Gyerekek és gyász: így beszélj velük temetésről, veszteségről, elmúlásról a szakértő szerint
Sajnos a tartós nyári meleg nem kedvez a hosszú ideje beteg vagy rossz egészségi állapotú idős embereknek, így kifejezetten sok a haláleset ilyenkor. Ez felveti a kérdést: mit kell kezdeni a helyzettel, ha kisgyerek is érintett a veszteségben? Érdemes-e, szabad-e temetésre vinni egy óvodást, kisiskolást? Sajnos nekünk is van családi tapasztalatunk a témában, de nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy mit kell mérlegelni és figyelembe venni a szakértők szerint a gyerekek gyászával kapcsolatban. Tóth Flóra írása.
–
Másképpen reagálnak a veszteségre a gyerekek
Sokszor írtunk már arról, hogy a gyerekek viszonya a halállal elsősorban a szülőn múlik, és fontos valamennyire közel engedni a gyerekeket az elmúláshoz, hiába övezik tabuk. De vannak könyvek és filmek (mesék), amik segíthetnek viszonyulni a témához. Természetesen más dolog általánosan beszélgetni a halálról, esetleg időben távoli haláleseteket említeni (nem ismert nagyszülőkét, dédszülőkét), mint szembesülni egy saját, fájó veszteséggel. Ennek ellenére a halállal kapcsolatos tudás megágyaz a veszteségre adott reakciónak, így nagyon is fontos. De azt is el kell mondani, hogy egy gyerektől nem elvárható, hogy úgy reagáljanak egy közeli halálesetre, mint egy felnőtt.
„A gyermekek gyásza, gyászreakciója több szempontból különbözik a felnőttekétől. A gyász jelei sokszor kevésbé egyértelműek, érzelmeiket nem mindig tudják vagy akarják mások számára direkt módon kimutatni.
[…] Bár a gyermek is tapasztalhat – a felnőtthöz hasonlóan – szomorúságot, dühöt, lelkiismeret-furdalást, szorongást, vagy lehet erősen lehangolt, depressziós, de általában ezek rövid periódusokban jelentkezhetnek. Nem ritka például, hogy a mély szomorúságot mutató gyermek néhány perc múlva már a játékaival van elfoglalva. Kisebbeknél előfordulhat a helyzethez nem illő nevetgélés, vihogás, mivel egyszerűen nem tudják, hogyan viselkedjenek. […] A gyermek egyrészt sokszor nem tudja megfelelően kifejezni az érzéseit, másrészt – különösen, ha nem kap megfelelő tájékoztatást – nem érti, hogy pontosan mi is történik körülötte, vagy mit várnak el tőle” – írja Simkó Csaba a minden szülőnek és pedagógusnak hasznos tanulmányában, amelynek címe: Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant? Tájékoztató pedagógusoknak és szülőknek a gyászoló gyermek segítéséhez. Bár ez alapvetően a szülő elvesztése kapcsán készült, szerintem minden közeli veszteségélmény kezelésében, sőt általánosságban a halálról való diskurzusban is fontos támpontokat adhat.
Nagyon fontos, hogy a gyerekek gyászreakciója hosszú évekre is elnyúlhat.
Ha betegség vezet a veszteséghez, és nincs folyamatában tájékoztatva, igyekeznek „kímélni” őt a felnőttek, hosszabb ideig tart a feldolgozás is, hiszen így a halál a gyerek számára akár előzmény nélkülinek érződhet. A legtöbb gyereknek még iskoláskorban sincs olyan mélységű tudása az egészségről, hogy következtetéseket tudjanak levonni állapotokból, akár látványosnak tűnő változásokból (ezért is lenne fontos beavatni őket a koruknak megfelelően mindabba, ami történik a beteg szerettükkel, akkor is, ha az fájdalmas).
Nagyon fontos, amit leír Simkó Csaba:
„A gyermek hallgatása azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek kérdései, csupán megérzi, melyek azok a témák, amelyekről nem illik otthon beszélni.
Legtöbbször alkalmazkodik a család által diktált kommunikációs keretekhez, legfeljebb nem a szülőt kérdezi, hanem a barátját, vagy egyszerűen csak önmaga próbál – sokszor a média által befolyásolt módon – választ keresni kérdéseire.”
A linken olvasható tanulmány mankókat ad ahhoz is, hogy pontosan hogyan érdemes szóba hozni általánosságban a halált a gyerekeknél. Összefoglalva: nagyon fontos, hogy ehhez nem kell „képzettnek” lenni a témában, és nem is kell nagy beszélgetésre készülni, sokkal inkább apránként érdemes felhozni a témát. A kisgyerekeknek érdemes természetből vett hasonlatokkal magyarázni, és mindig nagyon kell figyelni a kérdéseikre, azokra pedig feltétlenül válaszolni kell, és nem egy elképzelt problémára reagálni. De az is nagyon fontos, hogy merjük bevallani, hogy valamit mi sem tudunk. Viszont amikor egy családi veszteség történik, akkor ennél már több kell. És az azonnali reakciónál nem is az a legfontosabb, hogy mit mondunk, hanem hogy hogyan. Mindig nyitva kell hagyni a kérdezés lehetőségét, sőt bátorítani kell.
A praktikus kérdés: menjen a gyerek a közeli hozzátartozó temetésére?
A válasz pedig egyszerű:
döntse el ő, hogy részt szeretne-e venni a temetésen.
Eleve olyan korú gyereknél merül fel szerintem ez a kérdés, akivel ezeket a kérdéseket meg lehet beszélni. Éppen ezért az első lépés megkérdezni tőle, hogy szeretne-e részt venni. Elmondhatod, hogy pontosan mit is jelent a búcsúztató, és mivel jár. A kisebb gyerekeknél érdemes részletesen elmagyarázni, hogy mi fog történni, a földbe helyezést is pontosan elmesélve. A szűk család reakcióira is fontos felkészíteni a gyerekeket, és utána pedig mindenképpen szükséges alkalmat teremteni a temetés megbeszélésére. Az is fontos, hogy engedjük a gyereket a maga módján gyászolni, nem jó, ha elvárjuk tőle például, hogy fogadja a részvétnyilvánításokat, akkor sem, ha közeli családtagját veszítette el.
A temetés azért fontos, mert segíti a halál véglegességének elfogadását. Természetesen ha valaki szülőként hisz a halál utáni bármilyen típusú életben, akkor azt mindenképpen jó, ha elmondja a gyerekének, de a fizikai halál akkor is egy végérvényes dolog, amit nagyon nem szerencsés összemosni elalvással, álmodással, távolra utazással, mert ez viszont akár félelmet is kelthet. Ha a gyerek mégsem szeretne részt venni a temetésen, akár tiniként, akkor azt is tiszteletben kell tartani, de
érdemes akár privát alkalmat teremteni számára a lezárásra.
A hamvasztást vagy bármilyen temetéssel kapcsolatos dolgot érdemes egyszerű szavakkal elmagyarázni a gyerekeknek. A kicsik óvodáskorban kezdik el felfogni a halál véglegességének felismerését, de ez akár hónapokig is eltarthat.
Különböző korú gyerekek reakciója egy halálesetre
Az óvodás és a nagyon kis iskolás gyerekek gondolkozásában még sok az illogikus elem, így könnyen megjelenhet egy haláleset kapcsán az irracionális önvád (például azért, mert haragudott az elhunytra, és esetleg azt kívánta, hogy ne is legyen).
Nagyjából a 9–11 éves korosztálynál lehet arra számítani, hogy a gyerekekben a felnőttekét megközelítő racionalitás alakul ki, ami megkönnyíti egy ilyen fájdalmas helyzet kezelését és megbeszélését is.
Ezt a korosztályt általában részletesen érdeklik a halállal kapcsolatos dolgok, és a legtöbbször kifejezetten szeretnének részt venni a temetésen. Az idősebb gyerekek, akik már tinik, sokszor épp ellenkezőleg, nem akarják tudni a részleteket, és az is megesik, hogy a temetéstől is távol szeretnének maradni, vagy részt vesznek, de nem a család elképzelése szerint… de ilyenkor ezt érdemes hagyni.
A gyász a gyerekek (és egyébként szerintem a felnőttek) esetében epizodikus, amit egy-egy esemény, emlék, helyzet felerősíthet, aztán újra enyhül. Az iskoláskorú gyerekeknél a veszteség okozhat teljesítményromlást, ám ha ez fél évnél hosszabban elhúzódik, akkor az olyan problémára utal, amivel már érdemes szakemberhez fordulni. Amikor egy iskolás vagy óvodás gyereket veszteség ér, a szülőknek érdemes ezt elmondaniuk a pedagógusoknak és a többi szülőnek, de ha már nagyobb gyerekekről van szó, akkor őket is be lehet vonni annak eldöntésébe, hogy az osztálytársak, barátok mástól értesüljenek-e erről vagy ők szeretnék elmondani, esetleg várnának még vele. Az biztos, hogy ez sok beszélgetést, sok kérdésfelvetést kíván a szülőktől. Ehhez pedig fontos, hogy a felnőttek is rendezzék a viszonyukat az elmúlással, mert ez sokat segít abban, hogy amennyire csak lehet, kipárnázzák a gyerekük számára ezt a mindenképpen fájdalmas helyzetet.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Mark Gibson