Testi-lelki menedék nekem a Badacsony

–

Pihenés a köbön

Kedvességük, fantasztikus boraik és az elképesztő panoráma miatt, ami a Balaton-szobában vár ránk minden egyes alkalommal, már évek óta visszajárunk vendéglátóinkhoz. Cseppet sem jellemző rám, hogy a madarakkal ébrednék, ilyenkor azonban mindig hajnalhasadáskor kipattanok az ágyból, mert az ablakunkból premier plánban látható a balatoni napfelkelte.

Szerencsére csodálatos volt az időjárás, úgyhogy órákig üldögéltünk, trécseltünk és boroztunk egy csütörtöki délutánon, rögtön az érkezésünk után, a szállásunk teraszán. Ilyenkor általában már a hétvégi leadásokat próbálom eszelős tempóban megírni, megszerkeszteni, szóval többnyire a gép előtt töltöm ezt a napot. Ehhez képest az, hogy óriási tér, rengeteg víz és zöld, napsütés, na meg nagyon finom bor volt előttem, meglehetősen boldoggá tett.

Olyan elégedetten üldögéltem ott, hogy nem is volt túl nagy kedvem elindulni, de azért lesétáltunk a hegyről a településre, és persze nem bántuk meg. Egy kicsit sem hiányzott a nyáron folyton nyüzsgő és éhes tömeg a badacsonyi pecsenyesoron, ilyenkor különösen szeretem a csendes, szinte kihaltnak tűnő városkát. Semmi nem volt nyitva, de cseppet sem bántuk, jót sétáltunk.

Autó nélkül is elérhető kirándulás

Másnap, a kiadós reggeli után útnak indultunk. Nem akartunk autózni, mert tervbe vettük néhány pincészet meglátogatását a túra alatt, ezért busszal indultunk Badacsonyból Kisapátiba, előtte még nagyon finom péksütiket vásároltunk, hogy legyen elemózsiánk az útra.

Kezdő túrázóknak is ideális

Nem vagyok túl gyakorlott túrázó, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a terepre való cipőmet és a hátizsákomat sem vittem magammal, de azért bíztam benne, hogy így sem maradok élmények nélkül. Tényleg így történt.

Ha kirándulnátok a hétvégén Badacsony környékén, akkor „a sárkány és az orgonák” nevű túrát szívből ajánlom nektek.

Az „orgonákat” kihagytam, amikor megláttam a menedékháznál az odavezető utat, de a barátomat nem rettentette el a zordnak tűnő útvonal. Ő sokkal többet kirándul, mint én, ráadásul a Börzsöny vidékén nőtt föl, szóval helyzeti előnye is volt hozzám képest, aki az Alföldön gyerekeskedtem, és mindig áhítozva bámultam a távoli Kékest.

Szóval én megpihentem az éppen felújítás alatt lévő menedékháznál, és elég jól döntöttem, hogy nem vágtam neki az útnak, mert hamarosan azt láttam, hogy egy nálam bátrabb nő éppen nadrágféken csúszik lefelé. Szerencsére nem esett baja, de amikor a barátom jött le egy óra múlva, kicsit aggódva figyeltem. Ő persze meghódította a csúcsot, ám mire leért, eléggé elfáradt, és beszámolt arról, hogy sok veszélyes útszakasz volt lefelé és felfelé is, nagyon kellett figyelnie.

Ha ti is mentek errefelé, a gyerekek inkább maradjanak a menedékháznál egy felnőttel, ahol akkor is lehet ücsörögni vagy uzsonnázni a padokon, ha épp zárva van a ház. 

Egy másik terasz, ahova mindig visszatérünk

Az egyik legkedvesebb helyünk a pecsenyesor mögött van, az egész régió borszortimentje kapható náluk. Nagyon értenek a borokhoz, jó szívvel kínálják, és szívesen beszélgetnek a vendégekkel. Most a tulajdonossal cseréltünk gondolatokat a jó borokról, mert a kedvenc pincérünk épp Ausztráliában dolgozik. A tulaj amúgy filozófusként végzett, és amellett, hogy igen tájékozott a borokkal kapcsolatban, nagyon sok minden szóba került.

Békés eszmecserénk után jó volt kicsit megpihenni a szállásunkon, ahol este különleges vacsorával vártak bennünket vendéglátóink, jó hangulatban, elég sokáig boroztunk és eszegettünk. Szerencsére csak pár lépcsőfokon kellett fölmenni a szobánkhoz, hogy aztán bedőlhessünk az ágyba.

Egy lusta nap

A következő napon eleredt az eső, ezért ki se dugtuk az orrunkat a házból, nekem adódott váratlanul egy könyvleadási munkám, de a csupa üveg étkezőben üldögélve, úgy, hogy közben a kicsit haragos, szeles, esős Balatont is bámulhattam kedvemre, még ezt sem nagyon bántam. A szívemben meleg volt, és nagy nyugalom.

Este pedig az eső is alábbhagyott, és elmentünk egy borbarátos vacsorára, amire előre be kellett jelentkezni, végigettük és -ittuk a fejedelmi menüt, eléggé élveztük, de ami ennél sokkal jobb volt, hogy két tapolcai szobafestő-mázolóval kerültünk egy asztalhoz.

A festők több mint húsz éve dolgoznak együtt, nagy az összhang közöttük, a vendéglátóhely épületeit is ők tartják karban már évek óta, nagyon szépen dolgoznak, ezt bízvást állíthatjuk. Irtó jókat beszélgettünk az előtte teljesen ismeretlen emberekkel, és az első néhány perc feszengése után beigazolódott Herczeg Ágnes bonmot-ja, miszerint „a bor szociális síkosító”. Tényleg remekül éreztük magunkat, nagyokat nevettünk, jó volt kilépni a buborékunkból. 

A hét utolsó napján még a Liliomkert nevű piacra is eljutottunk, amit csak tóti piacként emlegetnek a helyiek. Nagy volt az élet, a lángos még mindig hibátlan, és a piaci kincsekkel alaposan megrakodva indultunk hazafelé.

A sok evés-ivás dacára sem változott a súlyom, mert elég sokat mentünk hegynek fölfelé, a hangulatom viszont még legalább egy hétig virágos maradt, megteltem levegővel-éggel-vízzel-földdel-zölddel, és nagyon-nagyon várom a következő alkalmat, amikor ismét a szobámból nézhetem, hogyan kel fel a nap minden egyes hajnalon a Balaton csodálatos víztükre fölött.

Fotók: Lehotka Gábor

Both Gabi