–

Kosztolányi 1885. március 29-én, virágvasárnap született Szabadkán vagyonos polgári családba, és már gyerekként kitűnt tehetségével. Főként kiváló nyelvérzékével hívta fel magára a figyelmet. Nagynénje szavai így csengtek a születésekor:

„Szép és jeles napon született, híres ember lesz belőle.”

A jóslat beigazolódott, mindössze tizenhat éves volt, mikor az első verse megjelent nyomtatásban. Később a budapesti egyetemen magyar és német szakosként hallgatott filozófiát, majd a bécsi egyetemre is beiratkozott, oklevelet végül azonban nem szerzett, írói tevékenységére helyezte inkább a hangsúlyt, és milyen jól tette. 1906-tól a Budapesti Naplóban, majd A Hétben is rendszeresen publikált verseket, műfordításokat és kritikákat. Később az Élet, a Bácskai Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársaként is dolgozott. A Nyugat első nemzedékének tagjaként pedig a lap indulásától kezdve folyamatosan publikált, verses- és novelláskötetei mára mindannyiunk számára ismertek.

Dide és Frici

Kosztolányi, vagy ahogy kortársai szólították, Dide, avagy Desiré huszonkét éves volt, amikor megismerkedett a nála két évvel fiatalabb Karinthy Frigyessel, azaz Fricivel, akivel egész életükön átívelő barátságot ápoltak.

Karinthy így emlékezett vissza az első találkozásukra:

„Ugyanaznap a Newyork előtt egy ismerősöm magas, bohémesen hanyag, de dzsentrisen büszketartásu úrral beszélgetett – odamentem, ismerősöm bemutatta: »Kosztolányi Dezső«, én is be akartam mutatkozni, de a szél elvitte a kalapomat és utánarohantam. Délben a korzón megint összekerültünk, ott aztán már beszélgettünk, együtt mentünk ebédelni és a végén vita indult meg, hogy ki fizesse ki mindakét ebédet, mindketten fizetni akartunk egymásért. Később ez a vita gyakran megismétlődött, fordított céllal.” (Színházi Élet, 1925/21. szám)

Forrás: PIM

A találkozásról Dide is megemlékezett:

„Aznap csakugyan együtt ebédeltünk a Bristolban a Nyugat főfészkén. Ebéd végeztével csakugyan hosszasan és udvariasan vitatkoztunk, hogy ki fizesse ki a két ebédet, de én határozottan emlékszem, hogy fényes dialektikámmal, ragyogó okfejtésemmel végül sikerült meggyőznöm, hogy mégis nekem illik teljesíteni ezt a rendkívül kellemes és megtisztelő kötelességet.” (Színházi Élet, 1925/22. szám)

A két költő egymás iránt érzett tiszteletének és szeretetének közös nyelve elsősorban a humor volt. Egész életükben sportot űztek a másik megvicceléséből.

A legközismertebb tréfa Kosztolányi Nyár, nyár, nyár című versében található, ahol a kezdőbetűkből a „Nyald ki a seggem Karinthi” mondat olvasható ki… De mindketten előszeretettel béreltek fel látszólagos autogramkérőket is a másiknak. Karinthyt egy alkalommal egy egész gyereksereg rohanta le aláírásért, ahogy azonban kézhez kapták a szignókat, csalódottan visszaadták a papírokat: „Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!”

Később két Kosztolányitól származó levél is napvilágot látott Karinthy titkárának hagyatékából, melyekkel szintén barátja orra alá akart borsot törni. Ezekben Kosztolányi hivatalos stílusban előadta, hogy személyes találkozóra kíván időpontot kérni a Mestertől, ahol az audencia egyetlen tárgya „s…mnek Karinthy Mester által való azonnali kiny…ása”.

Kalmár Tibor A nagy nevettetők: Sztorik a pesti éjszakából című gyűjteményében is megelevenedik egy legendás történet:

„Egy alkalommal hárman voltak a budai kávéházban, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Faludy György. Karinthy tréfából egy kavicsot vett a szájába, és elváltoztatott hangon felhívta az Esztergomi Nőegylet nevében Kosztolányit telefonon, hogy felkérje egy szereplésre. A költő szabadkozott, de a felajánlott honorárium (100 pengő) hatására azonnal szabaddá tette magát. Kosztolányi becsületére legyen mondva, szóba hozta, hogy Karinthyt is meg kellene hívni. Igen ám, de a telefonáló közölte Kosztolányival, hogy így a 100 pengőt meg kellene osztani kettejük közt. Kosztolányi azt válaszolta, hogy adják neki a pénzt úgy, hogy Karinthy ne lássa. A telefonáló azt mondta, hogy ez is megoldható, de csak a nyáljelenet után. – Milyen nyáljelenet? – kérdezte a gyanútlan Kosztolányi. – Amikor én letolom a gatyám a színpadon, és te kinyalod a seggem! – felelte a kavicsot a szájából kivevő Karinthy Frigyes.”

Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Kosztolányiné (Harmos) Görög Ilona, 1933 (Fotó: László Henrik/PIM/Eurpoeana)

Szemberöhögik a halált is

Barátságuk azonban messze túlmutatott a puszta ugratásokon; igazi szellemi partnerei és támaszai is voltak egymásnak, különösképpen, amikor már mindketten rákkal küzdöttek.

A halálból is gyakran közösen űztek gúnyt. Tóth Árpád temetésén röhögőgörcsöt kaptak, úgyhogy inkább kifordultak a halottasházból.

Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezső élete című könyvében arról ír, hogy amikor Kosztolányi kifogyott az ötletekből, miként tehetné lóvá barátját, ránézett Karinthyra, majd határozottan kijelentette:

– Akármit mondsz, akármit írsz, te fogsz előbb meghalni.

–Te fogsz előbb meghalni – felelte Frici.

Egy darabig civakodtak ezen, majd Karinthy Kosztolányinak nyújtotta kezét és azt mondta:

– Fogadjunk egy tizesbe. Ha te halsz meg előbb, adsz nekem egy tizest.

Az elbeszélések szerint, amikor már Kosztolányi gócos tüdőgyulladással feküdt a Szent János Kórházban, Karinthy meglátogatta, néhány másodpercig némán néztek egymás szemébe, majd Karinthy kifordult a kórteremből. Már nem volt szükségük szavakra.

Kosztolányi Dezső 1936. november 3-án hunyt el, ötvenegy éves korában, két évvel később pedig, 1938. augusztus 29-én, szintén ötvenegy évesen követte barátja, Karinthy Frigyes is.

A magyar irodalomtörténet egyik leghíresebb barátsága volt az övék, és úgy hiszem, a közel harminc év alatt, amíg ismerték egymást, ők ketten mindent megtapasztaltak együtt, ami az ÉLET.

Éppen azt, amit az a bizonyos vers mondott olyan sokunknak…

Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Krajnyik Cintia

Kiemelt kép: Wikipédia