„Manipulállak, mert szórakoztat” – Egyre többet tudunk a pszichopata nőkről

–

A pszichopátia egy spektrum

Ahhoz, hogy eligazodjunk a területen, érdemes pár dolgot röviden tisztázni. Az egyik az, hogy a pszichopátia – bármennyire elterjedt kategória – nem hivatalos mentális egészségügyi diagnózis: 1980 óta nem szerepel önállóan a DSM nevű kézikönyvben. Ehelyett az antiszociális személyiségzavar tágabb fogalma alá sorolják, de a kettő között nincs 100 százalékos átfedés, az antiszociális személyiségzavarral diagnosztizálható embereknek csak körülbelül az egyharmada felel meg a pszichopátia kritériumainak is. A két zavar közti különbségekről, illetve a pszichopátia legújabb kezelési módjairól korábban írtam, kollégám, Széles-Horváth Anna pedig arra mutatott rá, mennyire tévesen használjuk az antiszociális jelzőt: gyakran társaságkerülő (aszociális) emberekre mondjuk, holott 

antiszociális az a személy, aki másoknak árt. 

„A világ vezető tudósai is vitatkoznak a pszichopátia pontos definícióján” – nyilatkozta a BBC-nek Abigail Marsh, a washingtoni Georgetown Egyetem professzora. A bizonytalanság részben azzal magyarázható, hogy noha magát a kifejezést az 1900-as évektől használták amerikai és európai orvosok, hagyományosan két nagyon eltérő populációban folytak a vizsgálatok: kórházakban és börtönökben. Ez többek között azzal járt, hogy a mai napig eltérő, ki mennyire hangsúlyozza az aljasságot vagy a bűnelkövetői magatartást a zavar meghatározásában.

Két dolog azonban bizonyos. 

Az egyik, hogy

pszichopátián legtöbbször az empátia és a lelkiismereti funkciók extrém alacsony szintjét; a gátlástalanságot, a kockázatvállalást, a tervezés hiányát; a grandiózus, de gyenge énképet; valamint az agresszió különböző fajtáit értik a szakemberek.

A másik, hogy ma már egyre többen úgy vélik közülük, hogy az autizmushoz hasonlóan itt sem fix kategóriákról, hanem egy dimenzióról van szó. A PsychopathyIs nevű civil szervezet adatai szerint a népesség körülbelül 30 százaléka jellemezhető valamilyen mértékű pszichopátiával, de ettől még nem feltétlenül éri el a klinikailag diagnosztizálható szintet, vagy mutat szélsőséges viselkedéseket.

Jelentős nemi különbségek

Ami a pszichopátia előfordulási gyakoriságát illeti, itt is vegyesek az eredmények. Sok múlik azon, egyáltalán hogyan definiálják, mivel mérik az állapotot. Egyes kutatások 1,2 százalékra teszik a klinikai szintet elérő pszichopaták arányát férfiak körében, míg a nőknél 0,3–0,7 százalék között mozognak a becslések az Egyesült Államok felnőtt lakosságát illetően. 

Érdekes egyébként, hogy a felmérések Észak-Amerikában rendre magasabb számokat hoznak, mint Európában. Egy tavaly készült, a korábbi tanulmányok eredményeit összesítő elemzés ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a pszichopátia előfordulása mintegy 4-5 százalék lehet az általános felnőtt népesség körében. 

Míg sokáig az is kérdés volt, a pszichopátia egyáltalán létezik-e nők körében, ma már egyre inkább azt látjuk, hogy a pszichopátiával érintett nők létszámban körülbelül a felét-egyharmadát teszik ki a férfiaknál mért értéknek. Talán még szembetűnőbb ez a különbség, ha a fogvatartottakra vonatkozó adatokat nézzük. 

A börtönbüntetésüket töltő férfiak esetén elég tág, 15–35 százalékos intervallumot kapunk, míg a fogva tartott nők körében 10-12 százalékra teszik a pszichopátia előfordulását. 

Mérési hiba? 

Manapság egyre többen felvetik, hogy részben azért rajzolódnak ki rendre a fenti nemi különbségek, mert alapvetően fogva tartott férfiakkal szerzett tapasztalatok alapján dolgozták ki a kutatók a pszichopátia egész koncepcióját. Ez kezdetben nem volt így. Az 1940-es években Hervey M. Cleckley úgy gondolta, a pszichopátiát alapvetően nem a bűnözői magatartás, hanem egy sor különböző személyiségjegy együttes jelenléte határozza meg: köztük a szorongás, a bűntudat és a szégyenérzet hiánya, illetve a szeretetre való képtelenség, a felszínes érzelmi reakciók. Úgy vélte, a pszichopátia külsőleg nagyon is normálisnak tűnő viselkedésekkel jár együtt: nem minden pszichopata bűnöző, és nem minden bűnöző pszichopata. Ettől még ezek az emberek – a csökkent empátia, a hazugságok, a nagymértékű egocentrizmus miatt – nagy valószínűséggel bántani fognak másokat, és etikailag elítélendő cselekvéseket hajtanak végre.

Cleckley pszichopátiáról alkotott nézetei inspirálták Robert Hare munkáját, aki a terület kutatásának legnagyobb hatású szakértője lett. Ő hozta létre az 1970-es években azt a kérdőívet is (Psychopathy Checklist), amelynek némiképp átdolgozott verziója máig a pszichopátia leggyakrabban használt mérőeszköze. A legtöbb kutatásban, amelyek a nemi különbségeket is kimutatják, ezt a skálát alkalmazzák, ugyanakkor magát a kérdőívet Hare eredetileg Brit Columbia férfibörtöneiben fejlesztette ki, az ott lévő férfi fogvatartottakkal tesztelte. Bár a pszichológiában vannak arra vonatkozó módszerek, hogy az ilyen típusú mérési torzításokat a későbbiekben kiküszöböljék, sokan mégis elgondolkodtatónak tartják: 

hogyan vélekednénk ma a pszichopátiáról, ha anno női fogvatartottak vagy egy általánosabb populáció körében kezdjük el vizsgálni? 

Akár még az is előfordulhat, hogy nem sokkal alacsonyabb a női pszichopaták aránya, csak olyan tüneteken keresztül jelenik meg náluk ez az állapot, amelyekre kisebb hangsúlyt helyeznek a mérőeszközök. 

Kevésbé jellemző a fizikai erőszak és a bűnözés

Sajnos máig kevesebb kutatás készült a pszichopátiáról nők, illetve nem bűnelkövetők körében.

Emiatt is volt úttörő az a 2005-ös kutatás, amely a női és férfi pszichopaták alapvető jellemzőit hasonlította össze. Az derült ki, hogy míg a nők esetén inkább az impulzivitás (a hirtelen, meggondolatlan cselekvések), a személyközi kapcsolatokat illető fokozott izgalomkeresés, illetve a verbális agresszió volt gyakori, addig a férfiaknál többször mutatkozott meg a pszichopátia a fizikai erőszakon keresztül. Ana Sanz-García, a terület egyik szakértője szintén megerősíti, hogy az eddigi tanulmányok szerint a pszichopátiával érintett nők kevésbé hajlamosak a fizikai bántalmazásra és a bűnözésre, viszont gyakrabban manipulálnak. 

Pár hónapja látott napvilágot egy francia vizsgálat, amely a női pszichopátia központi és perifériás sajátosságait igyekezett azonosítani. Azt találták, hogy a női pszichopátia tulajdonságkészletének központi vonása az érzelemmentesség, amit a manipuláció, a szívtelenség, illetve az úgynevezett pszichopata báj követ (ezt férfiaknál is szokták említeni). Mindezekhez az eredményekhez tegyük hozzá: 

nem valószínű, hogy a (pszichopata) nők genetikai okoknál fogva lennének érzelemmentesebbek vagy manipulatívabbak, mint a férfiak. 

Egyrészt az, amit a nemi szerepekről gondolunk, és az az elvárásrendszer, amihez viszonyítjuk a nőket, illetve a férfiakat, sokszor kiugróvá teszi egy-egy tulajdonságukat. 

Másrészt, sok férfi és nő korán megtanulja, hogy a mai társadalomban milyen viselkedésekkel lehet eredményes. Nem véletlen, hogy az iskolai bántalmazás, a bullying kapcsán is arról beszélünk, hogy a fiúk gyakran inkább verekednek, a lányok pedig pletykálkodnak, hazugságokat terjesztenek.

Harmadrészt, sok múlik a nemi szocializáción is: lehet, hogy a pszichopata nők körében azért is gyakoribb a manipuláció, mert kevesebb a hatalmuk, a neveltetésükből adódóan pedig fejlettebbek a szociális képességeik. Ezért sincsenek rákényszerítve, hogy fizikai erőszakot alkalmazzanak, illetve kevesebbszer buknak le (lásd bűnelkövetés alacsonyabb száma). 

Ezt mondják magukról az érintettek

A BBC hivatkozott cikke azért is érdekes, mert három pszichopátiával diagnosztizált nő is megszólal benne. Az egyikük, Victoria, elmondta, hogy gyakran azért manipulál másokat, mert egész egyszerűen szórakoztatja. Azt is elárulta, mivel pszichopata, nem igazán érdekli, mit gondolnak az emberek a pszichopatákról. 

De azt azért fájlalja, hogy az állatkínzás ennyire a sztereotípia része lett: „Sokan közülünk jobban szeretik az állatokat, mint az embereket” – nyilatkozta a macskáját simogatva. 

Egy másik nő, M. E. Thomas azt emelte ki, már gyerekkorától kezdve tudta, hogyan manipuláljon másokat. Hogyan használja a szeretlek szót, ha akar valamit, vagy éppen hogyan mosolyogjon. Egy 2012-es svájci tanulmány is arra hívta fel a figyelmet, hogy a nevetést a pszichopata emberek gyakran mások befolyásolására használják, és valójában nem a beszélgetőpartnerükkel együtt, hanem rajta nevetnek. Thomas egyébként úgy véli, részben pont a pszichopátiája segít neki abban, hogy sikeres legyen a munkájában: ügyvédi praxist visz. 

Hasonló véleményen van Alice is, aki számára – Victoriával ellentétben – kifejezetten frusztráló olyan mondatokat olvasni, amelyek egyenlőségjelet tesznek a gonoszság és a pszichopátia közé. Alice kiemeli, hogy egy kontinuumról van szó, és sok érintett mindent megtesz azért, hogy kordában tartsa a tüneteit. 

Ő például egész életében igyekezett, hogy utánozni tudja mások helyénvaló viselkedéseit. 

Amikor a nagymamája meghalt, már gyerekként is a nővére gyászát figyelte, hogy ő is produkálni tudjon valami hasonlót. Később arra is rájött, hogy a sötét gondolatait érdemes viccbe csomagolnia, így kifejlesztette magában a fekete humort, a szarkazmust. Bár azt mondja, érzelmi empátiája szinte egyáltalán nincs, kognitív empátiája nagyon is van. Ezáltal olyan helyzetekben is képes jelen lenni, mi több, racionális tanácsokat adni, amelyektől mások kiborulnának, vagy a saját érzelmeik hatása alá kerülnének. 

„Ha valaki megsérül, csúnyán eltörik a lába vagy a karja, én lehet, hogy nem érzek iránta semmit, de tudom, hogy segítséget kell neki szereznem, és meg is teszem” – hangsúlyozza.

Nem ő az első, aki rámutat a pszichopátia lehetséges előnyeire.

Kevin Dutton, az Oxfordi Egyetem professzora szintén végzett ilyen típusú vizsgálatokat, sőt odáig ment, hogy Sikeres és bölcs pszichopaták címmel írt könyvet. Az ő nevéhez köthető a 2011-es Nagy Brit Pszichopata-kérdőív nevű felmérés elvégzése is, amelyből kiderült, hogy a vállalati vezetők, a rendőrök, a katonák, a sebészek, az ügyvédek és – legyünk igazságosak – az újságírók is az átlagosnál több pszichopata vonást mutatnak.

Dutton szerint az empátia és a megélt érzelmek alacsony szintje lehetővé teszi, hogy ezek az emberek elképesztő nyomás alatt is megőrizzék a hidegvérüket, és vészhelyzetekben is hatékonyan cselekedjenek. Kérdés, hogy mennyire tudják úgy kamatoztatni a képességeiket, hogy más kontextusokban ne ártsanak másoknak. És az is, hogy a pszichológusok hogyan tudnak segíteni nekik, hogy konstruktívak maradjanak.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / praetorianphoto

Milanovich Domi