Így folyik ki a kezemből a hétvége
Igaz történet alapján
Péntek 16 óra 16 perc – elhatározom, hogy ezen a hétvégén végre pihenek, vagy azt csinálunk, amit szerintem hétvégén kellene: múzeumba megyünk, megnézünk egy filmet a moziban (nem otthon, a kanapén, félig odafigyelve), kelt tésztát sütünk, házi tésztás lasagnét vagy más időigényes ételt készítünk a gyerekekkel, összeliszteződik az orrunk, és ezen nevetünk, hosszú sétákra indulunk kézen fogva, nézzük a fényeket, a napsütést, az akármit, senki nem ideges, senki nem sürget senki, és az egész hétvége egy elnyújtott, csodás képeslap lesz, tele élményekkel és egyúttal pihenéssel. Aha. Tóth Flóra írása.
–
Dolgok, amik az elhatározás után valójában történnek (persze nem mind ugyanazon a hétvégén, csak egy részük)
Tönkremegy a mosogatógép (tudom, örüljek, hogy van), hétvégén persze nincs szerelő, viszont nyilván koszos edényekkel telepakolt állapotban derül ki, hogy ez aztán semmit nem mosogat el, így röpke két óra alatt elmosogatok és eltörölgetek mindent (muszáj törölgetni, mert nem tudom hova pakolni az edényeket).
A gyerekeknek nincs kedvük semmihez, csak nyávogni és egymást b.sztatni.
A felnőtteknek nincs kedvük semmihez, csak üveges tekintettel nézni hol egymásra, hol a gyerekekre, és a héten elmaradt, de egyébként teljesen szükségtelen internetes scrollozgatásokat egyszerre bepótolni.
A gyerekeknek nagyon sok mindenhez van kedvük, csak éppen minden óriási kupival és a két rendelkezésre álló felnőtt teljes körű foglalkoztatásával jár
(mint vászonképfestés nagy tételben, gyöngyállatka-készítés, megtanulni kötni, hímezni, ilyen-olyan karkötőt fonni, olyan különleges sütit csinálni, amihez semmi, de semmi nincs otthon). A felnőttek előtt két út áll: vagy belevetik magukat (változó lelkesedéssel) a gyerekek által kitalált programokba, vagy óriási energiákat mozgósítanak arra, hogy lebeszéljék őket, és mindenféle rossz kompromisszumokat kötnek.
Kiderül, hogy hétközben megígértünk pár dolgot a hétvégére vonatkozóan, például több otthoni filmnézést popcornnal. (Nincs is otthon popcorn, miért tettük ezt?!)
Annyira belemélyedünk akármilyen tevékenységbe, és az élménybe, hogy kivételesen nem sietünk sehova, hogy elfelejtünk nekiállni az ebédfőzésnek, így csak a villámgyors tűzoltás marad hosszan készülő, régóta kipróbálni vágyott receptek helyett. (Jó, ez, mondjuk, nem olyan rossz, de azért hozzátenném, hogy ez a belemerülés gyakran jelent filmet vagy sorozatot.)
Kiderül, hogy a jövő hétre több stratégiai fontosságú ruhadarab sincs kimosva. Természetesen mind nagyon különböző színű. Egy ruhát meg nyilván nem mosunk.
Hivatalos ügyeket kell intézni (természetesen hétvégén csak online, de az is időrabló és fárasztó), és aztán legalább egy óra kell mindezek kipihenésére.
Bármi mást kell intézni: beszerzés, amit nem lehet megrendelni a neten, utánajárást igénylő döntéshozatal, halasztást nem tűrő családi ügy.
A napok múlva lejáró, szuper recept kipróbálásához vett húson/sajton/zöldségen penészfoltok felfedezése. Pfuj! Újratervezés, esetleg vásárlás.
Kiderül, hogy a gyerekek egyik barátjának szülinapja/zsúrja/izéje lesz, amire ajándékot kell beszerezni és/vagy odamenni, gyereket szállítani, időben odaérni stb. Persze ezek egyébként jó dolgok, csak a slow weekendet és a hyggét meg a közös programokat nem segítik elő.
Eszembe jut, hogy van 79 olvasatlan e-mailem, amit a „kevésbé akut” kategóriába soroltam a héten, viszont a hétvégén már át kellene rágnom magam rajtuk.
Nincs otthon semmi, ezért el kell menni bevásárolni. Ez elvben nem hosszadalmas program, viszont kész aknamező, aminek nagyon sok pontján elvérezhet a békés hétvégi idill. (A netes vásárlás híve vagyok, csak azt kicsit jobban meg kell tervezni.)
Péntek este még dolgozom, mert szokás szerint túlterveztem a hetet, és vasárnap este már dolgozom, mert még pénteken rájövök, hogy a következő hetet is túlterveztem, és muszáj egy kicsit előre menekülnöm, hogy ne ússzak el mindennel, és ne legyen a következő hetem egy rohanás. Az lesz.
Amikor megkezdeném a jól megérdemelt korai lefekvésemet szombat este (mint egy rendes szülő, aki inkább alszik, mint szórakozik), véletlenül feltévedek a TikTokra. Snitt. 1.36 van. Akkor ennyit a hétvégi sok alvásról.
Vázolom a családom előtt a csodás sétával egybekötött programötletemet, amit soha nem látott egyetértéssel szavaznak le.
Felszólítom őket, hogy akkor álljanak elő jobb tervvel, mire csupa olyan programot dobnak be, amihez semmi kedvem. Vagy nekem még lenne, de a négyből ketten elzárkóznak. A meggyőzhetetlen kettő. A nagy ötletbörze végkimenetele, hogy végül nem csinálunk semmit.
A gyerekeknek kell valami iskolai feladatot csinálniuk, amihez asszisztenciát igényelnek. Vagy még azt sem, de valahogy olyankor mégis csak készenlétben állsz szülőként, ezért a szokásos dolgot csinálod: kiolvasod az internetet. Esetleg megnézel pár videót, ami amúgy nem is érdekel igazán.
Mi a konklúzió?
Az a helyzet, hogy a legtöbbünk életében a hétvége a pufferzóna. Amit hétközben nem sikerül elvégezni, legyen szó munkáról, házimunkáról, teljesen értelmetlen tevékenységről, azt mind oda sűrítjük be.
És igazából ezzel nincs is semmi baj. A baj talán inkább az, hogy túlzott várakozásokat támasztunk a hétvégét illetően. Mert egyébként a közös problémamegoldás is minőségi idő. Az értelmetlen netezgetés is pihentető.
És az a hétvége sem kárba veszett idő, amikor csak hideget evett a család (vagy esetleg valami gyorskaját, hogy tovább fokozzam), és nem történt semmi érdemleges, amit el lehet mesélni hétfőn a munkahelyen vagy az iskolában, és még csak nem is pihentük ki magunkat igazán. Annak a hétvégének az a funkciója, hogy kicsit szelepeltünk.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / ElenaNichizhenova