Na, ez tényleg totál szívás – Állatszőrhegyek és varázslatos eltüntetésük

–

Az állattartás – minden csodája mellett – azért kemény munka is

Azt, hogy egy házikedvenccel mennyi gond és munka van, elsősorban persze az befolyásolja, hogy milyen állatról beszélünk. Nem ragozom tovább, gondolom, mindenkinek világos, hogy teljesen más macskát, halat, hörcsögöt vagy kutyát tartani. A képlet másik változója – és most maradjunk a macskáknál, ugyanis tapasztalatom csak velük van – az adott kiskedvenc természete, személyisége és testének működése.

Azt továbbra is tartom, hogy ebből a szempontból az enyém a macskalottón a főnyeremény, mivel – és ezt most gyorsan le is kopogom – a két és fél év alatt soha nem kellett a lakás különböző pontjain pisifoltokat törölgetnem, sosem jött velem szembe egy eltévedt kakicsomag, a kábelek épek, csupán egyetlen törött tányér szárad Artúr lelkén, ami, azt hiszem, több mint kielégítő. Mindezért nem tettem semmit, tényleg szerencsénk van a cicánkkal, és mély együttérzésem mindenkivel, akinek nehezebb a dolga.

Ám még így is van egy kritikus pont, ami tényleg oltári szívás az állattartásban: a szőr. És igen, hallottam már a pucér szfinx macskákról, nem, nem akarok inkább halat tartani, és tudom, a bundás macskával szőrkupacok járnak.

Na de ennyi?! Erre az egyre tényleg nem számítottam. Még mielőtt valaki Artúr egészségéért aggódna: köszöni, jól van, nem az ő rendszerében van a hiba. Én gondoltam azt, hogy amikor macskatulajdonosok arról beszélnek, hogy mindenhol, de tényleg mindenhol macskaszőr borítja az életüket, azt hittem, ez amolyan költői túlzás. Hát… nem az.

Szőrlabdák mindenütt

Arra készültem, hogy gyakrabban kell majd takarítani, amikor egy négylábú bundás tüneménnyel többen leszünk itthon, de a valóság az, hogy két-három naponta át kell küldeni a lakáson a porszívót, ha nem akarjuk, hogy macskaszőrből és háziporból összeállt labdák hömpölyögjenek a lakás minden sarkában. Ezt még úgy-ahogy kordában tudjuk tartani, ám van egy kritikus objektum, ami minden héten komoly fejfájást okoz: a szőnyeg.

Persze sokkal könnyebb lenne nélküle, de nekem hozzátartozik az otthonos nappalihoz egy puha szőnyeg, nem szeretnék megválni tőle, úgyhogy újra és újra szembesülök a szinte lehetetlen küldetéssel – ki kell hámozni valahogy a szőnyeg szálaiból a köztük meglapuló macskaszőrtengert. Mert nyilván Artúrnak ez az egyik kedvenc helye a lakásban, ahol szeret henteregni, ami távolról nézve cuki, közelebbről pedig egyet jelent azzal, hogy gondosan beledörgöli a bundáját.

És itt kezdődik a kálváriám

Az már korán világos volt, hogy a mezei porszívónk szinte semmit sem ér, ha a szőnyegből való szőr eltávolításáról van szó,

a robotporszívó pedig csak módszeresen belemasszírozza a szőnyeg tetején megbújó szőrszálakat. 

Egy ideig tehát csupán a porszívó csövével kaparásztam végig a kárpitot, de ez elég fárasztó és pepecselős megoldás, hiszen a cső átmérője elég kicsi, és mire végeztem vele a szőnyegen, lement a nap.

Egy ponton annyira elegem lett a porszívócsővel való bénázásból, hogy jobb híján a kezemmel estem neki. Ez hatásosnak bizonyult, de a mutatvánnyal nemcsak a bundát távolítottam el a textilszálak közül, hanem sikeresen megszabadultam az ujjaimat fedő bőrtől is. 

Felismerve, hogy ez hosszú távon nem jó játék, módszert váltottam. Bár kecsegtető volt, hogy néhány alkalom után bűnözői karriert is kezdhetnék, hiszen az ujjlenyomatom köddé válna. De inkább más eszközhöz folyamodtam, és kétségbeesésemben egy rozoga villával estem neki a szőnyegnek. 

Remélem, ezt most elképzelted, kedves olvasó, és olyan jót röhögsz a képen, amit magad előtt látsz, mint amennyire én éreztem magam a világ bolondjának, hogy ez az ötlet egyáltalán felmerült bennem.

Mondanom sem kell, nem működött, de addigra annyira felhúztam magam, hogy kaptak még egy hét pecózásnyi időt a szőrszálak a nappali közepén.

Nem jó, nem tragikus

A korszakalkotóan zseniálisnak tűnő ötletem a következő szőnyegvakarászáskor jutott eszembe: van egy használaton kívüli macskafésűnk valamelyik szekrény legalján. Úgyhogy feltúrtam a lakást a leendő csodafegyverért, és újra nekiestem a kárpitnak.

És sikerült! Annyi hátulütője volt csupán a dolognak, hogy nemcsak a bunda jött ki ezzel technikával, de a szőnyeg szálai is komoly roncsolódást szenvedtek el. Nem beszélve az izomlázról, ami a felkaromban hasogatott két napig a szőnyegfésülgetés után – ugyanis komoly erőkifejtéssel jár, hogy átrángassam a fésűt a szőnyeg vastag szálain.

Úgy képzelem, ez a hadművelet kívülről semmivel sem kevésbé komikus annál, mint amikor a villával kaparásztam félig hason fekve a nappali közepén, de azért eggyel kevésbé volt reménytelen a küldetés.

Szóval jobb híján végül két utálatos technikát váltogattam: egyik héten a porszívócsővel kínlódtam, másikon a fésűvel küzdöttem, és bár nagyjából hatásosnak bizonyult ez a kombináció, kicsit sem voltam boldog a gondolattól, hogy ennél jobb megoldás már nem lesz.

Fény a bundaalagút végén

Ezek után valószínűleg nem csodálkoztok, hogy amikor jött egy lehetőség, hogy kipróbálhatok egy kifejezetten állatszőr-szippantásra tervezett vezeték nélküli porszívót, azonnal lecsaptam rá.

Tudom, #firstworldproblem, de ha állítólag van egy eszköz, ami megspórol nekem heti egy-másfél óra szöszmötölést és néhány agyérgörcsöt, akkor adok neki egy esélyt.

De ezen az egész mizérián keresztülmenve azért már elég szkeptikus voltam. Persze, rá lehet írni, hogy kifejezett állatos otthonokba ajánlják, attól még egyáltalán nem biztos, hogy az én hosszú, vastagszálú szőnyegemmel is elbír. Aztán összeraktuk, és turbófokozaton rászabadítottam a masinát a kárpitra. Nehezen hittem el, de működött.

Azt nem mondom, hogy könnyű volt a szőnyegen tologatni a porszívó fejét, de olyan intenzitással szívott, hogy ezen nem is lehet csodálkozni.

És mivel nem vagyok porszívószakértő, de még mérnök se, ezért fogalmam sincs, hogyan mászott be a szőnyegszálak közé, viszont sikerült neki.

Ráadásul egy vezeték nélküli porszívó azért is praktikus, mert könnyen átalakítható morzsaporszívóvá, úgyhogy azt a régóta dédelgetett – és sokszor kudarcba fulladó, ezért jó ideje elvetett – tervemet is végrehajthattam, hogy egyúttal a macskavárból is alaposan kiszippantottam a szőrt.

Jó tudni, hogy van remény és lehetőség a macskafésűn túl is.

Ti hogyan küzdötök az állatszőrhegyek ellen? És mi a legbizarrabb hely, ahol macska/kutyaszőrt találtatok? Írjátok meg nekünk kommentben!

Dián Dóri