„Sosem szégyelltem, hogy meleg vagyok”

A beszélgetés és a fotók a Pride-hónap apropóján készültek, mivel Miriam Margolyes 1966-ban vállalta a leszbikusságát – akkor, amikor Nagy-Britanniában ez még konkrétan törvénytelen volt. De ezzel kevésbé volt gondja: „Soha nem szégyelltem magam amiatt, hogy meleg vagyok. Tudtam, hogy ez nem bűn, mert én voltam. Nem lehettem bűnöző.” A szülei reakciói viszont nem estek jól neki: anyukája megeskette a Tórára, hogy nem szexel nőkkel, és néhány hónappal a coming outja után súlyos agyvérzést kapott – Miriam a haláláig ápolta. Apukája sokkal tovább, 96 éves koráig élt, de Miriam szerint sosem fogadta el a szexuális beállítottságát. Ő mégis azt mondja, csak 

azért bánja, hogy beavatta őket, mert úgy érzi, ez fájt nekik, ő pedig nem szeretett volna fájdalmat okozni – és attól még, hogy ezt a kérdést nem kezelték jól, nagyon szerette őket.

Margolyes egyébként 1967 óta együtt van Heather Sutherland akadémikussal, akivel ugyan sosem éltek együtt, de hivatalosan élettársak. Erről azt mondja, hogy annak ellenére, hogy a melegeknek és az LMBTQ+-embereknek sok tekintetben nehéz a helyzetük, az viszont előny, hogy szabadabban kezelhetik a párkapcsolati kereteket. „Nem akartam, hogy bármit feladjon értem. És én sem akartam bármit feladni. A tortámat akarom, és meg is eszem. És úgy tűnik, ez működik” – mondta.

Szókimondás és szemtelenség kezdettől fogva

Miriam emlékei szerint édesapja „érzékelhetetlenül” a háttérbe tudott olvadni, és ő sosem szeretett volna ilyen lenni – ezért lett ennek a totális ellentéte. Édesanyjáról vannak olyan emlékei, hogy meztelenül végezte a házimunkát, szóval valószínűleg tőle ered a belső szabadsága, ami a színészi pálya felé terelte (egészen Hollywoodig, ugyanis másik emblematikus szerepét Az ártatlanság kora című Scorsese-filmben játszotta). 

Mindent kimond és kiad, legyen szó kevésbé udvarias hangokról, mint a böfögés vagy a fingás (ami a briteknél különösen sokkoló), vagy arról, hogy azért írja a második könyvét, mert sokat fizetnek érte. 

Abban a tekintetben is teljesen őszinte, hogy tudja: sokaknak rengeteget jelent a Harry Potter-univerzum, és Bimba professzorként imádják és rendszeresen meg akarják ölelni – ez jólesik neki, de szerinte a regény azért nem ér fel Charles Dickenshez, és őt egyáltalán nem szippantotta be.

„Erős pozíció, ha nem félsz attól, hogy az légy, aki vagy – mondja. – Mindannyian olyan bizonytalanok vagyunk. Az emberek sokszor félnek, és én mindig is megpróbáltam vidámabbá tenni őket, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben.” De azt is bevallja, hogy ez neki sem megy egyszerűen a külseje kapcsán.

„Utálom a nagy melleim és a löttyedt hasam”

A fotók között nyilván az a legemlékezetesebb, amelyen teljesen meztelen, és a cicijeit két süti takarja ki (imádnivaló az egész koncepció), de a többi képet is érdemes végigpörgetni, mert hamar kiderül, hogy a stílusával kapcsolatban nem véletlenül mondta: „bárcsak egy lenne belőle”. Ugyanis néhány kép olyan, mintha egy másik ember szerepelne rajta, csak a játékosság és a szándék közös bennük, hogy hassanak. És hatnak is. De az, hogy egy ilyen fotózást elvállalt, egyáltalán nem azt jelenti, hogy tökéletesen elégedett magával, sőt: 

„Azt hiszem, az arcom kedves, meleg, nyitott és mosolygós. De utálom a testem. Utálom a nagy ciciket – és nekem azok vannak –, és a löttyedt hasam, meg a kis, görbe lábaim. 

Nem vagyok elragadtatva ezektől. De hozzuk ki belőle a legjobbat.” Szerintem sikerült!

És persze, mondhatnánk, hogy aki ennyire magabiztos a belső értékeit illetően, hogy ragadhat le ilyen felszínes dolgoknál, mint cicik és pocak, de ez mutatja Miriam igazi őszinteségét, hogy azt is vállalja: igenis hiú (mint – szerintem – minden ember). A sok más fontos gondolat mellett ezért csodálatos, hogy 82 évesen vállalta a fotózást és a beszélgetést is, és ezért fogom beszerezni a könyveit (amelyekben az élete során megtanult leckéket veszi sorra), amelyek sajnos magyarul nem elérhetők egyelőre. (Az első könyvének a címe This Much Is True, és hárommillió eladott példánnyal bestseller lett, a másodiknak pedig Oh, Miriam!: Stories From An Extraordinary Life, és csak időn ősszel fog megjelenni.)

„Mindennap gondolok a halálra”

A Vogue-interjú nem sokkal a szívműtétje előtt készült, de azóta már túl van rajta, és a Facebook-oldala alapján az operáció sikeresen zajlott, de egy mellkasi fertőzés miatt tovább kell kórházban maradnia. A műtétről ezt mondta: „Nem félek. 

Amikor fiatal vagy, soha nem gondolsz a halálra. Alapvetően csak a következő szexre gondolsz. 

Ma már sokat gondolok a halálra. Mindennap. Reggel, amikor felkelek, eszembe jut: »Hm, még egy nap«, amire talán nem is számítottam.” 

De közben úgy érzi, még sok mindent tudna tenni, dolgozik, ír és a különböző beszélgetős műsorok ünnepelt sztárja (a nyilatkozatait látva nem alaptalanul). Az interjúban felmerült, hogy nemzeti kincsnek érzi-e magát. Erre azt válaszolta, hogy egy újságban egyszer „nemzeti csecsebecsének” nevezték, amit nagyon szellemesnek és találónak érzett, de azért szívesen lenne nemzeti kincs is. Ebben is milyen őszinte, nem?

Kiemelt képünk forrása: Vogue

Tóth Flóra