Ízorgiák, egyszerű receptek és ételmesék – Folytatódik a WMN nagy szakácskönyvtesztje

–

Dragomán György: Adjuk meg a módját!

Tóth Flóra írja róla:

Már a tavalyelőtti karácsonyomon is nagyot lendített Dragomán György Főzőskönyvének első kötete. Egyrészt, mert így örültem neki:

Másrészt, mert kiderült belőle, hogy az évek óta kis módosításokkal készített karácsonyi hallevesem valójában finn lazacleves (annak idején egy főzőcsatornán láttam angolul). Meg összességében azért, mert a könyvet azóta szinte teljesen „végigfőztem”, és ki is olvastam. Annak, aki nem ismeri a koncepciót, a második, Adjuk meg a módját! című kötet kapcsán is elmondhatom: a nagyon izgalmas és hasznos receptek között mindenféle evéssel, étellel, főzéssel kapcsolatos novellák, írások is megbújnak (jó, annyira nem is bújnak, mert a szépirodalmi részeket más színű papírra nyomták, így nagyon könnyű megtalálni őket). 

Az írások éppen annyira hosszúak, amit a főzés alatti szükséges várakozás során, vagy az elhatározás és a feltápászkodás közti kis időablakban elolvasol. Az első könyvben van olyan szöveg, amit már többször is olvastam (egy-egy nálunk népszerűbb étel előtti-utánit), és lehet, hogy olyan is akad, amit még sosem (majd nyugdíjaskoromban).

Ez olyan értelemben nem egy klasszikus XXI. századi főzőskönyv, hogy egy darab kép sincs benne, de ez ne riasszon el senkit, mert a receptek annyira pontosak és részletesek, hogy simán elképzeled őket már olvasás közben. A családom egyöntetűen a Modernista Mac and Cheese-t (vagyis a sajtosabbnál sajtosabb makarónit) választotta ki a könyvből, de sajnos ahhoz kell egy-két olyan alapanyag, amihez rendelés útján lehet hozzájutni, így a kompromisszum Az igazi carbonara lett (ez hosszú és rövid változatban is szerepel a könyvben, de erre csak azután jöttem rá, hogy elolvastam a hosszút). Csakhogy közben óvatlanul odalapoztam a szilvaszószos sült céklához, és hát pont volt a hűtőben egy sült cékla meg pár szilva, szóval MUSZÁJ volt azt is megcsinálni.

Azt is szeretem Dragomán receptjeiben, hogy az izgalmas alapanyagok meg technikák mellett néha ő is kifejezetten étel-előállítási céllal főz (mint a legtöbb ember): egyszerűen azért megy a konyhába, hogy magát vagy valaki mást jóllakasson abból, ami készül. Márpedig ehhez praktikus receptek kellenek, így hát a különlegességek meg az ünnepi fogások mellett ebből is bőven akad a könyvben.

Úgyhogy mi – kicsit ellentmondva a címnek – végül a tévé előtt tömtük be a carbonarát. És természetesen nagyon jó volt.

Kiadja: Magvető Kiadó

Mimi Thorisson: Francia ízek, vidéki konyha

Deli Csenge írja róla:

Mindig eltervezem, hogy tudatosan nyitva tartom a szemem, aztán végül mindig fáziskéséssel kapok a fejemhez ilyenkor decemberben, hogy jaj, melyik szakácskönyv legyen a befutó ehhez a szuper gyűjtéshez. Az elsődleges ilyenkor mindig a tematika, a francia konyha pedig naná, hogy érdekel a maga könnyed eleganciájával. Sekélyesnek tűnhet, de számomra a szép borító is fontos, mivel nagyon vizuális vagyok, könnyen le lehet nyűgözni néhány klassz fotóval – a gasztronómia műfajában ez, mondjuk, talán elvárás is.

Aztán amikor kézhez kaptam Mimi Thorisson könyvét, az felülmúlta minden elképzelésem. Néhány pillanatig elidőztem a gerincét simogatva: a bordó textil és az aranybetűk nagyon különlegessé teszik az összhatást, miközben a belső fotók a maguk egyszerűségében varázslatosak.

Nemcsak az ételekről láthatunk illusztrációkat, hanem időről időre egy nagycsaládi ebéd vagy egy piacozás hangulatképei repítenek el minket a francia vidékre, egy olyan közegbe, ahol látszólag semmi túlgondolás nincs. Van valami univerzális báj a tányérok csorbulásában, a terítő gyűrődéseiben és a faasztal megkopott hézagaiban.

Eddig nem gondoltam, hogy ennyire tudok azonosulni a francia konyhával, de ahogy Mimi a vajról (halálos félelme, hogy egyszer kifogy belőle) és a fokhagymáról ír, akár az életfilozófiám is lehetne. A receptekben feltűnik néhány nem mindennapi alapanyag is, ami a legtöbb magyar háztartásban szerintem nem feltétlenül található meg (például sherryecet), de ezek többnyire helyettesíthetők valamilyen, számunkra hagyományosabb hozzávalóval. Érezni a könyvön, hogy eredeti nyelven évekkel ezelőtt, 2014-ben jelent meg, ugyanis a főételek túlnyomó többsége komoly húsos kaja, a zöldségalapú, ezáltal fenntarthatóbb szemlélet csak elvétve jelenik meg, de ez mit sem von le az értékéből.

A receptek rendezőelve az évszakba sorolás, így épp kapóra jött egy finom téli leves: fokhagymakrémlevest készítettem a férjem legnagyobb örömére – ezeken a fagyos napokon annyira jól tud esni egy tányér tartalmas, gőzölgő leves. Valószínűleg soha nem jutott volna eszünkbe csurgatott tojást belefőzni, de remekül passzolt az ízekhez. Szóval az ígéretes kezdet után alig várom, hogy elkészüljön rendesen a konyhánk, és végigpróbálgassam a desszertjavaslatokat. 

Kiadja: HVG Könyvek

Mautner Zsófi: Egy év a konyhámban

Pásztory Dóri írja róla:

Már nyáron beszereztem, és tisztán emlékszem, ahogy Barni a tikkasztó hőségben kinézi magának a tökéletes forró csoki receptjét, és megígérteti velem, hogy télen mindenképpen elkészítjük együtt.

Szerintem valami időkapszulába kerültünk, mert egyszer csak itt vagyunk decemberben, díszítjük a karácsonyfát, épp küszködünk az aktuális takonykórral, amikor bevillan a forró csoki képe, és már megyünk is a konyhába gyógyfőzni.

Zsófi receptjeit azért szeretem, mert tudom, hogy lehet rugalmasan kezelni őket, márpedig én nem vagyok az a fegyelmezett főzőnő, aki betű szerint követi az alapanyagokat és instrukciókat. 

Így volt ez a forró csokinál is, amelynél a kókusztejet zabtejre cseréltük, emiatt pedig kellett hozzácsempészni egy pici plusz édességet, de igazi sikerélmény volt Barninak is, hogy ő készíthette, és a sok valódi csokinak köszönhetően ez tényleg nem egy sűrű kakaó, hanem igazi folyékony csokibomba.

A másik recept, amelyet választottam, a gránátalmás gerslisaláta mazsolával és fetával, ez ugyanis gyors, egyszerű, és ki akartam próbálni karácsony előtt, mert egy icipici átalakítással szerintem tökéletes körete lesz az ünnepi fogásoknak. A gersli itt Angliában nem annyira alapélelmiszer, és az év végi rohanásban elfelejtettem beszerezni, úgyhogy bulgurra cseréltem. Ha értjük és tudjuk, hogy egy-egy alapanyagnak mi a funkciója a receptben, akkor könnyebb megtalálni az ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelő helyettesítőt.

Én nagyon szeretem a gránátalmát salátába, de tudom, hogy igazi luxuscikknek számít, úgyhogy ünnepi alkalmakra tartogatom a használatát. Egy édes, picit savas ízvilágot nyújt az ételnek, amit kockára vágott almával is meg lehet próbálni elérni. A mazsolát nálunk senki nem szereti, de szárított vörös áfonyával helyettesítve rögtön karácsonyivá lehet varázsolni ezt az ételt, és nagyon jól működik a húsok kiegészítéseként. A saláta alapjául szolgáló öntet pedig igazi jolly joker, nagyon sokszor fogom még használni.

Zsófi kedvenc receptjeit évszakok szerint rendezte, ezzel is inspirálva mindenkit az éppen friss (ezáltal ízletesebb) alapanyagok használatára, mindezt úgy, hogy belecsempészte azokat a világban szerzett tapasztalatait, ízélményeit, amelyekkel megújíthatók a korábbról ismert ízkombinációk.

Szerintem ez csodás ajándék a hozzám hasonló, szabadelvű ételkészítőknek, akik elsősorban inspirációért lapozgatják a szakácskönyveket, ritkábban egy konkrét recept után kutatva. Aztán persze ebből is lesz legalább öt olyan fogás, ami szépen bekúszik a családi receptkönyvbe.

Kiadja: 21. Század Kiadó

Wossala Rozina: Konyhakönyv

Krajnyik Cintia írja róla: 

A könyv leírása szerint ez „Egy kézikönyv jól működő konyhához, lusta hétköznapokhoz és ráérős vendégségekhez, az éjfélkor kinyitott hűtőhöz, tisztességesen lenyalt fakanalakhoz, értelmes bevásárlásokhoz, és úgy az élethez magához”. És valóban. Rozina könyve nemcsak recepteket, de kézzelfogható tanácsokat, praktikákat is ad, hogyan készítsünk el bizonyos alapanyagokat, töltsük fel az éléskamrát vagy éppen a fagyasztót, de azt is megosztja, mit milyen módszerrel főzzünk meg, és milyen alkalomra. Egy igazi pezsgő, élettel teli, lendületes, színes-szagos könyv, ami élénk színeivel, gyönyörűen fotózott képeivel mindenkit arra buzdít, hogy legalább egy egyszerű fogást elkészítsen belőle.

Az én választásom a banánkenyérre esett, mert bár nem vagyok édesszájú, amióta igyekszem kiiktatni az étrendemből a cukrot, néha nagyon megkívánok valami finomságot egy-egy reggeli kávé mellé.

Rozina banánkenyere tökéletes választásnak tűnt, mivel az édesítése elhagyható, ráadásul mandulalisztből készül, tehát gluténmentes is.

A recept meglehetősen egyszerű, de mivel ebédfőzés után álltam neki a sütésnek, arra gondoltam, némi feladatot a vőlegényemnek is hagyok. Az instrukció csupán annyi volt, hogy két kisebb banánt – ami majd díszítésként szolgál – vágjon hosszában félbe, majd futtassa meg mézen. Az én szerelmem – aki egyébként elég otthonosan mozog a konyhában – nem különösebben figyelt arra, hogy mit is kell csinálni, szóval méz nélkül, teljesen random méretű szeletekben kezdte el pirítani a banánt a serpenyőben.

Aznap már sokadjára fulladt a kommunikációnk totális félreértésbe, úgyhogy ezen már csak vinnyogva nevettünk, de ez tökéletes lezárása volt egy rohanós, őrült hétnek advent harmadik vasárnapján, hogy aztán filmet nézve, karácsonyi fényekben együnk egy kis desszertet a kanapén. 

Kiadja: Boook Kiadó

Pehelykönnyű ünnepek – Mesék, receptek, játékok

Both Gabi írja róla:

Nyilván nem tudok kibújni a bőrömből, ezért természetesen egy olyan könyvet választottam, amelyben nemcsak receptek vannak, hanem remek kortárs mesék is, és olyan egyszerű, de nagyszerű játékok, amelyek különösen ünnepek táján kifejezetten hasznosak. Ez a szép kiállítású kötet „három az egyben”.

A gyerekbarát recepteket Harmath Eszter háromgyerekes anyuka jegyezte le. Fontos válogatási szempont volt, hogy akár a kicsikkel együtt is elkészíthetünk minden benne szereplő ételt. Nem csupán adventi vagy karácsonyi recepteket találhatunk a könyvben, hanem születésnapi bulira készülő gyors vendégváró falatokat, vagy akár farsangi, húsvéti eledeleket is.

A receptek összetevői illeszkednek az adott szezonhoz, ahogy a játékok és a mesék is. Tíz neves szerző írt a könyvbe ínycsiklandó ételmeséket Berg Judittól Tóth Krisztináig. Az igazán gusztusos rajzokat Mándi-Kövesdi Dórának köszönhetjük, a koncepciót pedig Lovász Andrea szerkesztőnek.

Neki ez már a sokadik antológiája, amely az ünnepeket és az ételeket járja körül – mindig rendkívül gyerekbarát szemlélettel. Előszavában azt emelte ki, hogy az ünnepben épp a várakozás a legjobb, és nagyon jó volna, ha a gyerekeinknek átadhatnánk az igazi ünnep örömét mesékkel, receptekkel és játékokkal. Ez a könyv épp ezért igen hasznos ajándék lehet kisgyerekes családoknak.

Én a Vendégvárás fejezetből a „vendégváró sós ropogós” receptet választottam. Ennél egyszerűbben elkészíthető étel szinte nincs is. Magvakat szórtam sütőpapírra (hántolt tökmag, hántolt napraforgó és szezámmag), aztán betakartam őket egy csomó reszelt sajttal, beraktam a sütőbe, amikor megpirult egy kicsit a sajt teteje, és összeállt az egész, rusztikus darabkákat tördeltem a könyv ajánlása szerint a sajtos-magvas ropogósból, utána pedig egész értekezleten azt hallgattam, milyen lelkesen ropogtatták a többiek ezt a mennyei finomságot.

Kiadja: Cerkabella Könyvkiadó

Olvassátok el szakácskönyvtesztünk első részét is, amelyben négy kötetet ajánlottunk. 

Csepelyi Adrienn