–

A reggeli kávé meghatározza az egész napot

Egy ideális reggelen kicsit előbb kelek, mint mindenki, és van időm kiülni az erkélyre egy kávéval, hallgatni a madarak csicsergését, felkészülni a napra, és egy kicsit csak úgy lenni. Ez, mondjuk, kéthetente egyszer tényleg megtörténik.

A többi napon vagy hajnalban kelek és dolgozom, vagy pontosan akkor kelek, amikor el kell kezdeni készülődni és összekészíteni a gyerekeket, akik már sok mindent meg tudnak oldani maguk, de azért a reggeli elindítás még jó darabig a szülői privilégiumaink között fog szerepelni.

Mivel éppen a nyári szünet közepén járunk, a kisgyerekes szülők megszokott káoszában vagyunk: vagy van ügyelet/napközis tábor/nagyszülői segítség, vagy nincs. A fotózás napján éppen volt, ez a könnyített verzió.

A home office gyerekekkel olyasmi, amit még fotózni sem érdemes, csak a túlélés játszik.

Szóval egy ideális napon elbiciklizem dolgozni, hogy aztán hazabiciklizzek és gyalog elmenjek a gyerekekért, akik egy közeli napközis táborban vannak. Egy nem ideális napon meg autóval robogok át a városon, és két gyerekkel igyekszem három helyre, a dugókat sem megúszva. 

„Te mit is csinálsz pontosan?”

Tizenöt éve dolgozom videós/tévés szerkesztőként, és azóta nem unják meg ezt a kérdést. Ami csak azért jó, mert az, hogy mindig mást csinálok, és a munkanapjaim között alig lehet két egyformát találni, sokat segít abban, hogy én se unjam meg ezt a munkát.

A fotózott napon éppen egy podcastfelvétel volt, amihez először egyeztettem a vendégekkel, majd háttéranyagot készítettem a moderátornak, majd szereltem egy kicsit a mikrofont (ez azért nem szokványos), végül átbeszéltük a vendégekkel (igen, közben lehet röhögni, nem, közben nem lehet hozzám érni, de a Szentesi ebben is kivétel), majd ők beszélgettek, én hallgattam, utána megvágtam, írtam róla, és hamarosan ti is meghallgathatjátok.

Ez egészen hasonló a videós tartalmaknál is, csak van, ami sokkal több telefonálással jár. A telefonálás (bár nem készült róla fotó) tinikori kedvenc elfoglaltságom volt, óriási családi botrány lett egyszer egy huszonegyezres telefonszámlámból, amit valami iszonyú kedvezményes díjcsomagnál „beszéltem össze” (a kétezres évek elején, akkor még ez nagyon sok vaj ára volt). Utána sokáig voltam feltöltőkártyás, nem véletlenül. Azóta már nem ez a kedvenc elfoglaltságom, mégis rengeteget csinálom. Az mondjuk jó, hogy lehet közben mászkálni – én általában alaposan bejárom az iroda környékét egy-egy hosszabb telefonbeszélgetés alatt.

A legtöbb munkanapon a gép mellett eszem meg azt, amit jó esetben otthonról hoztam, rosszabb esetben rendeltem. De azért olyan nap is akad, amikor az unokatesómmal mindketten pont úgy (nem) dolgozunk ebédidőben, hogy össze tudjunk futni együtt enni valamit. Most már, azt hiszem,

harminc éve csináljuk egészen profin, hogy ott folytatunk mindenféle szálakat, ahol abbahagytuk, teljen el három nap vagy három hónap a két találkozás között.

A délutánok, amik néha 10 percesnek tűnnek, néha meg örökkévalóságnak

Kisgyerekes anyukaként a munkámnál már csak a délutánjaim tudnak változatosabbak lenni. Van, amikor dögunalom, őszintén én is számolom a perceket a vacsoráig. Házimunka van benne (amit csak fotón végzek ilyen mosolyogva), nem együttműködő gyerekek egzecíroztatása, nyafogás minden érintett részéről, és csupa hasonló nemszeretem dolog.

Máskor meg a Várban császkálunk, majd a Nemzeti Galériában teljesen bizarr (a gyerekek által diktált) ritmusban nézzük végig az Art Deco Budapest kiállítást (amit amúgy nagyon ajánlok), miközben 1500 kérdésre kell válaszolnom.

Jobb napokon „vérre” menő kosármeccset játszunk az udvaron, és a lányaim még akkor sem fogynak ki a mondanivalóból, amikor a vacsorát készítem.

Ami persze egészséges, tápláló, finom (a fotón ezt a cukkinitócsni testesíti meg), senki nem vág rá pofákat, sőt mindenki bűbájos kisangyal módjára magától a mosogatógépbe teszi utána a tányérját.

Vaaagy… pizzát eszünk dobozból a tévé előtt (hogy semmit ne kelljen betenni a mosogatógépbe), jó alaposan megketchupozva, mit sem törődve a háttérben zokogó olasz séfek hadával.

És nyilván

a hajnali munkás, gép mellett ebédelős, egész nap rohanós, nyűgös gyerekekkel együtt szenvedős napokat csak az egészen közeli barátaimmal szoktam megosztani.

A madárcsicsergős, cuki gyerekmondásokkal teli, munkába biciklizős, ráérősen ebédelős, szuper emberekkel találkozós, kultúrprogramos, együtt játszós, csupa móka, csupa kacagás pillanatokat meg bármikor bárkinek szívesen felidézem, hiszen már attól is boldog vagyok, ha eszembe jutnak. Csak azért jobb tudni mindenki esetében, hogy sosem csak ilyen pillanatok vannak. De az ilyenekért kibírjuk a többit is.

Tóth Flóra

Fotók: Csiszér Goti / WMN

A cikkben szereplő képek Samsung Galaxy S22 Ultrával készültek.

Sorozatunk előző részeiben Krajnyik Cinti (ITT), Fiala Borcsa (ITT), Milanovich Domi (ITT), Szabó Anna Eszter (ITT), Deli Csenge (ITT) és Kurucz Adrienn (ITT) napjáról olvashattok.