Maggie Smith, a fanyar humorú, vérbeli angol lady

–

Annyival több az ő munkássága, mint a Harry Potter- vagy a Downton Abbey-beli szerepei, amik miatt a világ jó része ismeri. Pedig brillírozik azokban is. Sőt, mindenben, amiben szerepel. A neve a garancia a minőségre már hét évtizede. Ennyi időt eltölteni az iparágban már önmagában is teljesítmény, Maggie Smith azonban mindezek mellett bezsebelte a legrangosabb szakmai elismeréseket – a BAFTA-tól az Emmyn és Golden Globe-on át a SAG-ig és az Oscarig –, II. Erzsébet kitüntetését, de ami még ennél is fontosabb: megmaradt embernek.

Pontosabban, egy igazi, visszafogott angol ladynek, aki képes sok – és rá jellemzően fanyar – humorral és öniróniával látni magát, valamint az iparágat körülvevő látszatvilágot is. Aki a mai napig maximalista, ha a munkáról van szó, akit nem vonz a rivaldafény, csak maga a játék, aminek szeretete már annyi ideje hajtja (és amit nem mellesleg két fiára, Chris Larkinra és Toby Stephensre is átörökített, akikből szintén színész lett).

„Ilyen arccal” hogy lesz valakiből színésznő?

Margaret Natalie Smith szigorú, visszafogott, presbiteriánus családban nevelkedett. A színjátszás még kislányként ejtette rabul egy színházról szóló gyerekkönyvön keresztül. A színészet egyet jelentett számára a szabadsággal, a korlátok lerombolásával – egy olyan világgal, ami az addigi, zárt életéhez képest számtalan lehetőséget rejt.

Az édesanyja azonban nem támogatta a törekvéseit, nem hitte, hogy sikereket érhet el „ilyen arccal”.

A zsigeri tehetség azonban így vagy úgy, de végül mindig utat tör magának, ezt pedig az édesanyja akkor ismerte el először, amikor Maggie elnyerte az első Oscar-díját a Miss Jean Brodie virágzása című filmben nyújtott alakításáért (a másodikat a Kaliforniai lakosztályért kapta). Miután ugyanis az oxfordi lánygimnáziumot otthagyta a színésziskoláért, rálelt a saját útjára. A színészet jelentette onnantól kezdve az egész világot számára – egy sokkal jobbat, mint amilyet addig ismert. Azt pedig, hogy megtalálta a helyét, a sikerei igazolták. Tizenhét évesen debütált színpadon, a kritikusokat pedig egyenesen levette a lábáról. „Miss Smith maga a sétáló, beszélő láng […] egy yarddal lebeg a színpad felett” – írta róla Bernard Levin. Maggie azonban nemcsak a színpadot, hanem a filmvásznat is rabul ejtette.

Maximalizmus fanyar humorral fűszerezve

A pályája kezdete óta irigylésre méltó magabiztossággal „ugrál” a vászonról a színpadra, a Shakespeare-drámákból a komika szerepébe. Szarkasztikus humora pedig az évek során védjegyévé vált. Ő az, aki egyetlen gesztusba, pillantásba képes sűríteni mindazt, aminek elmeséléséhez másoknak jelenetek sora szükséges. A kollégái szerint melegszívű és egyenes, és magánemberként is elképesztően csípős humora van, amit, ha jól érzi magát, „lézerpontossággal alkalmaz”. Előszeretettel viccelődik az újságírókkal is, a CBS Sunday Morning interjújában például azt mondta:

a Downton Abbey forgatókönyve annyira titkos, hogy miután megtanulták a szövegüket, meg kell enniük a papírokat.

A munkafolyamatot illetően azonban nem ismer tréfát, igazi maximalista, aki szereti tesztelni a vele dolgozó rendezőket, mielőtt igent mondana egy-egy szerepre. Kezdetben mindennel szkeptikus: a körülményekkel, a jelenetekkel, magával a karakterrel is, de a vele dolgozó rendezők szerint ezzel csak szeretné felmérni, hogy a kezükbe helyezheti-e magát, hogy megbízhat-e bennük, a produkcióban. Dustin Hoffman szerint – aki a 2012-es Kvartett – A nagy négyes című filmben rendezte őt – a félmegoldások nem érdeklik. Mindig a maximumot akarja nyújtani, kevesebbel nem elégszik meg. Komolyan veszi a munkát, és nagyon kemény magával e tekintetben.

Harry Potter és Downton Abbey – a legutálatosabb híres szerepei

Nem ritka, hogy egy színésznek épp a leghíresebb szerepeivel van ellentmondásos viszonya. Ismerős ez az érzés Maggie Smith számára is, aki számtalan emlékezetes színházi és filmszerepe ellenére az emberek többségének varázslósapkában vagy viktoriánus kori ruhában jut eszébe. És bármennyire hálás is Minerva McGalagony, valamint a Downton Abbey zsémbes matrónája, Lady Violet Crawley szerepéért, mégsem tartja őket nagy színészi teljesítménynek, sőt. „Ez (a két szerep – a szerk.) nem valami olyasmi, amit kielégítőnek neveznék. Nem is igazán nevezném színészetnek, amit ezekben a filmekben csináltam” – nyilatkozta korábban a színésznő, aki Violet szerepéért például Emmy-, Golden Globe- és SAG-díjat is nyert.

Az ellenérzéseit csak tovább táplálta az a fokozott rajongói figyelem, ami világszerte kíséri azóta ezek miatt az alkotások miatt. „Tökéletesen normális életet éltem a Downton Abbey-ig. Nem viccelek. Színházba, galériákba jártam egyedül. Most nem tudok, és ez borzasztó […] Mindig mellettem kell hogy legyen egy barátom. Ha ugyanis egyedül vagy, akkor nincs menekvés… Mit csinálnak a hatalmas filmsztárok, hogy kivédjék ezt? Tényleg, mi a fenét csinálnak? Talán soha nem lépnek ki az utcára” – mondta. Érdekes azonban, hogy mindezek ellenére mégis vállalta, hogy újra Violet Crawley bőrébe bújjon: a Downton Abbey: Еgy új korszak itthon márciusban kerül a mozikba, és épp a csípős humorú, idős grófné szerelmi élete kerül benne terítékre.

Ahelyett, hogy a kora miatt keseregne, inkább viccet csinál belőle,

és ezzel remekül odaszúr Hollywood fiatalságkultuszának is. Amikor ugyanis az NBC-nek adott interjújában még évekkel ezelőtt arról mesélt, miért nem vett részt annak idején a Golden Globe-díj átadóján, hogy átvegye az elismerését, azt mondta:

„Azt gondolom, ha elmennék Los Angelesbe, akkor megijeszteném az embereket. Ott ugyanis nem látni öreg embert.”

Majd hozzátette: néha úgy érzi, olyan, mintha mindig is öreg karaktereket alakított volna. „Elég gyakran alakítok 93 éves asszonyt. Amikor ez már több mint egyszer előfordul, megszokod, és érted a célzást. Azt hiszem, nagy teher, ha egyike vagy azoknak a fantasztikus sztároknak, akik örökké szépek. Nekik biztos nehéz lehet megöregedniük” – fejtette ki hozzátéve, hogy sokkal értékesebb szakmai karriert futhatott be azáltal, hogy a tehetségéért figyeltek fel rá a filmesek és nem a külseje miatt. 

De nemcsak az örök fiatalságot hajszolóknak, hanem a ráknak is beintett

Maggie Smith igazi túlélő. A színésznőnél 2007-ben, hetvenhárom évesen diagnosztizáltak rosszindulatú mellrákot, és azonnal meg is kezdték a kezelését. Abban az időben forgatták a Harry Potter-filmek befejező részeit, Maggie pedig a kemoterápiás kezelések mellett is dolgozott. „Kihullott a hajam, olyan voltam, mint egy főtt tojás” – mondta, hozzátéve, hogy a kemoterápia miatt iszonyúan gyengének érezte magát. „A korlátba kapaszkodtam és azt gondoltam: nem tudom végigcsinálni” – mondta. De rá jellemző erővel mégis megcsinálta – a nézők pedig mindebből semmit sem érzékeltek. És annak ellenére, hogy a betegsége súlyos traumát okozott számára, ami hatással volt az önbizalmára is a színpadon, illetve a vásznon – jó időnek kellett eltelnie, mire újra visszaszerezte az erejét, és komfortosan érezte magát munka közben –, mégis amikor a betegségéről kérdezték, annyit mondott: „Shit happens.” Ennél jobban talán semmi sem írja le humorral teli életszemléletét.

A cikk eredetileg 2021. decemberében jelent meg. 

Filákovity Radojka