–

„Az úgy volt, hogy…”

Annyira rohanósra sikerült ez a hétfő reggel, hogy a fotósunk, Goti nem is „kapott el” engem otthon, már csak azért sem, mert a barátomnál töltöttem az éjszakát, aki a város másik felében lakik.

Azért mielőtt elkezdődött volna a nap, még volt időm bedobni egy kávét a szerkesztőségben, a kedvenc sarkomban, a szeretett kék fotelban ücsörögve. Esküszöm, hogy nem direkt öltöztem a fotelhez.

Még a szokásos hétfői értekezletünk előtt volt egy fontos feladatom, ugyanis a kollektív szerkesztőségi szakácskönyves válogatásunk egyik mesés receptkönyvét én ajánlottam, és elő kellett állítani magát az ennivalót is, ami szerencsére nem járt túl nagy kihívással.

Bár a sütő bekapcsolásával azért akadtak gondjaim, ezért Borcsa indította be helyettem, akinek nagy rutinja van ebben. Flóra pedig igen lelkesen tesztelte a végeredményt. A sajtos-magvas ropogós ropogása pedig, amit egész értekezlet alatt hallgattam, bebizonyította, hogy a legegyszerűbb receptek a legnagyszerűbbek.

Értekezlet után megnéztem a saleses-kollégák szobájában a növényeket, többnyire én viselem gondjukat, és közben persze sikerült lesodornom az egyik díszt a karácsonyfánkról, nehezen szokom meg, hogy a testem határai, hogy is mondjam csak, kissé kitágultak…

Szövögetem az álmaimat

Az elmúlt két év egyik legjobb történése, hogy majdnem harmincévnyi szünet után újra visszataláltam a szövéshez. Huszonévesen volt egy hosszabb szövős kalandom, bár a technika egészen más a gobelinszövésben, amit akkor gyakoroltam, de a vászonszövés is csodálatos élményeket ad, és sokkal hamarabb a kezemben tarthatom a végeredményt.

Judit szövőműhelyébe fuvarozott el Goti, mert a legeslegjobb barátnőm karácsonyi ajándékáért kellett elmennem. Nem is értem, hogyan volt képes belevarázsolni Judit a Marcsival való barátságunkat ebbe a tüllselymekből szövött, rengeteg mintával tarkított füzetborítóba, de pontosan olyan színes, míves, gazdag és gyönyörű, mint a felnőtt korunkban kötött, most már évtizedes múltú, ezer és ezer szállal összekötött kapcsolatunk. Ezért választottam neki ezt az emlékezetes tárgyat, amiből nem létezik több a világon. Elképesztően boldog voltam, amikor élőben is megláttam. Még sokkal-sokkal szebb, mint a fotón, ami alapján kiválasztottam. (Judit saját magának szőtt felöltőjére is érdemes vetnetek pár pillantást, lenyűgözően szép!)

Ha már eljutottam a műhelybe, gyorsan ki is próbáltam a vadonatúj „mandarin” felvetést, és terveim között szerepel, hogy januárra foglalok rá időpontot, mert iszonyú nagy szükségem van arra, hogy a szürkeség közepén elmerüljek a színek káprázatos világában, kiszakadjak a mindennapokból, lelassuljak, és egyúttal alkossak is valami kézzel foghatót, a semmiből teremtsek valamit a saját kezemmel.

Gyors ebéd

Már igencsak a délutánban jártunk, mire képesek voltunk elszakadni Judit szövőműhelyétől, és a gyomrunk jelezte, hogy kimaradt az ebéd. Sőt, reggelire is csak a nagyon kevés megmaradt sajtos-magvas ropogós került bele. Az Újlipótváros felé vettük az irányt Gotival, ahol már huszonöt éve zajlik az életem. Szeretem a megtartó közösséget, a rengeteg ismerőst, az apró üzleteket, és azt is, hogy elég sok olyan hely van a közelemben, ahonnan gyorsan beszerezhetem az aznapi melegételt magamnak és a gyerekeimnek.

Leves nélkül nincs ebéd. Nagyon „leveses” vagyok, de sajnos ez a szenvedélyem nem ragadt át a gyerekeimre, ezért magamnak nem igazán szoktam főzni. Ha otthon összedobok valami főtt ételt, akkor is elsősorban a gyerekeim ízlését veszem figyelembe, szóval nagyon örültem, hogy kedvemre való levest találtam, egyúttal a vega gyerekemnek is beszereztem a kiváló rakott brokkolit, amit magam is teszteltem.

Lujzi már nagyon várt otthon

Lujzi kutyát már ismerhetitek a korábbi írásaimból is, a sokszorosan kidobott kutyalány másfél évesen került hozzánk, és ennek hét éve, szóval most már lassan kutyanéni… Lujzi igencsak átalakította a mindennapjainkat. Az ő sétaigénye szerint szervezzük a családi életet. Szerencsére a hétköznapokon a reggeli sétát mindig önként vállalja a fiam, (igen, ennyire jó fej a tizenhat éves gyerekem, nagyon hálás vagyok neki érte), a délutánok pedig rám várnak, mert a gyerekeim többnyire még iskolában vannak ilyenkor.

Nagyon klassz meglepetés volt, hogy a középső gyerekemet otthon találtam, aki épp pórázzal a kezében állt az ajtóban, amikor megérkeztem. Kivételesen előbb ért haza az iskolából, engem pedig nem talált meg a szokásos helyemen, a gép mögött gubbasztva. Lujzi viszont jelezte neki, hogy szerinte ideje a sétának. Ha már így alakult, velük tartottam, nekem is jólesett kicsit kiszellőztetni a fejemet a Duna-parton, és a közös séták remek lehetőséget adnak arra, hogy az olykor bezárt szívű kamaszok is kiengedjék, ami beléjük szorult. Megint esküszöm, hogy nem öltöztünk össze, azt sem tudtuk, hogy találkozni fogunk. A véletlen műve. Vagy szerintetek sincsenek véletlenek? 

Munka után munka

Ekkor már jócskán benne voltunk a délutánban, és muszáj volt elkezdenem a munkát, mert a másnapi cikkek sajnos nem várhatnak. Az évnek ebben az időszakában még a szokásosnál is többet olvasok, mert nagyon várjátok tőlünk a könyvajánlókat. Úgyhogy leugrottam a közeli kávézóba a kis zugomba, hogy felfrissítsem magam, és olvasás után bepötyögjem a gépbe az aznapi adagot.

Munka után végre pihenés

Kicsit feszített az idő, ezért megint éjszakára maradt a munka dandárja, mert estére mozijegyem volt, a Cirko-Gejzírbe mentem, ami nagyon közel van szerencsére, és az egyik legkedvesebb mozim a városban. A Larryt láttam, amit Szentesi is ajánlott nektek. Sokáig velem maradt a film, és egyúttal erős önvizsgálatra késztetett a hétköznapi nyavalygásaimat illetően…

Néha nagyon jó kívülről ránézni az életünkre. Épp Goti fotója döbbentett rá, hogy milyen szép ilyenkor decemberben a kivilágított Budapest.

A rohanásban néha észre sem veszem, mekkora mázlista vagyok. Van munkám, amit nagyon szeretek, van három csodálatos gyerekem, és viszonylag egészséges is vagyok. Jövőre ötvenöt éves leszek. És még egy átlagos napom sem mondható átlagosnak, látjátok?

Nagyon bízom benne, hogy a következő évünk jobban sikerül majd, mint az idei, és pláne az előző…

Nektek is azt kívánom, amit magamnak: legyen békésebb, nyugalmasabb esztendőnk 2023-ban. Nagyon ránk férne. Viszont ne felejtsük el, hogy mindig örülnünk kell annak, ami VAN.

Fotók: Csiszér Goti / WMN

A cikkben szereplő képek Samsung Galaxy S22 Ultrával készültek.

Sorozatunk előző részeiben Krajnyik Cinti (ITT), Fiala Borcsa (ITT), Milanovich Domi (ITT), Szabó Anna Eszter (ITT), Deli Csenge, (ITT) Kurucz Adrienn (ITT), Tóth Flóra (ITT), Filákovity Radojka (ITT), Dián Dóri (ITT), Szentesi Éva (ITT) és Gyárfás Dorka (ITT) napjáról olvashattok. 

Both Gabi