–

Esztert sokan ismerjük a világot bejáró dokumentumfilmjeiről, az érzékenységéről, ahogyan a világ különböző pontjairól, kultúráiból tár sorsokat elénk, de ebben az epizódban a saját hangjára, történetére voltam kíváncsi.

A beszélgetés elején rögtön a nővéreivel kialakult mély kapcsolatról kérdeztem, hogy mi az első gyerekkori élménye, amikor ráébredt, hogy ők hárman nemcsak testvérek, hanem szövetségesek is, és ez a kapcsolódás hogyan határozta meg a későbbiekben a sisterhoodhoz való viszonyát. Ennek kapcsán szóba került az is, hogy felnőttként – különösen, ha gyerekünk születik – hogyan változik meg a megítélésünk a saját családi dinamikáinkat, gyerekkori tapasztalásainkat illetően.

Eszter megosztotta a gondolatait azzal kapcsolatban is, hogy szerinte mi a kulcsa annak, hogy egy pár tagjai közösen tudják megfejlődni a hozott mintáikat, traumáikat, mi kell ahhoz, hogy együtt ketten már egy egészségesebb kapcsolatot ápolhassanak, mint a szüleik generációja.

„Amíg nem végzel el hosszú és nagyon mély önismereti munkát, addig nem fog menni. Elolvashatsz háromszázezer könyvet, megnézhetsz egy csomó podcastot, és ugyan kis változásokat el tudsz érni ideig-óráig, de ha nagyon mélyen gyökerező fájdalmak vannak benned – márpedig mindenkiben vannak –, addig ezt szerintem nem együtt kell megoldani, hanem külön. A mostani fejemmel azt gondolom, hogy először a saját gyógyulásunkra kell koncentrálnunk.”

Arról is beszélgettünk, hogy mi teszi olyan félelmetessé az önismereti munkát, miért akarjuk a legtöbbször „megúszni”. Eszter hozzáteszi, hogy ezt egyáltalán nem negatív előjellel érti, a legtöbben ugyanis attól tartunk, hogy ha önmagunk mélyére nézünk, vajon mit fogunk odabent találni. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy „le kell menned a kút fenekére, hogy aztán felfelé tudj menni”.

Ezután arra kértem Esztert, hogy idézzen fel egy olyan sorsfordító találkozást, amely alapjaiban változtatta meg a gondolkodását valamiről. Robin Lim amerikai-filippinó szülésznő-bábát említi, akinek nemcsak azt köszönheti, hogy már évek óta Balin élnek a családjával, de azt a tanítást is, hogy miként merjen bízni magában, és felszabadítani a saját női ösztöneit, megérzéseit, és ezt a belső hangot hogyan tudja az anyaságában is alkalmazni.

Ezután arról beszélgettünk, mit jelent ma, ha egy nő mer gyenge lenni, egyáltalán mit értünk ez alatt. Eszter úgy fogalmaz, hogy sokkal inkább a sérülékenység az, aminek a felvállalására meg kellett érnie, és ami véleménye szerint „hatalmasat lendít a kapcsolataidon, az életeden, az anyaságodon”. Ezután pedig arra is kitértünk, hogy mindezen hogyan csavar még egy nagyot az, ha egy nőnek lánya születik.

„A kislányom születése nekem egy jó nagy adag intravénás önazonosság utáni vágyat hozott. Egy lánynál van egy extra gomb rajtunk szerintem, ami benyomódik. Hogy értem, tudom, lélegzem azt, amivé ő válhat a világ által, és hogy nagyon szeretnék önazonos anyukája lenni. Olyan dolgokat véghez vinni, megdolgozni, amiket addig lehet, hogy nem voltam hajlandó”

– fogalmaz.

Szó volt még határhúzásról, a segítségkérés nehézségeiről, a nőket és lányokat érintő toxikus önállóságról, arról, mit lehet Baliról Magyarországra hozni és fordítva, milyen rituáléi vannak Eszternek, de még arról is, hogy miként lehet kapcsolatokat kontinenseken, időzónákon átívelve életben tartani. Igazán gazdag és mély negyven perc volt ez, hallgassátok meg, bízom benne, hogy számotokra is értékes lesz.

A Közös hang korábbi adásait itt találod.

Krajnyik Cintia