–

Trembácz Éva Zsuzsanna/WMN: A kézi szövést világszerte a kihalás fenyegeti; ez tapasztalható olyan, textíliáiról híres országokban, mint India, Laosz vagy Törökország. Hogyan lett a missziód, hogy megmentsd ezt a XVII. században született török kézműves mesterséget?

Jennifer Gaudet: Egy kávézót működtettem Isztambulban, és nagyon sok vendégem kérdezte, hol lehet autentikus török törölközőket venni. Nem igazán tudtam hova irányítani az érdeklődőket, de a gondolat valahogy mindig ott kavargott a fejemben. Amikor 2009-ben eladtam a kávézót, azt terveztem, hogy utazni fogok és meglátogatom a családomat Kanadában, de a kávézónkba kerámiát szállító partnerem nagyon erősködött, hogy kiváló áron van egy üres üzlethelyiség az Arasta Bazárban. Egy ideig ellenálltam, de végül sikerült meggyőznie, és akkor már tudtam, hogy hurokszövésű, szövőszéken készült, autentikus török törölközőket akarok ott árulni.

Megegyeztem a rendkívül rámenős üzletfelemmel: mivel ő rávett engem, hogy megvegyem a boltot, most neki kell segítenie majd szövőnőket és takácsokat találni.

A partnerem állította, hogy mi sem egyszerűbb ennél. Elindultunk Bursa és Denizli városába, amelyek arról híresek, hogy már az Oszmán Birodalom idején is az ottani szövőnők látták el az uralkodó osztályt textíliákkal.

T. É. ZS./WMN: És, gondolom, Bursában egyáltalán nem az fogadott titeket, amire számítottatok.

J. G.: Ahogy mondod. Egyetlen szövőszéket és szövőnőt sem találtunk, helyette rengeteg gyárat láttunk a város környékén. Törökország évszázadok óta híres a textíliákról, így az ipari méretű gyári szövés ezen a már bejáratott környéken telepedett meg. Ugyanezt tapasztaltuk Denizliben is, ahol bár voltak kisebb gyárak, de nem azt a minőséget állították elő, amit én kerestem. Akril, poliészter és viszkóz anyagokkal dolgoztak, én pedig valami természetesebbet és reményeim szerint organikusat kerestem. Öt-hat napon át jártunk egyik faluról a másikra, kérdezgettük az ott lakókat, hátha valaki ismer szövőnőket. Elkeserítő volt a helyzet, a partnerem számára is ott derült ki, hogy ezt a mesterséget a kihalás veszélyezteti. Egy olyan faluban, ahol nem is terveztünk megállni, kaptunk egy fülest, hogy egy közeli településen mégiscsak akad valaki, aki még foglalkozik szövéssel. Megtaláltuk, a takácsok pedig ismerik egymást, így jutottunk el többekhez is. Jelenleg hat takáccsal dolgozunk folyamatosan, ők több szövőműhelyt irányítanak.

T. É. ZS./WMN: Igaz, hogy ha tíz nappal később indultok el, akkor a híres, hurokkal készült török törölközők, a mesterség, a kulturális érték és az évszázadok alatt formált ismeret eltűnt volna?

J. G.:

 Az első mester, aki szövőszéken készít vastag hurokszövésű törölközőket, épp a találkozásunk napján állapodott meg az ócskással, hogy az tíz nappal később elszállítsa a szövőszékeit. Nekem is csak három évvel később mesélte el, milyen közel állt a csődhöz.

De nem volt egyedi eset az övé: a többi takácsot is három-hat hónap választotta el a csődtől. Tudtam, hogy ha őket akarom megbízni, akkor fel kell őket emelnem a csődközeli állapotból. Mivel a dizájnjaikat kisebb textilgyárak másolták, először a saját mintáinkat kellett megtervezni, majd beszerezni a legjobb minőségű fonalat, ami Törökországban elérhető. Ez a folyamat majdnem másfél évig tartott. Volt egy pillanat, amikor rádöbbentem, hogy ha ezek az emberek csődbe jutnak, ez a mesterség és a tudásanyag is a feledés homályába merül. Ez a felismerés mindent megváltoztatott, az én üzlethez való hozzáállásomat is. Válaszút elé kerültem: vagy elengedem ezt az ötletet, vagy szívvel-lélekkel belevetem magam. És én az utóbbi mellett döntöttem.

T. É. ZS./WMN: A honlapotok képein főleg férfi takácsokat látni. Lehet, hogy sztereotípia, de én hamarabb kapcsoltam volna nőkhöz ezt a tevékenységet.

J. G.:  Évszázadokon át az anyák adták át ezt a tudást a gyerekeiknek, fiúknak és lányoknak egyaránt: hogyan kell szőni, hogyan kell a fonalat a szövőszékre feltenni, és megismertették velük a fonalfajtákat. A lányok úgy nőttek fel, hogy ők lesznek a következő generáció házi szövőnői és a mesterség tanítói, a fiúk pedig a megfelelő életkorban a kereskedelemmel kezdtek foglalkozni. Amikor a nők az otthonszövés helyett gyári törölközőket vásároltak, gyakorlatilag elvesztettük az összes házi szövőnőt – és ami még fontosabb, a tanárokat is. Az én szövőmestereim 99 százaléka férfi. Néhányan nyolcórányi autóútra órára laknak Isztambultól délre, mások apró falvakban élnek Dél-Kelet Törökországban, majdnem 17 órányira Isztambultól.

T. É. ZS./WMN: Szeretnéd a nőket visszacsábítani erre a területre?

J. G.:  Szeretnék szövőiskolát indítani. Jelenleg várom, hogy az alapítványunkat bejegyezzék. Arra szeretnék fókuszálni, hogy nőket tanítsunk szőni. A diákjaink vállalkozóként és oktatóként is dolgozhatnak majd később. Tandíj helyett bizonyos időt gyakornok tanárként velünk töltenek majd, és mi biztosítjuk számukra a szövőszéket, a dizájnt és a fonalat a saját vállalkozásukhoz. Természetesen a férfiakat sem zárjuk ki, de elsődlegesen nőkhöz szeretnénk eljutni.

Üzletemberek figyelmeztettek, hogy ha túl sok embert tanítunk be, nem fogunk tudni munkát adni nekik. Nekem erre az a válaszom, hogy ha így lesz, akkor elértem a célomat. Ebben az esetben megtanítjuk majd nekik, miként építsenek saját vevőkört.

T. É. ZS./WMN: Tizenkét évvel ezelőtt indultatok – hol tartotok most?

J. G.: Hatszáz körül van a szövőszékeink száma. A Covid előtti időszakban ezek napi három műszakban működtek, de a járvány ezt a szakmát is nehéz helyzetbe hozta. Az elmúlt évben a külföldről származó kereskedelmi profitunkból azoknak a szövőmestereknek biztosítottunk ételt, akik a saját vagy családtagjuk betegsége, izoláció vagy pusztán a félelem miatt nem tudtak dolgozni.

T. É. ZS./WMN: Hogyan találtad meg a megfelelő anyagokat?

J. G.: Szerencsére Törökország a legnagyobb gyapottermelők között van mind organikus, mind a „sima” gyapotot tekintve. A mi fonalainkhoz semmiféle vegyszert nem használnak. A nem organikus pamuttal összehasonlítva az organikus textíliáknak sokkal jobb a nedvszívó képességük, az élettartamuk hosszabb, nem dohosodnak, nem keményednek meg, erősek. A mintáinkat ugyan le tudják másolni a gyárak, de ezt a szerkezetet nem.

Vannak olyan jómódú török vásárlóink, akik elmesélték, hogy megengedhetnék maguknak az új törölközőt, mégis a nagyszüleik törölközőit használják, mert azok 40-50-60 év után is kiváló állapotban vannak.

Tudomásom szerint mi vagyunk az utolsó cég a világon, amely szövőszéken készít vastag, hurokszövésű törölközőket.

T. É. ZS./WMN: A szövőmestereid egy olyan technikát használnak, amely még aXVII. században született. Hogyan alakult ki ez a különleges módszer?

J. G.: A XVII. századig az egész világon laposszövéssel készültek a textíliák. A törölközők és a pestamel, azaz a hamam-törölközők nagyon fontosak voltak a törökfürdő-kultúrában. Nemcsak használati tárgyakként kezelték őket, elvárás volt, hogy tetszetősek legyenek. Az én teóriám, hogy a hárembeli nők ösztönözték a szövőnőket, hogy minél szebb törölközőket készítsenek, és az ő hatásukra kezdték el ezt a technikát alkalmazni – elsőként dekorációs céllal. Az Iszlám és Török Művészeti Múzeumban volt egy kiállítás, ahol a hamamhoz, a törökfürdőhöz tartozó tárgyakat mutattak be. Itt láttam egy XVII. században készült törölközőt, amelynek még csak egyes részein voltak hurkok, és gyönyörű mintákat készítettek így. Később a teljes törölköző hurokszövéssel készült, és ezzel forradalmasította a törölközőről alkotott elképzelésünket.

T. É. ZS./WMN: Mi történt az ötvenes évek automatizációs törekvései után a szövőmesterekkel?

J. G.:

A gyári szalagon egy óra alatt elkészül tíz törölköző, míg szövőszéken ez négy műszaknyi munkát igényel. A gyárak megjelenése után kezdett eltűnni ez a mesterség, hiszen a kézművesek nem tudtak versenyezni az alacsony árakkal.

Először a nagyobb városokban jelentek meg a gyári termékek, majd a falvakba is eljutottak, a fogyasztók pedig az újdonság ereje és az alacsonyabb ár miatt hajlamosak voltak ezt venni. Adódott a kérdés, hogy miért tartanál egy hatalmas szövőszéket a házadban félig a földbe ásva, és miért azon készíted a törölközőt, ha a piacon meg tudod venni alacsonyabb áron a készterméket? A szövőszékek így hamar eltűntek, sokat raktárba tettek, mert a tulajdonosaik nem akartak szégyenbe kerülni, amikor felhagytak a szövéssel.

T. É. ZS./WMN: A környezettudatosság előtérbe kerülése milyen hatással van rátok?

J. G.: A slow-mozgalom már megjelent az étkezésben és a divatiparban, és ez a szemlélet a textíliákra is vonatkozik.

Nekünk, embereknek meg kell tanulnunk, hogy ne azonnal akarjuk mindent, ne úgy vásároljunk, hogy egy hónap múlva majd úgyis lecseréljük.

Szerintem mindenkinek van kedvenc ruhadarabja, amit nagyon szeret: ennek az érzésnek kellene a vásárlás során megjelennie. Szerencsére ma már sokan klímatudatosak, sokak számára fontos szempont vásárláskor a helyi vállalkozások támogatása, a környezetvédelem, a minőség, ezért olyan termékeket vesznek, amelyek tartósak és nem a szeméttelepen végzik majd.

T. É. ZS./WMN: Hogyan tervezitek a mintákat?

J. G.: Mivel már nem az anyagi túlélésért kell küzdeni a takácsoknak, mára kialakult, hogy a bátran kísérleteznek, elküldik nekem a terveiket, de a végső döntést én hozom meg arról, hogy milyen dizájnt készítsünk. Ragaszkodom ahhoz, hogy a fonalat is én biztosítsam számukra a minőségi sztenderdjeink elérése miatt. A vastag hurokszövéses törölközőknél kisebb a mozgástér, de a lapos szövésű törölközőknél bátran tudnak kísérletezni. Jó látni, hogyan ötvöződik a kemény munkájuk és a kreativitásuk.

T. É. ZS./WMN: Hogyan tudod vonzóvá tenni ezt a tevékenységet fiatalok számára?

J. G.: Először is: az iskolánkban nem fogunk tandíjat kérni. Ahhoz, hogy valaki az alapokat elsajátítsa, három hónap gyakorlásra van szükség, úgyhogy a tanfolyamot három-négy hónaposra tervezzük. Ezalatt szállást és ételt biztosítunk azoknak, akik távol élnek. Szeretném, ha nagyobb földterület tartozna az iskolához, amelyen meg tudjuk termelni a nyersanyagot a fonáshoz, festéshez és szövéshez, ahol növényeket és gyümölcsöt termesztünk majd, és állatokat tartunk. Luxuskabinokat alakítunk ki az idelátogató érdeklődők számára, akik megfigyelhetik a munkát, és akár részt is vehetnek abban vagy az iskolai órákon. Terveink szerint az iskola a nyitást követő öt éven belül önfenntartó lesz.

A diákok a tanfolyam végén már elkezdhetnek dolgozni, de a befejezést követő egy évben három hónapig tanítanák az újonnan érkezőket, hogy új tanárokat képezzünk.

Fontos, hogy mindannyian tisztában legyünk azzal, milyen hatalmas különbség van a gyári és a kézműves termékek között. Látjuk a boltunkban is: bejönnek az emberek, megfogják, megtapintják a textíliákat; szerintem az emberi kéz munkája érezhető rajtuk.

A gyerekeink egészsége, a bolygónk jövője miatt fontos, hogy jó döntéseket hozzunk.

 Trembácz Éva Zsuzsanna

 

Trembácz Éva Zsuzsanna írásait Facebook-oldalán és honlapján is olvashatod

A képek Jennifer Gaudet tulajdonában vannak