A dínókat is Isten teremtette?

Nem mondom, hogy keményvonalas ateisták volnánk. Én alapvetően olyan közegben nőttem fel, amelyben a Biblia maximum érdekes történetek gyűjteményeként volt jelen, de a szüleim sosem korlátoztak abban, hogy foglalkozzam a témával, nem volt zsigeri az ellenállás.

Rövid ideig jártam hittanra is, de amikor minden kérdésemre az volt a válasz, hogy mert az Isten így akarta, így teremtette”, akkor picit megcsappant a lelkesedésem, pláne, amikor a dínók, majmok és ősemberek szerepét firtattam a teremtésben, és nem kaptam semmilyen, számomra kielégítő választ.

Érdekelt a kereszténység, a zsidóság, de a görög mitológia és kelet irányába is előszeretettel kacsingattam, később lelkesen ismerkedtem a buddhizmussal is. Közben oda és vissza, álmomból felverve is kívülről tudtam a Jézus Krisztus szupersztárt, hamarabb, mint bármelyik gyerekdalt, anélkül hogy belegondoltam volna, miről is szól pontosan. 

Végül nem tettem le a garast semmilyen vallás mellett. Odáig jutottam, hogy van valami nagyobb erő, de hogy kicsoda, micsoda az, nem tudom.

A gyerekeinkkel hasonló szellemben beszélgetünk ezekről: rengeteg szuper könyvünk van – a kedvencünk egy hatalmas mitológiai atlasz, amiben a maja kultúrától kezdve a vikingeken át a görög istenekig minden megtalálható –, de a Biblia eddig kimaradt. Karácsonykor is csak annyiban jött szóba eddig, hogy ezen a napon született a Jézuska, de hogy ki ő és miért fontos, nem beszéltük ki. 

De ki az a Jézus Krisztus?

Csakhogy az történt, hogy a bátyám megrendezte a Miskolci Nemzeti Színházban a Jézus Krisztus szupersztárt, amire a premier előtti hetekben úgy hangolódtam, hogy a film zenéje bömbölt otthon, nagyjából folyamatosan.
A gyerekek azonnal ráharaptak, először csak a zenére. Nem csodálom, hiszen megunhatatlan, fenomenális mű az elejétől a végéig.
(Aki még nem látta, nem hallotta, irány azonnal bepótolni, ezt nem szabad kihagyni!)

Aztán belenéztünk a film pár jelenetébe. Júdás dala volt a legelső – már jöttek is a kérdések:

  • Ki ő? Mi a baja? Miért mérges? Mit szeretne?

Nos. Nagy levegő, fogjunk bele: ő itt Júdás, Jézus Krisztus tanítványa. Nem mérges, inkább aggódik, félti Jézust.

  • De ki az a Jézus Krisztus?

Egy nagyon kedves férfi, aki sokaknak segített, sokakat tanított a szeretetről, egymás segítéséről, és csodákat is tett, mert ő az Isten fia.

  •  Az Isten az apukája?

Igen.

  • De melyik istené?

Hát, a Bibliában egy isten van, nem úgy, mint a görög mitológiában.

  • Neve sincs?

Neki nincs speckó neve, ő az Isten, és kész.

  • De miért félti Júdás Jézust?

Khm. Hát, mert nagyon sokan szerették, viszont ezért nagyon sokan mérgesek és féltékenyek is voltak rá.

  • De miért?

Mert az emberek jobban szerették Jézust, mint az akkori vezetőket.

(Szeretném hangsúlyozni, hogy kisgyerekekkel beszélgettem, nem teológusokkal.)

Innen indultunk. Aztán a darabban, a dalokban előre haladva egyre mélyebbre ástunk a sztoriban.

A kérdések meg egyre csak jöttek:

Miért nem akarja Júdás, hogy a Mária Magdolna elaltassa Jézust?

Miért olyan szomorú Jézus?

De miért hagyja, hogy Júdás elárulja? Miért nem akadályozza meg?

És Júdás miért árulja el, ha szereti?

Mi az hogy keresztre feszítés?

Miért nem szökik meg Jézus?

Tényleg az Isten az apukája?

De akkor miért akarja, hogy a fia meghaljon?

Ez csak a kérdéseik töredéke.

Mind-mind teljesen jogos, fontos felvetés.

Nem vagyok analfabéta, olvastam a Bibliát, de őszintén, jó pár kérdéssel meggyűlt a bajom.

Mert nem tudok olyan magyarázattal előrukkolni, ami egy gyerek számára kielégítő lenne arra, hogy mégis miért fogad szót az apjának Jézus, ha egyszer azt a parancsot kapja, hogy teperjél, gürizzél, add magad a népnek, aztán hagyd, hogy eláruljanak, megtagadjanak, megkínozzanak és megöljenek, szörnyű kínok között.

Tudom, leegyszerűsítettem a kérdést, de végül is ez történik az én olvasatomban. Elképesztően mély és húsba vágó a történet, mindannyiszor zokogok, ahányszor csak meghallgatom a Gecsemáné-kertben elhangzó imadalt. De a gyerekeimnek tényleg nem tudom elmagyarázni. 

A kis Jézustól a kereszthalálig

A gyerekek nem tudják a teljes történetet, halvány sejtéseik vannak csak arról, hogy Jézus végül milyen sorsra jut. Annyit tudnak, hogy keresztre feszítik (jelentsen ez bármit a számukra), de aztán feltámad – csak az már nincs megzenésítve.

Valahogy így kentem el a dolgot előttük.

Véletlenül se szeretném bagatellizálni a jelentőségét, de valahogy enyhítenem kellett a feszültségen, amit az okozott, hogy a gyerekek számára végtelenül rokonszenves, kedves és jó Jézus – akinek ráadásul a születésnapját ünnepeljük karácsonykor – ilyen csúnya halált hal.

Most esett le nekik, hogy a kis Jézus története a jászolban nem ér véget azzal, hogy ajándékokat kapott a három napkeleti bölcstől, hanem felnőtt, és aztán rengeteget szenvedett, míg a mennybe került.

DJ Mama és a gondolkodó papok

Érdekes, mennyire beszippantotta őket a történet, még ha a rockopera hatására is. Úgy funkcionálok itthon mostanában, mint egy gyenge hittantanár és egy monomániás DJ, aki ugyanabból a repertoárból dolgozik. Ez a gyakorlatban így szokott kinézni:

„Mama, berakod a dalt, amiben Jézus ki van merülve?”
vagy: „Rakd be azt, amikor a papok gondolkodnak!”
vagy: „Most hallgassuk meg, amikor végre megértik Jézust a tanítványai!”

Jelenleg az Utolsó vacsora a legnagyobb sláger (amit nem bánok, nekem is az az egyik kedvenc részem a filmből), ezt szépen elő is szokták adni, csak azon megy a harc, hogy ki legyen épp Júdás. Mert valamiért vele azonosultak eddig leginkább.

Hogy ez jó-e, vagy sem, fogalmam sincs. Talán az is benne van, hogy Jézus borús, baljós tipródásával gyerekként nehezebb azonosulni, mint a lázadóval.

Ezek a beszélgetések a tömött villamoson a legviccesebbek, és mire leszállunk, jókora közönségünk van, annyira kedvesen bizarrak a fejtegetéseink.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

A Maszkabál helyett Heródes dala zeng

Fogalmam sincs, hogy ez a történet mennyire való gyereknek, de sokak számára ez a világ legtermészetesebb dolga, és míg én az utolsó pillanatig húzom, hogy a keresztre feszítéssel szembesüljenek, más gyerekek pici koruk óta járnak templomba, sőt akár otthon is találkoztak már feszülettel. Nálunk meg – miattam, ugye, hiszen én ismertettem meg velük a zenét és ezáltal a történetet is – most zeng a Hozsánna, a gyerekek Jézusról rajzolnak, és Gryllus Vilmos ovis slágerei helyett Heródes dalát dudorásszák.

Azt hiszem, eljött az idő, hogy előkeressem és leporoljam a gyerekként rongyosra olvasott képes Bibliát, ha már ennyire érdekli őket. Amúgy is, itt a karácsony. Mikor merüljünk el a bibliai történetekben, ha nem most? 

Szabó Anna Eszter