„A kisfiam kipróbálta, be tudja-e dugni az ujját a fajátékába. Le kellett fűrészelni róla” – Gyerekek, akik egy másodperc alatt sodorják veszélybe magukat

–

Szögezzük le már a legelején: nem lehet mindig, minden egyes pillanatban résen lenni. Ezt kezeljük tényként. (Persze a szabályt erősítő kivételeknek jár a vállveregetés és az álló taps.) 

Engem anno senki se figyelmeztetett, hogy ha beverem a fejem a szekrény sarkába, és nagyjából tizennégy másodpercig csukva van a szemem a fájdalomtól, az alatt egy másfél éves gond nélkül kibontja a mandulaolajas üveget, és az egész tartalmát ráönti a vadonatúj kanapéra. Azt sem tudtam, hogy amíg a nagynak bekötöm a cipőfűzőjét, addig a kicsi olyan svunggal ad puszit a tükörképének, hogy cikkcakkosra töri a felső metszőfogait. Legbelül mindig is reméltem, hogy minket elkerül majd a baj, hiszen „odafigyelek”. 

Aztán szép lassan ráébredtem, hogy az elképzelésem végtelenül naiv volt. 

Ijesztő balesetek

Az első gyerekünk kimondottan szófogadó volt, nem voltak csínytevései, nem csetlett-botlott. Neki az alvási szokásaival akadtak problémái, de amúgy a lehető legideálisabb kicsi volt, nem nyúlkált veszélyes helyekre, nem rágcsált kábeleket, nem mászott fel semmire. 

Aztán átestünk a tűzkeresztségen, de olyannyira, hogy azóta is feldolgozás alatt van a történet. 

Egyetlen másodpercig nem néztünk oda, talán csak egy pislogás volt, de a kétéves gyerekünk, aki másfél méter magasan egyensúlyozott, egyszer csak megbotlott, kicsúszott a keze a miénkből, és leesett… arccal a betonra.

Olyan gyorsan történt minden, hogy tényleg meg sem tudtuk mondani, mi történt, de maga az esés mintha lassított felvételben zajlott volna.

Szerencsére azonnal sírni kezdett. Nálam beindult a gépezet, felvettem, megnéztem a szemét, egyformán mozgott mindkettő, és bár dőlt a vér a szájából, orrából, a homloka, arca, álla csupa vér volt, mégis láttam, hogy a fogai épek, eszméleténél van. A férjem azonnal mentőt hívott. A gyerek iszonyúan sírt, nem mertem az arcához érni. Nem érdekelt, ki van körülöttünk, ki lát, előkaptam amolyan ősasszonyosan a mellem, és szoptatni kezdtem, hogy megnyugodjon. Megjártuk az ügyeletet, volt szerencsénk goromba doktornőhöz is, az egész egy rémálom volt. 

Végül sajnos maradt pár pici heg az arcán, mi pedig máig nem hevertük ki a traumát, és némi túlféltésbe ment át a dolog. Talán nem véletlen, hogy másodjára olyan gyereket kaptunk, aki pont a bátyja ellenkezője, folyamatosan keresi a veszélyt, amivel állandóan arra figyelmeztet bennünket: nem őrizhetjük burokban őket. Felkészültnek lenni erőteljesen ajánlott persze, otthon is és a táskánkban sem árt, ha lapul egy mini elsősegélykészlet, az önmagában is ad egy kis önbizalmat az ilyen helyzetek kezeléséhez. A kisfiunk baleseténél nem volt nálam semmi ilyesmi, azóta viszont próbálok erre is jobban odafigyelni. 

Megértettem: a bajhoz tényleg elég egy másodpercnyi félrenézés, és bizony a legjobb szándékaink ellenére se tudunk folyamatosan résen lenni. Nem mondom, hogy ez 100 százalékban megnyugtatja a lelkiismeretem vagy a bosszankodásom, de azért sorstársakra lelni mindig jó érzés.  

A másodperc töredéke alatt…

„Hároméves volt a kisfiam, mikor nagyon megfázott, csupa takony volt. Hát elővettem a fazekat, forraltam vizet, tettem bele kamillavirágot, kakukkfüvet, még büszke is voltam magamra, milyen boszorkányos vagyok, milyen szuper rituálé lesz ez lefekvés előtt. Bementünk a fürdőszobába, leraktam a fazekat a kis szekrényre, mellé pedig leültünk a sámlira olvasgatni, hogy közben lélegezzük be a finom, illatos gőzt. Ámde a kisfiam véletlenül kilökte a kezemből a könyvet, és amíg felvettem, ő megcsúszott, és a fazékba kapaszkodott, magára rántva a tűzforró vizet. Hetekig tartott a gyógyulás, emlékszem, minden csupa kenőcs volt, annyit kenegettünk a sebeit. Azóta nem mertem többet boszorkánykodni.” (Juli)

Teregetni mentem az udvarra, csak pár törülközőt akartam a szárítóra rakni

„Gondoltam, kiviszem magammal a fiúkat, mert kint legalább látom őket. Amíg teregettem, megették a szomszéd bokráról a zöld bodzát. Szerencsére tudtam, hogy a zöld bodza mérgező, bár még az ügyeletes doktornő is a toxikológiától kért megerősítést, meg is kapta. Szóval mindhárom gyereknek azonnali gyomormosás, huszonnégy órát voltunk infúzión az intenzíven.

Sose teregess háttal a gyerekeknek.” (Hanna)

A játszótéren voltunk, a nagy egyedül libikókázott (vagyis hát ugrándozott), én a kicsit kergettem

„Folyamatosan figyeltem a szemem sarkából a nagyot, a kicsi elesett, gyorsan felemeltem, ekkor láttam, hogy egy nagyobb gyerek ráugrik a libikóka túloldalára, a gyerekem pedig már repült is, arccal a libikóka közepére, majd onnan a földre. Kicsattant a szája és csúnyán felhorzsolódott a homloka, de szerencsére az ijedség nagyobb volt, mint a baj. Nem ez volt az első balesete, így gyorsan tudtam reagálni, sebet tisztítani, de azért persze megijedtem. Azóta némi fenntartással közelítjük meg a libikókákat.” (Eszter)

Nagy családi hepaj volt vidéken egy faházban…

„A gyerekek önfeledten játszottak, táncoltak, bunkit építettek. Nagy volt a zaj, zenét hallgattunk, nagy volt a nyüzsi. Én félidős terhesen az aznapi egésznapos túrázás után csak üldögéltem, és sütit ettem. Láttam, hogy a kisfiúk a klasszikus kanapéra felmászás és a támláról lecsúszás műsorát adják épp elő. Bekaptam egy újabb falat sütit, mire sikítást hallottam. Felpattantam, a kisfiam kijött a kanapé mögül, ömlött a vér a tarkójából. Kiderült, hogy a kanapé mögött hirtelen felállt, és beverte a fejét az éles szélű ablakpárkányba. Ordítottam, hogy valaki segítsen, hisz csupa orvos van a családban, oda is jöttek, alaposan megnézték. A seb nem volt nagy, csak hát azok a nyamvadt fejsérülések mindig sokkal jobban véreznek. Pár perc múlva el is állt a vérzés, és a gyerek már ment is volna vissza ugrálni. Persze nem hagytam, elvittem megmosdani, letisztogattam, borogatással próbáltam a kis duzzanatot enyhíteni, aztán elaltattam. Azért nyilván egész éjjel figyeltem, és kivételesen örültem, hogy felébredt pár óránként. Tudom, hogy nem történt óriási baj, de máig ráz a hideg az emléktől.” (Dóra)

Egyszer a kétéves kisfiam egy esküvőn beszaladt egy szökőkútba…

„A férjem a lábánál fogva tudta csak kihúzni. Nagyon meredek helyzet volt, utána gyorsan meleg zuhany, száraz ruha. Igazán hálás vagyok, mert megúsztuk komoly következmény nélkül.” (Orsolya)

Mindenevők

Annyi, de annyi faxnija tud lenni a gyerekeknek, hogy mikor, mit, hogyan hajlandók enni, ehhez képest néha olyan marhaságokat képesek a szájukba venni és akár le is nyelni, hogy arra szavak nincsenek. 

Épp a nagynak fésültem a haját, mikor cuppogó hangra lettem figyelmes. Felnéztem, és láttam, hogy a jó ég tudja, honnan, de a kicsi megszerezte az izomlazító krémemet, és azt szopogatta ki a tubusból nagy elégedetten. Azonnal hívtam a toxikológiát, ahol kissé unott hangon közölték, hogy nincs semmi baj, igyon a gyerek sok folyadékot, figyeljem, de nem kell aggódnom. Tényleg nem volt semmi baj végül, de azért még másnap is áradt a krém szaga a szájából. 

A konkrétan fényevő, már fogyásban lévő gyerekem megitta a citromos vécéillatosítót

„Rögtön felhívtam a Heim Pál központot és a vegyész keresztapámat, és megnyugtatást kaptam, miután beolvastam az összetevőket. Semmi olyan nem volt benne, amitől rosszul lehetett volna.” (Edit)

A kisfiam a szalámin és trappista sajton kívül semmi mást nem volt hajlandó megenni

„Egyik nap azonban arra támadt gusztusa, amíg elmentem pisilni, hogy desszertnek betolja néhány legófigura fejét. Azt az elégedettséget, amivel elújságolta a nagy hírt, nem tudom leírni. Beszéltem a dokinkkal, megmondta, hogy »ó, a legófej nem gáz, ki fogja kakilni«, majd figyeljük. A legjobb az volt, hogy amikor kikakilta, ragaszkodott a fejekhez, szóval egy többlépcsős fertőtlenítő-eljárás után visszakerültek a helyükre. Azóta csak szarfejeknek hívom őket magamban.” (Dorina)

Válogatott képtelen történetek

A vírus óta volt jó néhány meetingem, és sajnos nem mindegyik alatt tudtam megoldani a gyermekfelügyelet, hogy finoman fogalmazzak. Szóval ilyenkor a mikrofon lenémítása alap, és ha lehet, akkor a kamerát is lekapcsoltam – nem mindenkinek kell látnia, hány feneket törlök ki, és hány adag uzsonnát tálalok a megbeszélés során. Egyik ilyen alkalommal esett meg, hogy épp rajtam volt a sor a meetingen, részletesen be kellett számoljak valamiről, amikor furcsa hangot hallottam. Ahogy ilyenkor kell, loholtam a másik szobába, és láttam, hogy a macskánkon csillámos pörgős szoknya van, a hátára erősítve pedig egy hajráf. Szegény macsek tisztára belegabalyodott a díszes ruhába, nagyon mérges volt, ezért nyekergett. Levettem róla mindent, megnyugodtam. Visszatettem a leszedett holmikat a helyére, majd hallottam a sírást. A cica bosszút állt, odament a kislányomhoz és megkarmolta, majd nagy elégedetten elvonult aludni. Ezt hívják cicaharcnak?! Mindenesetre a karmolást gyorsan kitisztítottam, mert a bosszú elég keményre sikeredett. De vannak ennél jóval cifrább történetek is!

„A kisfiam csak kipróbálta, be tudja-e dugni az ujját a fajátékába. Le kellett fűrészelni róla.” (Csenge)

Álló mozgólépcső

„A fiam az áruházi mozgólépcsőt kapcsolta ki egy laza mozdulattal, amikor épp bambultam. Vagy húszan álltak rajta, még jó, hogy senkinek nem esett baja. Vörös fejjel távoztam.” (Virág)

Szar helyzet…

„Ameddig elmosogattam pár tálat, az egyéves levette a pelusát – ez volt a hobbija akkoriban –, a hároméves pedig segített neki kidekorálni vele az öcskös hátát, a kiságyat és a padlót... Ilyen sebességgel én még soha nem tettem semmit és senkit a kádba, mint akkor őket, de a parketta réseiből volt a legizgalmasabb kivarázsolni az alkotást.” (Emma)

Pótnadrág

„A kislányom ezer éve nyúzott már egy türkiz színű cicanadrágért. Szülinapjára végre megkapta, el is mentünk sétálni, hogy felavassa, nagyon büszkén és boldogan vonult az utcán. Akkoriban az volt a mániája, hogy csukott szemmel közlekedik, minden kérlelésünk ellenére. Biztos az új nadrág miatt most úgy érezte, muszáj szaladnia, és persze csukott szemmel. Hiába szólongattam, kiabáltam rá, fenyegetőztem, nem hallgatott rám, és az első kátyúnál hatalmasat esett. A térdénél cafatokra szakadt a vadiúj nadrág. Utóbbi miatt megállíthatatlanul sírt, de szerintem észre sem vette a saját sérülését. A horzsolás gyógyítása számomra ujjgyakorlat volt, de a szomorúsága engem még úgy is megviselt, hogy tulajdonképpen »megérdemelte«, hogy pórul járt. Azért persze pótoltuk a nadrágot.” (Stefi)

Fura gyerek

„Délután volt, idejét láttam a felöltözésnek, és míg magamra akartam kapni a »vadító« farmer és póló kombómat, addig pont össze tudtak verekedni a gyerekek. Jött a kicsi, hogy összefejeltek a tesójával, vérzik a szája, kért egy tükröt, meg akarta nézni. Adtam egy tükröt, mire nagy elégedetten mosolyogni kezdett: »Ez pont olyan, mintha ki lennék rúzsozva«, majd a nagy nyakába ugrott. »Köszi, hogy kirúzsoztál!« Azért elég furák néha a gyerekek.” (Ildikó)

Arra jutottam, hogy egyrészt az anyák lélekjelenléte és humora a megfelelő pillanatban mindig be tud kapcsolni, ha szükséges. Ha baj van, másodpercek alatt képesek hívni a mentőket, a toxikológiát, azonnal lemossák, lehűtik, letörlik, leápolják, amit és ahogy kell. Tehát ha elő is fordulnak kisebb-nagyobb balesetek, grimbuszok, mindent megoldunk, ez, mondhatni, a szakterületünk. Teljesen fölösleges marni magunkat, hiszen valóban lehetetlen minden pillanatban állandóan a gyerekre fókuszálni. Ők kíváncsiak – véletlenek és balesetek pedig mindig is voltak, nincs mit tenni. 

A lényeg, hogy ahol lehetséges, legyünk humorunknál és ahol szükséges, legyünk észnél. 

A fenti történetekből kiindulva azt hiszem, ez az anyáknak nem jelent különösebb problémát. 

És most ti jöttök! Mi történt, amikor egy pillanatig nem figyeltetek oda? 

Szabó Anna Eszter 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/LWA