„Légy óvatos, de ne félj. Ezt kell megtanulnod, és akkor szép az élet”

–

Felix Salten nem tudott magyarul

Noha többnyire magyar származású szerzőként hivatkoznak rá, és az is igaz, hogy Pesten született 1869. szeptember 6-án, de a családban németül beszéltek, ezért csak néhány szót ismert az „apanyelvén”. Inkább dualista származásúnak tekinthetjük, hisz abban az időben a német–zsidó–magyar eredetű családok főként a német nyelvet használták, és ha tehették, Ausztriában, Németországban, Svájcban telepedtek le. Ugyanakkor erősen kötődött Budapesthez, szívesen jött Magyarországra, és ilyenkor mindig meleg szavakkal emlékezett arra, hogy szülei milyen sokat meséltek neki például az 1848-as forradalomról, valamint Pest reformkori életéről.

Apja, Salzmann Fülöp, sürgönykezelő irodában dolgozott, nem voltak különösebben tehetősek. Olyannyira, hogy Siegmund 16 éves korában kénytelen volt abbahagyni az iskolát, mert apja teljesen tönkrement,

ezért előbb cselédként, majd később biztosítási ügynökként az ifjú Salzmann is beállt a kenyérkeresők közé. A hivatali munkát azonban nem neki találták ki.

Mindent megírt

Már tizenéves korában házalt a különböző szerkesztőségekben a legkülönfélébb témájú írásaival, könyvkritikát, verset, novellát, tudósításokat kínált a lapoknak, és meg is lett az eredménye, mert évekkel később ugyan, de több neves újságnál is dolgozott állásban szerkesztőként és szerzőként.

A fiatal bécsi írók körében is mozgolódott már a húszas éveiben, és nevét hamarosan a Jung-Wien nevű modernista írókör tagjaival együtt emlegették: közéjük tartozott Karl Kraus, Stefan Zweig vagy Arthur Schnitzler is, akikkel például a Griensteidl Kávéházban tartották világmegváltó találkozóikat.

1900-ban jelent meg első novelláskötete, de csak két évvel később, a Zoláról írt nekrológ kapcsán ismerték meg szélesebb körben a nevét. Ekkorra már minden írói műfajban otthonosan mozgott, ám csupán ezután hagyhatta ott a biztosítótársaságot.

Az ő nevéhez fűződik az első bécsi irodalmi kabaré megalapítása is.

A Jung-Wiener Theater zum lieben Augustin nem sokáig létezett ugyan, mégis fontos állomása volt az életének. A kabaré műfaja akkoriban egészen mást jelentett, mint manapság. Kifejezetten haladó szellemű szerzők írtak erősen társadalomkritikus jeleneteket, amelyeket a dagályos színjátszással szakító színészek adtak elő. Sikk volt kabaréba járni minden liberális szellemű családnak.

Az irodalmi életben való tekintélyét az is jelzi, hogy Arthur Schnitzler után őt választották a bécsi PEN Club elnökévé.

Egy színésznő, Ottilia Metz lett a felesége, egy fiuk és egy lányuk született, de nem volt különösebben boldog a családi élete, nehezen kapcsolódott a gyerekeihez, és a történelem sem volt hozzájuk túlságosan kegyes.

Agyő, kispolgári értékek!

A fiatal bécsi íróknak elegük volt a kispolgári élet kereteiből, amelyhez szükségszerűen és szorosan hozzátartozott a prüdéria is, műveikben emiatt sokszor és szívesen ábrázolták a testiséget.

1906-ben Josefine Mutzenbacher álnéven jelent meg magánkiadásban egy kifejezetten pornográf regény (Die Geschichte Einer Wienerischen Dirne von ihr selbst erzählt), amelynek nagy valószínűséggel Salten volt a szerzője, és amely különböző címeken vált ismertté, Tandori Dezső fordításában pedig magyarul is olvasható, Egy kis bécsi kurva emlékezései címmel. Sokáig illegálisan árusították, később egy német kiadó kétszázezer példányt adott el belőle, és a pornófilmipar is lecsapott a műre. 

„A Deutsche Anonymen Lexikon 1909-es kiadása Saltent jelöli meg a regény szerzőjeként, s ő nem tiltakozott. Nem vallotta be, de nem is cáfolta, hogy ő a szerző, s ha nem cáfolta, akkor bizonyára így igaz. Nyolcvan évvel később az unokája be is nyújtotta az örökösi keresetet a Mutzenbacher után járó szerzői jogdíjakra. Az erről akkor beszámoló Ország-Világ megmutatta egy új, »szelídített« – nem pornó –, de még mindig sokat mutató (18+) nyugatnémet filmváltozatának címszereplőjét, Christine Schuberth bécsi színésznőt” – írta Révész Sándor a HVG-ben publikált nagyszerű cikkében. 

Bambi

A Bambi 1926-os megjelenése volt a legnagyobb fordulópont Felix Salten életében. Az Alpokban tett kirándulása ihlette a Bambi – egy életrajz az erdőből megírására.

Nem kifejezetten gyerekeknek szóló könyv, nálunk mégis gyerekirodalomként tekintenek rá.

Valószínűleg ebben igen nagy szerepet játszik, hogy Thomas Mann az 1928-as angol fordítás után Walt Disney figyelmébe ajánlotta a történetet, aki ebből is, mint oly sok más, brutálisan drámai meséből – a kor ízlésvilágának megfelelően – csöpögős giccset készített, ami ötéves munka után, 1942-ben került a mozikba.

Az már Salten szerencsétlensége, hogy egy árva fityinget sem kapott a megfilmesítés után, mert 1933-ban eladta a jogokat – mindössze ezer dollárért Sidney Franklin amerikai rendezőnek, aki jócskán nyert az üzleten, amikor továbbadta a Disney-nek.

Regényében a szerző az állatok között szövődő érzéki szálakat is igen szókimondóan tálalta, ez is szokatlan volt ebben a korban. Sokan és sokféleképp elemezték már a Bambit, az is érvényes olvasat lehet, hogy Salten, megérezve az idők szelét, a közelgő holokausztot vizionálta a feltűnően emberi tulajdonságokat mutató növény- és állatszereplők világába, és saját magányát is kiolvashatjuk belőle.

„A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél. S hullott a többi fáról is.

A tölgy egyik ága, magasan a többi felett, egész a rétre nyúlt ki.

Legszélső ágán két levél kuksolt egymás mellett.

– Már nem úgy van, mint régen – mondta az egyik levél a másiknak.

– Nem – ismételte a másik. – Ma éjjel is annyian elmentek közülünk… Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.

– Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor – mondta az első. – Amikor még meleg volt, és a nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodródtak, holott még fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor. […] 

– Mi lesz velünk, ha lehullunk?

– Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt... De senki se tudja. […] 

– Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk? […] 

– Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen. […] 

– Ó… most… – mondta a második levél – én… – Megtört a hangja. Lassan levált az ágról, és kerengélve lehullt.

Itt volt a tél.” (Részlet a Bambiból. Fordította Fenyő László.)

A Bambit a nácik később betiltották, Magyarországon pedig elégették a köteteit; erre még visszatérek.

Nagy port vert fel az osztrák vadászok körében is a kötet, regényében Salten ugyanis az embert nevezte ki a legfőbb gonosszá, miközben maga is szenvedélyes vadász volt, és tudvalevő, hogy minden erdőlakó csak úgy maradhat fenn, ha elpusztítja a nála gyengébbeket.

Állítólag a Disney-film megjelenése utáni évben az Egyesült Államok számos államában lerövidítették a vadászati szezont, mert olyan súlyosan érintette a közvéleményt az, hogy Bambi anyukáját lelőtték a vadászok. 

A Bambi magyarul is megjelent 1929-ben, a Nyugat köréhez tartozó Fenyő László fordításában. Ezt a művet is veszélyesnek ítélték, és „elégették 1944. június 16-án, amikor 120 magyar és 35 külföldi zsidó szerző 22 vagonnyi, közel félmillió könyvét zúzták be a budafoki Első Magyar Cartonlemezgyárban” – írta a Kibic.hu.

A Móra Kiadó a huszadik magyar kiadásnál Nádori Lídiát kérte fel az újrafordításra 2013-ban, Lakatos István tervezte a borítóját. ITT látható a kötet bemutatója, érdemes megnézni.

Salten később is írt állattörténeteket, a legismertebb a Perri című, egy mókus életéről szóló regénye, de sikere és hatása meg sem közelíti az árva őz történetét.

Fiala Borcsa is ÍRT nálunk korábban a Bambiról, olvassátok el!

Svájcban ért véget a története

Ausztriában is egyre veszélyesebb lett az élet a nácizmus ádáz terjedése miatt: 1936-ban minden zsidó származású alkotó művei tiltólistára kerültek a Harmadik Birodalomban. Így például Salten, Thomas Mann és Erich Kästner is emigrációra kényszerült (róla ITT írtam korábban). 1938-ban az Anschluss elől egész családjával Svájcba menekült, és a Bambi gyermekei című regényét egy folyóiratban kezdte el folytatásokban közölni 1939-ben.

1945. október 8-án halt meg Zürichben, de a haláláról egyetlen hír sem jelent meg Németországban. Négy évvel később, születésének nyolcvanadik évfordulóján viszont már megemlékeztek róla.

Egészen elképesztő, hogy milyen sokan és hányféleképpen dolgozták föl a Bambit: a Sex Pistols filmje például 1981-ben jelent meg, melynek az egyik betétdala ezt a címet kapta: Who killed Bambi?

Pár napja jött a hír, hogy Rhys Frake-Waterfield horrorváltozata után, idén Michel Fessler mozija is látható lesz, aki szintén megfilmesítette Bambi történetét, de az Oscar-díjas A pingvinek vándorlása társírójától – akinek ez lesz az első önálló nagyjátékfilmje – jóval szelídebb élményre számíthatunk. Filmjében Fessler Bambi eredendő és olthatatlan magányát domborítja ki, így végre talán méltó emléket állítanak Felix Saltennek, akit nagyon sokszor meghurcoltak zsidó származása miatt.

Siegmund Salzmann gyakorlatilag születése óta számkivetettként élt, épp azért választotta a Felix Salten írói álnevet, hogy jellegzetesen zsidó neve miatt elkerülhesse a súlyos megbélyegzést.

Bambi figurájában valószínűleg önmagát írta meg. Mi pedig örökre a szívünkbe zártuk a sötét és fenyegető erdőben kóborló, érzékeny és árva őzgidát.

Both Gabi