„A pincér megállás nélkül a férjemnek udvarolt” – A WMN-szerzők kínos éttermi történeteitől te is kifekszel

–

Legendásan szerencsétlen vagyok. Török-zúzok, felborítok, leverek, nekimegyek dolgoknak – egyszóval különös érzékem van hozzá, hogy saját magamat hozzam végtelenül kellemetlen helyzetbe. 

Egyszer seggre estem egy kávézóban, ahol nem vettem észre, hogy szinteltolás volt az asztalok között. Látványos esés volt, nem csak ilyen bájos kis botlás: a lábam magam alá bicsaklott, amikor leléptem, és jó nagy robaj kíséretében egyszer csak ülőhelyzetben találtam magam a földön.

Nyilván mindenki odanézett, én pedig annyira viccesnek ítéltem a helyzetet, hogy már megint valami ilyesmi történik velem, hogy nem bírtam feltápászkodni a röhögéstől. Senki nem kérdezte meg, hogy jól vagyok-e, bár nem is nevettek velem, szóval elképzelhető, hogy mindenki azt hitte: itt egy nő, aki nem elég, hogy mozgáskoordinációs nehézségekkel küzd, de még teljesen kattant is, hogy itt röhögcsél magában.

Egy másik alkalommal egy szórakozóhelyről indultam volna hazafelé, amikor a ruhatárból nem a saját kabátomat adták ki, bár tény, egy, az enyémre megszólalásig hasonlító drapp ballonkabát volt az is. Elkezdtem vitatkozni, hogy márpedig ez nem az enyém, a megszeppent ruhatáros lány viszont váltig állította, hogy a bilétához, amit adtam, ez tartozik. Soha nem szoktam panaszt tenni, akkor sem, amikor jogos lenne, de a korábban felgyülemlett feszültség, ami az évek során keletkezett bennem a nagyfokú toleranciámnak hála, egyszerre szabadult fel belőlem, és mindet szegény lányra zúdítottam. Ő hebegett-habogott, mire nagyvonalúan közöltem vele, hogy ugyan én most távozni fogok ebben a kabátban, de itt van a nevem és a telefonszámom, ha az este folyamán előkerülne valaki, akinek szintén feltűnik, hogy az én kabátomat adták ki neki, keressenek – és nagyon ajánlom, hogy így legyen. Nem kerestek.

via GIPHY

Bosszúból elkezdtem hordani a kabátot, majd pár hét elteltével egy barátnőm megjegyezte, amikor találkoztunk, hogy ezt a ballonját kereste – ezek szerint elcseréltük a múltkori buli előtt, amikor náluk alapoztunk, mert az én kabátom meg nála lógott a fogason. Akkor esett le, hogy szegény ruhatáros lány nem hiába szabadkozott, eleve rossz kabátot adtam be, csak akkor ezt nem vettem észre – vélhetően a sikeres alapozásnak hála. Innen, a távolból üzenem neki, hogy elnézést, amiért bunkó voltam, sajnálom!

Más azonban csinált már nálam furcsább dolgokat is egy kávézóban

Nem Nyáry Lucával esett meg, de szemtanúja volt az alábbi esetnek:

„Egyszer láttam egy csávót a Starbucksban, aki elővett egy aktatáskából egy vágódeszkát és egy oldal szalonnát meg erőspaprikát, majd egy zsebkéssel kis falatkákat vágott magának. Amúgy nem vett semmit, csak bejött, de annyira le volt sokkolva mindenki, hogy nem mertek rászólni.”

Csepelyi Adrit egyszer kitették egy kocsmából

„Engem a tízéves érettségi találkozónkon kidobtak egy nyíregyházi kocsmából. Egy kocsmából. Engem. Az egyetlen józan embert, aki soha életében egyetlen kortyot se ivott. (Tényleg nem.) Valójában semmit sem csináltam, csak felültem egy pad támlájára a kerthelyiségben, és szerintem olyan idétlenül mozogtam, hogy nagyon részeg randalírozónak tűnhettem. Hiába esküdöztem, hogy színjózan vagyok. Azóta is emlegetjük: »Olyan durva osztálytalink volt, hogy még Adriennt is kidobták a kocsmából«.”

via GIPHY

Both Gabi olyan volt, mint Vivienne a csigával a Micsoda nő!-ből

„Én egy baromi előkelő étteremben az érdeklődő pincérnek mondtam épp, hogy mennyire finom ez a rák, és megpróbáltam kettévágni, hogy kellőképp demonstrálhassam, amikor a tányérom megbillent, és először csak a rák landolt a vadiúj ruhámon, utána meg zavaromban az egész tányért levertem az asztalomról, ahogy kapkodtam utána. A pasi iszonyú édes volt, elfojtott egy mosolyt, aztán hozott egy teljesen új adagot, és nem hagyta, hogy kifizessem.”

Trembácz Éva Zsuzsának is meggyűlt a baja az egyik fogással

„Amikor először voltam Amerikában, ipari mennyiségben ettem a nyers cukorborsót héjával, annyira odáig voltam érte. A férjemmel és egy barátjával találkoztam egy japán étteremben, ahol ők már rendeltek edamamét, amit én addig soha nem ettem. Annyira megörültem, hogy itt is van cukorborsó, hogy azonnal nekiestem, és szokásomhoz híven megpróbáltam egyben lenyelni. Hát, kábé kiugrott a szemem a fájdalomtól, ahogy a kemény babhüvelyt próbáltam leküzdeni, és biztos voltam benne, hogy ott helyben szörnyet halok a torkomon ragadt edamamétól.”

Többen viszont az árakat nézték be csúnyán

Dián Dóri öccse a tizennyolcadik szülinapjára a családtól egy koppenhágai hétvégét kapott. „Mivel az én ötletem volt, ketten mentünk. Első este kitaláltuk, hogy keresünk valami jó éttermet, ahol megvacsorázhatunk, de nem nagyon néztünk körül, mert nagyon fáradtak voltunk, lejártuk a lábunkat, és mivel korán indult a repülő, hajnali négy óta fent voltunk. Koppenhága belvárosában – kis túlzással – az utolsó kisbolt is úgy néz ki, mintha egy IKEA-katalógusból rántották volna elő, ezért nem gyanakodtunk, hogy nem a számunkra megfelelő étterembe ültünk be. Az kicsit fura volt, hogy mindenki talpig puccban ült körülöttünk, de a kultúrsokk és a fáradtság miatt ez sem érdekelt minket, nagyon éhesek voltunk. Gondoltuk, együnk valami tengeri kaját, meg is rendeltünk két lazacot paradicsomsalátával. Akkor villant át az agyamon, hogy talán mégis jobban körül kellett volna néznünk, amikor kihozták a körülbelül fél tenyeremnyi halat öt szem paradicsommal. Amint elkezdtem felvágni a halat, az is bevillant, hogy a „sea red salmon” nem csak fantázianév lehet. Nyilván sikerült nyers lazacot rendelni, amitől nekem egy fél falat után hányingerem lett. Az öcsém ette meg az enyémet is, én beértem a néhány szem koktélparadicsomommal, majd

mindezért ott hagytunk huszonhétezer forintnak megfelelő dán koronát, és átcaplattunk a szemben lévő kisboltba csomagolt szendvicsért.”

Gyárfás Dorka szerint amikor az ember turista, és egy félnapos városnézés után megéhezik, az általában azt jelenti, hogy még legalább másfél óráig gyalogolhat, mire talál egy helyet, ami megfelelő – mert nem turistákkal van tele, mert szép látványt nyújt a terasz, mert pont jó az étlap, és mert nem is túl drága. Szóval nem könnyű a helyzet.

via GIPHY

„Ráadásul nekem egy ponton leesik a vércukorszintem, és akkor már hisztis is leszek, mert nem tudok tovább talpon lenni. Így történt, hogy amikor Barcelonában a férjemmel végre megtaláltuk az ideális éttermet, ami mindkettőnknek megfelelt, és én kinéztem az étlapról – fotó alapján – egy szép, tenger gyümölcseivel megrakott paellát, akkor nem nagyon figyeltem a részletekre, el sem olvastam a szöveget hozzá. Kihozták az ínycsiklandó tálat, a közepén egy hatalmas, pirosló páncélos rákkal, én meg boldogan vetettem rá magam, és mondtam is a férjemnek (aki semmilyen vízben élő állatot nem vesz a szájához), hogy »szerintem ez a rák még neked is ízlene«. És tényleg, amikor ugyanis kihozták a számlát, kiderült, hogy egy homár volt, sajnos a számla viszont nem nagyon ízlett neki… De sosem felejtettem el, milyen finom is a homár egészben!”

Tóth Flóra sem tudta, mit rendel

„Olaszország déli része nagyon kalandos hely, főleg, hogy távolról sem beszélnek mindenhol angolul, különösen nem a kis eldugott éttermekben, amelyeket nagyon szeretek levadászni. A különleges élmény kedvéért a specialitást mindig megkérdezem – ennyire olaszul is elboldogulok –, és egy helyen mondták is, hogy »aaah, isteni, friss a… (?????)«, ma fogták, hozhatják?

Mondtuk, hogy nem igazán értjük, mi az, kérdeztük, hogy van-e wifi (ez még a 4G robbanás előtt volt), hogy megnézzük. Az nincs, de ez isteni, hozzák is a pizzán. Pizzán?! Végül belementünk, de olyan bizarr volt, (mintha fura köpetek lennének a pizzán), hogy én terhesen nem mertem megkóstolni, a férjem szerint viszont nagyon finom volt. Felírtam a szót, és később megnéztük: tengerisünös pizzát evett.”

DTK, Molnár Erika és Csiszér Ágota viszont már a rendelésnél elakadt

„Én meg a barátnőim, Molnár Erika és Csiszér Ágota annyira vaksik vagyunk, hogy egyikünk sem látja az étlapot rendesen, viszont annyira feledékenyek is, hogy nem viszünk magunkkal szemüveget, úgyhogy amikor még a Covid előtt hármasban vacsoráztunk, egyikünk sem tudta elolvasni az étlapot.

Addig szerencsétlenkedtünk, amíg a szomszéd asztaltól (ahol amúgy épp jól láthatólag egy romantikus randevú zajlott) a nő levette a szemüvegét, és odaadta, hogy hagyjuk már abba a bénázást.”

Szabó Anna Eszter férjét akarták lecsapni a kezéről egy étteremben

„Egyszer a férjemmel kettesben romatikáztunk egy olasz étteremben, ahol a pincér pasi megállás nélkül a férjemnek udvarolt. Simogatta a vállát és speciális tengeri ajánlatokkal traktálta, míg engem pár másodperc alatt lezavart, és látványosan utált. Gyakran kijött megkérdezni (nem engem természetesen), hogy minden rendben van-e, olyankor lopva megsimította a vállát, és kacéran kacarászott. Amúgy nagyon profi volt flörtölésben, leszámítva, hogy nem akart leesni neki, mennyire mellélőtt. Rövidre fogtuk a romantikázást, és hamar távoztunk, mert nem nagyon tudtunk mit kezdeni a helyzettel, de azóta is nagyon röhögünk rajta. Néha a férjem szóvá teszi, hogy bezzeg az a pincér hozott volna neki »seafoodot«, én meg még sosem csináltam neki…”

  

Kurucz Adri férje, Dolák-Saly Róbert az életmentő

„Egyszer fogorvosi kezelés után beültünk egy étterembe a Robival. Gondoltam, ha menet közben kimegy a zsibbadás, akkor majd eszem. Csakhogy nem kiment, hanem beütött a szer, amikor leültünk egy asztalhoz, már a nyálamat sem tudtam lenyelni. De beszélni sem tudtam. Ültem megkukulva, hogy most akkor mi van. Végül felírtam egy papírra Robinak az ukázt, hívja fel a fogorvost, mi legyen. Felhívta, majd miközben rólam csevegtek, a férjem rémült arccal elrohant, egyenesen a pulthoz, és hadonászva magyarázott, ahogy szokott. Na, gondoltam, végem, a doki mondta neki, hogy azonnal mentő, sürgősségi, mittudomén. Halálra váltan vártam vissza, mint egy hibernált béka, végre visszajött, kérdem, mit mondott (papírra írva persze). Bocsánatot kért, válaszolta. És akkor most mi lesz, kérdeztem (írtam)?

Hogyhogy mi? Hoznak jég nélkül kólát – válaszolta.

Kiderült, az dúlta fel, miközben a dokival konzultált, hogy észrevette, telerakták jéggel az italát, ő meg nem rekedhet be a színpad miatt, ugye. Azért rohant meg hadonászott, hogy orvosolják a drámai helyzetet. Később fel tudta idézni azért, hogy a doki azt mondta, ki fog állni a bénultság, és nem fogok megfulladni, csak ne próbáljak nyelni egy kortyot se, nehogy félremenjen. Úgyhogy megnéztem, ahogy a férjem szépen megebédel, és valahogy túléltem a következő pár órát.”

Nektek milyen vicces élményetek van éttermekben, kávézókban? Írjátok meg nekünk kommentben!

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Ika84