Miért ragadunk bele húzd meg-ereszd meg kapcsolatokba?

–

Meg vagy te őrülve?

Talán ezt kérdezi a barátnőd, aki már évek óta mondogatja, hogy szerinte ez a kapcsolat számodra zsákutca. És valószínűleg ugyanez a kérdés pattog benned is, azóta, hogy visszaengedted azt a valakit az életedbe, akit látni sem akartál többé.

Ha szoktál már le cigarettáról (vagy bármiről), tudod, hogy van az a bizonyos „első szál” a nagy leszokás után, amire azt mondod, „pár slukk nem számít”, pedig pontosan tudod, hogy kitárja az ajtót, amit becsuktál egyszer. A farkas bedugta a lábát az ajtó résén.

Valahogy így van ez, azt hiszem, a szerelemben is, már ha a se veled-se nélküled kapcsolatokat nevezhetjük így. (Rád bízom a címkézést.)

Mert függőséget, tudjuk, emberek is okozhatnak, és elég a szakítás után egy „váratlan” találkozás, egy üzenet, egy felbukkanás, és a legfegyelmezettebb lélek is meginog, aztán beköltözik a szívbe egy jó nagy HÁTHA.

A másik fél pedig pezsgőt bonthat. Kibillentett, nyert ügye van.

Szippantás és szívás            

Angolul hooveringnek hívják nemcsak a porszívózást, hanem azt a jelenséget is, amikor valaki olyan ügyesen manipulálja a másikat, hogy az újra és újra visszatér hozzá, akkor is, ha szentül megfogadta: szóba sem áll vele többé.

A szakirodalom jellemzően a narcisztikus személyiségzavarral, a borderline-szindrómával és a bántalmazó kapcsolatokkal társítja a fogalmat, de aki tapasztalta vagy gyakorolta már a „hooveringet” az tudja, hogy lebutított verziói rengeteg párkapcsolatban megjelennek, nem csak azokban, amelyekben komoly pszichés zavar osztja a lapokat. Az is tény, hogy narcisztikus vonások, narcisztikus emberekre jellemző attitűdök többé-kevésbé mindannyiunkban lehetnek, úgyhogy címkézgetés helyett vizsgáljuk meg inkább a húzd meg-ereszd meg kapcsolatok dinamikáját!  

Sokszor tettem fel a kérdést: miért mennek vissza emberek mérgező kapcsolatokba?

– kérdezi egy írásában Steven David Lampley, aki 21 évig volt rendőr, és sokszor tapasztalta, hogy másodszorra, harmadszorra is ki kellett menekítenie valakit otthonról, ami azt jelenti, visszament ahhoz, aki bántotta. De miért? Ha végre sikerült szabadulnia, miért csukta magát önként kalodába megint? Miért árt magának szándékosan? És mit tud az az ember, aki képes újra és újra a bűvkörébe vonni azt, akit korábban milliószor átvert, kihasznált, pszichésen vagy fizikálisan bántalmazott?

Hogy ez érthetővé váljon, először nézzük meg a tipikus helyzeteket! (Most nem a kriminológiai eseteket, habár azokban is megjelenhetnek ezek az elemek, hanem azokat, amelyeket szerintem valamilyen formában mindannyian tapasztaltunk már.)

1. Megbeszélitek, hogy vége, de ő fel-felbukkan, és könyörög. Ajándékokat küld. Figyelmes. Kedves. Ígérget fűt-fát, (igen, virágot is küld, amit korábban soha), gyökeres változást lebegtet. Beajánl közös utazást, több időt együtt, válást (egy harmadik féltől, nem tőled).

2. Nem kérlel, hanem zsarol. Összeomlással, esetleg öngyilkossággal fenyegetőzik például (vagy sejteti, hogy ezen morfondírozik). Mert belebetegszik a hiányodba, és az élete immár semmit sem ér nélküled.

3. Lyukat beszél a hasadba. Folyton érvel, folyton nyomul, nem hallod már a litániától a saját gondolataidat. Picit engedsz, hogy szabadulj, aztán megint nem érted, hogy került vissza az aurádba.

4. Annyit sipákol, panaszkodik, addig ontja a könnyeket, hogy a végén már az is megfordul a fejedben, szemét vagy vele, talán te vagy a hibás mindenben.

5. Látszólag elfogadja, hogy vége, és nem akarod látni, de véletlenül mindig belebotlasz. Az utcán. A villamoson. A Facebookon. Persze ő ezt jelként magyarázza, miközben sejtelmesen mosolyog, és talán neked is tetszik ez a verzió, elhessegeted a gondolatot, hogy manipulálnak.

Jobban tetszik a romantikus ötlet, miszerint még dolgotok van egymással, így rendelte a sors, a Jóisten, nincs mit tenni, minek lázadni a felsőbb hatalmak ellen?

6. Ugyanennek a haladó verziója: megbeszélitek, hogy most már tényleg vége, örökre, látszólag beletörődik. Ám a közös ismerőseitek érdekes módon mindig emlegetik. Hogy milyen szépen beszél rólad. Hogy valósággal áradozik. Hogy szenved.

7. A mártírmódszer következik. Oké, szakítottatok, azt mondja, elfogadta, de állandóan keres. Nem, nem békülni akar, dehogyis, csak hát segítségre van szüksége. Túl bonyolult nélküled az élet. Nem tudja, hogy működik a mosógép. Azt se, mi kell a levesbe. Beteg. Szomorú. Csak te tudod megvigasztalni, mert meghalt a kutyája. Mert kirúgták. Mert szemét volt vele valaki.

8. Fantomas-csel. Nem hív és nem jön, de érzed a jelenlétét. Látod, hogy megnézte az Insta-sztoridat. Kiposztol egy verset, amit magadra is vehetsz akár. Mesélik ismerősök, hogy látták a környéken. A lényeg, a cél az, hogy elkezdj agyalni. Azon, hogy vajon mit akar. Vissza akar szerezni? De akkor miért nem próbálkozik direktebb módszerekkel? Ha elég türelmes, és bírja a feszültséget, el fogja érni, hogy te keresd meg. Mert a múltat megszépítő messzeségből piszkálja a csőrödet a kétértelműség.

9. Elenged, sőt, az is lehet, ő szakított, de időről-időre bejelentkezik. Lehet ezt úgy értelmezni, hogy hiányzol neki. Meg úgy is, hogy érezni akarja: még hatással van rád. Ha szeretné, talán visszacsinálhatná a dolgokat. De nem biztos, hogy akarja. Ameddig az övé vagy.

Hogy mi a közös ezekben a forgatókönyvekben?

A te bizonytalanságod.

Gyárfás Dorka írt a héten a narcizmusról, és emlegette a Gázláng-effektust is, amely egy nagyon gyakori manipulációs technika. Egy filmről kapta a nevét, és a lényege az önmagunkban való kételkedés, amelyet egy másik ember generál. Aki eléri, hogy a partnere (nevezzük így, mert nem csak szerelmi viszonyokat határoz meg a gázláng-effektus) megkérdőjelezze, jól emlékszik-e bizonyos dolgokra, helyes-e a következtetés, amit levont, józanul látja-e a dolgokat, vagy buta, vak, netán megbolondult?

Ha valaki elég határozottan állít valamit, hajlamosak vagyunk elbizonytalanodni a saját igazunkban.Gondoljatok csak az Asch-kísérletre 1955-ből! A résztvevőknek az a pofonegyszerű feladata volt, hogy megmondják, egy kártyán lévő három vonal közül melyiknek a hossza egyezik egy másik kártyán lévő negyedikével. Mindenki eltalálta a helyes választ. Egészen addig, amíg beépített emberek el nem kezdtek kardoskodni egy rossz válasz mellett…

Nem csak az észlelésben, az emlékeinkben és a döntéseinkben is elbizonytalaníthatók vagyunk. Ha a másik nem átallja a tényeket következetesen tagadni például. Esetleg hangsúlyozni, hogy hibáztunk. Vagy ideiglenesen úgy viselkedni, ahogyan korábban kellett volna, amitől az az érzésünk támadhat, még sincs akkora baj, mint gondoltuk, talán túlreagáltunk bizonyos dolgokat.

Az is lehet, eléri, hogy kételkedni kezdjünk saját értékeinkben. Például, mert kapunk egy csomó kritikát, amiből arra a következtetésre jutunk, nem vagyunk elég szépek, értékesek, okosak ahhoz, hogy jobbat találjunk nála. Vagy elég sokszor halljuk, és el is hisszük, hogy soha senki más úgy nem fog szeretni minket, mint az, aki azt mondja, „én tudom, mi kell neked”. 

Az egozúzás következő stációit jelentik azok a megjegyzések, amelyek a kompetenciáinkat: például a szülői vagy munkahelyi teljesítményünket kérdőjelezik meg. (Hogyan is lehetne igazunk párkapcsolati téren, ha más ügyekben is gáz van velünk?…) Olykor évekkel a szakítás után is érkezhetnek efféle támadások!

De miért tesz valaki ilyet?

Például azért, mert tárgynak tekinti a partnert, a tulajdonának. Olyan valakinek, aki érte van, aki az ő „része”. Akkor is, ha nincsenek együtt.

A zsákmánynak nem lehet önálló akarata, nem hagyhatja el a vadászt.

De az is lehet, hogy a kontrollgyakorlás a valódi szenvedélye. Izgatja, hogy hatalmában áll megingatni a legszilárdabb elhatározást is. Jó játék számára kizökkenteni valakit a nyugalmából.  

A narcisztikus személyiségjegyekkel kapcsolatban sokszor emlegeti a szakirodalom a belső bizonytalanságot. A narcisztikusét! Bármilyen furcsa, de egy ilyen ember világában a fix pont épp az, akit kiszipolyoz, ő adja neki a biztonságot, az origót, ahova visszatérhet, és ahonnan újra leléphet, ha olyan kedve van. Valóságos egotrip számára egy szakítás utáni visszaszerző manőver, hisz nagyszerűnek érzi magát, ha sikerrel jár, és visszafogadják.

Ha pedig eléri, hogy a végén úgy érezze magát a másik, ahogy ő legbelül: magányosnak, törékenynek, cinikusnak, kiégettnek, szomorúnak, akkor az a hab a tortán.

Minél kisebbre zsugorodsz, ő annál nagyobbnak érzi magát melletted. Minél vacakabbul vagy, ő annál inkább elemében!

Igen, ez egy szadista stratégiai játék.

Hogy szerelem lenne? Megint csak rád bízom ennek eldöntését. Egy biztos, sokan ragadnak bele efféle viszonyokba évekre, évtizedekre. (Hányszor hallani magyarázatképpen nehéz emberekkel kapcsolatban: „de amikor jó vele, akkor nagyon jó”! És még jó néhány narratívát.)

Megesik az is, hogy valaki úgy dönt, átlátja a manipulációt, elege van, és nem akarja többé elviselni. A szakemberek szerint ilyenkor csak a „no contact” elv segít, semmi más.

Azaz átlátni a játszmát, tudatosítani, mi zajlik, és kilépni határozottan.

Nem rágyújtani többé egy szálra sem. Nem engedni a farkasnak, hogy bedugja a lábát kicsit az ajtórésen át. Semmilyen ürüggyel: gyártsa azt az ürügyet a másik, vagy gyártsuk mi magunk. mert kétségünk ne legyen felőle, lelkünk egy része a szövetségese marad, legalábbis egy ideig. Kérdés, hallgatunk-e rá.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció! Forrás: Getty Images