4+4 gondolat a ma szülinapos Orwelltől és Karinthytól, amiket érdemes megszívlelni
Amióta újságírással foglalkozom, témavadászatból kifolyólag rendszeresen csekkolom, mi történt az adott napokon, ki született, ki halt meg, milyen világnapokat ünneplünk. Egy ideje észrevettem, hogy vannak kifejezetten tragikus napok, ahová a híres emberek is inkább csak meghalni járnak. És vannak olyanok, amikor elképesztő szerencsésen álltak a csillagok, megajándékozva minket kivételes, zseniális koponyákkal. A mai nap például ilyen, mert épp 115 évvel ezelőtt született George Orwell, és 131 éve Karinthy Frigyes. Szóval, aki még rajtuk kívül ma ünnepli a születésnapját, azelőtt ismeretlenül is meglengetem kalapom. Fiala Borcsa írása.
–
Nem hiszek a horoszkópban, nem tudom, valóban különleges-e a mai nap, de ha elnézem, milyen fontos gondolatokat adott nekünk ez a két szerző, kissé elbizonytalanodom ebben a tagadásban. Kiválasztottam négy-négy olyan idézetet mindkét szerzőtől, amik számomra sokat jelentenek.
Karinthy Frigyes
1. „Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”
Ugyanígy működik ez fordítva. Úgyhogy nagyon érdemes odafigyelni, kivel kötöd össze az életedet. Nekem volt olyan kapcsolatom, ahol szépen lassan kikopott belőlem a nő, kicsordogált a pórusaimon keresztül minden érzékeny, szexi femininség, egyszerűen azért, mert a másik szemének tükrében nem láttam magam szépnek, vonzónak, „jócsajnak”. És volt olyan is, ahol ennek épp az ellenkezőjét kaptam, és kivirultam tőle. Orwell szerint mindenkinek olyan arca van 50 éves korára, amilyet érdemel, ezt a gondolatot pedig kiegészíteném azzal, hogy
minden férfinak olyan nője van, amilyet érdemel, és amilyet összeszeretett magának.
2. „A legtöbb ember nem az igazságot keresi, csak a maga igazát.”
A viták során is inkább köti az ebet a karóhoz, egyre csak mondja a magáét, ahelyett, hogy egy kicsit hátrébb lépne, odafigyelne a másik érveire, hátha talál benne olyat, ami megszívelendő. Tapasztalatom szerint az önmagukban bizonytalan emberek védik leginkább körömszakadtáig a maguk igazát, nehogy azt higgyék róluk, hogy befolyásolhatók.
Pedig a legnagyobb erő abban rejlik, ha képesek vagyunk belátni a tévedéseinket.
3. „Szemedet, szád, orrod a szülődtől örökölted, de van valami, amit nem örököltél senkitől – ezt a valamit, ezt a mindent, amit így mondok: Én.”
És milyen jó lenne, ha ezt minden szülő szem előtt tartaná. Nem próbálná a saját zátonyra futott álmait, megfeneklett vágyait megvalósítani a gyermekében, és nem akarná az utódját önnön képére faragni. Hanem abban segítené, hogy megtalálja önmagát, és kihozza abból az alapanyagból a legtöbbet.
Nyitottan állna hozzá a tőle esetleg teljesen eltérő világlátáshoz, ízléshez, gondolkodáshoz, és nem azt nézné, hogyan tudja a vadhajtásokat erővel lefarigcsálni.
4. „Ó, szerelem tüze, jobb százszor, ha megéget,
Mint sértetlen maradni, s meg nem ismerni téged!”
Szerelmesnek lenni egyszerre gyönyörű és félelmetes is. Hiszen onnantól, hogy megtapasztaltad, milyen boldogság a másikkal csak a puszta lét is, beköltözik a szívedbe a félelem, hogy mindezt elveszítheted.
De megéri vajon fel sem szállni az érzelmek e szédítő hullámvasútjára pusztán azért, hogy megóvd magad a csalódásoktól?
George Orwell
1. „Csak amikor a miénktől eltérő kultúrájú emberekkel találkozunk, akkor ébredünk rá, hogy milyenek is tulajdon szokásaink, vélekedésünk.”
Úgy vettem észre, hogy mindig azok a legkorlátoltabbak, leginkább szűklátókörűek és kirekesztők, akik még a saját kerületükből sem szívesen teszik ki a lábukat. Ezért is kellene mindenkinek annyit utazni, amennyi a csövön kifér, hogy lássa, mennyire színes a világ, hogy a megszokott értékei, szokásai, véleménye csupán egy aprócska rétege a valóságnak.
Mások megismerésével pedig – őszintén hiszem, hogy – magunkhoz is közelebb juthatunk.
2. „A legjobb tanár éppen az, ki lassanként feleslegessé teszi magát.”
És ugyanez igaz a jó szülőre. Vétek a magunk számára nevelni a gyerekeket, a saját magányunkat, bizonytalanságunkat csillapítandó. Meg kell tanulni őket szépen lassan elengedni, és hagyni, hogy arra az útra lépjenek rá, amit ők maguknak választottak – még akkor is, ha látunk benne buktatókat.
3. „Talán nem is annyira azt kívánja az ember, hogy szeressék, inkább azt, hogy megértsék.”
Hiszen kevés annál fantasztikusabb érzés van, mint mikor a másik szemében megtalálod a megértést és az elfogadást. Ha találsz magadnak legalább egy olyan embert, barátot, szülőt vagy szerelmest, aki annak lát, amilyen igazából vagy, nyert ügyed van.
4. „A magány nagyon értékes kincs. Mindenki vágyik egy olyan hely után, ahol időnként egyedül lehet.”
Az az igazság, hogy én csak az utóbbi időben tanultam meg értékelni azokat a luxusnak számító órákat, amiket egymagamban tölthetek. Talán ebbe is bele kell érnie az embernek, hogy az egyedüllét ne töltse el félelemmel és a kirekesztettség érzésével, hanem képessé váljon élvezni a saját társaságát is. Hogy ne kapjon kétségbeesve a telefonja után virtuális közösséghez rohanva, hanem átadja magát a pihentető magánynak, amiben feltöltődhet. És ezáltal megismerje és elfogadja önmagát is.
Fiala Borcsa
Kiemelt kép: Wikipedia/Branch of the National Union of Journalists (BNUJ).; Wikipedia