Egyhetes „csapatépítőn” – kicsimmel Svédbe'

–

 Egyszerű eset?

A pasim számára kérdés volt, hogy egymás mellé szóljon-e jegyünk, mert a fapados komoly summát zsebel be a szolgáltatásért, és „minek egymás mellett elülni egy vacsora árát másfél óra alatt”, de a homlokközépig szaladt szemöldököm látványa gyors és gáláns döntést szült.

Gondolom, ennél a pontnál már sejted, hogy külön-külön és együtt sem vagyunk egyszerű eset(ek), és nem tévedsz sokat, cserébe állati sokat nevetünk együtt, szeretünk világmegváltó dolgokról beszélgetni, rengeteg elmeroggyant ötletünk van,

imádunk együtt jókat enni, és ebből fakadóan csoportosan diétázni is. Ilyenkor – szakadó esőben – felfutunk az Erzsébet-kilátóba, kicsit együtt halunk bele a magasságba és a mélységbe, és együtt érezzük, mi mindenre vagyunk képesek.

A kölcsönösség jegyében

Amikor eszembe jut, veszek neki sört (és virágot magamnak a rend kedvéért), ő pedig gondol rám, ha kiég az izzó. És ha nagy gasztrobubusként valamiért mégsem találkoztam még eddig salátacentrifugával, és rácsodálkozom nála a látványára, ő biztosan meglep eggyel. Hát, ilyen a mi ambivalensen harmonikus mérnök-bölcsész párosunk.

„Mucikák” Malmőben

Szóval az én drága Mucikámmal (akinek közel egy évig nem mentettem el a számát a telefonomba, nehezményezte is párszor, ezért kedves megkülönböztetés gyanánt egymás Mucikái lettünk) abban egyetértettünk, hogy nem szeretnénk Malmőben dekkolni egy hetet, hanem inkább világot látunk – már amennyi császkálás lehetségesen belefér ebbe az egy hétbe.

Az útiterv folyamatosan módosult a házkereső alkalmazások szabad találatainak megfelelően.

Csillogó szemekkel vadásztam házikókat a következő preferenciákkal: legyen lehetőleg egy lakatlan szigeten, de persze erdő közepén is, mindenképpen vízparton, legyen cuki, és persze jó volna a közelben egy bolt is.

A távolság…

Boldogan lőttem át a találatokat, mire ő felhívta a figyelmem arra, hogy szuper mindegyik, csak épp több száz kilométerre vannak egymástól, és ez a távolság bizony nem fér bele az egy hétbe. Itt már sejtettem, hogy az utazás tervezését nem nekem találták ki, úgyhogy megbeszéltünk lehetséges útvonalakat, pár házat még kerestünk közösen, de teljes egészében átadtam neki a terepet.

Ő mindent precízen megszervezett, megnézte, melyik városból hogyan jutunk át a másikba, tervet írt, és minden egyes napot megkomponált, ami engem egészen ámulatba ejtett, mert ezt az oldalát eddig egyáltalán nem ismertem. 

Indulás

Az indulás hajnalán dobáltam össze egy hátizsákba a dolgaimat, nem aggódtam túl a dolgot. Most már tudom, érdemes lett volna legalább az időjárás-előrejelzést megnézni, mert akkor tudtam volna, hogy az elmúlt tizenöt év legmelegebb hetére készülnek Svédországban, és egy szalmakalap simán elfért volna nálam, hogy ne „svédüljek” ki teljesen. Ezzel szemben a pasimnál minden volt, még esőkabát is, nálam nyilván nem, de mivel szeret, és nem akarta, hogy az egyetlen esős napon rommá ázzak, kaptam tőle egy ilyen csinosat:

Első nap Malmőben

Furcsa város, mert azon kívül, hogy kedvenc sorozatunk meghatározó helye, nincs túl sok minden arrafelé. Van egy helyi Váci utca, egy vár, vízpart, és nagyjából ennyi. A helyi jó hangulatot a gyorséttermekben dolgozó bevándorlók esti tengerparti random koncertjei adják.

Első komoly jelként, épp amikor mondtam a pasimnak, hogy„ jó-jó, itt vagyunk, skandi kultúra meg minden, dehogy azért egész másképp képzeltem el a helyet, mert itt minden túl szabálykövető, nincs benne semmi izgalmas, totál sivár és semmilyen”…

Ekkor kiugrott egy hófehér nyúl a mellettem lévő bokorból, és átugrált egy másikba, hogy jelet küldjenek gyorsan fentről, vegyek vissza pöttyet a sopánkodásból, és kezdjek lelassulni kicsit.

Egy hét kettesben egy-egy hátizsákkal

Sok szempontból izgalmas volt a túra, de talán a legfontosabb kérdése, hogy ugyanazon dolgok mit jelentenek nekünk. Engem például az egyik helyen frusztrált a házigazdák túlzott vendégszeretete, a pasimnak viszont ezzel nem volt gondja: egy kiöregedett volt német pornósztárnak látszó svéd alak (szerintem Udo) és fehér köténykés neje fogadtak bennünket Vrangö szigetén – totál steril környezetben.

Akárhányszor kidugtuk a kisház valamelyik résén valamelyik testrészünket, ők azon nyomban ott termettek mosolyogva a semmiből, és kérdezték, mire van szükségünk.

Komolyan azon gondolkodtam, megkérdeztem, mit tolnak, és megírom David Lynchnek a pontos összetevőit a Twin Peaks következő évada előtt. És mindeközben azt vettük észre, hogy a furcsa dolgok értelmezése szuper kis csapatot kezdett kovácsolni belőlünk, mint például: megfejteni két gyömbéres keksz között a kulcsfontosságú kérdést: a svédek miért helyeznek a tűzjelző köré két méteren területen belül tizenegy teamécsest és öt darab gyertyát? (Szerintem azért, mert szeretik a sterilitást és IKEA-fanok. Csakis dísznek használják ezeket a holmikat. Azon viccelődtünk egymás között, hogy biztos bosszankodnának, ha az egyiket esetleg meggyújtanánk, mert akkor már nem lenne hófehér.)

Szuper élmény volt

Amikor például gyalogoltunk kaktuszgyullasztó napsütésben egy-egy szatyorral a kezünkben Gottskärból Vassingsöbe, mert low budget-túrát terveztünk, a két település között nem volt távolsági buszjárat, taxira sajnáltuk a pénzt, így gyalog tettük meg az utat.

A svédek nem értették a képet, pedig nálunk ez egy teljesen átlagos helyzet: fehér szoknyával a fejemen vonultam, a pasim svéd marcipános sütit majszolva mögöttem, egy-egy szatyorral a kezünkben ott, ahol a madár se’ jár, csupán tíz percenként egy-egy autó. Mi pedig azt nem értettük, hogy futhatnak el mellettünk emberek sportruhában extrém melegben – kulccsal és mobillal a kezükben –, amikor sem előttünk, sem mögöttünk nincs semmi.

Éjszaka a vitorláson

Egyik este Göteborg közelében szálltunk meg egy kis vitorláson, hulla fáradtan és elcsigázottan érkeztünk az öbölbe. A házigazdát nem tudtuk elérni, és fogalmunk sem volt arról, hogy a sok száz hajó közül melyik a mi szállásunk.

A pasim nézte a telefonját. Kértem, mutassa, mit írtak, de egyre csak azt hajtogatta, hogy nem talál semmit, bosszantotta, hogy trollkodom a mobilja közelében, úgyhogy

egy óvatlan pillanatban odalopakodtam mellé, és görgetni kezdtem a levélkét, majd rányomtam egy gombra, amiből kiugrott egy térkép a pontos helymeghatározással.

Elégedetten indultam el a hajó irányába, hogy „na, ugye, nem atomfizika, megy ez nekem is”, de a mai napig nem tudja a drágám, hogy nem látok jól szemüveg nélkül, és véletlenül nyomtam meg a gombot.

Este teszteltük a svéd „féldekás” likőrkínálatot, ami felért egy komolyabb ördögűzéssel, úgyhogy ami megmaradt, az jelentősen megadta a másnap esti snapszer-parti alaphangulatát.

Átlagos emberek vagyunk – átlagon kívüli gondolatokkal

Szeretünk ízlelni, szaglászni, szeretjük, ami természetes, szeretjük a jót. Mindkettőnk számára fontos, hogy haladjunk, legfőképpen előre. A nehezebb helyzeteket kisujjból kirázzuk, jókedvűen, szeretettel, az egyszerűbbekkel elakadunk.

Előbb költöztünk össze, majd szét, és csak aztán kezdtünk randizni és megismerkedni egymással.

Szerintem mindent kicsit másképp csinálunk, mint ahogyan látjuk magunk körül. Például nincsenek egymásról normális fotóink, és kifejezetten gyúrunk a béna szelfikre, mert szerintünk ez a menő! Cserébe szoktunk gondolkodni, és keressük a helyzetek megoldásait. Például a koppenhágai dizájnmúzeumban is megláttuk a fényt!

Fontos dolgokra jöttünk rá

A legfontosabb, amit megtanultunk a százhatvannyolc óra folyamatos közös komfortzóna-elhagyásból, hogy néha jó kicsit egyedül is lenni, néha jó külön aludni, de tudni, hogy a másik a közelünkben van. Hogy a másikkal szembeni túlzott határozottságunk vagy fafejűségünk sokszor csak ostoba gőg, esetleg épp a határozatlanság maszlaga, amit pont olyan könnyű ledobni, mint felkapni, és elég egyszerű erre a dologra nem odafigyelni,

szóval az önkontroll sem egy haszontalan dolog, bármelyikünkről is legyen szó.

Ha már így kitaláltuk, hogy nem szexi, amikor „klintisztvúd” a némaságával érvel, „csáknorisz” pedig a puszta tekintetével, akár arra is fordíthatjuk a figyelmünket, hogy a közös dolgainkat jól kezeljük, mert épp annyi energiába telik, mint egymást zrikálni.

És mivel a fenti sok-sok életbölcsesség is mind svéd szuvenír, mindjárt izzítjuk is a skandi hűtőmágnes-bizniszünket, úgyhogy csak javasolni tudom, ti se költsetek sokat párterápiára, inkább menjetek együtt világot látni, egyetek, igyatok, és szeressétek egymást!

 Megyeri Gabriella

A képek a szerző tulajdonában vannak