Csak bambulni és nem törődni az idő múlásával
Van, aki sokkal jobban szereti a téli Balatont, mint a nyárit
Az már többször kiderült, hogy a nyár nem az én évszakom, viszont a Balaton nagyon is az a vidék, ahol kifejezetten jól érzem magam. Sokszor visszatérek, főleg télen, mert olyankor sem a napallergiám, sem pedig a jól fejlett víziszonyom nem akadályoz meg abban, hogy élvezhessem a tó áldásait. Most egy olyan településen jártam, ahol eddig még sosem. Balatonboglár a szívem közepébe költözött. Both Gabi telelt.
–
Észak helyett dél
Eddig főként az északi parton kalandoztunk, Tihanyt és környékét már jól ismerjük, most is szívesen visszamentünk volna, de az ottani árak visszatartottak bennünket, ezért olcsóbb megoldást kerestünk. Szerencsére a barátom ősszel már járt azon szálláshelyen, ahova most is mentünk, így tudtuk, mire számíthatunk. A dizájn persze nem volt olyan menő, mint a megszokott tihanyi helyünkön, a boglári még a nyolcvanas évek hangulatát tükrözte, de minden tiszta volt és komfortos: egy egész apartmant birtokoltunk jól felszerelt konyhával, kényelmes ágyakkal és kellemes erkéllyel – pontosan feleannyiért, mintha a Balaton-felvidéken lettünk volna.
Én még sosem jártam Balatonbogláron, alig ismerem a déli partot, és Akarattyával ellentétben, ez a település nagyon tetszett. Jól bejárható, kellemes kisváros sok látnivalóval és gyönyörű partszakasszal.
Az első napon nem akartunk főzni, ezért elmentünk egy nem túl drága étterembe, és még a desszertet sem hagytuk ki
Annyira élhetőnek tűnt Boglár, hogy felmerült bennem: talán nyugdíjasként is jól érezném magam itt.
A semmittevés boldogsága
Bár akadt már olyan balatoni telünk is, amikor a boros programok határozták meg, hogy mikor és hová megyünk, most semmilyen konkrét tervünk nem volt. Egyszerűen csak pihenni szerettünk volna, sétálgatni, élvezni azt, hogy sokkal kevesebb dolgunk van, mint amit az év vége ránk rótt. Boglár gyönyörű hely, a házakat is gondozzák, és viszonylag ritka az ilyen lepusztultságában is megindító épület, egyszerűen muszáj volt megörökítenem. Az a pöttyös labda…
Engem gyakorlatilag december elseje óta kizárólag az mentett meg a teljes összeomlástól, hogy tudtam: december harmincadikától január másodikáig semmi dolgom nem lesz, csupán annyi, hogy jól érezzem magam, aludjak, egyek, igyak, sétáljak, olvassak. Mindig nagy a hajtás az év utolsó hónapjában, de most annyira fáradt voltam, hogy sokszor azt éreztem, nem lesz erőm hozzá. Jó kis mézesmadzag volt ez a téli balatonozás. Az utolsó pillanatban persze, de minden kötelező teendőt sikerült kipipálnom, így igazán stresszmentes volt az a néhány nap.
A fonyódi piac
Az év utolsó napján átbuszoztunk a közeli Fonyódra piacozni, mert egyszer már jártam ott korábban, és nagyon tetszett a hangulata. Most ugyan elég kevés árus volt, de pont elég ahhoz, hogy a szertartásos lángosos-forralt boros évbúcsúztatónkat is megejtsük. Bevásároltunk az esti vacsorához, és még hat nagyon klassz pulóvert is beszereztem egy fél pulcsi áráért egy second hand árusnál a piacon. Mind a két lányom kapott két-két meleg és olcsó felsőt, és magamat is megajándékoztam kettővel. Mindannyian nagyon örültünk a régi/új daraboknak.
A piac után még sétáltunk egy jót, főzőcskéztünk, majd az új évbe az Igazából szerelem vezetett át bennünket, épp akkor robbantak a petárdák, amikor közel volt már a végefőcím. Tudom, hihetetlen, hiszen a WMN szerkesztőségében igazán kultikus ez a film, de mi még sosem láttuk. Megértettük, miért szeretik annyira a többiek, szerintem nem utoljára volt szerencsénk hozzá.
Január másodikától már én voltam az ügyeletes olvasószerkesztő, de azért egész más úgy dolgozni, hogy tudod: a munka után vár a Balaton partja, és hosszan bámulhatod a vízben úszkáló hattyúkat.
Még az is belefért, hogy megnézzünk egy újabb dartsfordulót. Már majdnem értem a szakkifejezéseket, és nagyjából a szabályokkal is tisztában vagyok, nagyon szórakoztató és izgalmas volt követni a versenyt.
A természet változásai
A tél idáig sajnos elmaradt. Bár varázslatos volt a ragyogó napsütésben és az enyhe időben sétálgatni, mégsem örültem tiszta szívből a százszorszépeknek, a rügyező fácskáknak és a virágzó aranyesőnek.
Néhány éve még szakadó hóesésben andalogtunk a Bencés Apátság páros tornyainál, és a Belső-tónál csúszkáltunk a vastag jégen. A télnek most nyoma sem volt, bár talán mégis van valami hozadéka a tavaszias időjárásnak: lehet, hogy idén kevesebben fagynak meg…
A Vörös kápolna fölött az ég mégis kicsit feledtette velem azt a sok-sok szorongást, bajt és bánatot, amit az elmúlt években átéltünk.
Bogláron még abban bíztam, hogy az idei év könnyebb lesz, mindig ebben bízom... Aztán amint megérkeztem Budapestre, egyik rossz hír érkezett a másik után. Az oktatásüggyel kapcsolatban már-már azt érzem, hogy egy rosszul megírt bohózatba kerültünk, de sajnos ez a legkeményebb valóság…
Aztán pedig Morcsányi Géza halálhíre taglózott le. A Magvető Kiadó egykori igazgatója közeli barátunk volt. Tulajdonképpen róla kellett volna írnom. De képtelen vagyok rá. Még nem hiszem el, hogy soha többé nem láthatom élőben a szelíd mosolyát.
Egyelőre ezt a képet viszem magammal a Balatonról erre az évre. Pont elég volt idén ez a két rossz hír. Köszönöm, többet nem kérek belőle… Szeretnék 2023-ban több eget, vizet és fát látni. Csak bambulni… és nem törődni az idő múlásával.
Nektek is hasonlókat kívánok!
Fotók: Both Gabi és Lehotka Gábor
