és azzal a misszióval, ami élete utolsó szakaszában hajtotta előre.
Beteg és haldokló embereket megillető jogokért küzdött – elsősorban nem is önmagáért, hanem a betegtársaiért. „Azt minden betegtársamnak igenis példaként – és nem példaképként – akarom mutatni, hogy magában a betegségben, bármi is az, nincs szégyellnivaló. […] Fájdalmat és minden egyéb szart érzek, de szégyent nem vagyok hajlandó” – mondta akkor.
Tudtam, hogy nemcsak újságíróként, de magánemberként is meghatározó beszélgetés lesz ez számomra, annak pedig egészen különös szimbolikája volt, hogy miközben bennem egy új élet növekszik, a halálról beszélgetünk. Nyolc hónappal a beszélgetésünk után, Dani távozott az élők sorából, ma pedig átvehettem a vele készült interjúért a Hégető Honorka-díjat.
Gyerekként, amikor a híradóban láttam, hogy újságírók megkapják ezt az elismerést, lenyűgözött, milyen nagy dolgokat visznek véghez ezek a riporterek,
akik olyan fontos társadalmi ügyeket hangosítanak fel a munkájukkal, amelyek mindannyiunkat érintenek, mégis méltatlanul kevés szerepet kapnak a közbeszédben.
Ma már tudom, hogy az igazi hősök valójában ezeknek a riportoknak az alanyai, akiket újságíróként van lehetőségünk bemutatni,
és akik, még ha nem is akarnak példaképpé válni, kétségkívül azok. Karsai Dániel számomra mindenképpen azzá vált. Köszönöm neki – nemcsak a beszélgetést, de annak az emberi nagyságnak a képét is, amit örökségül hagyott az egész országra maga után.”
Az idei év további díjazottjai:
Zalavári Noémi, az RTL Hírigazgatóságának szerkesztő-riportere, aki hónapokon keresztül foglalkozott egy 9 éves kislány, Emma történetével, akit rendszeresen verbálisan bántalmazott alsós tanítója egy Fejér megyei iskolában.
Szilágyi Máté, a Telex videórovatának vezetőhelyettese, aki a fiatalságkultusz kultúránkra gyakorolt hatását mutatta be riportjában.
Báthory Róbert, a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója, aki egy mórahalmi víztározó megépítésére elnyert uniós támogatás körüli visszásságokat tárta fel riportjában.
Bihari Ádám, a Szabad Európa budapesti irodájának szerkesztő-riportere, aki az iskolarendszer problémáival foglalkozott nyertes alkotásában.
Török János fotóriporter, aki másfél éves terepmunkája során egy dél-magyarországi asszony sorsát, Káposzta Mária történetét mutatta be.
A Yettel különdíját Nyárai Gerzson és Bicsák Boglárka, a 24.hu munkatársa és korábbi munkatársa kapták. Riportjukban Ittzés Szilvia pedagógus történetét mutatták be, aki egy budapesti elitgimnáziumból egy pilisi általános iskolába ment tanítani.
A pályázat idei zsűrielnöke Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró volt. A zsűri további tagjai Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója és Weyer Balázs újságíró voltak. A fotós pályaműveket pedig Keleti Éva fotográfus bírálta el. A díj támogatói idén az RTL Magyarország, a Hégető-család és a Yettel Magyarország Zrt. voltak.
Kiemelt képünk forrása: WMN
