Kit szeretett (helyettünk) Piton professzor? – Alan Rickman emlékére

–

Hasnyálmirigyrák végzett vele, de az utolsó pillanatig dolgozott. A betegségéről, a haláláról és a temetéséről éppoly szűkszavú közlemények jelentek meg, mint a magánéletéről általában. Az angol sajtóból annyi tudható, hogy a hamvait a hozzátartozók hazavitték, és a halála előtt megfogalmazott végrendeletében örököseként a feleségét nevezte meg.

Sokan ekkor tudták meg, hogy egyáltalán volt felesége.

Tény, hogy Rickman csupán néhány év(r)e vette el Rima Hortont – akivel 1965 óta éltek együtt

Az esküvőn nem voltak vendégek, csak ők ketten, a hatvanhat éves ifjú pár. Egy interjúban árulta el egyszer, hogy már nem vadházasok, ugyanis egybekeltek New Yorkban, aztán átsétáltak a Brooklyn hídon, és megvacsoráztak. A menyasszony pedig kapott egy gyűrűt, igaz, azóta sem viseli. A színész még azt is hozzátette: mint minden párnak, nekik is joguk van a saját szabályaik szerint élni a közös életüket. Azt, hogy pontosan mik voltak ezek a szabályok, nem részletezte, de egy másik interjúban célzott rá, hogy a felesége türelmes, miként a szentek.

Bizonyára nem volt könnyű ember, már csak az életmódja miatt sem, hiszen sokat volt távol, rengeteget dolgozott, de a felesége közben élte a saját életét, egészen másfajta karriert épített, sosem volt Rickmanhez nőve, habár vélhetően mindig is támogatta.

Tizennyolc évesek voltak, amikor megismerkedtek. Mindketten szegény munkáscsaládból származtak, Rickman ráadásul félárva volt, az apja meghalt, amikor nyolcéves volt, egy külvárosi lakótelepen nevelte fel őt és három testvérét az anyja. A nehéz indulást nem feledték, egész életükben szenvedélyesen jótékonykodtak és politizáltak, Rickman csakúgy, mint a felesége. Az asszony a Munkáspárt parlamenti képviselője volt a kilencvenes években, visszavonulása óta pedig egyetemen tanít közgazdaságtant.

Amikor egymásba szerettek, Rickman egy helyes grafikus srác volt

Főiskolára járt, majd sikeres vállalkozást indított. De 26 éves korában úgy döntött, visszatér gyerekkori álmához, és megpróbálkozik a színészettel. Nem kellett túl sok kört futnia, viszonylagos „túlkorossága” ellenére rögvest elnyert egy rangos színművészeti ösztöndíjat, és már a tanulmányai alatt felhívta magára a figyelmet néhány színpadi alakításával. Habár a világhírt a filmezés hozza majd meg számára – negyvenéves kora után –, Rickman szakmai életének legalább annyira fontos része maradt mindig a színház, mint a mozi.

1986-ban, a Veszedelmes viszonyok című híres-neves előadásban Valmont-t alakította óriási sikerrel. A darab nyomán film is készült, ej, de imádjuk, viszont az John Malkovichcsal, mert Rickman nem ért rá forgatni. Igent mondott ugyanis a Drágán add az életed!-re. A Broadway-ováció utószele ugyanis Los Angelesbe sodorta, és állítólag két nappal a megérkezése után felajánlották neki Hans Gruber, a maffiózó szerepét. Azt mondják, Rickman először kiakadt, hogy akciófilmbe hívják, de aztán az ügynöke rábeszélte a szerepre.

Az is legendárium része, hogy a rendezőnek nem volt vele könnyű dolga, mert alázatosnak éppenséggel nem volt alázatos, ötleteit nem félt megosztani a stábbal. Habár mindenkit kiakasztott, mert nem ezt várták egy elsőfilmestől, végül belátták, hogy érdemes hallgatni rá, és nemcsak a jeleneteit írták át, de még a jelmezét is újragondolták. Így született meg a legendás, öltönyös Gruber. És bár eredetileg ódzkodott a szereptől, később maga is beismerte, hogy pályája egyik csúcsa volt ez a figura, amellyel 41 évesen berobbant Hollywoodba.

Nem sokkal később jött egy másik főgonoszszerep:

a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című kalandfilmben, Kevin Costner ellenlábasát, a nottinghami bírót játszotta. A vicces-ijesztőre vett, rockerkülsejű pszichopata megformálásáért aztán bezsebelhette a Brit Filmakadémia díját. Nem kevésbé volt rémisztő Raszputyinként az 1995-ös HBO-tévéfilmben, amiért kapott egy Emmyt és egy Golden Globe-díjat is.

Amúgy nem érdekelték a díjak. Azt mondta, a díjakat a szerepek kapják, nem a színészek. 

Sokan úgy emlékeznek rá, hogy mindig aljas, vérszomjas cselszövőket játszott (remekül), de ez nem igaz. Nők ezreihez hasonlóan én is beleszerettem, pontosabban Brandon ezredesbe, az Értelem és érzelem 1995-ös feldolgozásában. Nem kevésbé volt romantikus a szerepe a Hósütiben, amelyben egy autista nő (Sigourney Weaver) lelkéhez talál nagy nehezen utat. A vígjátékok is jól álltak neki (a magánéletben állítólag szelíd, csendes ember volt, inkább magának való, viszont nagyon jó humorral áldotta meg a sors). Például a Dogma, amelyben egy zsémbes arkangyalt játszott, a Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés, amely egy Star Trek-paródia, vagy a Galaxis útikalauz stopposoknak, amelyben ő volt Marvin, a depressziós robot (hangja).

És itt álljunk is meg egy szóra, vagyis hangra! Mi a szinkronizálás miatt leginkább Tahi Tóth László hangjával kötjük össze Rickmant, de a színésznek a valódi hangja is csodálatos, összetéveszthetetlen és legendás. Brit fonetikusok elemezték is, mitől olyan gerjesztő, és arra jutottak, hogy állítólag Rickman hangja Jeremy Irons és Michael Gambon orgánumának keveréke, a hangok hangja a (női) fülnek.

No, és most érkeztünk el a Harry Potter-filmekhez: tíz év alatt nyolcat forgattak belőle, és Piton, akarom mondani, Rickman volt az egyik főszereplő. Elképesztő népszerűséget hozott a színésznek a sorozat, főként a fiatalok körében.

Amit még nem mondtam, rendezett is: (már nagybetegen) a Little Chaos című romantikus drámában Kate Winsletet és jóval korábban a Téli vendégben Emma Thompsont. Utóbbival jó barátok voltak, és nagyon sokat játszottak is együtt, például Az áruló csókjában vagy a sokkal ismertebb Igazából szerelemben. Állítólag, amikor egy újságíró megkérdezte Rickmant, mit nem csinált még együtt Thompsonnal, a színész azt felelte, hogy „gyereket például nem, de minden más pipa nagyjából”.

Apropó: gyerekek.

Rickmannek és a feleségének nem született gyereke. Mind a ketten a hivatásuknak éltek – meg időnként egymásnak nyilván. Egyszer a színész – akire egyébként a Harry Potter egykori gyerekszereplői egyöntetűen úgy emlékeznek, hogy melegszívű, vicces és nagylelkű ember, aki a gyerekekkel kifejezetten jól megtalálta a hangot – azt mondta egy interjúban, hogy ő szeretett volna nagyobb családot, de ez két ember közös döntésén múlik. „Ha most idepottyanna közénk három tíz év körüli gyermek, akkor ideális család lehetnénk” – merengett. Feltételezhető, hogy a kisebb gyerekekkel járó feladatokat az asszony egyedül nem vállalta (hiszen Rickman élete leginkább a munkáról szólt), mert neki is fontos volt a saját karrierje, ő sem akart a férje árnyékában dekkolni értelemszerűen.

Minden párnak a saját szabályai szerint kell élnie, és ezekbe a szabályokba kívülről nem szabad beleszólni, ők így gondolták. Rickmant sokan imádták – és sokan nem tudtak róla voltaképpen semmit. Szívét, lelkét beleadta a játékba, de a titkait megtartotta magának. Mint a nagy mágus, Perselus Piton.

Kiemelt kép: Universal Studios

Kurucz Adrienn