Állati jó ez a nászút! – Szex közben lecsapó gekkók és denevérek a Paradicsomban
A vőlegényemmel – akit nevezzünk, mondjuk, Bálintnak, hiszen ez a neve – már a legelső randinkon is szóba került, hogy másfél év múlva, amikor már öt éve lesz, hogy az ügynökségénél dolgozik, a cég a vállalatnál eltöltött idejét öt hét fizetett szabadsággal méltányolja, ő pedig kihasználva az alkalmat, egy délkelet-ázsiai túrát tervez akkorra. Én magamban talán kissé előreszaladva reménykedtem, hogy amikor ez aktuálissá válik, már kéz a kézben repülünk el a 85 százalékos páratartalomba, de arra valószínűleg még én sem mertem gondolni, hogy az esküvőnk előtt másfél hónappal ez amolyan előnászút lesz. Sok mindenre számítottunk az utazásunk során, de arra nem, hogy az állatok milyen módon keretezik majd a téli nyaralásunkat. Krajnyik Cintia tematikus élménybeszámolója.
Döcögős indulás
Szilveszter délután keltünk útra, hogy helyi idő szerint a dohai reptéren köszöntsük az új évet, majd Bangkokban landoljunk január elsején. Az első két hetet Thaiföldön töltöttük, a fővároson kívül megfordultunk északon Csiangmaj és Csiangraj tartományban, majd délnek vettük az irányt, és a PhiPhi-szigeteken kalandoztunk. Az utazásunk aligha indult zökkenőmentesen, az első bő egy hetet az én menstruáció előtti, alatti és utáni fájdalmaim tették ki, de ettől függetlenül megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni minden egyes napból, bejártunk számtalan templomot, ellátogattunk egy etikus elefántparkba, ahol etetni és fürdetni lehetett az állatokat – meglovagolni nem –, majd mesésebbnél mesésebb partokat és öblöket jártunk be. Én leginkább mégis azt vártam, hogy megérkezzünk Bali szigetére, ahol már négy éve egyszer eltöltöttem egyedül két és fél hetet, tehát azzal a magabiztossággal érkeztem, hogy itt már hazai terepen mozgok, tessék engem követni, majd én mutatok mindent.
Harminc felett azt hiszem, tényleg komoly fordulópont következik be az ember életében, sokkal, de sokkal kényelmesebb, mint előtte,
ráadásul a jelek szerint négy év pont elegendő idő ahhoz, hogy az agyunk a kellemetlenebb élményeket jóindulatúan a lomtárba hajítsa. Ez persze nem jelenti azt, hogy panaszkodnék, és ne lett volna ámulatba ejtő a Balin töltött két hetünk, erről tanúskodhattak az Instagram-oldalamon tett bejegyzéseim, de most jöjjenek azok a momentumok, amelyekkel nehezebben birkóztunk meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az azért halványan derengett, hogy dögmeleg van és a páratartalom egymillió százalékos, tehát teljesen felesleges túl sok ruhával és hajformázó eszközzel készülnöm. Az viszont valahogy elsikkadt az emlékeim között, hogy rengeteg szúnyog van, engem pedig előszeretettel használnak a kis vérszívók élő céltáblának, hogy aztán tele legyek ötforintos méretű, vadul viszkető csípésekkel. Éppen ezért örülhetnék, hogy
Balin nemcsak szúnyogok, de gekkók is vannak. Sok. Kicsik és nagyok egyaránt. Nemcsak kint, hanem bármelyik szálláson bent is.
Tegyük fel, hogy a következő történet szereplői kitaláltak, és mindennemű hasonlóság a valóság és a leírtak között csak a véletlen műve
Volt egy lány és egy fiú, akik öt hétre elutaztak Délkelet-Ázsiába. Thaiföldön kezdték a túrájukat, majd megérkeztek Balira, Ubud városába. A lány végre túl volt élete legfájdalmasabb menstruációján, ráadásul a pár kisbabát szeretett volna, úgyhogy a trópusi fülledt hangulatban úgy találták, hogy az este alkalmas pillanat lenne arra, hogy összebújjanak. A lány furcsa motoszkálásra lett figyelmes. Egy pillanatra mindketten megdermedtek, szétnéztek, honnan jöhetett a gyors, kaparászásszerű hang. Mikor felpillantottak a mennyezetre, észrevették, hogy éppen felettük két gekkó kergetőzik. (Talán ők is épp kisgekkót szerettek volna, mikor a hülye emberek megzavarták őket.) Két hüllő látványa önmagában sem a legvágygerjesztőbb afrodiziákum, de a következő pillanatban, a lány lassított felvételként érzékelte, hogy az egyik gyík tapadókorongjai megadták magukat, és az állat egyenesen az arca felé zuhan. Úgy ahogy volt,
egy szál semmiben, sikítva ugrott ki az ágyból, a fiú pedig a pillanat tört része alatt ocsúdott fel, hogy ahol az előbb még a menyasszonya feküdt, ott most a párnán egy gekkó szaladgál,
ami ijedtében néhány másodperc múlva már el is tűnt az ágytámla és a matrac között.
Talán ha csak mennyezeten látták volna őket, nem estek volna kétségbe, de annak a lehetősége, hogy egy óvatlan pillanatban le is zuhanhatnak, akár éjszaka az ember fejére, vagy ami még rosszabb, az ember szájába, ha történetesen nyitott szájjal szokott aludni, már nemcsak a lány, hanem a fiú számára is elviselhetetlen volt, így némi ruhaneműt magukra kapva jelezték a recepciónak, hogy helyzet van. Szegény balinéz alkalmazott ezen a ponton tehette fel magának a kérdést (joggal), hogy
az idióta európai turisták mégis mire számítottak, mikor a szigetre érkeztek.
A lány inkább nem akart szemtanúja lenni, ahogy megpróbálják befogni a két gyíkot, így összebarátkozott a szomszédból érkező lánnyal, aki szintén a recepciósfiút kereste, hogy az ő szobájából is likvidálni kéne egy gekkót. Hogy az övével mi történt, azt nem tudni, de a párnál egyet sikerült elkapni fél óra után, majd a kertben elengedni, a másik viszont beszaladt a légkondiba, így a fiú azt javasolta a lánynak, képzelje el, hogy a gyík egy mágikus alagúton keresztül távozott. Néhány nap múlva ugyanazt a gekkót – vagy egy másikat, ki tudja – láttak a falon, de ő legalább nem zuhant le.
Tulajdonképpen így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat (már úgy értem, a pár, akik nem mi voltunk), hiszen Ubud híres a majompopulációjáról, különösen a Monkey Forest környékén, és az itt élő majmok köztudottan nem mindig barátságosak, sőt kifejezetten agresszívvá is válhatnak. A velük való összetűzést megúsztuk, és végül a gekkókkal is barátságban váltunk el. Az állatos kalandjaink azonban itt nem értek véget.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bálint mint az új Batman?
Épp Nusa Lembongan szigetén töltöttük az utolsó esténket, amikor egy ruhaboltban nézelődtünk. Bálint egy táska árára volt kíváncsi,
amikor váratlanul az árcédula helyett egy kis denevér landolt a kezében,
aki vélhetően épp az igazak álmát aludta a légkondicionált üzletben. Én csak az bolt végéből érkező kiáltásra lettem figyelmes, mire odaértem, a denevér már a földön csapdosott a szárnyaival, az eladó egy felmosó nyelével próbálta kitessékelni, Bálintban pedig tombolt az adrenalin, és a helyiségből kivágtatva csak azt dünnyögte, hogy „Na, jó, én húztam a f*szba!” Én ekkor még csak vinnyogni tudtam a röhögéstől, hogy természetesen ez is csak velünk történhet meg, de aztán egyre kevésbé volt kedvem mosolyogni, hiszen nem számoltam azzal, hogy életem szerelme hajlamos a hipochondriára.
A következő egy-két órában annak a fejtegetése zajlott a Webbeteg segítségével, hogy milyen halálos kimenetelei lehetnek, ha a denevér külsérelmi nyom nélkül mégis megharapta, pláne, ha még veszett is volt!
Bármennyire is igyekeztem elővenni az összekukázott szakértelmemet, amit a közel húsz évadnyi A Grace klinikának és a szintén több évadnyi Doktor House-nak köszönhetek, a hangom nem lehetett kellően megnyugtató, mert végül késő este a sziget 0–24-es klinikáján kötöttünk ki, ahol elmagyaráztunk, hogy Bálint rámarkolt egy denevérre. Nem, nem szándékosan. Egy szörfüzletben.
Mint kiderült, az óvatos hozzáállás most kivételesen kifizetődőnek bizonyult, a doktornő ugyanis elmagyarázta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján, ha valakinél felmerül a gyanúja, hogy veszett állattal került kapcsolatba, három kategória különböztethető meg, és míg a majom- vagy kutyaharapásnál csak akkor van szükség oltásra, ha látható sérülés, harapás van, addig
a denevérek más megítélés alá esnek, és már akkor is javasolt a vakcina, ha bármilyen módon kapcsolatba került vele az ember.
A kedvesem így rögtön kapott is egy-egy oltást mindkét karjába, az itt tartózkodásunk alatt még egyet a 7. napon, már egy másik városban, és majd még otthon is egyet, a balesettől számított 21. napon is.
A csavar azonban ott volt a történetben, hogy a doktornő javaslata az volt, hogy Bálint helyileg, a tenyerébe is kapjon egy úgynevezett Immunoglobulin-oltást, amely azonnali, hét napon át tartó védettséget alakít ki a veszettséggel szemben, tehát addig is védelmet biztosít, míg a négy dózisú oltás kialakítja a teljes ellenállóképességet. A probléma csak az volt, hogy mivel Balin ez egy nagyon drágán beszerezhető oltás, az ára átszámítva kábé 1,5 millió forint. Megbeszéltük, hogy ezt jóváhagyatjuk a biztosítóval, és amint megvan tőlük az engedély, visszajövünk. Mire végeztünk, már javában elmúlt éjfél, és ahogy kiléptünk a rendelő ajtaján,
a nővérek utánunk szóltak, hogy ha gyalog jöttünk, akkor inkább hazavinnének minket egy-egy robogóval, nehogy megharapjanak minket a szabadon kószáló kóbor kutyák.
(Na, még az hiányzott volna.) A profizmus, a végtelen kedvesség mellett nehezen akartuk elhinni, hogy ilyen jóság áradhat emberekből.
Amikor útnak indultunk, körültekintőek voltunk, és a legdrágább biztosítást kötöttük (jó tanács: mindig kössetek biztosítást, ha külföldre mentek), ennek ellenére így is várnunk kellett több mint egy napot, hogy egy német orvosi csoport jóváhagyja az Immunoglobulin beadását, és a biztosító garanciát vállaljon a kifizetésre. Persze mire megkaptuk a zöld utat, már egy másik szigeten voltunk, ahol nem volt elérhető ez a vakcina, így visszamentünk az eredeti klinikára, ahol három szúrás a tenyérbe, egy a combba, és már meg is volt a teljes védelem.
Hátravan még néhány nap a kalandozásunkból, és csak bízni tudunk benne, hogy az újabb Ace Ventura-filmet nem a mi főszereplésünkkel fogják leforgatni, bár a castingon szerintem jól teljesítettünk az elmúlt hetekben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Veletek milyen állatos balesetek történtek a nyaralásaitok során? Írjátok meg kommentben!
