Korunk (vagy kórunk?) lenyomatai

Elképesztően plasztikus a nyelv, leírja a leírhatatlant, kimondja a kimondhatatlant is, folyamatosan reagál a körülöttünk zajló világra – egyben annak tükre is. Nagyon érdekes folyamat, ahogy új kifejezések keletkeznek, régiek merülnek feledésbe, vagy ahogy a rég elfelejtettnek hitt gondolatok leporolt köntösben térnek vissza.

A vírushelyzettel kapcsolatban sokakban beindult a „nyelvújító Kazinczy-üzemmód” – okot adva a kortársaknak a nevetésre, és hátrahagyva az utókornak számtalan talányt.

Némelyik kifejezés első hallásra bennem is kérdőjeleket szült, aztán – megértve a hallottakat, a homlokomat vagy az asztalt csapkodtam, és kicsit irigykedtem, hogy nem nekem jutott eszembe hamarabb. A kérdéses szavak értelmezésében a barátok és a gyakorikerdesek.hu mellett segíthet dr. Veszelszki Ágnes nyelvész, közgazdász Karanténszótára is, amely az elmúlt évünket leíró kifejezéseket veszi sorra magyarázó példamondatokkal. Saját definíciója és „kimondott célja szerint kór- és kordokumentum, nem pedig szakszótár”, és valóságos közösségi munka eredménye.

A karanténkor lenyomataként összegyűjtött nyelvi kifejezések többnyire ad hoc jellegűek, szakszóval élve okkozionalizmusok, amelyek eredendően tiszavirág-életűek. Többségüket mégis több mint egy éve használjuk szinte nap mint nap… Egyszer majd hátha csak távoli emlékként meséljük segítségükkel a coronnials generációnak (az angol millennials generációra utalva), hogy mibe születtek bele.

#CoronavirUS – avagy ebben mind együtt vagyunk

Számtalan (orvosi) szakkifejezést sajátíthattunk el a vírus kapcsán a hírekből és a közösségimédia-felületekről, ezek észrevétlenül váltak a hétköznapi beszélgetéseink részévé. Így lettünk – kis túlzással – tízmillió fotelvirológus országa, akik gyakran álhírekből táplálkozva szórnak dezinformációkat, mégis időnként azt gondolják, mindent jobban tudnak még a kutatóknál is. Apropó, kutatók: csak nekem nincs olyan ismerősöm, akit megkerestek volna kontaktkutatás címszóval? Érdekes…

Sokan azt gondolják, a vakcináció lehet a kulcs, az oltakozás szótól mégis borsózik az emberek háta (némelyiküknek az oltás gondolatától is). A legtöbben arra vágyunk, hogy antitestek hada lepje el a szervezetünket, így talán kialakulhat a várva várt nyájimmunitás. Nem kell ezen fennakadni, néha úgyis olyanok vagyunk, mint a birkák, tisztelet a kivételnek. Kitűnően példázza ezt egy új jelenség, az oltásirigység, amiről Filákovity Radojka írt. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az aperitif törzs (operatív törzs) tájékoztatói mindig remekül megalapozzák a hangulatot, legalábbis őket hallgatva soha nincs szükségem kávéra, anélkül is tágra nyílik a szemem.

A kaspókommandó (utalva a pulpitus alakjára) első számú embere előtt tisztelegve pedig a környezetemben sokan eltanulták a cecíliás stílust, így a napi bejelentkezések figyelmen kívül hagyása mellett sem szenvedek hiányt okosságokból. A győrfipaliskodást azért egy kicsit hiányolom, ti nem?

Mindenesetre azt kívánom nektek, hogy a covidinkáktól és a Covid-károgóktól óvjon titeket az ég! (Meg persze attól, hogy koronásak legyetek…) Előbbiek azért veszélyesek, mert felülbírálják a járványügyi intézkedéseket, nem akarnak tudomást venni a pandémiáról, utóbbiak pedig másról sem képesek beszélni, folyton-folyvást a vírusról panaszkodnak.

„Az otthonról dolgozó ember: homo fisz” (Veszelszki Ágnes)

Tavaly tavasszal még kitűnően viseltem az eseményeket: hogy hazakényszerültem, meg a digitális oktatást – igazi karantÉNidőként tekintettem a helyzetre. Olvastam, rengeteget sétáltam a természetben, úgy tűnt, ez a lelassulás pont rám fér. Alig telt el tizenkét hónap, és ezt az idilli állapotot felváltotta a karantéboly. Szó se róla, jól kijövök a vírusközösségemmel, de nagyon hiányoznak a barátaim élőben, meg a könyökpacsi helyett adott szoros ölelések.

Belőlem valóságos Zoombi vált az irodai bejárási korlátozásból adódó sok konfcall és a kijárási korlátozás miatti videóivások következtében.

Ahogy hallom, sokan mások is küzdenek a képernyőcsömör ellen, pláne hogy a legtöbb családban megalakult a családi csetkör is, ha eddig nem létezett volna. Hol a távoli nagybácsik jelentkeznek be királyságukból, ahová bekoronázódtak (azaz a hatósági karaténból), hol pedig az unokatesók kérnek segítséget online dolgozatukhoz. Nem irigylem egyáltalán a távoktatásba kényszerülő kamaszokat és kisiskolásokat, de a szüleiket, tanáraikat sem. Néhány mókás kedvű pedagógus még a jelenléti órákon is reflektál a szituációra, tesiórán így született meg a Covid-fogó.

Az észlelt nehézségek leküzdésére jó módszer lehet a koronapló vezetése, de tapasztalatból mondom, abba is bele lehet fáradni. Dián Dóri másik utat választott a mentális jóllét érdekében (és mindketten úgy gondoljuk, nem egyedi az esete): épp a karantén kezdetére érett meg benne a gondolat, hogy szeretne egy cicát. A karantén-kiskedvenc remek beruházásnak tűnt, hiszen nemcsak a beszoktató első hetekben lehetett mellette, hanem egész évben élvezhették egymás társaságát. Akik nem voltak ilyen bevállalósak, azoknak csak a bér-kutyasétáltatás rendszere jutott, kijátszva így a kijárási korlátozást.

Koronadivat, és ami a maszk mögött van

A home office legnagyobb előnye számomra, hogy nem kell egész nap maszkban ülni az irodában, bár a maszknék így sem kímélnek, hiába hordom maszkszimum max. egy órát. Maszkivan már az egésszel... (Erről a bőrproblémáról Marossy Kriszta ITT írt korábban.) 

Reggelente – nem meglepő módon – égető kérdés, hogy melyik maradjotthonkába bújjon az ember lánya: a tegnapi macinaci–póló-kombóba, vagy inkább tolja le az egész napot pizsamában. Havi egyszer jöhet a karanténkera is, ami egy másik Dóri szerint szintén érvényes megküzdési stratégia: „Amikor is azért öltözöl ki, csinálod meg a hajad és sminkeled ki magad szombat esti igényességgel, hogy a négy fal között is érjen valami inger.”

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Te karantesizel, miután minden finomat megettél a karanténkonyhában?

Ha mentél már el boltba csak azért, hogy kicsit kimozdulj, számodra is ismerős lehet a karanténfergés. Nyilván „kellemest a hasznossal” jeligére, legalább a járványkamrát is feltöltötted minden szükségessel, hiszen végeláthatatlan következményekkel járna egy vécépapírpánik.

Az első hullám alatt sok mindenkivel megesett, hogy élesztő nélkül maradt, így kénytelen volt kovászmamává/-papává válni, ha el akarta veszteni kenyérszüzességét.

A közösségimédia-felületek arról árulkodtak, sokaknak összejött, amihez innen is gratulálok. Nekem jutott élesztő, szóval nem kevésbé felvágós hatosfonatú kalácsot készítettem a karanténkantinban.

És mi lesz azzal a sok szénhidráttal, amit megsütöttünk magunknak? Az edzőtermek bezárása, a táncpróbák és tornaklubok szüneteltetése sokaknál karanténhízáshoz vezetett, a kimagasló bizonytalanságból adódó stresszre pedig egyeseknél a mértéktelen nassolás volt a reakció, így rájuk szép lassan felkúszott a karanténháj. A beachbodyt egy időre amúgy is felváltotta a karanténtest – és csak remélni tudom, hogy inkább az előbbire lesz szükség az idén nyáron. A szerencsésebbek azért a szabadban, a közösségi távolságtartás szabályait maximálisan betartva, egyedül végzett gyakorlatokkal is kibékültek, megint mások pedig otthon is megtalálták azt a talpalatnyi helyet, ahol karantornázhatnak. Kihasználva a lehetőségeket, a leleményesebb edzők online karantréningeket szerveztek, aminek köszönhetően néhányan most találtak vissza az örömteli mozgáshoz, köztük én is.

 

Ti hogyan foglalnátok össze az elmúlt éveteket Covid-kifejezésekben? 

Deli Csenge

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/FOTOGRAFIA INC.