Betartani az újévi fogalmakat? – kutatók árulták el, mi a titok

–

Az utolsó szivaron és legurított poháron túl

Nehéz pontosan megmondani, mikor vált elterjedt szokássá az újévi fogadalmak hagyománya. A BBC-nek nyilatkozó Anna Katharina Schaffner kultúrtörténész szerint az önfejlesztés vágyára vonatkozó írásos utalásokat már az ókori Kínai Birodalomban és az antik sztoikusoknál is találhatunk.

A XIX. századra viszont már az egyéni célok megvalósítását sokan kötötték egy adott naptári naphoz. Erre Mark Twain egy 1863. január elsejére volt dátumozott levelét hozta példaként a kultúrtörténész: „Tegnap mindenki elszívta az utolsó szivarját, megitta az utolsó italát, és megtette az utolsó esküjét” – jegyezte le az író, majd azzal folytatta a levelét, ahogyan az óévi duhajok az új év első napjától már jámbor és példamutató közösségként kezdtek el viselkedni.

Schaffner szerint

nem véletlen, hogy a fogadalomtételek a hedonista élvezeteket középpontba állító ünnepi szezon után váltak elterjedtté.

És az sem meglepő, hogy sok elhatározás épp az önmérsékletre, a rossz szokások feladására – a testi és lelki megtisztulásra – összpontosít ilyenkor. „Túlzásokba estél, így most ideje a megtisztulásnak” – összegzi a kultúrtörténész, hozzátéve, hogy ilyenkor az új kezdet, a tiszta lap ígérete, a változás lebeg az emberek szeme előtt. 

De miért vagyunk ennyire rápörögve a dátumokra?

Egyes pszichológusok szerint ebben nagy szerepe lehet annak, ahogyan az agyunkban az emlékeinket rendszerezzük. Az emberek jó része ugyanis szerintük nem kontinuumként tekint az életére, hanem szakaszokra osztva gondolkodik róla.

Ezek a fejezetek olyan mérföldköveket jelölhetnek, mint az egyetemi tanulmányok elkezdése, a házasság megkötése vagy egy saját gyerek születése. Ezeket a nagyobb szakaszokat azonban az agy kisebbekre is képes felosztani, így egy új év fordulója is jelenthet törést a narratívában, és keltheti az újrakezdés érzetét, ezt már Katy Milkman, a Pennsylvaniai Egyetem professzora fejtette ki az említett BBC-cikkben.

De mi is történik ilyenkor?

Távolságot kívánunk teremteni a „régi énünktől”: a múltbeli kudarcoktól, a ballépéseinktől és rossz szokásainktól, és igyekszünk megerősíteni magunkat, hogy ezúttal jobban fogjuk csinálni. Míg a 2023-as énünk túl sok időt töltött a közösségi médián, addig a 2024-es énünk ezt az időt könyvekkel fogja eltölteni. 

Január elseje ilyen szempontból valóban sokak számára jelenti a fordulópontot az újrakezdéshez, de a vizsgálat szerint, amit Milkman készített Jason Riis viselkedéskutatóval, illetve az ő doktoranduszával a Harvard Egyetemről, az emberek nemcsak újévre, hanem az olyan fordulópontnak tekintett dátumokra is előszeretettel időzítik az új célok megvalósításának kezdetét, mint az ünnepi szünetek utáni időszak, de még a hétfők és a hónap első napja is közkedveltek ilyen szempontból.

És bár ezek a mérföldkőnek tekintett dátumok plusz motivációt is adhatnak a célunk eléréséhez, a kutatók azt mindenképp kiemelik, hogy a legjobb alkalom ahhoz, hogy belevágjunk a fogadalmaink megvalósításába, a következő időpont: amikor készen állunk rá, hogy ezt megtegyük.

Amikor a változás iránti vágyunkat már nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor már tudatában vagyunk annak, miért van szükség rá, mit várunk tőle, mit nyerünk vele, pontosan hogyan érhetjük el, és milyen nehézségekkel kell majd szembenézni az úton. Röviden és tömören: amikor önismeretben ott tartunk. 

A siker receptje

Egyes kutatások szerint a fogadkozók csupán 19 százaléka tartja meg elhatározását, a legtöbben már január közepén feladják az újévi fogadalmaik beteljesítését. Akaratgyengeség, esetleg lustaság húzódhat ennek hátterében? Nem igazán, vagyis nem feltétlenül. Inkább az a (szinte) mindannyiunk által megtapasztalt tény, hogy változni nem könnyű – és nem is megy egy előre meghatározott időpontban, csettintésre.

Amellett, hogy sok esetben ahhoz is idő, kellő önreflexió és belső munka kell, hogy az ember egyáltalán felismerje, változásra van szükség az életében, a megvalósítás valódi belső elhivatottságot és tervezést igényel.

Egy szó, mint száz: elengedhetetlen, hogy meg akarjunk változni, és az is, hogy tisztában legyünk vele, hogyan juthatunk el lépésenként a vágyott állapotba. Ahogy azzal is, ez a munka milyen pozitívumokkal jár, és milyen áldozatokat kíván részünkről.

A megtett lépéseket szokássá kell alakítani, hogy beépüljenek a mindennapjainkba. Ennek kezdeti szakasza a legnehezebb, ha azonban az ember átviszi magát ezen az időszakon: kitartóan és lelkiismeretesen ismétli az adott tevékenységet néhány hétig (például mindennap jógázik egy órát), az szokássá válik.

Egy idő után az adott dolog kevesebb kognitív erőfeszítést igényel, mint kezdetben – egyszerűen természetessé válik a napi teendők között.

Persze az is hozzátartozik, hogy ekkorra az ember már elkezdheti érezni is a változás okozta pozitív hatásokat. Maradva a jógás példánál: energikusabbá válik, jobban kezeli a stresszt és így tovább – ez pedig egyre nagyobb örömmel tölti el, ami nagyban segítheti a szokás megtartását. 

Persze azt sem szabad eltagadni, hogy sok esetben szorongást is okozhat az adott cél mindenáron való beteljesítése, ami épp ezt, a már említett örömfaktort veszi ki a képletből. Ha például a kitűzött célunk az, hogy a jövő évtől minden hónapban elolvasunk egy könyvet, és ez változó okokból nem jön össze (nem kell nagy dologra gondolni, az élet mindig képes elénk dobni valamit, ami akadály lehet), könnyen válhat frusztrálóvá a magunknak tett ígéret. De hogyan húzhatjuk ki ennek a méregfogát?

Nem mindegy, hogyan hangzik el a fogadalom

Az, ahogyan a fogadalmainkat keretezzük, meghatározhatja a megvalósítandó cél elérését is – állítják a Stockholmi Egyetem kutatói, akik 2017 végétől több mint ezer ember útját követték végig a fogadalmaik megvalósításában.

Per Carlbring pszichológus ezeknek az embereknek a szándékait két kategóriába osztotta: a csoport egy része „elkerülendő célokat”, míg a másik „elérendő célokat” fogalmazott meg.

Míg előbbiben a tiltás kapott nagy szerepet („januártól nem eszem húst”, „lemondok az alkoholról”, „kivonom magam a közösségimédia-platformokról” stb.), addig utóbbi egy új szokás beépítését jelentette az illető életébe („napi húsz percet mozgok”, „megtanulok gitározni”, „többet foglalkozom a lelki egészségemmel” stb.).

Természetesen a kutatók azt is vizsgálták, melyik csoportba tartozó emberek voltak sikeresebbek a fogadalmaikat illetően. Kitaláljátok? Bizony, azok, akik pozitív előjellel fogalmazták meg a céljaikat, 25 százalékkal nagyobb valószínűséggel értek el sikert, mint azok, akik egy tiltásnak próbáltak megfelelni.

Per Carlbring szerint akkor sem kell kétségbe esni, ha mi szintén utóbbi csoportba tartozunk. Az önmagunknak megfogalmazott tiltásokat ugyanis könnyen át lehet fogalmazni, hogy a fogadalmaink ne a lemondásokról szóljanak, hanem a produktív aktivitásokról: például, ha a közösségi médiában eltöltött időt csökkentené valaki, akkor a tiltás helyett keretezheti úgy a fogadalmát, hogy megbeszéli magával, bármikor, amikor a telefonja után nyúlna, inkább előveszi az aktuális olvasmányát, és pár oldalt elolvas belőle.

Természetesen a megvalósításhoz továbbra is kitartásra lesz szükség – de Milkman és Carlbring is azt állítja, hogy elnézőnek kell lennünk a kudarcainkkal. „Ha visszalépéssel nézel szembe, azt gondolhatod, hogy soha nem fogod tudni elérni a célodat – mondja Carlbring. – De megpróbálhatod ezeket a visszaeséseket is leckének tekinteni. Az említett átkeretezés például új lendületet adhat. Bármilyen utat választ is az ember, az tartalmaz majd néhány bukkanót – de a változás pszichológiájának megértésével nagymértékben növelhető a cél elérésének esélye.”

Forrás: ITT, ITT és ITT 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Peter Dazeley

Filákovity Radojka