Van az úgy, hogy az ember visszanézi több évtizeddel korábbi kedvenceit, hogy aztán ráébredjen, időközben felnőttebb lett, érettebb és tapasztaltabb, és így már sokkal jobban érti és érzi a műveket. Így jártam legutóbb Ady Elbocsátó szép üzenetével, de Almodóvar 1988-ban készült mozijával is. Az asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén ugyan nem az a kifejezett gasztrofilm, a történetben mégis fontos szerep jut egy nagy kancsó spanyol zöldséglevesnek. Szenvedélyes szerelem, spanyol temperamentum, fülekbe suttogott vallomások, felgyújtott franciaágy, egy piros ruhás bombázó, hatalmas marék paradicsom, só és bors... kell ennél több?

A gyönyörű és búgó hangú Pepa teljesen kétségbe van esve, amióta kiderült a szeretőjéről, Ivanról, hogy már mást szeret. Pontosabban: mást is... A férfi ugyanis úgy csapódik ide-oda, mint egy üres reklámszatyor, amit a nyári szél fúj végig az utcákon. Az asszony kétségbeesve próbálja telefonon elérni Ivánt, hogy elmondja neki, gyereket vár – ám sajnos sikertelenül. Végül, hogy megpróbálja magánál tartani szerelmét, hirtelen ötlettől vezérelve felpimpeli az épp készülő gazpachót egy nagy marék altatóval. Az események innentől fogva őrült gellert kapnak, piros telefonkészülékek, üzenetrögzítők-, bőröndök- és táskák zuhannak ki az ablakon, feltűnik egy kis terrorveszély is, miközben a Pepa lakásában megjelenő rendőrök, nők, egy snájdig szerelő, sőt, még az akkor bőven ártatlan és hamvas Antonio Banderas is, sorra bealszanak a jégbe hűtött levestől. A gazpachónak ugyanis valóban képtelenség ellenállni, főleg egy ilyen forró, szenvedélytől és szerelemi csalódástól átitatott környezetben.

Pepa a véletlenszerűen összegyűlt seregletnek el is árulja, hogyan készül az Ivan-fogó leves, úgyhogy én is ezt követtem, ki tudja, bármi megtörténhet alapon. Ráadásul rögtön nyolc főre turmixoltam, hogy garantáltan mindenkinek jusson az irodában. Szóval az alábbiakban egy ipari mennyiségű alapanyagot olvashatsz, de ha te csak egy átlag négyfős családot szeretnél jóllakatni, felezd el bátran ezt az adagot!

hozzávalók
Egy csók és más semmi! (Csak még egy kis ez meg az...)

Négy szelet egynapos parasztkenyérnek levágtam a héját, felkockáztam, bőségesen meglocsoltam olívaolajjal, ráöntöttem annyi hideg vizet, hogy ellepje, majd pár percig hagytam állni. Ezután pépesre turmixoltam, akárcsak a két kilónyi piros-édes paradicsomot, a vöröshagymát, a meghámozott kígyóuborkát, a négy gerezd fokhagymát és a négy kápiát. Időnként egy kis vizet is öntöttem a zöldségek mellé mixelés közben, hogy garantáltan pépesre lehessen őket darálni – összesen körülbelül két pohárnyi ment bele. Végül sóval, borssal, egy kevés őrölt köménnyel és négy evőkanál balzsamecettel ízesítettem a levest (a Pepa által használt 30 darab altatót ezúttal kihagytam a receptből), majd betettem három órára a fridzsiderbe, hogy alaposan lehűtsem.

Isteni lett, nincs is ennél üdítőbb a forró nyári napokon! Szóval használjátok ki a paradicsomdömpinget, hogy lehessen majd mire gondolni az unalmas és szürke téli estéken.

8 főre leves
Gazpacho – egy hadseregre

A film végére egyébként Pepa megnyugszik, mert rájön, jobban teszi, ha elfelejti hűtlen szerelmét. Marisának pedig az altatós gazpacho hatására erotikus álma lesz, és átéli élete első orgazmusát. „Most már nincs olyan keménység a tekintetedben, mint ami a szűzlányokra jellemző” – állapítja meg róla Pepa.

Hagyjátok ti is a hűtlen barmokat a francba, egyetek gazpachót, és álmodjatok szépeket!

 

Fiala Borcsa