A falon átsuhanó árnnyal kezdődik minden. Az árny fürgén beszalad a szekrény mögé. Azzal nyugtatom magam, hogy csak az utcáról beszűrődő autó fénycsóvája pásztázta végig a sárga falat. A rovaroktól és ízeltlábúaktól való félelmem azonban a realitás talajára húz, hiszen az autónak a hátsó két kerekén kellene közlekednie ahhoz, hogy a második emeleti lakás falán árnyjátékot adjon elő.

Riasztom a férjem, aki sajnos túlzott távolságtartással kezeli a rovarfóbiámat. Szerintem be kellene néznünk az étkezőszekrény mögé. Szerinte felesleges mozgatni a böhöm nagy bútordarabot. Győzködöm, hogy sec-perc alatt kipakolom a villányi borokat, a whiskey-s üvegeket, a pálinkát, az esküvői étkészletet és a rakat poharat, de a férjem zéró empátiát mutat rettegésem tárgya iránt. – A trópusokon élünk. Csótánytól kezdve bármi lehet – mondja, s úgy tűnik, őt kevésbé zavarja, hogy hívatlan élőlények cirkálnak a lakásban. – Majd kijön onnan – és abban a pillanatban azt kívánom, tanyázzon csak ott a szekrény mögött a falon grasszáló valami. Másnap nagy lendülettel masírozok be a fürdőszobába, amikor fülsiketítő ordításom közben rájövök, mi is volt a tegnapi árny: a gyík, amely most éppen a kád szélén csücsül.Én kifelé szaladok, a gyík a kád vége felé.

Gyík aki gekkó
Gyík aki gekkó

A fürdőszobaajtóban a férjembe és az ötéves lányomba botlok. „Mi történt?” – néznek rám riadt arccal, mire a félelemtől remegve kipréselem magamból: –„ Ott egy gyík” – mutatok a kád felé, amikor a férjem lassan és módszeresen közelít a betolakodó felé, majd teljes döbbenettel az arcán azt mondja: – De hát ez nem is gyík! Ez egy gekkó! – mondja, és némi leszúrást érzek a hangjában, mert a krízishelyzetben nem tudtam megállapítani, hogy az a mini-krokodil a kádunk szélén, amelyben olyan jól lehetett addig relaxálni, gyík vagy gekkó. De ő lépéselőnyben van a nebraskai csörgőkígyós gyerekkorával. – De cuki! – kiált fel a lányom, akinek a Nagy bogárkönyvben is csak a katicabogárról és a méhecskéről lehet felolvasni, kilőve az egyébként tündi-bündi tücskös, kukacos és pókos történeteket. – Tartsuk meg! Adjunk neki nevet! – folytatja a szúnyogtól is félős lányom, és ebben a pillanatban megbánom, hogy Montessori-óvodába küldtem.

Hirtelen a férjem is kérlelő tekintettel néz rám. – Bori? – kérdezi, mintha egy magyar névvel le tudna venni a lábamról. Nem dőlök be neki. Ultimátumot adok: vagy a gyík, vagy én. Bölcsen mellettem döntenek. Ekkor a gyík valamilyen csellel eliszkol a tanakodó hármasunk között, és sebesen cikázik át az étkezőn. A férjem és Léna utána. Én a távolból figyelem őket. Négykézláb próbálják a kerge gyíkot becserkészni, de az hirtelen beszalad a könyvespolc mögé. A drámai pillanatban biztosra veszem, hogy a férjem szánt szándékkal engedte el. Ma már semmi nem tántoríthat el attól, hogy bútort mozgassak; ha kell, azonnal átrendezem a lakást, pikk-pakk leszedem a hatpolcnyi A Világirodalom Remekei-sorozatot, a hátamra kapom a tévét, felcsavarom a szőnyegeket, csak a gyík minél előbb az udvari pálmafák között folytassa életét.

Elhúzzuk a szekrényt. Gyík a falon pihen. Bekapcsolom a Skype-ot, hogy anyukám Nyíregyházán szemtanúja legyen a paródiába forduló gyíkvadászatnak. – „Jaj, azok olyan aranyos állatok” – mondja anya, és nem is tudom, miért lepődöm meg, hogy még egy családtagomról derül ki: látens hüllőbarát. Gyík kikerül a természetbe. Kicsit megsajnálom. Azért, mert legyíkoztam. Ezentúl gekkóként hívom magamban, amikor mazochista módon felidézem találkozásunkat. Heteken át nyugalomban élünk – egészen addig a pillanatig, amíg egy este lendületesen be nem nyitok a fürdőszobába. Gekkó heverészik a kád szélén, nagy sötét szemeivel néz rám, mintha azt mondaná: „ez a kád az enyém”.

Végtelen nyugalom száll meg, és nem verem fel eget rázó sipítozással a gyereket, valamint a fél házat, hanem lassan kihátrálok. Szólok a férjemnek, aki – ezúttal a kötődés kialakítására tett bárminemű próbálkozás nélkül – kiengedi a gekkót a szabadba. Egy óra múlva gyanútlanul lépek be a fürdőszobába: a gekkó megszokott helyén héderel. Fél tizenkettő, a férjem alszik, így szimplán csak a gekkóra zárom az ajtót. Borira. Reggel Bori sehol. A gyík-gekkó otthontartása mellett a fentieken kívül még további érv is szól. A gyík-gekkó hűséges állat. Mindig visszatér. Igaz, a macska és többnyire a kutya is. De nem zárt ajtókon és ablakokon keresztül.

Trembácz Éva Zsuzsa

Ha kíváncsi vagy, hogyan látja Éva a kínaiakat, kattints ide, ha pedig többet olvasnál arról, milyen az élet Kínában nézd meg Éva Facebook-oldalát. Ha pedig az érdekel, hogy megy suliba a világ túlfelén egy kislány, olvasd el a cikkünket!