A szépség megérkezett! – A Nefertiti-rejtély

Az egyiptomi halottkultuszban a fáraó és felesége számára az, hogy kártusuk fennmaradjon és lehetőség szerint minél több helyen láthatóvá váljon, hasonlóan fontos volt, mint a múmia épségének megőrzése, hiszen a túlvilági életet biztosította.

Nem létezett nagyobb büntetés egy uralkodó számára, mintha kitörölték, pontosabban kivésték a kártusait az építményekről és sztélékről, hiszen ezzel nemcsak az emlékét törölték el, hanem a lelkének továbbélését is lehetetlenné tették.  

Pontosan ez történt Nefertitivel és a férjével Ehnatonnal, akinek az eredeti neve IV. Amenhotep volt.

Sőt, ennél több is. Az egyiptomiak igen gyakran állítottak össze királylistákat, ám Ehnaton és felesége nevét az uralkodásuk utáni korokban rendre kihagyták ezekből a listákból. Olyan, mintha még az emléküket is el akarták volna törölni. Akármilyen szomorú, ez valóban így volt. Semmi nyom nem maradt utánuk, és egészen a XIX. századig nem is tudtunk arról, hogy ez a nagyformátumú királyi pár létezett. 

A XVIII. dinasztia idejére ugyanis az Amon papság olyan mérhetetlen vagyonra és hatalomra tett szert, hogy voltaképpen a papi rend irányította az egész országot és a fáraót is. Már Ehnaton apja, III. Amenhotep is tett kísérletet az Amon-papok hatalmának ellensúlyozására, de a fia, Nefertitivel az oldalán, egy radikális vallásreformmal kihúzta a hatalmat a lábuk alól: új vallást és új fővárost is alapítottak. Mindezek hatására az Amon-papok nemcsak a befolyásukat, hanem a jövedelmeik nagy részét is elveszítették. Nem csoda, hogy amikor vissza tudták szerezni a hatalmat az „eretnek fáraónak” és feleségének még az emlékét is el akarták törölni. 

De ne fussunk ennyire előre, hanem nézzük meg, mi az, amit tudunk vagy tudni vélünk Nefertitiről és persze a férjéről, Ehnatonról!

A szépség megérkezett

Hogy Nefertiti szépsége már a kezdetektől mindenkit elvarázsolt, azt a neve is mutatja. A kérdés csak az, hogy mikor volt a kezdet.

Sokáig úgy vélték a kutatók, hogy Nefertiti nem is egyiptomi, hanem külföldi volt, és egyiptomi nevét az országba érkezésekor kapta. A Nefertiti név ugyanis azt jelenti, hogy „a szépség megérkezett”.

Az első azonosítási kísérletek után úgy vélték, hogy Nefertiti azonos Taduhepával, III. Amenhotep utolsó feleségével. Taduhepa Mitanni hercegnőjeként egy békekötési szerződés keretében érkezett Thébába, III. Amenhotep udvarába.

Aztán megtalálták az egyik főember, Ay sírját Ehnaton egykori fővárosában, Ahet-Atonban, és megváltozott a tudósok vélekedése. Ay magas rangot töltött be mind III. mind IV. Amenhotep, később pedig Ehnaton uralkodása alatt. A gyermekfáraó, Tutanhamon idejében ő volt az ország valódi vezetője, majd annak halála után Ay lett a fáraó. A változást az hozta, hogy Ayt a sírjában található felirat „Isteni atyaként” nevezi meg, amely cím csak a fáraó főfeleségének az apját illette. Tehát Ay a felirat szerint Nefertiti apja, a felesége, Teje pedig a „nagy királyi hitves, Nefertiti dajkája”. Nefertiti tehát Ay első házasságából származó leánya lehetett. 

Ez a tény igencsak megkavarja a politikai kártyapaklit. Az Ahmimból származó Ay ugyanis valószínűleg Ehnaton apjának, III. Amenhotep feleségének a testvére volt, így Nefertiti és Ehnaton unokatestvérek lehettek. Ebben nem a közeli vérrokonság a furcsa, hiszen a fáraók családon belül házasodtak, hanem az, hogy Ay lánytestvére, akit a változatosság kedvéért szintén Tejének (esetleg Tijének vagy Tujának) hívtak, olyan nagyhatalmú és erős akaratú asszony volt, hogy III. Amenhotep uralkodásának utolsó szakaszában lényegében ő irányította az országot, szorosan együttműködve Ayjel. A hatalmi egyensúly tehát már III. Amenhotep idejében is erősen eltolódott az Ahmimból származó család javára, amit csak erősített az, hogy Ehnaton (Akkor még Amenhotep) elvette Nefertitit. 

Új világ alkotói

III. Amenhotep halála után gyorsult fel az a radikális változássorozat, amelyet ma az Amarna-reformok néven ismer a történelem, amelyek Ehnaton és a felesége Nefertiti nevéhez köthetőek, és nyugodtan mondhatjuk, hogy minden ízében felforgatták az addigi rendet Egyiptomban. 

A történet ott kezdődik, hogy Ehnatont (aki akkor még Amenhotep volt) nem szánták uralkodói pályára. Papnak készült, ám a bátyja, Thotmesz (vagy Tutmózisz) fiatalon meghalt, így ő kényszerült az uralkodói trónra. Teológusként élt és gondolkodott, így nem csoda, hogy politikai, gazdasági, társadalmi és művészeti reformjait vallási köntösbe öltöztette. 

Ehnaton Atont tette meg főistennek, aki nem más, mint maga a Nap, az életet adó fény és energia. Ez a változás önmagában is elég radikális egy olyan vallási közegben, ahol ember-, és állatalakú istenek sokaságához imádkoztak a hívek. De Ehnaton ezzel nem elégedett meg. Korlátozta, majd eltörölte az Amon-vallást, később a többi istenek imádatát is. Így a papi réteg kezéből konkrétan kicsavarta a hatalmat, a lábuk alól pedig kihúzta a jövedelmeket, és Aton papjainak juttatta el. Pontosabban saját magának, hiszen Aton főpapja ő maga volt. Ezzel a vallási reformmal gazdaságilag és ideológiailag megerősítette a trónt, ám az ország arisztokráciájának nagy részét maga ellen fordította. 

Hogy teljesen kivonja az Amon papság hatása alól a politikai vezetést, új fővárost építtetett jó messzire Thébától. Ahet-Aton, a mai Tell-Amarna lett az új arisztokrácia központja, és innen kapta a nevét a művészettörténetben amarnai kultúraként ismert stílusirányzat, amely legalább olyan radikálisan új volt, mint a vallási vagy a gazdasági változások. Amarnában ugyanis szabadon alkothattak a művészek, nem kötötték őket a több évszázados hagyományok, az ikonográfiai szabályok, az ábrázolások berögzült módjai. 

Nefertiti mellszobra azért is van ránk olyan nagy hatással, mert olyan, mintha egy mai portrét szemlélnénk: egy igazi női arc egyéni vonásokkal, titokzatos mosollyal. Olyan portré, amilyet előtte nem alkottak Egyiptomban.

Az amarnai műremekekben az a csodálatos, hogy a szobrokon, festményeken keresztül átsugárzik a több mint háromezer éve élt modell személyisége. A falfestmények, sztélék, családi jelenetei még akkor is meghittek, ha a királyi párt és a gyermekeiket ábrázolják. A házak falfestményei, padlómozaikja, amelyek általában valamilyen természeti környeztet ábrázoltak, olyan reálisak, mintha valóban a Nílus partján járnánk, vagy a talpunk alatt valódi halak úszkálnának a vízben.

Nefertiti mellszobrának szépsége is mindenkit elvarázsol, ám a szobor röntgenvizsgálatai azt mutatták, hogy a gipszbevonat alatti eredeti mészkőszobor arcvonásai nem ilyen tökéletesek. A királynő szeme körül szarkalábakat, a szeme alatt táskákat fedeztek fel, az orra pedig valószínűleg horgas lehetett. Ám a szobrász, Thotmesz (nem azonos a király maghalt bátyjával) vagy valamelyik tanítványa, aki a mellszobrot faragta, a színes gipszbevonattal eltüntette ezeket a szépséghibákat a fáraónő arcáról.

Megistenült uralkodói pár

Hogy az Amarna-reformokban milyen része volt Nefertitinek, nem tudjuk. Az bizonyos, hogy a külpolitikai diplomáciában nem vett részt. Ugyanis a sivatag homokja érintetlenül megőrizte a fáraó külpolitikai levelezését, annak ellenére, hogy Ahet-Atont, Ehnaton fővárosát a későbbi fáraók a földdel tették egyenlővé. Az úgy nevezett Amarna-levelekből az derül ki, hogy a diplomácia jórészt Teje, Ehnaton anyjának a kezében volt, aki ezzel igen nagy hatalomra tehetett szert az udvarban.  

Hogy Nefertiti is jelentős személyiség lehetett, azt a fennmaradt képi ábrázolások mutatják, amelyeken Nefertiti azonos magasságú és méretű a fáraóval. Az óegyiptomi ikonográfiában ez azt jelentette, hogy azonos rangban voltak. Az amarnai művészet azonban valósághűségre törekedett, így ebből a méretazonosságból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Nefertitiről találunk olyan reliefeket, amelyeken például a legyőzött ellenségen tipor. Nullával egyenlő az esélye annak, hogy Nefertiti valóban kiment volna a harcmezőre, ellenben egy ilyen ábrázolás azt jelzi, hogy az ellenség legyőzésének sikerét neki könyvelték el. Más ábrázolásokon kifejezetten fáraói felségjeleket visel, illetve maga is áldozatot mutat be Atonnak. 

Az Aton-kultuszban betöltött szerepe is a fáraóval egyenrangú helyet jelöl ki számára. Ugyanis Aton, a nemtelen energia férfi és női megtestesülése nem volt más, mint a fáraó és a felesége. A királyi pár lett a termékenység isteni szimbóluma. Azért is voltak nagyon fontosak a királyi családot ábrázoló képek, mert még a papok vagy az elit sem imádkozhatott egyenesen Atonhoz, hanem csak a királyi párhoz. Így a fáraót és családját ábrázoló domborművek valójában házi oltárokként funkcionáltak, amelyeken Ehnatot és Nefertitit még életükben istenként imádták az Aton-hívők.  

Idilli lét vagy kőkemény zsarnokság?

A családi idillhez hozzátartozott az is, hogy a királyi párnak sok gyereke született. Hat leányról tudunk, és arról is, hogy Ehnatonnak született egy fia, Tutanhamon (születési nevén Tutanhaton). A kettejük közötti egyenesági leszármazást mára DNS-vizsgálatok bizonyították, ám hogy ki volt Tutanhamon édesanyja, azt még mindig nem tudjuk biztosan. Lehet, hogy Nefertiti, de az is lehet, hogy Ehnaton másodfelesége, Kia. Mindenesetre a királyi család ábrázolásain Nefertiti mellett csak a hercegnőket látjuk. 

Joyce Tyldesley egyiptológus, az egyiptomi királynők kutatója szerint Ahet-Aton egy mintaváros volt, ahol jólétben és békében éltek az emberek Aton sugarának és az uralkodói pár szeretetének a fényében. Ám Egyiptom más területein valószínűleg nem volt ilyen idilli a helyzet. Nicholas Reeves brit egyiptológus legalább is azt állítja, hogy Ehnaton egy elvakult fanatikus volt, aki családja befolyásával gyakorlatilag vallási diktatúrát alakított ki Egyiptomban, amelyet a rettegés és a terror irányított. Ehnaton uralkodásának időszakát sötét korszaknak írja le, amikor besúgók sokasága figyelte a közemberek minden mozdulatát a betiltott istenek imádata után kutatva, amit azután keményen meg is toroltak. 

A hadsereg szerepe nagyon fontos lehetett, hiszen egy ilyen egész országra, nagy néptömegekre kiterjedő, az élet minden területét érintő radikális változást nem lehetett volna véghezvinni a hadsereg befolyása, és – mondjuk ki – erőszak nélkül. Ha ez valóban így volt, akkor érthető, hogy miért akarták eltüntetni Ehnatonnak, Nefertitinek és az amarnai kultúrának még az emlékét is a következő fáraók. Nemcsak az Amon-papok és a kegyvesztett arisztokrácia, hanem széles néprétegek is gyűlölhették az Ahet-Atonban trónoló királyi párt, illetve az egész családjukat.  

A vég variációi

A furcsa az, hogy Nefertiti neve Ehnaton uralkodásának 16. évében eltűnik a feliratokból. Régebben úgy gondolták, hogy kegyvesztett lett, vagy akár meg is ölhették.

Ez egyébként logikusnak tűnhet, főleg ha Ehnaton valóban egy vallási fanatikus, zsarnok uralkodó volt. És ne feledjük az anyóst, Tejét, aki igen erős befolyással bírt az ahet-atoni udvarban, vagy akár a saját apját, Ayt, vagy Horemhebet, akik mindketten uralkodói álmokat dédelgettek. Nem szűkölködünk tehát gyanúsítottakban, a motivációk is elég világosak, hiszen a hatalmi belharcokban gyakran hullottak a fejek más királyi udvarokban is. 

Ám a XX. századra ez a teória elveszítette jelentőségét, ugyanis felfedeztek néhány sztélét, amely Nefertiti „eltünésével” egy időben készülhetett. Ezeken a feliratokon Ehnaton társuralkodójáról, Szemankaréról van szó, akit sokáig a fáraó testvéreként azonosítottak. Ám Szemankaré egyik mellékneve (Nofernoferuaton) megegyezik azzal a névvel, amit Nefertiti felvett Ahet-Atonba költözésükkor. Henri Gauthier egyiptológus már 1912-ben felvetette, hogy Szemankaré azonos lehet Nefertitivel, és ezt a koncepciót később több kutatót is magáévá tette. Ha ez igaz, akkor Nefertiti három évvel túlélte Ehnatont, és egyedül uralkodott Amarnában. Ha nem, akkor lehetséges, hogy az Ehnaton 16. uralkodási évében lesújtó (vélhetőleg) influenzajárványba halt bele.  

Akárhogy is, a sírját még nem találták meg. Ugyan többször is szárnyra kapott a hír, hogy megtalálták a múmiáját, de ezek egyikéről sem bizonyítható százszázalékosan, hogy Nefertitié. Legutóbb tavaly, Tutanhamon sírjában fedeztek fel egy eddig ismeretlen mellékkamrát, amelyben úgy remélik, rábukkannak végre a titokzatos fáraónő földi maradványaira, és ezzel sok lezáratlan kérdésre derülhet fény. 

Források: mult-kor, www.smb.museum

Ian Shaw: The Oxford History of Ancient Egypt, Oxford University Press, Oxford, 2000

Joyce Tyldesley: Nefertiti - Egyiptom Napkirálynője, Gold Book, Budapest, 1998

Christian Jacq Nofertiti és Ehnaton, Corvina Kiadó, Budapest, 2002

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Print Collector / Contributor