Kongthong: az indiai falu, ahol a neved egy ének

–

India északkeleti részén, Meghálaja állam sűrű, buja erdőkkel borított hegyei között bújik meg egy falu, amely első pillantásra csupán egy a környék festői települései közül. Kongthong azonban messze több ennél: itt minden lakó különleges, egyéni dallammal rendelkezik – ez a dallam pedig a nevüket helyettesíti. A falu lakói nem a hagyományos módon szólítják egymást: a nevek helyett énekelnek. Ez a generációkon át öröklődő, immár több évszázados hagyomány nemcsak Indiában, hanem világszerte is egyedülálló.

Meghálaja vidéke egyébként is híres természeti csodáiról – például az élő gyökérhidakról, amelyeket a helyiek évtizedeken át alakítanak, hogy átíveljenek a dzsungel mélyén kanyargó patakokon. Kongthong azonban nemcsak a természet ajándékaival vonzza magához a látogatókat, hanem kulturális gazdagságával és különleges, dallamokon alapuló névadási szokásával is.

Nevek helyett dalok: mi az a ingrwai iawbei?

Kongthong legkülönlegesebb hagyománya a jingrwai iawbei, ami magyarul valahogy így hangzik: az ősanya dala. A helyi szokás szerint minden babának a születése után – vagy akár már a várandósság idején – az édesanya egy rövid, néhány másodperces, illetve egy hosszabb, akár félperces dallamot komponál. Ez a dallam azután egész életén át elkíséri az embert, identitásának markáns részévé válik, és egyben a neveként is funkcionál, amelyen a közösség tagjai megszólítják.

A rövidebb változatokat a hétköznapokban használják, például otthon, vagy ha a másik fél hallótávolságon belül van, míg a hosszabb dallamokat főként a hegyek között, az erdőben vagy a mezőkön éneklik, amikor valakit messziről kell megszólítani.

A rövidebb verzió nagyjából olyan, mintha valakit a keresztnevén vagy a becenevén hívnánk. 

A dallamokat gyakran a természet hangjai inspirálják, például a madarak éneke, a szél zúgása, az eső vagy a patak csobogása. Soha nem ismétlődnek: minden egyes dallam teljesen egyedi, mint az ujjlenyomat. Ha valaki meghal, a dallama is vele együtt távozik, többé nem használják. 

 „Ismerem a legtöbb ember dallamát” – mondja egy Shithoh Khongsti nevű asszony az Atlas Obscura hasábjain, aki egy kisboltot üzemeltet a faluban. Amikor kisgyerekek szaladnak el a boltja előtt, szeretettel énekli utánuk a dallamukat. Kongthong lakossága körülbelül 700 fő, és Shithoh úgy véli, mintegy 500 ember dallamát ismeri.

Honnan ered a jingrwai iawbei?

A különleges szokás eredetéről több monda is kering. Az egyik népszerű eredetmítosz úgy tartja, hogy egyszer régen egy falubeli férfi vadászat közben bajba került – ellenséges haramiák elől menekülve felmászott egy fára, és onnan huhogva jelezte társainak, hogy segítségre van szüksége. A furcsa hangjelzés megtévesztette az üldözőket, viszont a barátai megértették, és megmentették őt. Egy másik történet szerint a dzsungelben a huhogó énekhang messzebbre hallatszik, mint a kiabálás, ezért a vadászó férfiak ezt kezdték el használni, hogy nagy távolságból is hatékonyan kommunikáljanak egymással.

Úgy tartották, hogy ha nem a hivatalos nevét kiabálják valakinek az erdőben, akkor az erdő szellemei nem tudják követni és megkísérteni őt – így a dalba foglalt megszólítás egyfajta spirituális védelmet is nyújt.

Akárhogy is kezdődött, ez a különleges nyelvi-kulturális örökség évszázadok óta a falusi identitás alapja. Fontos kiemelni, hogy bár Kongthongot gyakran „fütyülő falunak” (whistling village) nevezik, a helyiek ezt nem szeretik, hiszen valójában inkább huhogó, éneklő hangokat használnak – a hagyomány szerint ugyanis a sima füttyöt balszerencsét hozónak tartják az erdőben, ezért dallamos, huhogó hanggal adják meg a hívójelet. 

Érdekesség, hogy egyesek szerint maga Kongthong neve is zenei eredetű lehet, mivel a khasi nyelvben a „thong” szót használják a hang és a visszhang jelentésére is.

Névadási kultúra és a matrilineális hagyomány

A jingrwai iawbei természetesen nem jelenti azt, hogy a faluban ne léteznének hivatalos nevek. Ezeket azonban szinte kizárólag írásban vagy ügyintézéskor használják, mivel értelemszerűen egy dalt nehezebb lenne leírni, mint szótagokból álló nevet. A hivatalos nevet azonban nem az anya, hanem az apai nagymama vagy nagynéni adja a gyerekeknek, hiszen Kongthong lakói a khasi népcsoportra jellemző matrilineális társadalmi hagyományokat követik. Ez egy olyan társadalmi berendezkedést jelent, ahol az öröklődést mindig az anyai ág alapján határozzák meg. Ebben a kultúrában a családnév, a rang és a vagyon is női ágon öröklődik, sőt házasság után az a szokás, hogy a férfi költözik a feleség családjához. 

A khasi kultúrában a családtagok ski-kpoh néven említik magukat, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy egy méhből származnak. A mitológia szerint minden klán egy ősi anyától ered (Ka Ïawbei Tynrai), éppen erre az ősanyára utal a jingrwai iawbei is.   

Preisinger Ildikó, Hollywood varrónője: „Ha meglátok egy műanyag gombot egy történelmi filmben, sikítok”

WMN Life – 2025. augusztus 3. – PL

 

Kongthong elzárt fekvése miatt sokáig kihívást jelentett az oktatás és infrastruktúra fejlesztése, de az utóbbi években fokozatos építkezés tapasztalható. A faluban működik egy állami általános iskola, ahol 13-14 éves korukig helyben tanulhatnak a diákok – a további tanulmányokhoz már be kell járniuk egy távolabbi iskolába, például a közeli városok valamelyikébe. Ez sokáig problémát jelentett, hiszen az első járható autóút csak 2018-ban épült meg, addig gyalogösvényeket és bizonyos részeken terepjárókat használtak a közlekedéshez. A közlekedés azonban ma sem egyszerű, hiszen a szűk, sziklás, meredek utak balesetveszélyesek. 

A legközelebbi városok 25-30 km-re vannak, emiatt sok szülő csak addig engedi tanulni a gyerekeit, amíg helyben megoldható, bár az infrastruktúra fejlődésével és a turizmus megjelenésével ma már egyre többen áldozhatnak rá, hogy a gyerekek bentlakásos iskolába menjenek a jobb jövő reményében.

A 2011-es népszámlálás szerint a faluban az írni-olvasni tudók aránya 55 százalék volt. Az analfabétizmus leginkább az idősebb generációt érinti, a fiatalabbak közül már szinte mindenki elvégzi az alapfokú iskolát. Az oktatás nyelve főként az angol, de a tanítók használják a khasi nyelvet is. Az iskolában nemcsak az alaptantárgyakat oktatják, a gyerekeket a kultúrájuk ápolására is ösztönözik. Dalokat tanulnak az anyanyelvükön, és aktívan ápolják saját dallamneveiket is, így az iskolai évek abban is segítenek, hogy a különleges hagyomány tovább éljen a következő generációkban is. 

Ha az ember Kongthongban jár vagy videókat néz róla, feltűnhet, hogy sok helyi lakos fogai narancssárgás színűek. Ennek oka, hogy a helyiek rendszeresen rágnak egy areca nevű diófélét (más néven bételdió), amelyet gyakran bétellevélbe tekernek, némi mészporral megszórnak, és így fogyasztanak. Ez a keverék – amelyet Khasi nyelven kwainak hívnak – élénkítő hatású, enyhén bódító, és szinte minden társas érintkezés része. Baráti beszélgetés, vendégek fogadása, piaci alku – a kwai mindenütt ott van. Az areca azonban hosszan tartó fogyasztás esetén elszínezi a fogakat, és egészségügyi kockázatokat is hordoz, de kulturális szerepe miatt a helyiek aligha mondanak le róla.

Kongthong hétköznapjai

Kongthong lakói leginkább földművelésből élnek: főleg narancsot, eperfát és gyömbért termesztenek, és baromfit tartanak. Jelentős még a helyi mézgyűjtés is, valamint seprűkészítéssel és kosárfonással is foglalkoznak. 

A napok ritmusát a földművelés és a ház körüli teendők határozzák meg. Hajnalban sokan kimennek a földekre, a piacra vagy lesétálnak a közeli patakokhoz vízért és halászni, míg mások a ház körül dolgoznak, az állatok ellátásával foglalkoznak. Délutánonként gyakori életkép, hogy a gyerekek a falu két focipályájának egyikén rúgják a labdát, vagy a pataknál játszanak, míg a felnőttek a terményeket dolgozzák fel, esetleg kosarakat fonnak, ruhát mosnak a friss hegyi vízben. Esténként a falu korán nyugovóra tér, hiszen naplemente után már nem szokás kint mászkálni a faluban – ez egyrészt a babonákkal magyarázható, másrészt a közösségi szabályok is előírják, hogy este 10 óra után a falusiak ne zavarják meg a falu csendjét.

Helyi gyerekek fociznak a kongthongi pályán:

Modernizáció, turizmus és Kongthong tíz parancsolata

A modernizáció hatása az utóbbi években jelentősen érzékelhető Kongthongban. A település látványosan fejlődött: utak épültek, javult a vízellátás, van térerő, internet és egészségügyi ellátás is. Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb eseménye, hogy 2019-ben Rakesh Sinha indiai parlamenti képviselő jelképesen örökbe fogadta a falut, támogatva ezzel infrastruktúrájának és oktatásának fejlesztését. Azóta a közreműködésének köszönhetően egészségügyi létesítmény épült, több mint 200 szemetest helyeztek el, valamint hat nyilvános vécét is elhelyeztek. 

2016-ban dokumentumfilm készült My Name is Eeooow címmel, amely szélesebb körben is ismertté tette a falut, és megnyerte a 15. RAI Filmfesztivál kulturális örökség díját 2017-ben. Ezt követően ugrásszerűen megnőtt a turizmus a faluban. Egyre több influenszer is felfedezi Kongthongot, videókon mutatva be a hely különleges atmoszféráját, ami még tovább gerjeszti az érdeklődést. A turizmus fellendülésére válaszul a helyiek közösségi vendégházakat hoztak létre, mint például a Facebookon is elérhető Traveller's Nest, ahol a turisták átélhetik, milyenek a falusi élet hétköznapjai. A látogatóknak olykor ajándékdallamot komponálnak, ez azonban nem igazi jingrwai iawbei, csupán turisztikai gesztus. A vendéglátás során fontos a helyi vendégszeretet, azonban néhány dologra különösen odafigyelnek: az egyik játszótér mellett kék táblát állítottak fel, ahol tíz pontban rögzítik a falu szabályait. 

Íme a kongthongiak tíz parancsolata a faluról nagyszerű riportot készítő sevensistersarchive alapján:

1. Tilos alkoholt árusítani vagy főzni a faluban.

2. A falu lakói nem engedik, hogy idegenek alkoholt vagy drogot áruljanak a falu területén.

3. Tilos olyan dolgokat mondani vagy tenni, amelyek másoknak bántóak, vagy szégyent hoznak a falura.

4. Tilos lenézni egymást, vagy megszégyeníteni bárkit is a faluban.

5. Tilos felégetni az erdőt, vagy szennyezni a folyót Kongthong környékén.

6. Tilos műanyagot, üveget, fémdarabokat szétdobálni a falu területén.

7. Tilos köveket lerakni vagy elhelyezni úgy, hogy azok akadályozzák a közlekedést az utakon.

8. Nem ajánlott este 10 óra után a faluban sétálni.

9. Minden idegennek – akár üzleti, akár turisztikai célból érkezik – kötelessége értesíteni a falu vezetőjét.

10. Azoknak az árusoknak, akik a falun kívülről érkeznek bármilyen termék eladására, délig be kell fejezniük kereskedelmi tevékenységüket, és nem maradhatnak éjszakára a faluban.

Nemcsak az ott élőknek, hanem a látogatóknak is tiszteletben kell tartaniuk a helyiek szokásait. A turizmus segített csökkenteni a fiatalok elvándorlását, mivel új megélhetési formákat, például idegenvezetői munkát és vendéglátást biztosít – és általánosságban is növelte a település jólétét. A közösség ugyanakkor ügyel arra, hogy a turizmus növekedése ne veszélyeztesse kulturális identitásukat, tudatosan korlátokat szabnak a tömegturizmusnak.

„Ez a hely nem azoknak való, akik csak nézelődni akarnak; őszintén szólva a természeti szépségen kívül nincs is sok látnivaló” – mondja a falu idegenvezetője, Rothell Khongsit a BBC cikkében. „Kongthong azoknak szól, akik kifinomultabb érdeklődésűek, akik valóban meg akarják tapasztalni azt a ritka és egyedi kultúrát, amit csak itt találni meg, akik hajlandóak odafigyelni, megérteni és értékelni mindazt, ami sehol máshol nem létezik.”

A klímaváltozás őket sem kíméli

Bár Kongthong a hegyek között viszonylagos nyugalomban él, a globális változások hatása itt is érzékelhető. A csapadék eloszlása egyre kiszámíthatatlanabb, ami kihat a gyömbér- és narancstermésre, a földek művelésére. A klímaváltozás a méhészetre is hatással van – kevesebb a virágzó növény, gyengébb a nektárhozam. Emellett a hagyományos éneknevek rendszere is veszélybe kerülhet, ha a fiatalok nem érzik úgy, hogy ez az örökség még hozzájuk szól. A helyi iskola ezért fontos szerepet játszik abban, hogy a következő generációk ne csak hallják ezeket a dallamokat, hanem át is érezzék a jelentőségüket.

Kongthong ma az elnéptelenedés, a turizmus és a modernizáció hármas szorításával küzd, miközben próbálja megőrizni egy olyan kulturális hagyomány esszenciáját, amely évszázadokon át fennmaradt. És bár sok minden változik, egy dolog biztosnak tűnik: amíg az anyák a gyerekük születése után dalra fakadnak, addig Kongthong énekei tovább zengenek majd a megháláji hegyek között.

Bánhegyesi-Tóth Balázs