Azt talán még a legnagyobb Harry Potter-rajongók közül sem tudják sokan, hogy ma, azaz május 2-án van a nemzetközi Harry Potter-nap, amelyet ráadásul maga az Egyesült Királyság egykori miniszterelnöke, David Cameron jelölt ki még 2012-ben, J. K. Rowling irodalmi munkásságának tiszteletére. A Harry Potter-univerzum sikere nemcsak hogy töretlen az első kötet 1997-es megjelenése óta, hanem újra és újra képes megújulni és magával ragadni a rajongókat. Engem legalábbis biztosan. Krajnyik Cintia írása.
–
Az egyik legkülönlegesebb tárgyi ajándék, amit nászajándékba kaptunk a férjemmel, egy díszkiadású, angol nyelvű Harry Potter-kötet volt, amely a MinaLima designstúdió gondozásában jelent meg: lenyűgöző illusztrációkkal és a könyv lapjaiból kihajtogatható háromdimenziós elemekkel. Mindketten gyerekkorunk óta óriási rajongók vagyunk – olyannyira, hogy a Hogwarts Legacy játék Nintendóra kiadott, nyáron érkező verziója miatt feltétlenül be kellett ruháznunk egy konzolra (talán kitaláljátok, ehhez melyikünk ragaszkodott) –, így a könyv egy igazán személyre szóló kedvesség volt, ami azóta előkelő helyen díszeleg a nappaliban található polcon.
Tizenegy éves voltam – éppen annyi idős, mint Harry –, amikor először a kezembe akadt a legjobb gyerekkori barátnőmnél A bölcsek köve, és bár már akkor is szerettem olvasni,
onnantól kezdve megbabonázva faltam a könyveket, és nem csak a Harry Pottereket.
Együtt nőttem fel a szereplőkkel, és még harmincon túl is a képernyő elé tudnak szegezni a Harry Potter-filmek.
A huszadik évforduló apropóján készült Visszatérés Roxfortba című dokumentumfilm is levett a lábamról, és nemcsak azért, mert nosztalgikus emlékeket ébresztett bennem.
A J. K. Rowling alkotta varázsvilág nem pusztán a gyerek- és kamaszkoromat határozta meg, hanem a mai napig lehetővé teszi, hogy felnőttfejjel is megéljek valamit abból a varázslatból, amit ahhoz tudnék hasonlítani, amikor még gyerekként kétség nélkül hittük el, hogy létezik a Mikulás.
Visszatérés Roxfortba – Forrás: HBO Max
Ezt a fajta megbabonázottságot tudta bennem előidézni például, amikor tavaly lehetőségünk nyílt ellátogatni és bejárni a Los Angeles-i Universal Studios Harry Potter Varázsvilágot. Arcpirítóan sok dollárért ihattunk vajsört, beülhettünk a Három Seprűbe, végigjárhattuk a Roxmortsot, és ha nem sajnáltuk volna a pénzt, személyre szabott talárt és varázspálcát és vehettünk volna.
De a legemlékezetesebb élményünk egyértelműen a tematikus hullámvasutak voltak, amelynek köszönhetően elképesztően élethű és látványos kalandban lehetett részünk, még úgy is, hogy egyébként mindketten halálosan be vagyunk szarva, ha bármilyen magas vagy meredek dologra kell felülnünk, felmásznunk. Olyan eksztázis lett úrrá rajtunk abban a néhány órában, amilyet felnőttfejjel, lássuk be, egyre ritkábban tapasztalunk meg.
Nem vagyunk mániákus vagy megrögzött fanok (bár ez talán nehezen hihető az eddig leírtak tükrében), de
a férjem esküvői fogadalmába az is bekerült, hogy alig várja, hogy közös gyerekeink legyenek, akiknek majd tizenegy éves korukban megírhatjuk a roxforti levelüket, amelyben a felvételükről értesülnek.
Szeretnénk, ha majd egyszer velük is megismertethetnénk ezt a különleges univerzumot, ami minket húsz évvel ezelőtt magával ragadott.
Néhány hete nagy port kavart, hogy a Max streamingszolgáltató – egykori nevén HBO Max – bejelentette, hogy hamarosan érkezik a Harry Potter tévésorozat
Sokan felháborodtak, hogy miért kell még egy bőrt lehúzni a varázsvilágról, megszentségteleníteni azt. Emellett rengetegen kétségbe vonták, hogyan lehetne a könyvekhez és az eddigi filmekhez méltó a széria, ha új szereplőkkel, új köntösben, esetleg új narratívában tárják a közönség elé a könyv eseményeit – főleg, ha ezt netán a mai megváltozott világszemlélet, piszíkultúra szellemében teszik, eltérve ezzel az eredetileg megírt történettől. Én mégis azoknak a táborát erősítem, akik örülnek a hírnek. Reménytelenül optimista ember lévén
bízom abban, hogy az alkotók felmérik, mekkora a felelősségük abban, hogy kellő műgonddal írják meg a forgatókönyvet, válasszák ki a színészeket, és egy olyan sorozatot hozzanak létre, amely egyaránt ámulatba ejtheti a régi és az új generációt is.
Ezt ma, a nemzetközi Harry Potter-napon különösen remélem
De addig is, amíg erre fény derül, hadd áruljam el nektek, miért ünnepeljük épp ezen a napon Harry Potter varázsvilágát: ahogy arról a Játéksziget beszámolt, a dátumválasztás mögött a híres roxforti csata időpontja van, amikor a jó boszorkányok és varázslók együttes erővel legyőzték Voldemortot, a Sötét Nagyurat, ez ugyanis 1998. május 2-án zajlott.
David Cameron egykori brit miniszterelnök így fogalmazott akkor: „J. K. Rowling munkásságának méltó megemlékezése és megörökítése érdekében úgy döntöttünk, hogy május 2-át hivatalosan nemzetközi ünneppé nyilvánítjuk, méghozzá annak a dátumnak a tiszteletére, amikor a főszereplő, Harry Potter legyőzte ellenfelét, Lord Voldemortot.
Reméljük, hogy ezen a napon gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt eszébe jut Harry Potter erős és bátor jelleme.”
Forrás: Warner Bros. Pictures
Világszerte több mint ötszázmillió példány kelt el a Harry Potter-könyvekből
Olyan tehát, mintha a világon minden tizenötödik embernek lenne egy kötete a leghíresebb varázslótanoncról.
Ha úgy gondoljátok, hogy szívesen megemlékeznétek a jeles napról, akkor vegyétek elő valamelyik kötetet, nézzétek meg az egyik filmet (az igazán elszántak ledarálhatják az összeset), de a WMN oldalán is rengeteg írást, kvízt találhattok a témában. Ezek közül is az egyik legmegkapóbb Milanovich Domi kollégám cikke, aki a szerelme kedvéért harmincöt évesen ismerkedett meg a kis túlélő történetével.
Ha igazi rajongóként tesztelnétek a tudásotokat, akkor a témában készült legnehezebb kvízt ajánlom. Ha arra vagytok kíváncsiak, melyik házba osztana titeket a Teszlek Süveg, IDE kattintsatok, ha pedig arra, milyen állat lenne a patrónusotok, IDE. De akkor sem hagyunk tartalom nélkül, ha a roxforti házimanók húsos batyuját, esetleg Petunia néni citromos pitéjét készítenéd el.
Kommentben pedig várjuk a hozzászólásaitokat, hogy számotokra mit jelent a Harry Potter-univerzum! Boldog Harry Potter-napot mindenkinek!
Ezt a nagyon fontos interjút osztjuk meg újra – Iliás-Nagy Katalin készítette –, amelyet a KULTer.hu a 2022-es év tíz legjobb irodalmi beszélgetése közé sorolt:
„Anyukám folyton azt mondogatta nekem, hogy most kell dolgoznom, amennyit csak bírok, mert mire 40 leszek, vége lesz. Most meg elmúltam 60, és sosem voltam ennyire elfoglalt” – idézte fel Jodie Foster, a nagy visszatérő.
A sok válás és bizonytalanság közepette megnőhet a barátságok szerepe a lelki jóllétünkben, ahogy erre a Január 2. című új magyar film, és a friss pszichológiai kutatások is rámutatnak.
Milyen út vezette A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most legendás rendezőjét addig, hogy a több mint negyven éven át dédelgetett ötletét megvalósítsa, miközben rajta kívül szinte senki sem hitt benne? Milyen szakmai nehézségek és magánéleti válságok kísérték a folyamatot, melyben végül mindent egy lapra tett fel, hogy megszülethessen „álmai forgatókönyve”?
Tisztában volt azzal, milyen szerencsés volt életében, és mennyi mindent megkapott azok közül, melyekre valaha vágyott, valamint olyan izgalmas életet élhetett, amiről sokan álmodni sem mernek.
Tallinn eredetileg nem szerepelt azon a képzeletbeli listán, amelyen a legizgatóbb úti célokat gyűjtögetem. De így, hogy a PÖFF filmfesztivál és egy gáláns meghívás kapcsán mégis odasodort a szél, hezitálás nélkül felvésem utólag arra a listára az észtek fővárosát. Hogy miért szerettem belé? Naná, hogy elmondom.
Gyermekotthoni keretek között több éve tudnak Magyarországon együtt lenni a babáikkal azok a fiatal édesanyák, akiknek tizenévesen született gyereke. Hogyan küzdenek meg a felelősséggel, ami a szülővé válásukkal jár? Milyen kilátásaik vannak a jövőt illetően? Hol vannak ebben a képben az apák? És kik azok, akiknek a támogatására valójában számíthatnak?
Mit üzen a nőknek bárhol a világon, hogy egy elítélt szexuális ragadozó lett a világ egyik vezető nagyhatalmának elnöke? Szabó Anna Eszter szerint azt, hogy nem számítunk.
