A bél is lehet szomorú? – az emésztési problémák gyökere gyakran magzati és gyerekkorban keresendő

–

Az utóbbi egy évben a mikrobiom körül forog az életem. Fokozom a diverzitást. Grammonként (szó szerint egy grammonként) növelem a napi nyerszöldség-bevitelt. Egy éve nem iszom alkoholt. Olyan hosszú listám van arról, hogy mit, mikor, mivel, hogyan és mennyit ehetek/nem ehetek, hogy ha az összeset leírnám, kész is lenne a cikk. Erre talán egyszer sor kerül, de egyelőre még gyűjtöm a tapasztalatokat, mert egy év szigorú diéta, rendszeres sport és meditáció ellenére, közel sem értem a fájdalommal, elkeseredettséggel, dühvel, szomorúsággal kövezett út végére. 

Anélkül, hogy hosszas magyarázatba kezdenék, gyorsan felvázolom, mi a helyzet nálam és egyébként sokunknál, akik valamilyen emésztési problémával küzdünk.

Éveken keresztül orvostól orvosig jártam, felkerestem számtalan gasztroenterológust, belgyógyászt, allergológust, csináltattam jó néhány hasi ultrahangot, gyomor- és béltükrözést, de soha, senki nem tudott magyarázatot adni arra, miért puffadok, miért fáj irdatlan módon a hasam minden egyes étkezés (rosszabb napokon egy pohár víz) után,

miért van hasmenésem/székrekedésem és még hosszan sorolhatnám a tüneteket, de ezt most mindenki érdekében inkább nem teszem. 

A lényeg, hogy már majdnem feladtam, amikor tavaly lett egy fantasztikus orvosom, aki nem bagatellizálta a fájdalmat és nem ámított azzal, hogy az egészet csak beképzelem. Megállapította, hogy elszaporodott egy káros baktérium a belemben, és lassanként eszegeti a bélfalat, ami ettől áteresztővé vált, ezért folyamatos gyulladásban van. Ennek következtében pedig teljesen felborult a bélmikrobiom-egyensúly, ami magával hozott egy csomó egyéb emésztési problémát. 

A helyzet tehát lehetne jobb is, de azért néha már felsejlik a fény az alagút végén. Igaz, nem tartok még ott, hogy tanácsokat osztogassak, egy dologra viszont rájöttem: nem csak a testemet kell meggyógyítani.

Tudom, ez nem világmegváltó gondolat, sokan, sokféleképpen írtak és meséltek már erről, és bár sosem állt tőlem távol ez a szemléletmód,

pár hónappal ezelőttig úgy éreztem, nincs erőm/kedvem/türelmem a betegség lelki okával foglalkozni. Az utóbbi időben viszont elindultam ezen az úton, amiben sokat segített Emeran Mayer A bél-agy kapcsolat című könyve.

A gasztroenterológus a nyugati orvoslás szemszögéből vizsgálja a problémát, de amellett, hogy pontosan elmagyarázza a biológiai folyamatokat, figyelembe veszi a testi-lelki egyensúly jelentőségét, és nemcsak az adott szervre, hanem az emberre koncentrál. Jöjjön most tőle néhány fontos gondolat!

Mit jelent az a fura szó: MIKROBIOM?

Megpróbálom egyszerűen összefoglalni: a mikrobiom egy átfogó fogalom, tulajdonképpen a szervezetben élő mikroorganizmusok gyűjtőneve. Tele van velük a testünk, a legtöbben közülük mégis a belekben élnek, azon belül is a vastagbélben – igen ám, de ha valami megzavarja a nyugodt életüket, az olyan súlyos problémához vezethet, mint például a gyulladásos bélbetegség, de szerepet játszhat az autizmus, depresszió vagy a Parkinson-kór kialakulásában is.

Nincs két tökéletesen egyforma mikrobiomú ember, ugyanis az összetétele számtalan tényezőtől függ. Többek között a genetikától, anyánk mikrobiomjától, az agyi aktivitásunktól, na meg persze attól, hogy mit eszünk/iszunk, és tudom, baromi elcsépelt, de bizony a stressz és a szorongás mértékétől is. Mayer több fejezetet is szentel annak, hogy milyen következménnyel jár, ha valami hiba csúszik a gépezetbe, ugyanis, ha nem alakul ki az egészséges bélmikrobiom, az növelheti az agy és a bél közötti kommunikációs zavarok kialakulásának esélyét.

A belem is lehet szomorú?

A bél és az agy olyan, mint két elválaszthatatlan barát, akik állandóan telefonálnak egymással. Szünet nélkül kommunikálnak, miközben a bélrendszer tökéletesen lemásolja az arcunkon megnyilvánuló érzelmeket. Például,

ha egy fontos megbeszélésre igyekszel, de a dugóban ülve szembesülsz vele, hogy semmi esélyed idejében odaérni, azt a beleid is pontosan megérzik, sőt reagálnak is rá. 

Az agyad specifikus jeleket küld az emésztőrendszernek, pont úgy, ahogy az arcizmoknak is, és miközben amiatt dühöngsz, hogy a lámpa ismét pirosra váltott, a gyomrod erőteljesen összehúzódik, extra erőbedobással savat termel, ami végeredményben lassítja a reggeli kapkodás közben elfogyasztott kakaós csiga kiürülését. Hasonló folyamatok zajlanak, ha szorongsz, szomorú vagy, és ha mindez nem lenne elég, a stresszhatás alatt még a bélmikrobiom összetétele is megváltozik, ami hosszú távon számos gondot okozhat.

Te ettél csokit érettségi közben?

Néhány napja összefutottam egy ismerősömmel, aki most érettségizik, de nem beszélgettünk sokáig, mert éppen csokiért sietett a boltba. Mindig csodáltam, ha valaki képes stresszhelyzetben enni, nekem ugyanis az egész érettségi időszak alatt összesen annyi kaját sikerült magamba erőltetnem, mint amennyit normális esetben egy nap alatt eszem meg. Éppen csak leért valami a gyomromba, már szaladtam is a vécére, miközben irigykedve néztem az osztálytársaimat, akik matekérettségi közben, látszólag nyugodtan majszolták a csokis nápolyit.

De miért reagálunk különböző módon a stresszre? 

Mayer leírja, hogy az érzelmi működési programjaink genetikailag kódoltak. Ezeket egyrészt a szüleinktől örököljük, de a korai életszakaszban átélt események is meghatározók. „Előfordulhat például, hogy olyan géneket öröklünk, amelyek arra hajlamosítanak, hogy a félelem- vagy a dühprogramunk túlreagálja (pontosabban másokénál hevesebben reagálja le) a stresszhelyzeteket. Ha gyerekkorunkban érzelmi traumát is átéltünk, a test kémiai címkéket társított ezekhez a kulcsfontosságú stresszválaszgénekhez. A végeredmény az, hogy felnőttként nagy valószínűséggel túlzó zsigeri reakciót fogunk tapasztalni a bennünket ért stresszre” – írja a professzor. 

Ha anyám stresszes, én is az leszek?

A gasztroenterológus számos tanulmányt említ, amelyek igazolják, hogy szoros kapcsolat van az anya stressz-szintje és a gyerek idegrendszerének későbbi stresszre adott reakciója között. Chris Coe neurobiológus, a Wisconsin-Madison Egyetem munkatársa vemhes rézuszmajmokat vizsgált, amiket folyamatos stresszhatás alatt tartott. Hat hétig naponta tíz percen keresztül hangos zajokat keltett az állatok körül, ami a vemhes majmok esetében szerinte nagyjából olyan mértékű stressznek felel meg, mint amikor egy várandós kismama a szülés előtti utolsó pillanatig dolgozik (bár ez azért számos tényezőn múlhat).

Coe azt vette észre, hogy a stresszes anyamajmok kicsinyeinek szervezetében sokkal kevesebb jó bélbaktérium alakult ki, mint azoknak a kölyköknek, akiket nyugodt körülmények között várt az anyjuk.

A gasztroenterológus konkrét példákat is említ, amelyek azt igazolják, hogy a stresszes gyerekkor legalább olyan károkat okoz az emésztőrendszer működésében, mint amikor elszaporodik egy káros baktérium a szervezetben. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy ami az egyik embernél kiüti a biztosítékot, a másiknál nem okoz gondot.

Ha te is az előbbi csoportba tartozol, akkor üdv a klubban; Mayer szerint úgynevezett hiperaktív bél–agy tengelyed van, amit a gasztroenterológus úgy jellemez, hogy „[…] a stresszel és érzelmekkel kapcsolatos kiváltó okok, amelyek egy egészséges embernek nem okoznak nagy problémát, erőteljesen gátolják a gyomor perisztaltikáját, sőt meg is fordítják azt, miközben a vastagbél görcsös össszehúzódásait idézik elő. Mintha az agyban lévő figyelmeztető rendszer rosszul lenne beállítva, és gyakori téves riasztást küldene, ami pusztító következményekkel jár a személy jóllétére nézve.”

Mayer számára tehát világossá vált, hogy az agyi áramkörök alakulása nagyban függ az anya viselkedésétől és a korai életszakaszban elszenvedett stressz nemcsak az agyat és beleket érinti, de a mikrobiomra is jelentős hatással van.

Csecsemőkorban még tulajdonképpen nincs mikrobiomunk, ezért jogos a kérdés: hogy tud elromlani az, ami nincs is?

És itt jön a csavar, a stressz ugyanis megváltoztatja az anya hüvelyi mikrobiótáját, és mivel az anya hüvelyi mikrobái népesítik be az újszülött bélmikrobiótáit, akár egy egész életre beprogramozódhat a kevés jó baktériumból álló mikrobiom.

Ha nincs szerencsém, akkor annyi?

A válasz: igen is és nem is. Igen, mert a bél–agy tengely születésünk pillanatától (sőt tulajdonképpen az anyaméhben lévő létezésünk pillanatától) egy életre beprogramozódik, ugyanakkor nincs minden veszve, mert a berögzült áramkörök felülírhatók. Az agy első részében található prefrontális kéreg képes megváltoztatni az agyi áramkörök működését. Mayer szerint ehhez új terápiás módszerekre van szükség, de ezzel kapcsolatban még az orvostudomány is sötétben tapogatózik. 

Az első lépés, azt hiszem, mégis az, hogy ne csak a testünket gyógyítsuk különféle kezelésekkel, ilyen-olyan diétával, mozgással (miközben hangsúlyozom, hogy ez mind nagyon fontos), hanem a lelkünket is vegyük kezelésbe. Első lépésként nem kell nagy dolgokra gondolni, nincs szükség varázsgömbre, jósnőre vagy csodafüvekre (bár én ezeket sem írnám le), szerintem már az is bőven elég, ha az orvos megkérdezi, hogy érzed magad a bőrödben, milyen nehézségek, fájdalmak értek az utóbbi időben, történt-e valami nagy változás az életedben, szóval, nemcsak a testedre kíváncsi, hanem rád, teljes valódban. 

Éppen ezért borzasztó hálás vagyok minden orvosnak (köztük Mayernek és a sajátomnak is), aki nemcsak egy szervet lát a páciensben, hanem az embert, testtel, lélekkel, traumákkal, elakadásokkal, gyógyulni akarással együtt.

Szerintem társadalmilag is rendkívül látványos lenne, ha Mayer mintáját követve egyre több szakember javasolna olyan terápiás módszereket is az emésztési problémák kezelésére, mint a kognitív viselkedésterápia, a hipnózis vagy a mindfulness. 

És te mit szívtál magadba az anyatejjel?

Tudom, unalmas, lerágott csont, de újra és újra vissza kell térnem az anyával való kapcsolatra. Mayer hosszan taglalja, hogy nemcsak az anyaméhben lubickolva, hanem később az anyatejjel is szívjuk magunkba azokat az információkat, amelyeket az agyunk (hacsak át nem írjuk őket) egy életre elraktároz. A szoptatás fontosságát több fejezeten keresztül taglalja, mivel az anyatej egyik fontos összetevője, a HMO-molekula táplálja és alakítja ki a kisbaba mikrobiomját.

Mi köze a szorongásnak a probiotikumhoz?

Ezt a kérdést Mayer is körbejárta, és a vizsgálatok alapján arra jutott, hogy az erjesztett ételek és a probiotikumok nagy valószínűséggel csökkentik a szorongást, ugyanis bizonyos probiotikumok képesek tompítani a negatív szituációkra adott érzelmi reakciókat. De nemcsak egyes ételek, hanem a boldogság, elégedettség érzése is képes megváltoztatni a mikrobákat, ami ugyancsak azt igazolja, hogy a bél és az agy szoros és folyamatos kommunikációban van egymással. Az agy reagál a bélből érkező jelekre, amelyeket aztán visszaküld a bélbe, ahol bélreakciókat generál.

Néhány jótanács

Ezek után nem csoda, ha felmerül benned a kérdés (újra), hogy mit lehet tenni, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a legfontosabb alapköveket már nem tudod felszedni.

Mayer szerint azonban a bélmikrobiomunk egész életünk során rugalmas marad, vagyis képes alkalmazkodni az újhoz.

Erre a legkézenfekvőbb bizonyíték az, hogy képesek voltunk a vadászó-gyűjtögető életmódról átállni a mai, nagyvárosi életstílusra, és olyan ételeket is megemészteni, amelyek a világ másik feléről származnak.

Bár jó úton vagyok, közel sem értem a végére, éppen ezért nem szeretnék tanácsokat osztogatni, egyébként is megteszi helyettem Mayer és egy csomó nálam sokkal okosabb szakember. A lista egyébként nagyjából tipikusan olyan, ami soha nem ér véget, ezért inkább csak azokat szedem össze, ami nem igényel óriási erőfeszítést, nem terheli túlságosan a pénztárcát, és ami nagy valószínűséggel mindenki számára hasznos.

• Kerüld a cukrot, és az édesítőszereket! A finomított cukor negatív hatásait jól ismerjük, az viszont kevésbé van a köztudatban, hogy az édesítőszerek megváltoztatják a bélmikrobák anyagcsere-útvonalait, aminek következtében ezek több rövid szénláncú zsírsavat termelnek, amelyek a vastagbélben felszívódva extra kalóriát jelentenek.

• Kerüld azokat az élelmiszereket, amelyek hemzsegnek az emulgeálószerektől (vagyis az E-számoktól)! Ezek olyan molekulák, amelyek segítenek elegyíteni két nehezen keveredő anyagot, mint például az olajat és a vizet, az élelmiszeripar mégis előszeretettel használja őket például a majonézhez, felvágottakhoz, édességekhez, sőt még a pékáruhoz is. Ezekkel az a legnagyobb baj, hogy károsítják a gyomor és a bélrendszer belső felületét, sőt fokozzák a gyulladást a bélben.

• Fogyassz erjesztett élelmiszereket és probiotikumokat.

• Fokozatosan egyél minél többféle nyers zöldséget és növeld a rostbevitelt.

• Böjtölj! Mayer ezt nagyjából ennyivel elintézi a kötetben, pedig szerintem ebben is fontos a fokozatosság. Nem tartom jó ötletnek egyik napról a másikra belevágni az időszakos böjtbe, érdemes óránként növelni a böjtöléssel töltött órákat. Az emésztés sok energiát vesz igénybe, ráadásul jelentős részben a baktériumok végzik el a folyamatot, ezért érdemes pihenőidőt hagyni nekik, ami a folyamatos evés mellett szinte lehetetlen.

• Ne egyél, ha stresszes, szomorú vagy dühös vagy! A negatív érzelmi állapot szivárgóvá teheti a bélrendszert, és csökkenti a bél hasznos baktériumait. 

Megváltoztatni a múltat nem lehet. De egyre inkább hiszem, hogy idővel mindez felülírható. Még nem tudom, pontosan hogyan, de kezdésnek talán épp elég az is, ha elfogadjuk a lelkünk létjogosultságát, és apránként elkezdjük meggyógyítani.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Denis Novikov

Simon Eszter